Nem vagyok egy megveszekedett régenmindenjobbvoltozó, aki szerint a '90-es évek volt minden idők legszínesebb és legmenőbb évtizede. Az viszont tagadhatatlan, hogy ez a korszak egy egész generációt változtatott át a videojátékok és a pixelművészek szerelmesévé. Nagyon furcsa belegondolni, hogy 25 évvel ezelőtt a világ legtermészetesebb dolga volt beállítani hétvégén az osztálytársunkhoz egy doboz floppy lemezzel, és betömörített .arj fájlokba darabolva átmásolni magunknak a haver összes menő játékát, anélkül hogy egy fillért is fizettünk volna ezért bárkinek.
Manapság szerencsére már nem kell .arj fájlokkal és floppy lemezekkel bajlódni, ha a '80-as évek végi, '90-es évek eleji kultjátékokkal akarunk játszani. Rengeteg online DOS-emulátor létezik, amelyekkel már akár a böngészőnkben is újrajátszhatjuk a munkahelyünkön vagy otthon a régi kedvenceinket. A Golden Axe-os posztban bemutatott öt ügyességi/akció játék után most összeszedtem öt olyan klasszikust, amivel nemcsak pár percig hülyéskedik az ember, hanem akár hajnalig is képes fennmaradni, hogy végigjátszhassa! Főleg, ha gyerekként, 25 évvel ezelőtt ez nem sikerült.
1. Defender of the Crown (1987)
A DEFENDER főcímdalát a mai napig el tudom dúdolni, álmomból felébresztve is. Ez volt a legelső játékélményeim egyike – ami egyúttal kiváló aduász volt ahhoz, hogy a szülein pozitívan ítéljék meg a számítógépes játékokat, és ne valami agysejtpusztító hülyeségnek könyveljék el. Robin Hood ugyanis nagyon menőnek számított a '90-es években: épp Kevin Costner lábai előtt hever a világ, miután kasszát robbantott A tolvajok fejedelmével. Magyarországon ráadásul elég mély beagyazottsága és nagy respektje volt a lőfegyverrel vigéckedő, kosztümös szabadságharcosoknak, hiszen a '80-as évek végén nálunk is levetítették a Tell Vilmos tévésorozatot, apumék fiatalkorában pedig sok gyerek kötött ki a szemészeten, miután házibarkács fegyverekkel próbálták újrajátszani a Robin Hood, a tüzes íjász legizgalmasabb jeleneteit. A sherwoodi erdő vidám cimboráiról és a hős angol lovagokról szóló PC-s játékkal tehát semmi gond nem volt a szülők részéről, sőt: kifejezetten örültek, hogy így legalább megismerem a szászok és a normannok történelmi viszálykodását, meg Wilfred of Ivanhoe nevét, ha már Sir Walter Scott Ivanhoe-ját sehogy sem akaródzott elolvasnom.
Sajnos valami programhiba folytán én magam sosem tudtam végigjátszani a ködös Albion trónjáért folyó pixelháborút, mivel a lovagi tornánál, a fanfárok után mindig lefagyott a játék,és átváltott a képernyő feketébe. Szerencsére a Defender még a '90-es években is ismert és közkedvelt játék volt a suliban, így az elmaradt lovagi tornákat, várostromokat és hercegnőszöktetéseket az iskolaudvaron játszottuk le, botokkal meg csúzlival. Máig emlékszem, hogy én voltam ebben a sajátos Defender Live-ban a sosem létező Siegfried of Rottenwood lovag – valószínűleg azért, mert nem emlékeztem pontosan a kedvenc játékbéli szereplőm, Cedric of Rotherwood nevére.
Klikk ide, és már játszhatsz is!
2. Atomix (1990)
Máig élénken emlékszem, tizenévesen milyen vidáman tologattam ide-oda a színes gömböket a labirintusban, hogy összeálljanak az iskolai környezetismeret (később kémia) órákról ismerős víz-, metán- és egyéb molekulákká. A mai napig nagyon hálás vagyok az Atomix fejlesztőinek, mivel a mosolygós Einstein fejével indult el a játék, és a hidrogénatomos fejtörő láttán végül anyukám is belátta, hogy a számítógépes játék nem ördögtől való dolog, épp ellenkezőleg: szórakoztató logikai rejtvényekkel serkentik az agyat! Igaz, a fent látható hetedik, etanolos pályánál tovább sosem jutottam a '90-es években, és a mostani újrajátszáskor is itt kezdtem el inkább más klasszikusok után nézni...
Klikk ide, és már játszhatsz is!
3. Centurion - Defender of Rome (1990)
A Defender mellett gyerekkorom másik kedvenc stratégiai játéka, amit természetesen senki sem a hivatalos, hosszú nevén ismert itthon. Hanem úgy, hogy CENTURIO – mivel a Norton Commanderben ekkoriban csak 8 karakteres címeket lehetett adni az ide-oda másolgatott könyvtáraknak. Az Atomixhoz hasonlóan ennél a játéknál is könnyen tudtam azt mondani, hogy „Nem is számítógépezek, anya, hanem tanulok!”, mivel pont ötödikben vettük az ókori görögöket meg a Római Birodalmat. Hiszen valóban, a Centurionban lényegében a római történelmet kellett végigjátszani, Romolus és Remus városalapításától kezdve az egész Mediterráneum elfoglalásáig. Sajnos a történelemhűség nálam megbukott ott, hogy sokáig nem tudtam a hajóba beszálló egységeket kiléptetni a túlsó partra, így Szardíniát és Britanniát jó ideig nem is tudtam elfoglalni (egy osztálytársam mondta el, hogy másik egérgombbal kell ilyenkor klikkelni). A szüleim egyébként nagyon viccesnek tartották, hogy a játékbeli Kleopátra pont úgy nézett ki, mint Elizabeth Taylor az azonos című szandálos blockbusterben:
Nem mellesleg ez a program nagyon jó volt arra is, hogy megtanuljak valamennyire angolul: a hódításoknál elég volt annyit tudnom, hogy a Move Legion >>> Go to War >>> Balanced Army >>> Scipio's Defense kombóval mindig bevárom az ellenfél előrerohamozó vezérét (vagy ha hátul bujkál, akkor gyorsan lecsapom egy lovas egységgel), mert ha ő elesik, a serege menekülni kezd! Ezután a Plunder paranccsal kifosztottam a frissen bekebelezett provinciát, és amint összejött 100 tálentum, szerveztem Rómában egy fogathajtó versenyt, ahol saját magamra fogadtam!
A kocsiversenyt könnyen meg lehetett nyerni azzal a trükkel, hogy az elején ki kellett húzni teljesen jobbszélre, és mert úgy már nem esett szét alattam a szekér (nem megy a zöld csík a piros vonal fölé). A fogadáson nyert pénzből gyorsan új légiókat vettem: mindig azokat a népeket soroztam be, akik amúgy már lázongtak, mert így nekem így lett új hadseregem, nekik meg nem maradtak forradalmárjaik. Az új légiókkal újabb területeket foglaltam el és csatoltam a Birodalomhoz, a provinciák kifosztása után megint magamra fogadtam a kocsihajtó versenyen, a nyereménypénzből újabb légiót állítottam fel, újabb hódítások, újabb kocsiverseny, ahol saját magamra fogadok és így tovább... Könnyű fokozaton kb. 2 óra alatt végig lehet vinni a játékot, még mielőtt a vándorló nomád népek mocorogni kezdenének a keleti végeken.
Klikk ide, és már játszhatsz is!
4. FIFA International Soccer (1993)
Szerencsére sosem volt otthon gond abból, hogy délutánonként nem lógok lenn a kulcsos gyerekekkel a lakótelepi focipályán, hanem csak otthon rugdosom a labdát a számítógép előtt ülve – így legalább a szüleim is nyugodtak voltak, hogy nem keveredek semmi balhéba. Érdekes, hogy soha előtte és utána nem játszottam annyit sportjátékkal, mint a '90-es évek közepén a Sega-átirat FIFA International Soccerrel, amit a PC-sek többnyire FIFA 94 címmel cserélgettek egymás között kislemezeken.
Volt valami megkapóan bárgyú a pixelekből megrajzolt focistákban, akik leginkább Guybrush Threepwoodra és a Prince of Persia hercegére hasonlítottak. És még véletlenül sem a Lutra-albumok Bundesliga-frizurás, pornóbajszos sztárjaira, Rudi Völlerre, Jürgen Kohlerre meg a többiekre.
A mókás grafika mellett viszont igencsak gáznak éreztem a játék pofátlan termékmegjelenítéseit is, például hogy az egészpályás letámadós taktikát az Adidas támogatta. Folyton óriáskivetítőket idéző reklámokban mutogatták a stoplis Adidas Predator csukákat (meg a Panasonic tévéket), ha a legendás magyar gólvágó, Ernest Slobodan háttal a kapunak beollózta a labdát a hosszú sarokba.
Persze ilyen nálam nem sokszor volt, mert mindig igyekeztem úgy helyezkedni, hogy a nemzeti válogatott egyetlen magyar nevű(!!!) játékosa, Tibor Kiss legyen a meccs gólkirálya. Vele mindig azt a taktikát alkalmaztam: direkt kihagytam a szögleteket, aztán beálltam az ellenfél kapusa elé a kirúgásnál, és két centiről befejeltem a kapuba a labdát! Így lett világverő a magyar válogatott 1994-ben, és győzte le a döntőben a brazilokat!
Klikk ide, és már játszhatsz is!
5. Panzer General (1994)
Ha van kultikus 2. világháborús játék a '90-es évekből (ami nem olyan agyament okkult ponyvasztori, mint a Wolfenstein meg a Spear a robot Hitlerrel meg a Végzet lándzsájával), akkor az a Panzer General, a körökre osztott stratégia játékok örökös királya! Népszerűségét mi sem jelzi jobban, mint hogy ez volt az a játék, ami még az iskolám legbalhésabb figuráiból, a bomberdzsekis, mindenhová OI!-feliratokat firkáló renitensekből is BASIC- és MS World-expert éltanulókat tudott csinálni a számtek órán, ahol a kötelező programozási és szövegszerkesztési feladatok letudása után szabadon lehetett játszani. Amiatt is népszerű lett a Panzer a kopaszok közt, mert híre ment, hogy itt megmásíthatod a történelmet, és nemcsak hogy nyerhetsz a Don-kanyarnál, és magyar zászlót tűzhetsz ki az összes szovjet városra, de a nácikkal elfoglalhatod akár Amerikát is!
Történelemrajongóként egyébként apukám is teljesen rákattant a Panzerre. Onnantól kezdve aztán állandósultak is a kamaszkori családi vitáim arról, hol is van a PC helye a lakásban (a nappaliban, az étkezőasztalon vagy a szobámban?) valamint hogy ki, mikor, és egyáltalán mennyi időre használhatja a számítógépet.