Még tavalyról lógok A tűz és jég dala-ciklus sikerének farvizén megjelentetett Martin-novelláskötet, A hét királyság lovagja recenziójával - íme. Elöljáróban annyit, hogy Duncan, a Magas kalandjait már a képregényváltozatban is imádtam, úgyhogy
ha ebből akar előzménysorozatot az HBO, máris van egy nézőjük!
A három, fájdalmasan rövid Duncan-sztorit tartalmazó novelláskötet legalább olyan jó, mint a Trónok harca-széria. Pedig nincs benne egyetlen Stark sem, sőt, itt még a Vastrónért marakodó Targaryen-Baratheon-Lannister tengelyt sem olyan felállásban láthatjuk viszont, mind a könyvekben meg a tévében.
Ser Duncan, a Magas legendája évtizedekkel a már jól ismert kúrások és ármánykodások előtt, II. Daeron Targaryen országlása idején játszódik, amikor az agg Aemon mester és a testvérei fiatalok voltak, néhány idiótától eltekintve egész normális volt a királyi család, Robert Baratheon szarvassisakos felmenője pedig jóképű, deltás, közönségkedvenc lovagként verekedett a tornákon.
Főhősünk Duncan, egy kétméteres óriás, akinek ugyan nincs sok esze, se vagyona, de minden mással rendelkezik, amivel Westeros fényespáncélos lovagjai: erős, gyors és talpig becsületes. A kóbor lovag legelején eltemeti tanítómesterét, Fillérfai ser Arlant, majd maga indul el ser Asford uradalmába, hogy ott a Lady Asford tizenharmadik nevenapjának alkalmából megrendezett lovagi tornán elnyerje néhány nagyképű vitéz nyergét, kardját, paripáját, na meg a bajnoki címmel járó örök dicsőséget.
A tornán természetesen Sárkánykőtől Égigkertig, Caterly-hegytől Királyvárig minden nemesi ház kötelezőnek érzi a részvételt, jó Duncanünk így elég hamar belecsöppen az elkényeztetett főurak pöcsméregetős hatalmi játékába. Itt mutatkozik meg először igazán Martin zsenialitása: a bolhavégi putrisorból felkapaszkodó, ész híján mindig a szívére hallgató Dunk ugyanis már az első néhány oldal után ezerszer szimpatikusabb az olvasónak, mint az összes Stark-rokon együttvéve.
A derék Duncannek azonban nem sok ideje marad a bajvívásra, mert folyton elvonja a figyelmét a mellé csapódó apródjelölt, Egg, na meg persze a magasságban épp hozzá illő bábjátékos lány, Tanselle. A bajt is természetesen a nő hozza hősünk fejére. Mikor a király unokája, a Viserys-klónnak is beillő Aerion Targaryen herceg elkezd keménykedni a komédiásokkal, Duncan úgy pofánbassza őkirályi felségét, hogy a lovagi tornának azonnal vége szakad, és a küzdőtéren teljes fegyverzetben felvonul a belső hatalmi harcoktól terhelt uralkodócsalád apraja-nagyja.
Westeroson ugyanis a bíróság helyett a Hetes Próbán szokás ítéletet hozni hercegverés esetén: vitás ügyekben a két ellenérdekelt fél hét-hét lovagot vonultat fel a küzdőtéren, mivel az ilyesmi láttán a hét isten is szívesebben nyilvánítja ki megfellebbezhetetlen akaratát. A történet második fele így már arról szól, hogy a nemesi udvarházak belterjes világában teljesen újonc Duncan miként próbál becsületes arcú, mesebeli szegénylegényként maga mellé beszervezni hat lovagot, akikkel beverheti a Targaryenek és a fehérpáncélos királyi testőrség fejét.
Martin utánozhatatlanul zseniális meseszövése itt mutatkozik csak meg igazán: minden olyan dolognak súlya lesz ugyanis, amit a kötet első felében még csak a szokásosan terjengős, hangulatteremtő westerosi családfabemutatásnak gondoltunk.
Anélkül hogy elspoilereznénk a legjobb fordulatokat, eláruljuk: hősünk hetes csapatához igazol többek között a magas és jóképű Ser Lyonel Baratheon is, aki akkor érzi legvirgoncabban magát, ha csatabárddal csapkodhatja le az ellenfelek sisakdíszeit, amiket aztán az őrjöngő pórnép közé hajíthat. Persze mi más lehetne a legbecsesebb trófeája, mint néhány levágott sárkányfej...
A kötet második novellája, A felesküdött kard kicsit olyan, mint egy középkori/fantasy környezetbe áthelyezett Egy maréknyi dollárért-történet. Ser Duncan és az apródjául szegődött Targaryen-herceg, Egg, a Ser Haszontalannak gúnyolt Ser Eustace Osgrey tanyáján, a Sziklaerődben szolgálnak. Az öreg lovag a birtokát átszelő patak elapadása miatt vitába keveredik a szomszédos Hidegárok urával - helyesebben úrnőjével: a Vörös Özveggyel.
Dunk, hogy elkerülje a felesleges vérontást, józan paraszti eszét használva, becsületesen meghallgatja mindkét felet. Az olvasó pedig izgalmas részleteket tudhat meg Westeros múltjáról, azon belül is a Blackfyre-lázadásról, amikoris IV. Aegon király fattyú fia, (Folyami) Daemon Blackfyre is igényt tartott a trónra, és a Targaryen-címer tükörképe, a vörös alapon fekete sárkány lobogója alatt háborúzni kezdett a királlyal, II. Daeron Targaryennel.
Annak, hogy ki melyik oldalon áll a Blackfyre-Targaryen-belháborúk idején, és mennyire hűséges az uralkodóházhoz, a kötet harmadik novellájában, A rejtélyes lovagban is igen fontos szerepet kap. Dunk és Egg ismét egy lovagi tornán vesz részt, de itt már sokkal nagyobb a tét, mint A kóbor lovag idején: a második Daemon Blackfyre és követői lázadást terveznek a király ellen, és egy sárkánytojás is eltűnik...
A történetben ráadásul feltűnik egy olyan karakter is fiatalon, akit a fősodorban, azaz a Trónok harca tévésorozatban már aggastyánként láthatunk. Ő Folyami Brynden, a Király Segítője, egy újabb Targaryen-fattyú, akit Vérhollónak neveznek, és akinek ezer és egy szeme mindent lát. Nagyjából 90 évvel később varjúnak nevezik majd, és akkor már csak három szemmel figyeli a westerosi eseményeket a Falon túlról...
A hét királyság lovagja tehát egy seregnyi új névvel és mélyebb összefüggéssel örvendezteti meg a fanatikus Trónok harca-rajongókat. Ráadásul A tűz és jég-dala ciklus sokat szidott ötödik kötetével ellentétben ezúttal még csak unalmas lakomajeleneteket és kiejthetetlen nevű, érdektelen essosi szereplők szerencsétlenkedéseit sem kell elolvasni hozzá. George R. R. Martin ráadásul azt ígérte: folytatni fogja Dunk és Egg történetét - reméljük, majd csak a 6-7. kötetek megírása után!
George R. R. Martin - A hét királyság lovagja (2014) - ítélet:
TETSZETT A POSZT? CSATLAKOZZ A NERDBLOG FACEBOOK-CSOPORTJÁHOZ, ÍGY SOSEM MARADSZ TRÓNOK HARCÁS, STAR WARSOS, BUD SPENCERES ÉS VICO-FILMES KONTENT NÉLKÜL!