Bud Spencer Halloweenkor, október 31-én ünnepelte a 85. születésnapját, ezért ez a hétvége a Nerdblogon ismét a Bud Spencer-Terence Hill-filmeké! Főleg mert mostanában rákaptam a páros régi, '60-as évekbeli westernfilmjeire, amik teljesen más stílusúak voltak, mint mondjuk az ...és megint dühbe jövünk vagy a Bűnvadászok.
Kezdjük a sort Bud Spencer és Terence Hill legelső közös filmjével (a Hannibál ugye nem számít!), az 1967-es Isten megbocsát, én nemmel, ami 1992-ben jelent meg itthon a szépemlékű, sárga VICO-kazetták sorában (és amit a kereskedelmi tévék előszeretettel vetítenek húsvétkor Bunyó húsvétig címmel, a páros utolsó közös filmjére, a Bunyó karácsonyig-ra utalva).
Mivel Fenyő János cége szinte kizárólag a B-kategóriás Canon/Golan-Globus filmekre specializálódott, érthetetlen, hogy ez az ütős spagettiwestern hogyan keveredhetett a médiacézár portfóliójába, ráadásul ugyanazzal a magyar címmel, mint amivel Clint Eastwood nem kevésbé híres westernje 1993 januárjában nálunk is mozikba került.
Már az eleve tragikusan vicces, hogy a kazettaborítón díszelgő portré a bunyós párosról nem is ebből a filmből. A jó öreg Bud egyetlen másodpercig sem volt ilyen elegáns úr a filmben, hasonló zakót és kalapot majd csak az Isten megbocsát, én nem folytatásában, a Bosszú El Pasóban-ban visel - nagyjából két percig, amíg egy tömegbunyóban cafatokra nem szakítják az ellenfelei. Terence Hill sem a képen látható, vigyori csibész, aki biliárddákóval osztja a körmösöket, inkább a ponchós Clint Eastwood és a koporsóját vonszoló Franco Nero hasonmása - de erről majd részletesebben is írok alant.
Fenyőék egyébként valószínűleg meg sem nézték magát a filmet, csak a bunyós páros '80-as, '90-es évekbeli hihetetlen népszerűsége és a milliós bevétel lebegett a szemük előtt a kazetta piacra dobásakor. Máskülönben nem írtak volna ilyen marhaságot a tok hátoldalán virító fülszövegbe:
"Kedvenc hőseinket a vadnyugat mesés tájain látjuk viszont. Bud Spencer és Terence Hill a 300.000 dollár értékű aranyat elrabló Kegyetlen Billt és bandáját üldözik. A mulatságos és izgalmas kalandok során hatalmas pofonok és kacagtató poénok röpködnek. A végén persze a gonoszok elnyerik méltó büntetésüket, az arany is megkerül, mi pedig gazdagabbak leszünk egy kellemes estével."
Ez a Bud Spencer-Terence Hill-film ugyanis egyáltalán nem olyan mulatságos, mint a későbbiek, és pofonok se nagyon röpködnek benne, inkább csak pisztolygolyók. Abból viszont elég sok: a borostás, halk szavú, szivarozó Terence Hill ebben a filmben például habozás nélkül keresztüllövi a nyomában lihegő banditákat.
Sőt, bármikor képes orvul kést hajítani az ellenfele torkába:
Bud Spencert eközben tüzes vassal kínozzák:
Így mérgében még a szülinaposunk is hidegvérrel lepuffant mindenkit. Sőt, előszeretettel használja húspajzsnak a hullákat:
Gyerekkorunk kedvenc pofonosztói ráadásul annyiszor átverik egymást a történet közepén, hogy a menekülésük egy ponton verekedésbe csap át:
A sztori amúgy a nagy elődöt, A jó, a rossz és a csúfot idézi. Bud Spencer egy bulldogképű, marcona, de hűséges izomhegy, Terence Hill pedig a mindig ugrásra kész, macskaügyességű, kékszemű párbajhős, akik kényszerből együtt erednek egy zseniális gazember, a vonatrabló kísértetet játsszó Bill St. Antonio nyomába, a történet végére pedig szépen összehaverkodnak, és megszerzik a rablók aranyát.
Az Isten megbocsát, én nem tehát közel sem az a mókás gyerekmatiné, mint a Kincs, ami nincs. Ez kőkemény spagettiwestern, izzadt és borostás, marcona cowboyokkal, akik nagyon sokáig bámulják szúrós szemmel egymást a halálos pisztolypárbaj előtt. Viszont szinte már majdnem olyan jó, mint Sergio Leone Dollár-trilógiája, vagy Franco "Árpád apánk" Nero Jango- és Keoma-filmjei, úgyhogy minden Bud Spencer- és westernrajongónak kötelező látnia!
Pedig nem sokon múlt, hogy Bud Spencer és Terence Hill kimaradjanak a filmből!
- Bud Spencer híres vízilabdásból lett színészként először kiröhögte Giuseppe Colizzi 700 ezer lírás szerepajánlatát, és rácsapta a telefont a rendezőre. Később szerencsére megegyeztek egy 4 millió lírás(!) gázsiban.
- Terence Hill pedig teljesen véletlenül keveredett a filmbe: Colizzi eredetileg Peter Martellnek akarta adni Cat Stevens szerepét, de a színész összebalhézott a feleségével, akit mérgében meg akart rúgni, de a falat találta el, és eltört a lába. Colizzi otthagyta a spanyolországi forgatást, és elkeseredetten segítséget kért régi barátjától, Manolo Bologninitől, aki épp akkor fejezte be Mario Girottival a Rita, a vadnyugat rémét. Bologninit azt mondta neki: "Figyelj, van itt egy kék szemű pasas, akire ha ráteszel egy kalapot, pont úgy fog kinézni, mint Franco Nero". Igaza lett, ráadásul Colizzi a német piacon "Isten megbocsát, Django nem!" címmel mutatta be a kész filmet, így a nézők azonnal megszerették az időközben Terence Hill művésznévre váltó, villámkezű cowboyt.
Az író-rendező Giuseppe Colizzi valamit nagyon jól eltalált ezzel az utolsó pillanatban összehozott válságkasztinggal, nem csoda hogy még évekig együtt forgatott a legendás párossal. De erzekről a filmekről majd egy következő posztban lesz szó!
Nincs bocsánat / Isten megbocsát, én nem / Bunyú húsvétig / Dio perdona… Io no! (1967) - Itélet: