Sofia Boutella, a legdögösebb múmia

2017. április 19. 08:10 - vackor úr

Mostanában elég sok filmben láthattuk Sofia Boutellát, általában vagy megcsúfítva, vagy a felismerhetetlenségig elmaszkírozva, mégis, szottyos múmiaként és amputált lábú gyilkológépként is irgalmatlanul ellenállhatatlan.

sofia1.jpg

Boutella 1982-ben születt, Algériában, az apja jazz zenész, az anyja pedig építész. Már öt éves korától táncolt: először klasszikus táncot, majd miután a család Sofia tíz éves korában Franciaországba költözött, átnyergelt a hip hopra és a street dance-re. 

Elég menő táncos lett belőle, majd a nagy áttörést néhány Nike-reklám hozta - ezeknek köszönhette, hogy egy csomó  A-listás énekessel együtt dolgozhatott (Madonna, Rihanna, Michael Jackson).

Első filmszerepét a StreetDance 2-ben kapta, amiben természetesen táncoslányt kellett alakítania. A következő években azonban tánctudását kamatoztatva már hagyományosabb szerepeket is kapott - illetve, fenéket hagyományosakat, hiszen rögtön következő filmjében, a Kingsmanben amputált lábú, szadista bérgyilkost játszik, akinek a lábai helyén pengék vannak!

A Star Trek: Minden túlban már-már felismerhetetlenre maszkírozott, de bitangul gyönyörű idegen volt.

sofia2.jpg

Legközelebb rögtön két filmben is láthatjuk: az Atomszőkében forró, leszboszi kalandba keveredik Charlize Theronnal, a Múmia címszereplőjeként pedig ismét egy gyilkológépet alakít, akinek minden vágya, hogy lemészárolhassa a futkározó Tom Cruise-t. Talán mondani sem kell, hogy itt is marha félelmetes, és helyenként egészen alienesre vette a sokezer éves, gyolcsba bugyolált végzet asszonyát.

sofia3.jpg

Sofia Boutella elcsúfítva is gyönyörű, egyébként meg - de beszéljenek inkább a képek!

sofia4.jpg

 sofia5.jpg

sofia6.jpg sofia7.jpg

 sofia8.jpg

sofia-boutella.jpg

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://nerdblog.blog.hu/api/trackback/id/tr4112420249

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Cart · http://www.retrogeek.hu 2017.04.19. 20:50:31

Élijennek is jó csaj. Likeolnám :D
Helló