Illegális hazai Frigyláda-képregény, 1985-ből

2014. augusztus 05. 09:00 - -Szűcs Gyula-

A storybook mellé regényt, kártyanaptárt és trafikos kártyát is vehettünk

Eddig azt hittem, a nálunk viszonylag későn, 1985-ben mozikba kerülő, '81-es kalandfilm gyöngyszemnek, Az elveszett frigyláda fosztogatónak csak A Jedi visszatérhez hasonló Storybook-verziója jelent meg itthon magyarul, de kiderült, hogy volt belőle az IPM magazinban folytatásokban leközölt regény, kártyanaptár, trafikos kártya, sőt, félillegális Fazekas-képregény is!

indyHUN.jpg

A regényváltozat 1983-ban jelent meg az IPM-ben, mivel a magazin szerkesztője, a Galaktikának is dolgozó Threton Judit óriási Indy-fan volt (ő fordította le később az 1989-es Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag Rob McGregor féle regényváltozatot is a Matt Kiadónak, ami az eredeti forgatókönyvből készült, így néhány plusz jelenet és poén is helyet kapott benne).

jones_trafik_12.jpg

A trafikos Indiana Jones-kártyák tipikusan 80-as évekbeli termékek voltak, és ugyanazok a fusizó kisiparosok csinálták, akik a Kijev gépeikkel a külföldi képes magazinokból fotózták ki a Csillagok háborúja-trilógia jelenetképeit, majd kezdetleges nyomdatechnikai eljárással sokszorosítva 8 forintos darabáron kínálták a gyatra minőségű reprodukciókat a kispénzű diákságnak.

jones_trafik_11.jpg

A témában megkérdőjelezhetetlen szaktekintélynek számító Magyar Star Wars Klub Indiana Jones-aloldala szerint a trafikos Frigyláda-képsorozat 20 darabból állt, és hála az égnek ezt már nem gányolták össze a film bénán kivágott és utólag felragasztott logójával.

jones_raiders_naptar.jpg

A Frigyládát 1985 októberétől vetítő MOKÉP már sokkal profibb merchandise-termékeket készített a premier idejére - bár George Lucas és a Lucasfilm ügyvédjei valószínűleg ezeknek a lététől is idegbajt kaptak volna, ha értesülnek róluk. A kártyanaptár faék egyszerűségű volt: az egyik oldala a film legemlékezetesebb jelenetét, az inka templom kőgolyós csapdájának aktiválását elevenítette fel, a másik pedig boldog új évet kívánt 1986-ra.

fazekas_frigyláda1.jpg

 

Fazekas Attila ritka kincsnek számító Frigyláda képregénye viszont már sokkal érdekesebb volt: az 1986-os évre szóló olvasmányokkal teletömött Füles Évkönyvben jelent meg 1985 őszén, és négy oldalba sűrítve többé-kevésbé lekövette a teljes filmet.

fazekas_frigyláda2.jpg

 Igaz, itt végig AZ ELTŰNT FRIGYLÁDA FOSZTOGATÓI-ként emlegette a Mester.

fazekas_frigyláda3.jpg

A Star Wars Klub az Indy 4 előtt, 2008-ban kifaggatta Fazekast a képregény keletkezésének körülményeiről. A rajzoló elmondta:

"Jogi okok miatt szóba sem került a teljes Indiana Jones-os történet hazai képregényként való elkészítése, viszont egy ilyen, gyakorlatilag 'trailer'-szerűen elmesélt szösszenet belekerülhetett a Füles Évkönyvébe. A cél értelemszerűen a figyelemfelkeltés volt, hiszen egy nagy példányszámú, széles vásárlói réteghez eljutó kiadványban - mely akkoriban a hazai közönség számára a képregények szinte egyetlen lelőhelye volt - ebben a formában mélyebb nyomot hagyhatott, mint egy szimpla egészoldalas hirdetés."

fazekas_frigyláda4.jpg

Fazekas Attila 1985 őszén már nagyon jó munkakapcsolatot ápolt a Moképpel és a Budapest Filmforgalmazó és Moziüzemi Vállalattal: mindig neki szóltak, ha a magyar mozipremierekhez időzített, félillegális képregényre volt szükség. Az 1981-es És megint dühbe jövünkhöz a fentihez hasonló "trailerképregényt" csinált Cs. Horváth Tiborral, 1982-ben készült el a füzetformátumú A Birodalom visszavág és a 700 ezres példányszámú(!), duplarészes Csillagok háborúja (majd a sor '87-ben a Kobrával, '88-ban pedig a Beverly Hills-i zsaruval és a "megfordíthatós" Halálosztó/A bolygó neve: Halállal folytatódott).

jones_trafik_04.jpg

Jól látszik, hogy Fazekas ezúttal is többnyire a külföldi magazinok jelenetfotóit használta fel Az eltűnt frigyláda fosztogatói képregényhez. Sőt, akár még a hazai trafikos sorozatot is ismerhette, hiszen a térképszobás jelenet, a Frigyláda kiemelése, a könyvre támaszkodó Jones professzor és a lóhátról a náci teherautóra ugró Indy is egy az egyben úgy néz ki a képregényben is, mint a gagyiiparunk remekein.  

jones_trafik_15.jpg

Azt pedig szinte már megszoktuk, hogy a hollywoodi sikerfilmek Fazekas-féle adaptációi sokkal jobbak, mint a hollywoodi képregényváltozatok. A Marvel ugyanis az Frigyláda 1981-es premierjéhez a képregényváltozatot is elkészítette, de (a Fazekas-féle Star Warshoz hasonlóan) itt is az eredeti forgatókönyvből dolgoztak, így a hivatalos Figyláda-képregény több helyen is más lett, mint a film. Például nem szerepelhetett benne az a véres rész, amikor az izomhegy náci szerelőt feltrancsírozza a német szuperrepülő propellere - helyette Marion intézi el a fickót egy csavarkulccsal:

raiderscomics.jpg

És az a furcsa jelenet is benne maradt a Marvel-képregényben, ahol Indy úgy jut el a nácik titkos szigetére, hogy az ostorával rákötözi magát a német tengeralattjáró periszkópjára, elveszítve ezzel a védjegyévé vált kalapot (ezt a mozifilmből szerencsére már kivágták).

raiderscomics2.jpg

Akit a többi Fazekas Attila-féle filmképregény is érdekel, itt olvashat róluk többet:

  1. Az 1982-es A Birodalom visszavág képregényváltozata, ormányos wampával és egyéb elrajzolásokkal.
  2. A szintén '82-es, duplafüzetes Csillagok háborúja, ahol a végén Csubakka is emlékérmet kap a felkelőktől.
  3. A 2012-ben George Lucas külön engedélyével, limitált klubkiadványként megjelentetett Jedi visszatér.
  4. Az 1988-as Kobra, amiben a főhős Pepsit iszik Coors sör helyett, mert azt legalább ismerik a magyarok.
  5. A "megfordítós" Halálosztó/A bolygó neve Halál-füzet, pislogó Alienekkel, szintén 1988-ból.
29 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://nerdblog.blog.hu/api/trackback/id/tr786571209

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

nemorino 2014.08.05. 21:07:20

A Marvel képregényváltozata megvan nekem, három füzetben meséli el a sztorit de meg kell mondanom, hogy hangulatban meg sem közelíti Fazekas Attila négyoldalasát. Csak az Indy-rajongásom miatt szeretem, önmagában egy elég gyengén megrajzolt képregény.

RÁJEN · http://szirszarjaim.blog.hu 2014.08.05. 21:11:47

A Csillagok háborúja, a Birodalom visszavág és a Jedi visszatér alap, természetesen megvannak, emellett a Cobrát és a Terminatort is beszereztem (szirszarjaim.blog.hu/2013/11/26/komikus), de jó még a műfajban a Ben Hur és az Eltűnt világ is, no és persze a Neutron-akció. Indy-ből nem csak az említett storybook van meg, hanem a közel A/4 formátumú Utolsó kereszteslovag is, a Film-Kép-Regény Magazin kiadásában, de azt már nem Fazekas rajzolta. Nem olyan gyakori darab, mint az 500-1000 forintért gyakorlatilag bármikor beszerezhető storybook...

RÁJEN · http://szirszarjaim.blog.hu 2014.08.05. 21:14:34

@RÁJEN: (Bár most épp van fent 3 db a vatin.)

billy reed 2014.08.05. 21:17:29

"Azt pedig szinte már megszoktuk, hogy a hollywoodi sikerfilmek Fazekas-féle adaptációi sokkal jobbak, mint a hollywoodi képregényváltozatok."

Érdekes megállapítás...
Jó tudni.

tifil · www.kultifilter.hu 2014.08.05. 21:58:13

Akkoriban a Népszava is hozott napi folytatásokban képregényeket, úgy rémlik, 3 kockánként/nap. Lehet, hogy SW-t is, de hirtelenjében csak az Aliensre és az És megint dühbe jövünk-re emlékszem.

Diego de la Vega 2014.08.05. 22:13:46

Megfordítós volt már a Kobra is. A másik felén egy szovjet akciófilm volt, talán Éjszakai őrjárat. Emlékszem, azt tartottuk menőbbnek, mert volt egy kocka, amin az egyik szovjet bácsi a másikat torkon dobta késsel. (a Kobra meg csak mellbe, ugye)
+ A Csillagok háborúja képregényben nem a Csubakka érme a legdurvább, hanem, hogy az R2-t végig Arthur-nak írják. Nagyon sokára jöttem rá, hogy nem ez az igazi neve.

bloggerman77 2014.08.05. 23:32:54

@Diego de la Vega:

"Megfordítós volt már a Kobra is. A másik felén egy szovjet akciófilm volt, talán Éjszakai őrjárat. +"

Jaja, így van. A szovjet film volt az ellenpont :)

geriszab (törölt) 2014.08.06. 04:04:09

@Diego de la Vega: R2-t én is mindig Artúrnak hallottam gyerekkoromban, a szomszéd fiúnak megvolt az összes ilyen képregény, ő is Artúrnak mondta. Én ledöbbentem, amikor megtudtam, hogy R2 a neve. Hiába akkor még csak németet és oroszt tanítottak nekünk, mit tudtam én, hogy mi a valóság...
a diktatúra alatt így vezették félre a tömegeket, de nem mondom, hogy boldog lettem attól, hogy megtudtam R2 igazi nevét. Boldog tudatlanságban éltünk.

Bérgyilkos Bohóc 2014.08.06. 05:54:49

Jó, mondjuk Fazekas egy az egyben lemásolta a jeleneteket és filmkockákat, gyakorlatilag a filmet nézted. Persze, hogy jobb(-nak tűnt) a hangulata. Mondjuk a szövegeket nem tudom ki írta, de nekem már akkor is feltűnt, milyen röhejesen banális.

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2014.08.06. 06:44:57

@Bérgyilkos Bohóc: Cs. Horvát Tibor volt a szövegíró. Viszont Fazekas filmképregényeiben pont az volt a jó, hogy nem szolgaian másolta a filmek jeleneteit, hanem
- az így-úgy hozzáférhető nyugati magazinfotók és a moziban fényképezés(!) alapján lekopírozta a legfontosabb dramaturgiai pontokat
- mindenhol máshol viszont direkt más perspektívát használt, hogy eltérjen a filmtől
- az eredeti forgatókönyvek alapján dolgozott, így a moziváltozatból kivágott jeleneteket is megrajzolta (pl. Biggs és Luke párbeszéde a Tatuinon)
- és sokszor emlékezetből vagy saját kútfőből rajzolt, így egy csomó olyan dolog is van a filmképregényeiben, ami a filmben nem volt (pl. ormányos vampa, diafilmvetítő robot, kitalált űrhajók, stb. stb.)

Bérgyilkos Bohóc 2014.08.06. 09:35:16

@-Szűcs Gyula-: Oké, a Star Wars kivétel, ott tényleg voltak egyedi megoldások. De most annak örüljünk, hogy az nem 100%-osan a film, hanem csak 80%-osan? Szóval a tényen nem sokat változtat, hogy mégiscsak filmes képkockákat rajzolt, amiből -nekem - hiányzik az eredetiség.
Itt pl. az Indynél sok kocka, gesztusokkal, mimikával, mindennel, egy az egyben a filmből van kimásolva.

azabaj 2014.08.06. 09:56:01

Emlékszem, általános iskolai - talán 2. osztály - osztálykirándulásra a padtársam elhozta a fekete-fehér Indy képregényt és a buszon olvastuk:) Ráadásul a frigyládát még a tévében láttam, épp valami családi összejövetel volt este és mivel jó filmnek igérkezett, mindenki leült a tv elé és együtt megnéztük.

Gazuzem 2014.08.06. 10:08:20

A 86-os Füles évkönyv a kétezres évek közepéig ott volt az anyukám asztalán, mert volt benne egy Olasz módra rejtvény, amit 20 csak húsz év után tudott megfejteni. Ha náluk jártam, nagyon sokszor elolvastam a frigyládás képregényt.

Sanda gyanu 2014.08.06. 11:16:22

Ha jól emlékszem, a Frigyláda hivatalos fényképes füzetében le van írva, hogy rákötözte magát a periszkópra és álomba zuhant.

Void Bunkoid 2014.08.06. 12:36:34

@RÁJEN: +1

Neutron-akciót megszereztem antikváriumból, az eredetim már elkallódott sajnos, de zseniális. Pedig nem készült belőle sosem film, de tökre örülnék, ha csinálnának belőle.

És mivel 1997-ben játszódik, egész reális a kommunikáció/médiahálózat leírása is a regényben - azért még '97-ben az internet még valóban nem volt annyira szignifikáns dolog, már lézetett bőven, de azért akkor még inkább csak a sztereotip geek informatikusok birodalma volt.

Void Bunkoid 2014.08.06. 12:38:46

@-Szűcs Gyula-: !!!!KÉPMAGNÓ!!!!

a 14-16 év alattiak már jórészt azt se tudják, hogy mi az a magnó ("és abban hordtátok a tabletet?").

Bérgyilkos Bohóc 2014.08.06. 13:28:12

@Void Bunkoid: Miért ne tudnák? Egyébként az egy nagyon idióta reklám. Totál hülyének nézik a gyerekeket, mert szerintük a kölykök azt gondolják a szüleikről, hogy már nekik is tabletjük volt az iskolában. Peeersze! Embert nem ismerek, aki az én gyerekkoromban (80-as évek) ne lett volna tisztában vele, hogy a szülei mondjuk nem színes tv-n nézték a videófilmeket, hanem moziba mentek, vagy max. átmentek a szomszéd fekete/fehér tv-jét bámulni.

Void Bunkoid 2014.08.11. 10:39:58

@Bérgyilkos Bohóc: de a kilencvenesek végén született gyerekek (akik ma már bizony középiskolások...) között már jócskán van olyan, aki már csakugyan soha nem találkozott analóg médiarögzítő/lejátszó berendezéssel - addigra már bőven annyira ott volt a cédé (sőt már dvd meg mp3lejátszók), hogy sok akkor fészket rakó szülő új lakásában ilyenek már egyáltalán nem voltak - max a nagyinál láthat még esetleg kazettás magnót vagy videót.

Egyedül a lemezjátszót vágják a mai tinik is - ámbár érdekes módon számukra az nem médialejátszó eszköz, hanem kvázi egy hangszer...

Void Bunkoid 2014.08.11. 10:45:46

Amúgy a mai fiatalok legtöbbje a 80-as évekbeli legendás kultfilmeket fura értetlenkedéssel fogadja, és rettenet nagyot tud csodálkozni azon, hogy olyan esetekből készültek konkrét kalandos ifjúsági filmek, amik banálisan egyszerűen megoldható dolgok.

Pl ma már - hacsak nem földalatti bunkerrendszerben vagy az isten háta mögött az Antarktiszon vagy az óceán közepén nyomod - nemigen lehet - igen sok régebbi film sztorijának alapját adóan - eltévedni, de úgy elveszni/eltűnni sem.

Igaz, idén tavasszal egy maláj repülőgépnek mégis sikerült. De az is igaz, hogy ők is óceán fölött voltak.

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2014.08.11. 11:02:55

@Void Bunkoid:

Azért ez sem feltétlenül igaz: a Rambo 1-4 például bejön a mostani tiniknek is, ahogy a Blöff is.
Csodás példa, hogy amikor elindult a "versmondó Rambo"-mém, akkor egy csomó középiskolában feleltetés volt az ominózus "tücsökhegedűs" Nagy László-versből - és a kölykök hirtelen már nem is utálták az irodalmat, mert az már az ő hangjukon szólalt meg, és ha egy tökös akcióhős verset mond, onnantól az ilyesmi már nem is ciki.

Oké, a Rambo-mém már nagyon tegnapi dolog, rég kipörgött a tumblr-blogger-világból, de az alkotója, Boldizsár Péter azóta is kapja a hálálkodó leveleket a középiskolai tanárokról, és legutóbb kiállítása is volt a szkeccseiből az Margó irodalmi fesztiválon - ahol én már a 32 évemmel elég öregnek számítottam a nézők közt. :)

Szóval nem igaz, hogy a "mai fiatalok" nem szeretik a nekünk kultikus '80-as '90-es évekbeli filmeket. A Star Warsok, az Alienek, a Terminátorok, az Indiana Jonesok mind örök klasszikusok, és az 5 éves unokaöcsém ugyanúgy végigröhögi a Kincs ami nincset vagy a Szuperzsarut, ahogy én ennyi idősen.

És mi sem éltünk a '40-es, '50-es és '60-as években, mégis felfedeztük utólag magunknak a film noirokat, az inváziós sci-fiket, a spagettiwesterneket meg a Hammer-horrorokat!

Void Bunkoid 2014.08.12. 10:14:08

@-Szűcs Gyula-: igen, utólag. Azért kétlem, hogy 11-12 évesen végig tudtad volna nézni nyűgösködés meg elalvás nélkül a Délidőt (ami hiába 4 Oscar-díjat nyert, sztori tekintetében gyakorlatilag egy 81 perces vacillálás-tépelődés, a legvégére maradó öszvissz kétperces lövöldözéssel, végül Gary Cooper elsétál Grace Kellyvel az oldalán, "jipiájé, te szarházi" :)))), vagy bármelyik Hammer horrort :)

A mai fiatalok is igen, megtanulják értékelni pl az ET-t, de ugye azt akkor 1982-ben simán átélték a 11-12 évesek, egy mai nemtudja...az más kérdés, hogy tinikorában ha szélesebb érdeklődési körű, akkor megtanulja értékelni :)

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2014.08.12. 17:36:41

@Void Bunkoid: Hát nem tudom, én nem lehettem több 14-nél, amikor már rá voltam kattanva A jó, a rossz és a csúfra (persze akkor még csak Tuco hülye viccei miatt), meg a Keresztapa is tetszett, mert a szüleim mindig újranézték, ha a tévé leadta a 4 részre szabdalt tévéverziót.

Horrort meg simán néztünk már 12-13 évesen is suttyomban, de emlékszem, én nagyon rosszakat álmodtam már attól is, hogy az HBO-n láttam a Mesék a kriptából kriptaőrét röhögni... :)

Firpo hadnagy · http://krumplishal.blog.hu 2015.01.20. 15:27:38

Szia!
Írnék egy posztot a blogomon az És megint dühbe jövünk képregény változatáról, nem tudsz hozzá még infókat mondani, esetleg nincs meg az aktuális szám?
Köszi előre is
Helló