3 mókásan bizarr PC-s játék, ami egy-egy kultjáték pofátlan nyúlása

2017. október 10. 08:22 - -Szűcs Gyula-

A Kurtan, Tetriller és Biro Attila CD-Manje már böngészőben is játszható!

Egy korábbi retrójáték-posztban már megírtam, hogy 1992 előtt még csak néhány videojátékot ismertem: azokat, amiket a haverok a C64-es osztálytársamnál nyúztak, és sosem engedtek át nekem (Barbarian, Giana Sisters és társai) meg az otthoni Videoton TV Computerünkhöz szerzett Áttörést, ami egy oldalnézetes űrhajós ügyességi játék volt. Ebben az ingerszegény játékkörnyezetben igazi felüdülés volt, amikor apu a '92-es nyári szünetre elhozott egy PC-t a szakközépiskolából, ahol tanított, csupa olyan kultikus játékkal, mint a Prince of Persia, a Centurion vagy a Gobliiins.

cd-man2.JPG

Valamint a Kurtan, a Tetriller és CD-Man amiket a mai napig nagy klasszikusokként őrzök az emlékeimben – holott valójában sosem voltak azok. Gyerekként bitang nehezek voltak, így sosem tudtam végigjátszani egyiket sem, de szerencsére ma már a böngészőben is elindíthatom őket, ha egy kis nosztalgiázásra (vagy munkakerülésre) vágyok.

1. Kurtan (1990)

kurtan2.JPG

A legelső PC-s játékélményeim egyike a Kurtan című, mára igencsak elfeledett ládatologatós játék volt. Alighanem ez lehetett a Szovjetunió (azon belül is Grúzia) válasza az 1988-ban berobbanó, világhódító Soko-Banra – bár a főszereplő melós inkább hasonlított egy alkoholista Marió és egy saját gyárát is szétlopó, Kádár-kori fusizó magyar melós szerelemgyerekére... A játékban a piros ládákat kellett a zöld ponttal megjelölt helyekre logisztikázni, amiért cserébe pénzt kaptunk. Ha már elég sok ládát a helyére tettünk, akkor kulcsok jelentek meg, ezekkel lehetett kinyitni később a lezárt kapukat. Olyan is rémlik, rémlik, mintha néhány rács mögött szellem lett volna, amiktől nagyon féltem, de ilyet sem a neten fellelhető screenshotokban, sem a gameplay videókban nem látni.

kurtan_cigi.JPG

Maga a játék gyerekként annyira nem ment fényesen, azon viszont nagyon jókat nevettem, hogy ha nem csináltam semmit, akkor a kis bajszos melós levette a sapkáját és nekiállt stikában dohányozni!

Klikk ide, és már tologathatod is a ládákat a böngésződben!

2. Tetriller (1990)

tetriller1.JPG

A Kurtan után íme egy újabb orosz csoda: Alekszej Pazsitnov klasszikus Tetrisének totális feje tetejére állítása, a Tetriller! Az Elorginform nevű cég ismeretlen szovjet játékfejlesztői ugyanis csavartak egy nagyot a jól ismert játékmeneten: miután egy kissrác elalszik tetrisezés után az íróasztalára borulva, belekerül magába a játékba, és elkezd császkálni a levegőből leeső elemek között... Emlékszem, annak idején mindig meghaltam ebben a játékban, mert itt a Tetrisben szokásos "rakj ki egy full sort, akkor lentebb megy az egymásra hányt halmod"-felállással nem megyünk sokra. Nem sorokat kell ugyanis kirakni, hanem a lehulló elemekből a kis fickónak kell lépcsőt építeni 9 emelet magasságba, és akkor már ki tud menekülni a Tetris-pokolból. Viszont ha ez megtörténik, kezdődik elölről az egész hercehurca, és nem nagyon láttam semmiféle végigjátszást a neten, amiből kiderülne, hányszor kell megmenteni a kiskölyköt ahhoz, hogy nyerjünk. Az viszont biztos, hogy sokáig el lehet vele lenni, mert teljesen más logikát kíván meg ez a játék, mint a jól ismert Tetris.

Az irányítást persze szokni kell az elején: 7-es gomb -> balra, 9-es gomb -> jobbra, 8-as gomb -> elem forgatása, 4-es gomb: elem azonnali lerakása, 1-es gomb: következőnek eső elem láthatóvá tétele, 6-os gomb: sebesség irgalmatlan felgyorsítása.

Klikk ide, és már nyúzhatod is minden idők legfurcsább Tetris-klónját!

3. CD-Man (1989/1992)

cd-man.JPG

Az arcade játékok öregapjának számító Pacmant 1980 óta számtalanszor lemásolták már. Az egyik legérdekesebb klónt a Creative Dimensions nevű svéd fejlesztőcég dobta össze 1989-ben, egy bizonyos Biro Attila(!!!) vezetésével (igaz, beosztottja csak egy volt: Anders Moree). CD-Man a nevét a cég monogramja után kapta, a kinézete azonban megmaradt a jól ismert sárga, pizzaszerű kisgömböcnek. Ez azonban valószínűleg nem tetszett a Pacman-játékok eredeti brandtulajdonosának, a Namcónak, ezért a shareware verzióban látott CD-Man az 1992-es, 2.0-ás változatban már nem a sárga kis fickó volt, hanem egy komótosan sétálgató tofukocka (vagy Junoszty tévé?).

5516-cd-man-version-2-0-dos-screenshot-the-south-pasific.gif

Gyerekként én még szerencsére a '89-es verzióval játszottam. A legelső, mérges pókos-romos várfalas pálya nagyon tetszett (főleg mert a golfpályás kertbe csak a kulcs megszerzése után tudtunk bemenni), és a mókás pixelgrafikával megrajzolt cápás-kalózhajós világnak is nagyon örültem, amikor végre átjutottam oda. A harmadik, űrbéli pálya viszont elérhetetlen vágyálom volt anno a játék nehézsége miatt: sosem tudtam megszokni, hogy nem lehet ide-oda kanyarogva lerázni az üldözőinket, mivel azok mindig gyorsabban mozognak nálunk. Most, az öt pályát tartalmazó, 2.0-ás verziót is kipróbálva annyira nem is bánom, hogy ez már annak idején kimaradt. Az űr, a nagyvilág nevezetességei és a kísértet járta tóparti ház tematika köré felépített világok bosszantóan igénytelenek lettek, mintha a programozók menet közben kifogytak volna az ötletekből, és nagyon gyorsan le akarták volna tudni ezt az egész Pacman-nyúlást.

5518-cd-man-version-2-0-dos-screenshot-deep-space.gif

A Creative Dimensionsnak egyébként volt egy másik játéka is a '90-es évek elején: a másolt lemezeken terjedő, ugráló űrhajós, bitang nehéz SkyRoads csúnyácska karácsonyi kiadása, de arról majd egy másik posztban fogok írni. Aki viszont ismeri Bíró Attilát(?!?), kössön vele össze, biztosan volna mit mesélnie a daliás svédországi játékfejlesztős évekről!

5520-cd-man-version-2-0-dos-screenshot-the-dark-ages.gif

Klikk ide, és már fallhatod is a gyümölcsöket a böngésződben!

A korábbi nosztalgikus posztjaimban felelevenített, régi PC-s játékok:

Másolt PC-s játékokon nőttél fel? Imádod a Falloutot és a Last of Ust? Akkor a Világvégi mesék pont neked készült! Barkasszal a posztapokaliptikus magyar pusztulatban - rendeld meg a képregényt innen!

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nerdblog.blog.hu/api/trackback/id/tr1312941005

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

grungi · http://grungirpg.blog.hu 2017.10.10. 19:23:03

A CD-Man rémlik valahonnan a 90-es évekből. Szerintem egyik haver gépéről.
süti beállítások módosítása
Helló