Négy láb jó, nyolc láb...

2011. szeptember 01. 08:00 - -Szűcs Gyula-

Valhalla-sorozat, 1. rész

A Valhalla Páholy története, mint minden sikersztori, a rendszerváltás idején kezdődött: Walhalla Páholy névvel, a Gyűrűkúra című sorozatnyitó kötettel, és a '91 novembere után elképesztő példányszámban eladott Csillagok háborúja-folytatással, A Birodalom örököseivel.

Ebben a posztban most mégsem a regényt mutatjuk be (Timothy Zahn zseniális karakterét, Thrawn admirálist úgyis fényezzük majd eleget a sorozat következő részében), hanem a kiadó első éveit, melyek leginkább a hivatalos és nemhivatalos Star Wars-könyvek körüli sikerektől és botrányoktól volt hangosak. Gáspár András, a Walhalla majd kényszerből Valhalla társalapítója és felelős szerkesztője (valamint Wayne Chapman/Damien Forrestal/Ed Fisher álnéven publikáló írója) így emlékszik vissza a kezdetekre:

"A W-V átállás apropója a Csanád által újított első befektető (egy Dicső nevű fémtömegcikk-kereskedő) által tulajdonolt Walhalla Bt-től való különválás volt. A cél pedig az, hogy elejét vegyük az elsődleges névhasználatból fakadó jogvitának az agyilag nem túl komplex Dicső famíliával, ami a Gyűrűkúrát, a Birodalom örököseit és az Észak lángjait finanszírozta. Az átmenet idejéből származik a Pendragon kiadó, amit vészkijáratnak szántunk arra az esetre, ha a Walhalla Bt. nehézségeket támaszt. Nem támasztott, a Jedi hatalma című förtelmen kívül, amivel a Zahn-trilógia oldalvizén próbáltak még egy kis pénzt keresni. Az vesse rájuk az első követ, aki nem írt/íratott Han Solókat akkoriban."

a_jedi_hatalma.jpg

Igen, a Valhalla házi szerzői (a hangzatos angolszász álnevek mögé bújó Gáspár és Nyulászi Zsolt) a rendszerváltás körüli zűrzavaros szerzői jogi szabályozást kihasználva, a Fazekas Attila-féle, saját kútfőből kiegészített Star Wars-képregényekhez hasonlóan, teljesen illegálisan, Lucas tudta nélkül írták meg és adták ki a Han Solo nomádjait, a Han Solo, a birodalmi ügynököt, a Han Solo és a fejvadászokat valamint a Han Solo háborúját. Ezeket paradox módon a Star Wars-rajonók jobban szerették, mint a hivatalos, Brian Daley-féle csempésztrilógiát (a Pendragon-logóval megjelent Han Solo hadjáratát és bosszúját, valamint a Valhalla-logóval kijött Han Solo küldetését és Han Solo legendája címen futó, keménytáblás deluxe változatot). A szintén hazai gyártású A Jedi hatalma viszont még a Thrawn-féle folytatások teszkógazdaságos kivonatának is vérszegény volt, mivel az eredeti trilógiától függetlenül, saját ötletekkel próbálta folytatni a Birodalom örököseit a kasszasiker reményében.

A '90-es évek elején kiadott sci-fi/fantasy könyvek és a kalandos ponyvák még hihetetlenül jól fogytak, különösen, ha valamelyik ismert filmes brandhez kapcsolódtak (korábban a Könyvesblogon is megírtam, hogy Fazekas Csillagok háborúja képregényéből állítólag 700 ezret adtak el). Ez a Thrawn-trilógia esetében is igaz volt:

"A Birodalom örökösei 60 000 példányszámot produkált. Ezt úgy kell elképzelni, hogy délelőtt megjött az Üllői úti Galaktika bolttal szemközti cipőbolt parkolójába, és estére el is fogyott. A teherautó platójáról, készpénzért árultuk a viszonteladóknak. Mindez még '92 elején történt. Ősszel vettünk egy Pharmatrade nevű kft-t, és átneveztük Valhalla Páholynak..." 

 

Összehasonlításképp kifaggattuk Gáspár Andrást a későbbi Valhalla-kiadványok példányszámáról is:

"A zuhanásszerű példányszámvesztés '94-ben, a nyomdaár-robbanás miatt következett be; attól kezdve a Star Wars regényekből sem igen nyomtunk többet 10 ezernél. 1998-ban eljöttem a Valhallától, megszűnt a rálátásom az üzleti dolgokra. '99 nyarán már csak szerzőként mentem vissza, és 2000 elején ismét összekaptam Csanáddal a Keleti szél 2 miatt. Ezután következett az a majd' kétéves mosolyszünet, ami alatt a Szukits-Valhalla - számomra máig tisztázatlan okból - befejezte földi pályafutását. Az egyetlen példányszámadat, amivel viszonyításként szolgálni tudok, a Chapman könyveké: a Zrínyis Halál havában 20 ezer, a Walhallás Észak lángjai 15 ezer példányban jelent meg, a Valhalla aranykorának tipikus Chapmanjeiből (Két hold, Karnevál) 7 ezer, a Garmacor címeréből 9 ezer készült, és fogyott is el csontig."

Múltidézésből egyelőre legyen elég ennyi, legközelebb a Sötét erők ébredésével folytatjuk - ez volt az a Valhalla-kötet, aminek a legendás Boros-Szikszai-féle borítójából később hivatalos Star Wars-kiadvány lett!

Timothy Zahn: A Birodalom örökösei
Walhalla Páholy, 1991

(A bejegyzés eredetileg a Könyvesblogon jelent meg)

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nerdblog.blog.hu/api/trackback/id/tr743202101

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.04.21. 13:45:13

Kihoztam a könyvtárból, de nem jutottam a végére. Nem tetszett. Volt kezeim között még egy-két SW regény, de egyikkel se voltam kibékülve. Nekem ezt jobb nézni, mint olvasni:) Talán ezért

Before · http://azbeszt.blog.hu 2013.10.28. 18:38:18

Innen is kérném a valhallásokat, hogy üzekedjenek a kedves édesanyjukkal. Biztos csodálatos élmény volt átbaszni egy fél országot.

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2018.11.04. 09:24:27

@Before: Nemcsak ők csinálták ezt! A cherubionosok ugye Terminator-folytatásokat írtak évekig Halálosztó címen, a patinás Szukits is adott ki kamu Predatort, és ugye anno valami dörzsölt lilaöltönyös vállalkozó is megíratta a 16 éves unokaöccsével A Jedi hatalmát! :D
Helló