Freddy Vs. Jason Vs. Mike Myers [18+]

2013. október 14. 12:00 - -Szűcs Gyula-

25 éves filmek, 1. rész

Hollywood ma már csak az ötlettelen folytatásokat, a hülye vígjátékokat és a parasztvakító könyvadaptációkat ontja? Régen minden jobb volt? Nem volt régen minden jobb, és már 25 évvel ezelőtt is csak folytatások, könyvadaptációk és hülye vígjátékok mentek a mozikban, csak akkor még nem volt ennyi önjelölt filmesztéta és álnéven ámokfutó troll, akik nagy nyilvánosság előtt hőbörögni tudtak volna emiatt.

AZ 1988-as bevételi toplistát például a ma már nyálas buzinak kikiáltott Tom Cruise és az Esőember vezette 354,8 millió dollárral, de a rajzfilmszereplőkkel turbózott Roger nyúl a pácban és a ma már cikinek számító Eddie Murphy vígjátéka, az Amerikába jöttem se maradt le sokkal az első helyről. 25 évvel ezelőtt a karrierje csúcsán lévő Arnold Schwarzenegger a Vörös zsaruval és az Ikrekkel termelte a dollármilliókat a producereknek, Sylvester Stallone a Rambo 3-ban segítette a ma már ellenségnek számító tálibok szovjetellenes harcát, Bruce Willis pedig egy könyvadaptációval katapultálta magát az A-listás sztárok közé (igen, a Die Hard Roderick Thorp Minden elmúlik egyszer című regényéből készült, bár eredetileg a Schwarzenegger-féle Kommandó folytatása lett volna). A fiatal Tom Hanks gyereklelkű felnőtt lett, Leslie Nielsen a Nagyon Különleges Ügyosztály moziváltozatával, a Csupasz pisztollyal hódított, George Lucasék pedig a Willow-val lovagolták meg a Fantasztikus labirintushoz hasonló, habszivacs fantasyk sikerét.

allstarhorror.jpg

De az 1988-as év volt az is, amikor a horrorhívők legnagyobb örömére a Halloween, a Péntek 13. és a Rémálom az Elm utcában franchise is kapott egy-egy folytatást (sőt, ebben az évben jött ki a Gyerekjáték és a Killer Klowns from Outer Space is, de velük majd később foglalkozunk). 

Halloween 4 - Michael Myers visszatér

Ha John Carpenter 1978-ban nem forgat 3000 dolláros minimálhorrort egy Kirk kapitány-álarcban konyhakéssel hadonászó gyilkosról, lehet, hogy sosem születik meg a hokimaszkos Jason és a pengekesztyűs Freddy Krueger. A slasher műfaj egyik mérföldköve (alapkövének csak azért nem nevezzük, mert a horrorsznobok szerint az a 74-es Fekete karácsony volt) annyira sikeresnek bizonyult, hogy a két Rob Zombie-rebootot is beleszámítva összesen nyolc folytatás készült hozzá.

halloween4.jpg 

A széria szégyenfoltjának tekintett, gyerekmaszkokkal gyilkoló Halloween 3-nak sajnos már semmi köze sem volt Carpenter idén 35 éves klasszikusához, így a negyedik résznek kellett jóvátennie a pénzéhes producerek bűnét. Dwight H. Little rendezőnek és Alan B. McElroy forgatókönyvírónak ez egyfelől egész jól sikerült, mivel visszahozták a démoni erejű maszkos rém és Dr. Loomis örök párharcát, ami mindig tönkreteszi a békés kisváros Halloween-buliját.

h4.jpg

Sajnos a film nagy rendőrmészárlásáig csak egy teljesen érdektelen szerelmi háromszögön keresztül jutunk el, és a sztori a zakkant Myers-család tagjaival is teljesen következetlenül bánik. Az első két rész főhősnője, Jamie Lee Curtis például a történet szerint itt már halott, pedig később két filmben is életben lesz még. A cuki, de ön- és közveszélyes kislány (Danielle Harris) ezúttal a Mike Myers szerencsétlen sorsú unokahúga, Rob Zombie 19 évvel későbbi verziójában viszont már olyan bombanőként tér vissza, akinek semmi köze a konyhakéssel családot egyesítő, gyilkos kedvű rokonhoz. Ugye, hogy máris megdőlt a „Régen minden jobb volt”-tétel? (Összbevétel: 17,7 millió dollár)

Péntek 13. - VII. rész: Friss vér

A konyhakéses Mike Myers mellett a hokimaszkban mészároló Jason is egy újabb darabolós horrorral jelentkezett 1988-ban, a slasher műfaj rajongóinak legnagyobb örömére. A vérbő sztori ezúttal is a Kristály-tó partján játszódik, mert valahogy az előző hat rész ronda halálesetei sem riasztották vissza a tipkus 80-as évekbeli, zselézett hajú srácokat és a meztelenkedő, dauerolt hajú csajokat attól, hogy a hírhedt nyaralóövezetbe menjenek bulizni. Naná, hogy potyaszex és ingyenfű reményében.

jason7.jpg

A történet az erdei házas horrorok jól ismert hagyományai szerint halad előre. Jason, a mindig feltámadó, hullaarcú gyilkos szépen sorban lekaszabolja a kísértetfák között a kanos gyógyegeret, a viccelődő drogdílert, a kötelező négert meg a nimfomán szemétláda csajt. De persze a sztori végén a mindent túlélő szerelmespár, azaz a jóképű vagány és a sötét múltú, különc szűzike (aki ezúttal a sikoltozva rohangálás mellett telekinézissel dobálja a berendezési tárgyakat) végeznek a gonosszal. Aki természetesen csak a következő rész nyitójelenetéig lesz halott.

friday-13-new-blood-20.jpg

A Péntek 13. - Új vér semmiképp sem nevezhető a Jason-franchise legjobbjának, de a közhelytár forgatókönyv mégis bejött annyira a rajongóknak, hogy az 1988-as hetedik részt később újabb három epizód, egy Freddy Vs. Jason crossover és egy 2009-es remake is követte. (Összebvétel: 19,1 millió dollár)

Rémálom az Elm utcában 4. - Az álmok ura

A tinihorrorok mestere, Wes Craven 1984-ben elképesztő sikerhullámot szabadított el Freddy Kruegerrel, aki a korszak többi vhs-sorozatgyilkosához, főleg a Jason- és Mike Myers-féle néma kolosszusokhoz képest meglepően sokat röhögött a saját viccein két belezős mészárlás között. A New Line stúdió viszont a 80-as évek végére úgy döntött, a karakter szülőatyja nélkül is lehet folytatni a pengekesztyűs csöves rémtetteit (aki a kultikus csíkos pulóverét tényleg egy csöves után kapta, a pengekörmeit meg Craven macskája miatt).

freddy4-1.jpg

Így hát Wes Craven időutazásos sztorija helyett végül a Harc az Endor bolygóért forgatókönyvét jegyző tehetségtelen testvérpár, Ken Wheat és Jim Wheat verzióját fogadták el a producerek. Ez sajnos a rémálmokon keresztül gyilkoló Freddy Krueger bizarr humorú világa helyett az Alice Csodaországban és egy átlagos tinihorror lapos mixe lett, amiben Freddy is csak azért támad fel, mert az autótemetőben elkapart csontjait lehugyozza egy tüzet pisáló, veszett kutya.

freddy4-2.jpg

A sztori egy kicsit az Elm utca-mítoszból is kilóg. Mivel már nem maradt olyan élő tini, aki azoknak a szülőknek a leszármazottja lenne, akik annak idején elevenen megsütötték a gyerekgyilkos Freddy bátyánkat, a kalapos kópé egy álomjáró gimis lány képességét kihasználva csalogatja át leendő áldozatait (az osztály bohócát, az eminens kislányt, a zsebhokizó lúzert, a suli ribancát, a kötelező négert, a jóképű focistát és persze a különc szűzlányt a kötelező, sötét múlttal) a saját kis horrorvilágába. Ahol az emberfej-olajbogyós pizzán és a Freddy-ből kimászó gyerekeken kívül sajnos egyáltalán nincsenek olyan virgonc halálnemek, mint a széria korábbi részeiben. Ám mivel a negyedik rész kétszer annyit kaszált 1988-ban, mint a Péntek 13 VII. és a Halloween 4 együttvéve, az Elm utca-franchise a következő évtizedekben három további folytatást és egy remake-et is kapott. (Összbevétel: 49,3 millió dollár)

komment
Címkék: horror filmek

A bejegyzés trackback címe:

https://nerdblog.blog.hu/api/trackback/id/tr345563043

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dixieking 2013.10.14. 15:37:26

Jó cikk, köszi.

A Péntek 13-ás képen ráadásul Elizabeth Kaitan magyar származású színésznő látszik (a hatvanas években vándorolt ki a szüleivel). Nagyon cuki.

www.imdb.com/name/nm0435250/?ref_=tt_cl_t15

Lándzsa Erőskar 2013.12.15. 07:27:46

Szerintem a 80-as évek x. folytatásai valahogy még mindig nézhetők, a mostaniak viszont szint eegytől egyik pocsék kategóriába tartoznak, bármilyen filmről legyen szó.

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2013.12.15. 16:20:24

@Lándzsa Erőskar: Így igaz. A 80-as, 90-es évek legrosszabb horrorjai, akciófilmjei és vígjátékai a sokadik újranézéskor is szórakoztatóak, míg manapság a "legjobb" mozifilmeket se nagyon van kedve az embernek újranézni... :(

Lándzsa Erőskar 2013.12.15. 21:21:07

@-Szűcs Gyula-: és pont emiatt a tipikus XXI. századi folytatás-betegség miatt féltem kicsit Cameront és az új Avatar-filmjeit. Lehet, hogy ő a világ legprofibb rendezője, de vele is elszáladhat a ló, minden sorozat megszakad egyszer (sic) ésatöbbi, még pár szólás jöhet a pontozott helyre ....
süti beállítások módosítása
Helló