5 ok, amiért ma már tuti nem fogsz dolgozni!

2017. május 26. 11:00 - -Szűcs Gyula-

Már a böngésződben is játszható a Golden Axe, a Titus, az Another World, a Flashback és a Blackthorne!

Pár éve már felfedeztem magamnak a böngészőben is elindítható, kultikus retró játékokat bemutató Archive.orgot - csak akkor pont arról panaszkodtam, hogy nincs fenn a Flashback, és nem tudok játékost választani a Golden Axe-ban.

goldenaxe.gif

A napokban azonban ráleltem a hasonló koncepcióban, azaz böngészőben is elindítható, teljes képernyőméretben is nyúzható, retró játékokban utazó Classicreload.comot, ahol már ott figyel a listában a Flashback, és lehet játékost választani a Golden Axe-ban! Meg is mutatom alant, mivel múlattam az időt az elmúlt néhány napban, és miért pont ezek lettek nálam minden idők legjobb DOS-os játékai!

1. Titus the Fox: To Marrakech and Back (1992)

titus_the_fox.jpg

Ez volt a legelső PC-s játékélményeim egyike: egy bitang nehéz, ugrabugra platformer gamma, fülbemászó zenével, és zseniálisan vicces, rajzfilmszerű grafikával. 1992-ben még nem volt saját, komoly számítógépünk otthon. Csak egy viharvert Videoton TV Computer, amihez összesen két játékot ismertem: az Áttörést, ami egy oldalnézetes űrhajós ügyességi játék volt az arcade gépek mintájára, és egy görbe lábú nindzsás Last Ninja-klónt, amivel tönkre is tettem a Videoton beépített joystickját (a szerény játékrepertoár miatt kénytelen voltam én magam szöveges kalandjátékokat írni az apukámtól megtanult BASIC-alapismeretekkel, de erről majd máskor). Egy ilyen ingerszegény videojátékos környezetben igazi felüdülés volt, amikor apu a '92-es nyári szünetre haza hozott egy PC-t a szakközépiskolából, ahol tanított, csupa olyan kultikus játékkal, mint a Prince of Persia, a Centurion, a Gobliiins és a Future Wars (valamint a Kurtan nevű orosz ládatologatós játékkal, amiben egy cigarettázó Mario figura volt a főhős, és a Perestroikával, amiben Gorbacsov valami mozgalmi dalt énekelt, aztán egy békával kellett ugrálni az elsüllyedő szigeteken). És persze ott volt Titus the Fox is, ahol a Marrakech and Back alcím, a keleties zene meg a rajzfilmből szökött, teve és kígyóforma gengszterek egzotikus kalandokat ígértek – én viszont sosem jutottam tovább a városi pályáknál. Így ez a játék a mai napig úgy él bennem, hogy telefonfülkék, tűzcsapok, autóroncsok, emeletes házak és metróállomások között kell trükkösen megdobálni üvegekkel, festékes vödrökkel meg egy pattogó gumilabdával a kopasz bumburnyákokat, a rozzant csöveseket meg a „kalapácsos kukamanókat”. Máig emlékszem, hogy az egyik tetőn lehetett szerezni egy repülő szőnyeget(!!!), és azzal át lehetett suhanni az egész pályán, anélkül, hogy megsebeztek volna a hülye ellenfelek!

Klikk ide, és már játszhatsz is!

2. Another World (1991)

another.jpg

1992 karácsonyán nagyon izgultam, milyen PC-t fog apu hazahozni a szakközépből a téli szünetre. Az ugyanis, hogy milyen játékok voltak egy-egy iskolai gépen, amit elhozott a „halaszthatatlan szövegszerkesztési feladataihoz”, erősen random jellegű volt. Többnyire persze attól függött, hogy az adott tanári szoba oktatói a Civilizationhöz hasonló stratégiai játékokkal szerették-e múlatni az időt a lyukasóráikban, vagy inkább a Prince-ben „kardoztak a törökökkel”. Érthető volt tehát, hogy igencsak be voltam zsongva, amikor apu egy addig sosem látott csodamasinával, egy szupermenő, hordozható Toshiba laptoppal(!!!) állított haza. Eleinte persze nagyon szomorú voltam, mert a méregdrága csúcsgépnek tűnő alkalmatosságnak fekete-fehér képernyője volt, és a Passziánszon meg egy fura, Ötöd-ölő szerű, az ellenfél korongjait átszínezős játék mellett csak valami ANOTHER volt rajta... A Delphine Software kultjátéka viszont már az intrójával elbűvölt, a furcsa idegen bolygó a veszedelmes szörnyeivel, a bizarr tornyaival meg az albínó humanoidjaival pont olyan erővel szippantott magába, mint a főhősünket a megbokrosodott részecskegyorsító a történet elején! Az unalmas Prince of Persia után, ahol a tökegyforma folyosókon eltévedve ha 2 milliméterrel elvétettél egy ugrást, felszúródtál a karókra, igazi felüdülés volt egy élő, lüktető, idegen világot felfedezni, ahol minden cseppkő és konzolpanel mögött vámpírférgek meg lézerpisztolyos martalócok lapultak! A filmszerű, akciódús sztoriban minden benne volt, amit szerettem a korabeli VICO-kazettás sci-fikben: polipszörny a medencében, szökés a börtönből, lézerpisztolyos párbajok, a bajtársunk megmentése, gyilkos tankcsata, arénaharc, repülő bestia. Sőt, még ledér űrlányok is voltak benne. Igaz, én idáig sosem jutottam el, de egyértelműen a '92-es volt gyerekkorom egyik legjobb téli szünete.

Klikk ide, és már játszhatsz is!

3. Golden Axe (1989)

golden_axe_game_play.jpg

A magyar rendszerváltásból gyerekként mindössze két dolgot érzékeltem. Az egyik furcsaság az volt, hogy '89 szeptemberében még kisdobossá avattak minket, az úttörőmozgalom 1990-es megszüntetése miatt azonban már sosem lett belőlem a Gyíkkirály Őrs vezetője. A másik forradalmi változás az általános iskolám számtektermében zajlott le: egyik napról a másikra XT-kre és AT-kre cserélték le az addig rendszeresített Commodore 64-eseket és Plus4-eseket. Az iskolai PC-s játékélményeim egyébként teljesen mások voltak, mint az otthoniak. Mivel általában több volt a gyerek, mint a számítógép, a tanár fontosnak tartotta, hogy a kötelező BASIC-oktatás után olyasmivel múlassuk az időt kicsöngetésig, amivel egy gépen többen is lehet játszani: ez volt a Golden Axe, az osztott képernyős Lotus, az ágyús játékok és a csítelve végigjátszott Wolfenstein aranykora (utóbbinál a 2. játékos az élet és a lőszer elfogyásakor villámgyorsan lenyomta az MLI billentyűkombinációt). A kultikus Golden Axe-nál persze mindig támadt egy kis balhé abból a tanulópárok között, ki legyen a legmenőbb karakterrel, vagyis a baltás törpével, Gilius Thunderheaddel. Ezért járt jól az, aki mellettem ült számteken, mert az én kedvencem a Conan-filmek és -regények, na és persze a Hepiend képregények miatt Ax Battle, a barbár karakter volt!

Klikk ide, és már játszhatsz is!

4. Flashback (1992)

flashback_04_amiga.gif

Utólag nagyon mulatságos belegondolni, mennyire furcsa fogalmaim voltak gyerekként a játékprogramok terjedéséről. Valamiért adottnak vettem, hogy a játékokat az eladó bácsi teszi rá a vincseszterre a számítógép megvásárlásakor, így ami rákerül, abból lehet csak válogatni - ha nem tetszenek az adott gép játékai, át kell ülni egy másikhoz, el kell adni és újat venni helyette (vagy szólni apunak, hogy legközelebb azt hozza haza a suliból, amin a Prehistorik is rajta van)!!! Az, hogy egy floppylemezre lementhetek magamnak bármilyen játékot, és onnan aztán átmásolhatom bármelyik másik számítógépre, pont az a fajta furcsa, elérhetetlen dimenzió volt számomra. Tudtam, hogy létezik – de azt is tudtam, hogy ez a jó nyugati és fővárosi összeköttetésekkel, valamint egyszerre két képmagnóval is rendelkező, nagyüzemben VHS-filmeket másoló, petárdákkal és hamis Guns N' Roses-kazettákkal seftelő, félalvilági vigécek játszótere. Amikor azonban híre ment a suliban, hogy megjelent az "ANOTHER 2", sokkal szebb grafikával és izgalmasabb kalandokkal annál, amit az első részben láttam, komolyabb szinten is elkezdett érdekelni ez a másolás dolog. El is kértem az egyik osztálytársamtól 1.44-es lemezeken a Flashbacket - hogy mennyire idegen volt tőlem a játékok csere-beréje, azt kiválóan mutatja, hogy sikeresen ott is felejtettem az iskola udvarán a kislemezekkel teli vászonszatyrot, a lakótelepről kellett visszarobogni érte a Trabinkkal. Szerencsére akkoriban igen kevesen tudták, mik azok a kis szürke dobozok a rikító piros 3M felirattal, így a floppyk ugyanúgy ott voltak az iskolaudvaron egy padon, ahogy hagytam. Őrület, de tényleg nem lopta el senki! Persze otthon egy kis gubancot okozott, hogy az aktuális kölcsön PC-nken csak nagylemezes meghajtó volt, de ezt viszonylag könnyen lehetett orvosolni később némi másolgatással. Az "ANOTHER 2" ugyan nem lett nálam sosem akkora kultjáték, mint az elődje, de tény, hogy bitang jól átjött belőle a pont ekkoriban látott Szárnyas fejvadász sci-fi hangulata. A Death Tower Show-ban való részvétel pedig már majdnem olyan cool dolog volt, mintha Schwarzenegger Menekülő emberét játszottam volna újra, interaktívan!

Klikk ide, és már játszhatsz is!

5. Blackthorne (1994)

1465428290926.gif

Volt azonban az általános iskolai órákon egy olyan kultjáték is, amit a kicsöngetésig rendelkezésre álló pár percben sokkal jobban szerettünk nyúzni, mint az Another Worldöt vagy a Flashbacket. A Blizzard legendás Prince of Persia-klónjában,a Blackthorne-ban (persze páran valószínűleg inkább Blackhawkként ismerik) ugyanis az atlétatrikóban, farmerben és bakancsban feszítő, napszemüveges, marcona figura nemcsak hogy kúlabb volt a két korábbi pixeles akcióhősnél, Lesternél és Conradnál, de amikor egy laza mozdulattal hátrafelé lőtt a shotgunjával, azzal máris egy ligába került nálam Stallone Kobrájával és Schwarzenegger Terminátorával! A kúlság mellé persze a játékmenet is igencsak pöpec volt: nemcsak jó reflexek kellettek a platformokon ugrabugráláshoz, de egy kis gógyi és sok türelem is. Például érdemes volt mindig az árnyékba lapulva kivárni, mikor lövi el a töltényeit a röhögő űrork, hogy aztán gyorsan lepuffantsuk, amikor táraz, de okosan kellett beosztani a bombákat is, mert nemcsak a korbácsos minotaurusz ellen volt hatásos, de ezzel kellett felrobbantani a bezárt ajtókat, sőt, az energiapajzsokat szabályozó számítógép-terminálokat is! A játék végéig sosem jutottam el anno – na de majd most!

Klikk ide, és már játszhatsz is!

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://nerdblog.blog.hu/api/trackback/id/tr9112541833

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

ComLo 2017.05.26. 15:39:53

Checkpoint podcast-ben már én is várom, mikor lesz Golden Axe, de most kipróbálva ... hát ez a játék tényleg nem öregedett szépen ... :-S

kalbász 2017.05.26. 15:47:37

Sosem jutottál el ezek végéig?
Te láma. :)

okostojas007 2017.05.26. 16:21:15

@ComLo: hát, billentyűvel kinlódás lett nagyon, joystick-hoz képest kész szenvedés
meg kár, hogy nem az amigás verziókat tették fel, ezek a pc-s átiratok sokkal gyengébbek.

arncht 2017.05.26. 17:00:41

A retro feelinghez nem art egy korabeli gep sem :)

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2017.05.26. 17:46:59

@kalbász: Azért két játékossal a Golden Axe-ot még számtek órán is végig lehetett vinni! ;)

A többibe valóban beletört gyerekként a billentyűzetem, nem jutottam el sem a Titus, sem az Another, sem a Flashback, sem a Blackthorne végére. :P
Pláne hogy egy idő után ezek már nem érdekeltek, csak a point&clik műfaj, a Panzer General meg az X-Wing. :)

Titiú 2017.05.26. 18:42:38

"a magyar rendszerváltásból gyerekként mindössze két dolgot érzékeltem"

Mondd csak Gyulám, milyen szakos is voltál az egyetemen?

Bergyilkos Bohoc 2017.05.26. 19:02:32

@-Szűcs Gyula-: Pedig a Flashback és az Another World aránylag könnyű játékok, én legalább háromszor játszottam végig. Bár még ma is megmosolyogtat, hogy a FB-t először EGYSZERRE ketten játszottuk a tesómmal. Én irányítottam, ő meg mindig lőtt, mert a joystick mellett csak space-szel lehetett elővenni a pisztolyt, és ez a joy+keyboard kombó egy személyre, valahogy emberfeletti kihívásnak tűnt :)

Titiú 2017.05.26. 19:31:55

Mifelénk az MLI inkább LIM volt, és igét is képeztünk belőle. A második játékos ha túl lassú volt, ment az üvöltés hogy limelj már!

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2017.05.26. 20:09:31

@Titiú: Helló kolléga! (bár én végül sosem végeztem el a politológiát)
Nálunk is volt ige belőle! "EMELIZZ! EMELIZZ MÁR! A PICSÁBA MÁR, HITLER MEGINT KINYÍRT!" :D
Helló