Érthetetlen, hogy az 1972-es Mindent bele, fiúk! miért ezzel a fura, Gyémántvadászok címmel jelent meg 1992-ben a VICO-nál, hiszen a két főhős nem is gyémántot keres, hanem smaragdot, így a Fenyő János valószínűleg ezt a filmet sem látta, csak kaszálni akart a népszerű páros újabb filmjével. De ne legyünk gonoszak, hiszen a lényeg, hogy ezt a korai Bud Spencer-Terence Hill-filmet is kiadta.
Direkt nem Bud Spencer-Terence Hill-klasszikust írtam: a "Gyémántvadászok" ugyanis hiába volt szórakoztató kalandfilm és egy korszak nyitánya, ami mérföldkőnek számít a páros filmjeinek történetében, sosem vált akkora közönségkedvenccé, mint a Kincs, ami nincs vagy a Bűnvadászok. Gyanús egyébként, hogy pont az utóbbi, 1990-es VICO-film miatt kapott a Mindent bele is egy idétlen "vadászok"-jellegű címet Fenyő Jánoséktól.
Fenyő jó üzleti szimatát mi sem bizonyítja jobban, hogy 1992 novemberében a MOKÉP is levetítette a hazai mozikban a Mindent bele fiúkat a klasszikus Bujtor-Újréti szinkronnal. A kazettán ugyanis még Szersén Gyula és Kránitz Lajos voltak a magyar hangok:
A film további érdekessége, hogy ez volt gyerekkorunk kedvenceinek legelső olyan közös kalandja, amit már nem vadnyugati díszletek között vettek fel. Az ötlet Giuseppe Colizzi író-rendező-producertől származott, akivel a páros együtt forgatta le első és voltaképp egyetlen kőkemény spagettiwesternjét, az Isten megbocsát, én nem!-et (VICO-filmes sorozatunkban Nincs bocsánat! címmel veséztük ki tavaly) és a két, kevésbé erőszakos folytatását, a Bosszú El Pasóbant és az Akik csizmában halnak meget.
Colizzi a híres kollégája, Enzo Barboni Az ördög jobb és bal keze-duplafilmje után már nem akart újabb pofozkodós westernvígjátékot csinálni a Spencer-Hill-páros főszereplésével, mert túl szűknek érezte az ördögszekeres-banditás környezet lehetőségeit, ezért inkább óvatos kirándulást tett a párossal egy másik népszerű zsánerébe, a kétfedeles repülőket és dzsungelben elrejtett kincseket felvonultató kalandfilmes műfajba.
Persze a biztonság kedvéért azért a westernelemeket is meghagyta: Terence Hillt a korabeli plakátok pont ugyanannak a farmernadrágos-seriffmellényes revolverhősnek ábrázolták, akinek a nézők megszerették. A nyakában medálként lógó sörnyitóról azonnal ránézésre is azonnal megértjük, hogy itt inkább a poénokon lesz a hangsúly, és nem a szúrós szemmel egymást fürkésző, sivatagi leszámolásokon az 1900-as évek vadnyugati díszletei között.
A sztori röviden:
Terence Hill életrajzírója, Ulf Lüdeke így emlékezett vissza a filmre a Librinél 2012-ben magyarul is megjelent kötetében:
"Két szimpatikus és slágfertig csaló, Plata (Terence Hill) és Salud (Bud Spencer) történetét meséli el, akik lerobbant, ócska repülőgépeket semmisítenek meg a dél-amerikai dzsungel fölött, hogy aztán legombolják értük a kártérítést a biztosítóktól. Az őserdőben összebarátkoznak egy öreg smaragdbányásszal, akinek a titkos drágakőlelőhelye révén a film végére meggazdagodnak.
A Mindent bele, fiúk! az első olyan alkotás a sorban, amelyben Terence Hill és Bud Spencer a déli féltekére - Latin-Amerikába és Afrikába vetődik. A filmet nem kevesebb, mint tizenöt közép- és dél-amerikai országban forgatták, a munka Colizzi és csapata számára három teljes hónapot vett igénybe. A nézők mindebből persze semmit sem érzékeltek, és élvezettel adták át magukat a szőke szépfiú sármjának, aki szokás szerint a morcos haverját ugratja, vagy az ellenségét gúnyolja, akinek horpadást akar harapni a szakállába, míg le nem repül a gatyája."
A történet ebben a filmben is szinte ugyanaz, mint a későbbi, modern korban játszódó Spencer-Hill-klasszikusokban. A két kedvenc pofonosztónk nem éppen a törvény és a rend mintaképei, de mindig ügyelnek arra, hogy a zsiványságaikat amolyan XX. századi Robin Hoodként csak a gazdag, népnyúzó gengszterek ellen kövessék el. A Gyémántvadászokban hamar felhagynak a repülős biztosítási csalással, amikor egy olyan helyen zuhannak le, ahol egy bűnbanda vadnyugati körülmények között zsarnokoskodik a bányában robotoló közösség fölött (ez egyébként tipikus westernfilmes klisé, csak ott a smaragd helyett az arany hozza lázba a kapzsi főgonoszt).
Egy ideig nem is akarják beleártani magukat a régóta húzódó konfliktusba. Ám amikor a helyi önkényúr (akit Riccardo Pizzuti, a Bud Spencer-Terence Hill-filmek örökös főgengsztere) és az emberei a két főhős legjobb barátjával és szállásadójával, a kincs hollétét egyedül ismerő habókos öregemberrel és annak kutyájával kezdenek el keménykedni (ez szintén visszatérő elem lesz a későbbi Bud-Spencer-filmekben), feltűrik az ingujjukat, és látványosan lepofozzák az egész bűnbandát.
A történet végén pedig egymást is, ami a páros későbbi filmjeiben már nem nagyon fordul elő:
A bunyó azonban itt abszolút indokolt dramaturgiailag, mivel a páros folyamatosan szívatta a filmben egymást, és a smaragdbánya koncesszióján is összevesztek a börtönben.
És mivel nem akartak lepaktálni a korrupt dél-amerikai ügyvédekkel, a történet végére úgy lettek mesésen gazdagok, hogy tulajdonképpen egy fillérjük sincs (ismerős helyzet, a Kincs, ami nincs írója később újra felhasználja majd). Sőt, az őserdőbe sem tehetik be többé a lábukat, miután megvertek egy rendőrörsnyi egyenruhást és összetörtek jópár járőrkocsit a szökésük közben.
A Gyémántvadászok/Mindent bele fiúk tehát nem a páros legjobb filmje, de mindenképpen szórakoztató alkotás. És enélkül biztosan nem készült volna el a Bűnvadászok, a Nyomás utána!, a Kincs, ami nincs meg a többi nagy kedvencünk.
És még egy életrajzi érdekesség a végére: a Gyémántvadászok forgatása után Bud Spencer sikeres pilótavizsgát tett kisgépekre és helikopterekre. Rajongása a repülésért odáig fokozódott, hogy 1984-ben megalapította a Mistral Air elnevezésű légiposta-vállalatát, ami nemcsak leveleket és csomagokat, de keresztény zarándokokat is szállított Olaszországból a nagyvilágba. Később a civilben is aranyszívű melák Bud eladta a jól menő vállalkozását a Poste Italiane-nak, és az így kapott mesés összegből egy szövőgyárat vett, ahol gyerekruhákat készítettek.
Mindent bele, fiúk! / Gyémántvadászok / Piú forte ragazzi (1972) - Ítélet:
