3 videojáték, ami pofátlanul lemásolt egy régi klasszikust

2017. október 26. 22:23 - -Szűcs Gyula-

A Giana Sisters és a Commander Keen volt a szegény ember Mariója, a Dstroy a kicsi, savanyú Bomberman. Most már mindhárom elindul a böngésződben!

Nemrég bemutattam itt a Nerdblogon három mókásan bizarr játékot, a Kurtant, a Tetrillert és a CD-Mant. Gyerekkoromban rengeteget játszottam ezekkel, és csak később tudtam meg, hogy valójában a Soko-Ban, a Tetris és a Pac-Man másolatai. A mai posztban ismét olyan játékokat elevenítek fel, amelyek szintén egy-egy nagy klasszikus pofátlan lenyúlásaként lettek sikeresek, és én is rengeteg kellemes órát töltöttem el velük a floppylemezeket másolgatós, daliás '90-es évek elején-közepén!

The Great Giana Sisters (1987)

giana_sisters2.JPG

A C64-es platformjátékok nagyasszonya volt a legelső játékélmények egyike – még úgy is, hogy jóformán semmit sem játszottam vele. 1989 körül járhattunk, amikor nagyjából már mindegy volt, hogy a Commodore 64-es gépek COCOM-listás termékek, vagyis a szemét imperialisták népbutító ketyeréi, aminek nincs helye a béketáborban (pláne, hogy volt helyette Videoton TV Computer), mert Bécsből behozva, vagy a nyugati rokonok ajándékaként már simán beszerezhető volt. Hogy, hogy nem, volt egy C64-es a szolnoki Úttörőházban is, rajta a Giana Sisters-zel, amit naná, hogy előszeretettel nyúztak azok az alsósok is, akiket az elfoglalt szüleik beadtak az iskolák nyári napközijébe.

A napközis tanáraink persze hamar rájöttek, hogy a szemközti Úttörőházban sokkal jobban le tudják magukat foglalni a kölykök, hiszen az üres osztálytermekkel és az udvari beton pingpong asztalokkal ellentétben itt volt rex, képmagnó, és egy-két C64-es is. Utóbbiaknál viszont mindig hatalmas gyerektömeg torlódott fel, és így is mindenki csak addig játszhatott, amíg a főszereplő bongyorhajú kiscsaj bele nem esett valami szakadékba. Gyakorlás híján ez nekem sajnos mindig hamar összejött, és sosem volt türelmem kivárni, mert megint rám került a sor. Szóval hagytam inkább a fenébe a Giana Sisterst, és megnéztem a videószobában hangalámonsásos, másolt VHS-kazettán a Terminátort, A világ urait és Terence Hilltől a Szuperzsarut. Az első találkozásom a számítógépes játékokkal tehát egyáltalán nem volt szerelem első látásra. Később pedig, amikor már egyre elterjedtebbek lettek a Nintendók (vagy legalábbis az egyetlen sárga cartridge-en 9999 szuper játékot kínáló Famiclone-ok) kifejezetten megutáltam a Giana Sisterst, mert még nekem is feltűnt, hogy a Mario pofátlan nyúlása.

Klikk ide, és már nosztalgiázhatsz is a C64-es klasszikus PC-s átiratával!

Commander Keen (1990)

keen1.png

„Keen, a kínok kínja!” – ez a mondás járta az osztályunkban a '90-es évek elején, mert mindig csak akkor játszhattunk számtek órán minden idők második legpofátlanabb Mario-nyúlásával, ha már készen voltunk a BASIC programozási feladatokkal. És mivel így általában csak 20-25 percünk maradt játszani, lehetetlen küldetés volt végigvinni a Keent (aztán később a folytatásait). Ha valaki ekkoriban játszott valamelyik Marióval, annak napnál is világosabb volt, hogy itt ki inspirálódott kitől... Commander Keen, a lézerpisztolyos kiskölyök ugyanis először egy felülnézetes, rajzfilmszerű világtérképen császkált, akárcsak Mario, ahol aztán az egyes helyszíneket kiválasztva egy platformokból álló, szörnyektől hemzsegő akadálypályán kelljen végigrongyolnia, akárcsak Mariónak. És míg Mariót irányítva mindig abban bíztunk, hogy a labirintus végén ne egy hülye kis gombaember legyen, hanem a megmentésre váró hercegnő, addig a Keenben azért drukkoltunk, hogy a pálya túlsó felén ott legyen végre az egyik hiányzó űrhajóalkatrész.

Azóta persze már számos cikk született arról, hogyan született a játék: a Wolfenstein és a Doom atyja, John Carmack kifejlesztett PC-re egy olyan scrollozó programot, amivel le tudta másolni a Super Mario Bros. 3 első pályáját – ám a Nintendo nem akart velük egyezkedni, ezért Carmack és John Romero összepattintottak egy saját platformjátékot Commander Keen címmel. Sztori szempontjából amúgy nekem gyerekként is okkal jobban bejött a Keen. Nagy hülyeségnek tartottam a folyton tekikatonákat meg gombaembereket terrorizáló, bajszos vízvezetékszerelő ámokfutását, a Keen keretsztoriját viszont imádtam (ekkoriban szoktam rá arra, hogy elolvassam a másolt játékok intró menüjét és .txt file-jait). Mert kényegében csak egy élénk fantáziájú kisfiú képzelgése az egész, aki a kertjük végében játszogat: fején rögbis sakkal keresi a lezuhant űrhajója darabkáit – amik igazából teljesen hétköznapi tárgyak: a testvérétől elcsórt joystick, az akkumulátor anyu kocsijából, egy kis pia apu bárszekrényéből meg egy porszívó! Sajnos gyerekkoromban nem lett meg az összes tárgy, de majd mindjárt nekiesek újra!

Klikk ide, és már gyűjtheted is a Pepsis dobozokat, kerülgetve a morcos űrszörnyeket!

Dstroy (1995)

dstroy.JPG

Általános iskolás koromban már a fekete-fehér monitorokon is sokat játszottunk a Bomberman illetve Dyna Blaster néven futó másolt programmal a suliban. Ebben ugye egy kis fickóval kellett bombákat letenni egy labirintusban, felrobbantva a szörnyeket, meg a sok ládát, amikből mindenféle tápok (messzebb érő láng, időzítő, stb.) estek ki. Hatalmasakat röhögtünk, ha valaki a nagy sietségben beszorította a kis figuráját egy bomba meg a fal közé, és felrobbant – de még ennél is nagyobb mókának ígérkezett, amikor hetedik osztályban híre ment, hogy létezik egy olyan Bomberman, amiben egyszerre négyen(!!!) pakolhatjuk le a bombákat kis színes gömböcöket irányítva egy osztott képernyős labirintusban!

Sosem felejtem el, hányszor szorongtunk hétvégenként az egyik osztálytársam otthoni PC-je előtt, és próbálgattuk a billentyűzet optimális beállítását, ahol a negyedik játékos már nem is a klaviatúra előtt ült, hanem az íróasztal oldalánál(!!!), és a W-vel ment balra, az S-sel felfele, és a Tabbal rakta körbe bombákkal a többi játékost! Remélem, a játék semmit sem vesztett a varázsából, mert karácsonykor a 9 éves unokatesómmal is ki akarom próbálni, nagy röhögések közepette!

Klikk ide, és már pakolhatod is a bombákat színes gömböcként a többi színes gömböc mellé!

TETSZETT A POSZT? CSATLAKOZZ A NERDBLOG FACEBOOK-CSOPORTJÁHOZ, ÍGY SOSEM MARADSZ RETRÓ JÁTÉKOS, JAMES BONDOS ÉS VICO-FILMES KONTENT NÉLKÜL!

A korábbi nosztalgikus posztjaimban felelevenített, régi játékok:

Másolt PC-s játékokon nőttél fel? Imádod a Falloutot és a Last of Ust? Akkor a Világvégi mesék pont neked készült! Barkasszal a posztapokaliptikus magyar pusztulatban - rendeld meg a képregényt innen!

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nerdblog.blog.hu/api/trackback/id/tr6813095024

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Orltran 2017.10.27. 14:25:30

Nekem a giana sisters a mai napig a kedvenc platformerem, anno már csukott szemmel végig tudtam tolni. A Mario inspiráció egyértelmű, de szerintem minden szempontból túlszárnyalta azt, és mivel én ezzel találkoztam először, a Mario játékok még most is szegényesnek tűnnek powerupok tekintetében mellette.
Nem is értem, ha a nintendo kinyírta, miért nem vette át ezt az egymásra épülő powerup struktúrát, amitől a hibák még nagyobbat büntettek, és eldönthetted, hogy elhasználod az órát vagy a bombát, vagy nem élsz vele, viszont akkor a következővel át tudsz menni a tűzön, ami a legnehezebb szakaszokat igencsak megkönnyítette (mint pl mikor a hordó egyik széléről kellett a másikra ugrani, majd a piros háromszög 1 pixelnyi oldalára onnan, majd onnan másik hordó szélére. Vízcseppel simán fel a hordóra, tűzön keresztül nekifutással átugrani a háromszöget, rá a másik hordóra, és kész.) Azt sem értem, hogy a remakekből miért vették ki ezt, mikor pont ebben volt nagyon más, mint a máriók.

Ja, és a videójáték történelem egyik legjobb zenéje, de a korszaké mindenképp.

nem várt fordulat 2017.10.27. 15:55:17

@Orltran: A giana volt nekem is a kedvencem, ahogyan te, vágtam az összes hidden powerupot és rejtett pályákat. Csak mentem vele körbe, körbe, akárcsak a bruce lee-val, vagy az aztec challange-el, mely utóbbi a mai napig élvezetes számomra, a zenéjéről nem is beszélve.

Rajtam az impossible mission és a last ninja fogott ki :)

midnight coder 2017.10.27. 16:59:18

ZX-Spectrumon és C64-en kismillió hasonló játék volt előzőleg is, lásd Pl. Manic Miner, Bruce Lee, stb. Ez a stílus kb. egyidős a 8 bites gépekkel. Ezek szerint a Mario viszont azok nyúlása volt.

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2017.10.27. 17:38:32

@midnight coder: Csakhogy a Mario egyáltalán nem hasonlít a Manic Minerre és a Bruce Lee-re, míg a Giana Sisters szinte az utolsó szétfejelhető téglaplatformig és kockából kiüthető power upig pontosan ugyanolyan, mint a Super Mario Bros. És még a címeik is hasonlóak.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.10.28. 07:05:48

A giana sisters sokkal jobb is volt mint a mario. A scrollozás, irányítás, zene, minden.
süti beállítások módosítása
Helló