Vajna Timi Vajna nélkül, egy vadidegen, félpucér férfival vitorlázgat a Balatonon?!?

2014. június 30. 18:10 - -Szűcs Gyula-

Nem, csak a Blikk már megint kutyázza a nemzeti filmipar megújításáért felelős kormánybiztost, Andrew G. Vajnát, és tisztes nejét, Palácsik Timeát! Most épp azt találták ki, hogy a Vajna Timi a férje nélkül lazít a Balatonon egy luxusvitorláson!

Még képet is szereztek hozzá a Facebookról, ahol Tímea valóban egy hajón domborít egy vadidegen srác oldalán!!!

10501635_578029775651111_8364245305861272594_n.jpg

Íme a bulvárlap szokásos stílusú kísérőszövege:

"Tavaly nagy visszhangot keltett, hogy a fiatal szépség az egyik szintén balatoni fesztiválon elengedte magát, és egy idegen férfival távozott kettesben egy hotelba, amit a lesben álló fotósok meg is örökítettek. Timi most közösségi oldalán osztott meg néhány fotót arról, hogy milyen jól érzi magát a magyar tengernél.

Az egyik képen például egy hajó orránál napozik egy idegen fiú oldalán!

Többen már arra gyanakodnak, hogy Timi megint rossz fát tett ezzel a tűzre, hiszen Vajna nélkül nem lenne szabad neki idegen pasik oldalán mutatkoznia. Bár Andy a tavalyi balhé után kijelentette, hogy teljes mértékben megbízik fiatal csinos feleségében, Timi már sokszor adott okot a féltékenységre.

A fiatalok napközben hajókáztak, este pedig buliztak, hiszen Timi barátnőivel utazott a balcsira, a kiruccanáshoz pedig egy új autót is kapott néhány napra kölcsönbe, amit fel is avatott a lányokkal."

Amiről most kiderült, hogy ordas kamu! Vajnáné ugyanis pont hogy Vajnával hajókázott, csak a mókás kedvű filmipari kormánybiztos, kedvenc akciósztárjaim, Schwarzenegger és Stallone nagy barátja, inkább a kabinban hűsölt, amíg mutatós asszonykája a fedélzeten napfürdőzött. És erre vicces bizonyíték is van, amit Vajna Timi az alábbi frappáns Blikk-oltogatással osztott meg a Facebookján:

Megjelent ma jo par cikk h a ferjem nelkul fiatal pasival vitorlaztam a Balatonon. Nos el lehet donteni hol van.

Mai képrejtvényünk: hová bújt el Andy bácsi? A győztesek közt egy féléves Nerdblog-előfizetést sorsolunk ki!

10500557_578912518896170_1688219370994101991_n.jpg

(fotók: Tímea Vajna hivatalos Facebook-oldala)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nerdblog.blog.hu/api/trackback/id/tr816458453

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egy igazi barom vagy mária 2014.06.30. 20:12:52

Ott van! Beszorult a vén fasz a kajütbe mint Micimackó!

magyar ember teli szájjal 2014.06.30. 20:20:14

Szerelmetessen néz a labdáival a vajdára ez Palancsuk-lány vagy ki a szösz. Mindenesetre szerelmes, és ez a lényeg.

dr doktorka 2014.06.30. 20:27:12

Bandi bácsi leugrott a kajütbe egy-két szem Viagráért. Amint hatni kezdett már elő is bújt!

dr doktorka 2014.06.30. 20:29:33

és mutatja a kamerának: Kettőt vettem be!

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.06.30. 21:00:33

Baloldalt, Timi válla felett nem az öreg buksija látszik?

Kitaszítva 2014.06.30. 21:20:01

Tudja valaki, hogy a vén pocok mennyit fizet annak aki meg farkalja rendesen a csaját?

egy igazi barom vagy mária 2014.06.30. 21:20:36

Szűkül a kör, hogy ki szart bele a Balatonba 100 nm-nyi kulát.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.06.30. 22:53:19

Miért bántjátok a filmipari kormány-meghízottat?

Szerelem van, kérdés nincs.

♔bаtyu♔ 2014.07.01. 09:02:13

Szerintem ez ugyanaz a nagy és hatalmas őszinte szerelem ami Faludiéknál is volt.

Dehogy is a pénz, fúj.

Netuddki. 2014.07.01. 09:13:55

Óriási tévedés! A fiatal fickó nem a timit rendezi hanem pont a férjét.
Na, ki tudja ezt überelni?

"a kiruccanáshoz pedig egy új autót is kapott"
...
"néhány napra kölcsönbe"

Nyehehe!

Csak tudnám ki a faszt érdekel az ilyen (remélhetőleg nem közpénzből) kitartottak mindennapjai???

Netuddki. 2014.07.01. 09:15:26

@♔bаtyu♔: Hogy kerül ide a Faludi? Mert a vajdád ölebéről van szó, és el kell terelni a figyelmet másfele?

♔bаtyu♔ 2014.07.01. 09:18:05

@kovi1970: Te mi a faszom vagy itt, valami ellenőr?

Jó, hogy nem számon kéred én mit írok, te faszfej.

Majd épp téged foglak megkérdezni, normális vagy te b+?

♔bаtyu♔ 2014.07.01. 09:20:16

Az ostoba ballibsijének, Faludi az más, az igaz szerelem volt:)))))

Netuddki. 2014.07.01. 09:20:25

@♔bаtyu♔: Közismert, fizetett fidesztroll vagy balfaszkám. Erről ennyit.

Netuddki. 2014.07.01. 09:21:42

@♔bаtyu♔: A ballibsizéseddel meg csak a fidesze csürhéhez való tartozásodat bizonygatod. Felesleges! Tuggyuk ki vagy. Muhaha!

♔bаtyu♔ 2014.07.01. 09:26:31

@kovi1970: Miért te nem ballibsi vagy? Ja, hogy már szégyenled. Megértem, de nekem a ballibsi az ballibsi és szerintem másnak is.

Netuddki. 2014.07.01. 09:29:10

@♔bаtyu♔: Miért? Anyád nem qrva? Te meg nem zabigyerek vagy? Szégyelled balfasz?

♔bаtyu♔ 2014.07.01. 09:34:58

@kovi1970: Ne kínlódjál már, minden egyes olyan faszit leanyázol, aki ballibsinek nevezi a ballibsit, te ostoba?

Az a gond, hogy ezt már nem tudjátok ledobni mint az MSZMP-t. Leamortizáltátok ezt a nevet is. Olvasd már vissza magad, te is. Persze csak így tovább:)

Netuddki. 2014.07.01. 09:41:18

@♔bаtyu♔: Te erőlködsz kisfácán nem én! Persze az 1 bites kis agyatoknak egyszerűbb elfogadni, hogy aki nem veletek van az csakis maszopos lehet. Szánalmas ez a vergődésetek!
A ballibsizésetek meg mint írtam burkolt anyázás. Azt se tudod mit jelent, csak olyan jó másra mondani mi? Nyehehe! A többi ballibsiző tolvaj fideszes is legalább tudja kikhez tartozol. Muhaha!

high up! 2014.07.01. 10:17:54

@kovi1970:

bocsika, de aki fideszes, pont az maszopos!

Ugyanis a kétharmad matematikája az, hogy van 1,5 millió, 2009/2010-ben a fideszhez szökött maszopos, meg 1 millió alá csökkent eredeti fideszes szavazó.

A fidióta suttyók tehát egyesültek a maszopos panelprolikkal, erre a kombinációra büszkék a hülyéi.
Ráadásul a nömzöti hülyéi kisebbségben vannak ebben az egyatábor egyazászlóban. Hihihi! A maszopos panelprolik uralkodnak rajtuk - a pálinka vedelő Orbaneszku elvtárs is ezt a réteget szolgálja ki.

FOLYTASSUK!

Darth_Vader 2014.07.01. 11:04:16

@high up!:

Te ma reggel is talpas pohárból vedelted az ondót, buzeráns?
Hitvány egy szar életed lehet, mindenki a lábtörlőjének használ. Így az maradt egyetlen örömforrásod, hogy proli létedre másokat prolizol.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.07.01. 13:37:16

és ennek a hírnek mi köze a nerdbloghoz?!

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2014.07.01. 15:11:58

@doggfather: annyi, hogy a kedvenc akciófilmjeim producerét kutyázzák - alaptalanul
:)

Unagig 2014.07.20. 18:22:26

@IGAZI_kovi1970: na mara eleget szoptal, eleg a nyalhidbol, huzz vissza a pincebe bena
süti beállítások módosítása
Helló