A héten lett 30 éves a világ legjobb kommandós sci-fije, Arnold Schwarzenegger 1987-es Ragadozója. A filmbéli raszta csillagharcos ugyan sosem lett olyan népszerű űrszörny, mint péniszfejű nagytestvére, a Nyolcadik utas, de maga a brand még ma is épp eléggé fényesen csillog ahhoz, hogy Ridley Scott Covenantja mellé hamarosan új Predátor-film is érkezzen – ezúttal attól a Shane Blacktől, aki 30 éve még SZTK szemüveges, gyógyegér zsoldosként volt a Ragadozó egyik áldozata.
A '87-es kultfilmet 1990-ben egy második rész is követte, a Dark Horse pedig képregényben folytatta a yautja faj bolygóközi vadászkalandjait (az Alien-szériájuk 1988-ban, a Predator '89-ben, az AVP '90-ben indult el). A filmproducerek és a képregényguruk mellett viszont mások is pénzt szimatoltak a Predátorban. A Valhalla Páholy 1993-ban egy saját gyártású Ragadozó-trilógiát jelentetett meg, csodaszép Boros-Szikszai-borítókkal – de a rendszerváltás után elszabadult vadkapitalizmusban uralkodó szokásjog szerint az eredeti franchise tulajdonosainak tudta nélkül.
A Valhalla Predátor-trilógiájának első darabját a hangzatos Kyle Sternhagen álnév mögé bújó Szántai Zsolt írta meg 2017 – Hőhullám New Yorkban címmel. A könyv impresszumában természetesen itt is az szerepel, hogy regény a Predator-franchise szerves része, 2017: Dead Heat in New York címmel jelent meg eredetileg, és a Valhalla a Thor Universal Corporationnel kötött megállapodása alapján jelentette meg. Ez volt az a jó öreg kamucég, ami mögé bújva a Valhalla éveken át szép pénzeket kaszált a licenc nélküli Alien-, Predator-, Star Wars- és Doom-hamisítványregények kiadásával. A profin kivitelezett, vevőcsalogató Boros-Szikszai-borítók, az angol nyelvű regények nehézkes beszerzése, valamint az 1993-ban még gyerekcipőben járó interneten való gyors ellenőrzés hiánya miatt egy egész nemzedék bekajálta, hogy ezek a hamisítványkötetek a hivatalos kánon részei.
A szerzői jogi disznóságokat félretéve viszont bátran ki merem jelenteni, hogy ezek a valhallás bootleg regények sokkal ütősebbek lettek, mint a hivatalos bérírók, Brian Daley vagy Steve Perry történetei! A Hőhullám... például képregényben és VHS-en is simán népszerű lehetett volna Amerikában, mivel pont olyan, mintha egy '90-es évekbeli akciófilm regényváltozata lenne. A sztori szerint 2017-ben a túlnépesedett Amerikában már nem a kormány, hanem egy Szindikátusnak nevezett mamutvállalat az úr. A cég ügynökei mindenütt ott vannak, és vaskézzel tartanak rendet, mit sem törődve azzal, hogy egyre nagyobb szakadék nyílik a nagyon gazdagok és nagyon szegények között.
Ebben a sötét és disztópikus jövőben (ami nekünk ugye most már a jelen) tengődik félőrülten a Predator 2 nyugdíjazott zsaruja, Mike Harrigan, akit öreg korára már csak egyetlen dolog érdekel: minél többet megölni a Predátorokból, ha azok még egyszer a Földre jönnének vadászgatni. A bolygónkon randalírozó, gyilkos idegenekről szóló meséjét persze senki sem hiszi el – egészen addig, amíg egy űrhajónyi Predator meg nem kezdi New Yorkban a fiatal harcosaik beavatási szertartását.
Szántai igen emlékezetes módon mutatja be a láthatatlan vadászok tombolását: van itt motoros banditákkal vívott harc, horrorisztikus színpadi előadásnak hitt felkoncolás, élőben közvetített mészárlás a tévéstúdióban... Az egyre gyarapodó gyilkosságok ügyét pedig két olyan, egymást heccelő zsaru próbálja felgöngyölíteni, akik bármelyik hollywoodi buddy cop filmben megállnák a helyüket. Nagy kedvencem még rajtuk kívül Santa, az ősz hajú, nagydarab, motoros bandavezér, aki kényszerszövetséget kötve Harriganékkal, a rend őreivel próbálja legyőzni a Predátorokat.
De a végjátékban pedig feltűnik maga Dutch Schaefer őrnagy is, az első Ragadozó-film főhőse! A nagy találkozást egyébként valószínűleg az ihlette, hogy nálunk 1990-ben egy olyan gányolt borítóval jelent meg a Predator 2 regényváltozata Simon Hawke-tól, aminek a borítóján Arnold Schwarzenegger is ott feszített Danny Glover mellett.
Szántai Zsolt így emlékezett vissza a Hőhullám... keletkezési körülményeire az Antal Nimród-féle Ragadozók mozipremierje idején:
„A valhallás Alien, Predator, és AvP könyvek alapját 1-1 kint korábban már megjelent képregény képezte. Kivétel a Hőhullám, amit én követtem el még 93 végén, itt ugyanis csak a képregény első két oldalának sztoriját tartottam meg, utána bejöttek a képbe a motorosok stb, akik nem szerepeltek a Dark Horse-os kiadványban. Később kint is kapcsoltak, és megírták a képregények regényváltozatait. Ez az oka a Kelepce-Préda párhuzamnak.
A Hőhullám...-nál egyetlen célom volt: büszke vadászoknak bemutatni a Predatorokat, akik nem ölik meg a kiskorú prédát (majd ha megnő), és logikusan gondolkodnak (a kötelékben repülő helikopterek közül a középsőt lövik ki, mivel gyanítható, hogy abban ül a főnök). A hasonló, „a rosszfiúk sem hülyék”-felfogás már nem igazán jelent meg a Jég és vér, meg a többi Predator-regényben, és ez engem zavart.
Az 1. és 2. Predator-film nekem nagyon bejött, az Alien 1-2-3 is. Az 4-ben már volt néhány logikátlan, kissé gagyi megoldás. Az AVP 1 nem rossz, a 2-t kb. 10 percig bírtam. Ez a mostani... Örülök, hogy egy magyar rendező ilyen lehetőséget kapott, de kb. ennyi.”
A Schwarzenegger-arcú Dutch a Hőhullám... kvázi-folytatásaiban, a Kelepce/Túlélők ikerregényben is feltűnt, az Alien-, Predator- és Terminator-rajongók legnagyobb örömére. A neten A játék neve: Halál címen is ismert duplakötet lényegében az eredeti, 1990-es Aliens VS Predator-történet rip offja, amiben a Damien Forrestal álnéven író Gáspár András a saját kénye-kedve szerint vitte tovább a Dark Horse-képregény alapsztoriját, behozva az Idegenek és a Ragadozók küzdelmébe a Weyland-Yutani cégóriást is.
Azt már Szántai regényében sejteni lehetett, hogy a Szindikátus nem más, mint az Alien-filmek szemét mamutvállalatának előképe. A kelepce idején, 2202-ben a cég főigazgatója már nem más, mint a Predátor elleni harcba kissé már beleőrült Dutch, aki nemcsak a fél veséjét, de az összes többi belső szervét eladta, hogy klónozókádban növesztett tüdővel és szívvel, szuperfém bordaimplantátumokkal (élő szövet a belső fémvázon, érted!) meg a testhőjét elrejtő űrpáncélban várja a gyűlölt űrszörnyek felbukkanását.
Gáspár crossoverében Dutch még az Alienekre is csak a Ragadozók ellen bevethető biológiai fegyverként tekint. Hangulatos visszaemlékezős jelenetekben bontakozik ki a címadó kelepce terve: amikor az utolsó lehetséges királynőembrió-hordozó, Ripley a Weyland társaság tanácsa ellenére a börtönbolygó kohójába vetette magát (a könyv ugye 4 évvel az Alien 4 előtt íródott), Dutch taktikát vált, és Michael Bishoppal legyártatja a régi dzsungelkommandója tagjait. Blain, Dillon és a többi „Cyberdine-fiú” a Delta Hydrae VIII telepesbolygóra megy, ahol a Weyland-Yutani szerint többször is felbukkantak már a raszta űrvadászok.
Gáspár az eredeti AVP képregény főhősnőjét, a japán Machiko Noguchit lecserélte Carrie Wongra, az illegális utcai harcosból egy jó időben megkötött házassággal kormányzónévé tett, folyton önmagát kereső hongkongi lányra. A visszaemlékezős földi jelenetekkel mélységet adott az eredetileg eléggé egydimenziós, szamuráj-mentalitású főszereplőnek. És hogy az Alien-filmekhez még szorosabb legyen a kapcsolódás, a tökös, ámde közutálatnak örvendő Carrie megkapta maga mellé Bishopot, a legnagyobb embertelenség közepén is emberi androidot.
A Kelepce tehát szépen eljut az eredeti Préda-képregény végéig: az Alienek és Predátorok vérfürdőjét túlélő telepesek elmenekülnek a hegyekbe, hogy ott várják be a Társaság mentőhajóit. A Túlélők nyitófejezetében felkeresi a bolygót a vészjeleket fogó Lecter teherűrhajó, ami épp a konkurens Chigusa mamutvállalat megbízásából lökdös több tonnányi radioaktív hulladékot a harmadosztályú csillagrendszerek napjaiba. A Delta Hydrae telepesei a Lecteren találnak menedéket – de Gáspár sztorijában már mindegyikük fertőzött. A túlélőkből hamarosan kitörnek a mellkasrobbantók, így a kötet egyik felében egy elképesztően fullasztó hangulatú, elkeseredett harc kerekedik a teherűrhajó sötét szervizfolyosóin, az első két Alien-mozifilm stílusában. A Delta Hydrae VIII bolygón természetesen Dutchék is megkapják a maguk Idegenjeit és Ragadozóit, de az Alien királynőt itt is az AVP főhősnője győzi le. A befejezés is ugyanaz, mint a hivatalos verzióban: Carrie Wong kiérdemli a Predátor-vezér tiszteletét, és rituálisan is befogadja őt (sebhely a vérző királynő ujjával, ahogy azt kell) a csillagharcosok népe.
A Damien Forrestal-féle ikerregény jó példa arra, hogy nem számítanak az újrahasznosított ötletek egy jó ponyvában, ha maga a stílus jó – márpedig stílus tekintetében Gáspár volt a legprofibb a hazai fantasy és sci-fi mezőnyben a '90-es évek elején. A Kelepce és a Túlélők sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy számos olvasó az AVP-képregény jogtiszta könyvváltozatát, Steve és Stephani Perry 94-es Prédáját tartja a gyengébb minőségű feldolgozásnak. A Dark Horse-képregényt, mint ősforrást egyébként Gáspár sosem tagadta:
„Ami az AvP könyveket illeti, azok a fan fiction kategóriába tartoznak: én írtam őket, de sem a világ, sem a karakterek vonatkozásában nem rendelkezem átruházható jogokkal.
A Kelepce-Túlélők párosnak és a Prédának annyi közük van egymáshoz, hogy közös őstől - a Randy Stradley féle füzetes képregénytől - származnak. Mikor a Forrestal szövegeket írtam, utóbbi volt a Dark Horse egyetlen befejezett AvP szériája, a többi épp hogy elindult, Perry regénye pedig tervként sem létezett még.
Mindaz, ami a duplakötetben nem a Stradley-szkriptből, valamelyik filmből vagy Kovács Adrián legendás b+ pólójáról jön, belőlem fakad.
A közönségnek nem volt - és igazában ma sincs - bizodalma magyar nevű szerzőkben. Az a fajta kommersz, aminek az AvP és a Doom látszani akart, primőrnek számított nálunk akkoriban. Belföldi előállításának nem volt se receptje, se hagyománya... a könyvkiadás liberalizálódása nyomán pedig olyan tömegben zúdult a piacra a hazai bóvli, hogy a magukra adó szerzők jobbnak látták munkáikat angolszász importnak álcázni.
Az első (Novák Csanáddal közösen használt) írói személyiségem, akinek könyvei műfordításként váltak ismertté és elfogadottá, Wayne Chapman volt. A hozzá kitalált sémát alkalmaztuk a többiek esetében is, míg a jogszabályok lehetővé tették. A cél nem az olvasók félrevezetése, hanem az esélyek kiegyenlítése volt - ezért adtunk bele a tartalomba apait-anyait, szemben amerikai barátainkkal, akik az ilyen könyveket soha nem alkotásként, hanem termékként kezelték.”
Kyle Sternhagen: 2017 – Hőhullám New Yorkban / Damien Forrestal: A kelepce / Damien Forrestal: A túlélők (1993, Valhalla Páholy)
Ítélet:
TETSZETT A POSZT? CSATLAKOZZ A NERDBLOG FACEBOOK-CSOPORTJÁHOZ, ÍGY SOSEM MARADSZ ALIENES, PREDÁTOROS ÉS TERMINÁTOROS KONTENT NÉLKÜL!
Másolt VHS-kazettákon nőttél fel? A Menekülő ember és a T2 a kedvenc Schwarzenegger-filmjeid? Akkor a Világvégi mesék is neked készült! Barkasszal a posztapokaliptikus pusztulatban - rendeld meg a képregényt akciósan innen!
