Schwarzenegger és Stallone lyuksógorok! [18+]

2013. október 21. 12:00 - -Szűcs Gyula-

VHS-gyöngyszemek a 80-as évekből, 3. rész: Vörös Szonja

red_sonja_NL_resize.jpgAz 1982-es Conan és az ugyanebben az évben mozikba kerülő A Vadak Ura után elképesztően megugrott az izomhegy barbárok és ledér amazonok harcos hétköznapjairól szóló sword & sorcery filmek népszerűsége. A dörzsölt hollywoodi producer, Dino De Laurentiis ezt persze előre tudta, hiszen egy másik producer, Ed Pressman (más források szerint viszont egy harmadik producer, Ed Summer) már 1977-ben öt Conan-filmre szerződtette le a színészi karrierjét építgető Schwarzeneggert, aki a Conan, a harcosért 250 ezret, a folytatásért pedig egymilliót kapott volna, így az öt film összesen 10 milliót hozott volna neki.

Arról, hogy a saját bevallási szerint 500 film megszületését pénzelő De Laurentiis mennyire gyűlölte kezdetben a fiatal és ambíciózus Schwarzeneggert (aki legalább olyan önelégült és bunkó volt, mint amekkora izomhegy), külön posztot lehetne írni (fogok is!). A Vörös Szonja megszületéséhez ebből most csak annyi fontos, hogy az egyre népszerűbb testépítő-színésznek nem tetszett, hogy a bevételmaximalizálás jegyében De Laurentiis PG13-asra vitte le az 1983-as Conan, a pusztitó korhatárbesorolását. Arnold szerint a producer ezzel a délutáni matinéelőadások rajzfilmfigurájává züllesztette le az alapvetően az erőszakossága miatt izgalmas Howard-figurát.

Ám mivel De Laurentiis az első film 250 ezres gázsija után a folytatásért is kicsengette a beígért egymillió dollárt, és Schwarzit tíz filmre szóló szerződés kötötte a producerhez, az osztrák izomhegy inkább befogta a száját és nekiállt leforgatni filmet. Amit később már csak úgy emlegetett: „Conan, a bébiszitter”. A siker azonban elmaradt.

3048_1.jpg

Laurentiis viszont nem engedte, hogy Schwarzenegger mád filmek kedvéért szögre akassza a pallost, és a tízfilmes szerződésére hivatkozva egy könnyű cameoszerepet kínált a sztárnak a Vörös Szonjában. Egyhetes olaszországi forgatásra hívta Arnoldot, ám a munka végül négyhetesre nyúlt. Ráadásul a producer a végső vágásnál ugyanabból a jelenetből az összes kameraállásból felvett verziót felhasználta valahová, így a végén Schwarzenegger azon kapta magát, hogy baráti szívességből cameózó sztárból főszereplővé lépett elő, és Kalidor valójában csak abban különbözik Conantól, hogy más néven mutatkozik be, és kicsivel többet beszél. 

A Vörös Szonja ráadásul nem volt egyéb, mint a korábbi két Conan-film B-kategóriás remake-je. Laurentiis ehhez direkt a Conan, a pusztító rendezőjét, Richard Fleischert szerződtette le, hogy a jól bevált recept alapján készülhessen el az újabb barbáros film: Schwarzenegger egy dögös amazonnal és egy fiatal meg egy idősebb egzotikus harcossal megint legyőzi a világot rettegésben tartó zsarnokot. Akit ráadásul szintény egy régi ismerős, a Conan a barbár tolvajlánya, Sandahl Bergman alakított.

060_1000.jpgBár a végeredmény valahol pont olyan szórakoztató lett, mint a VHS-korszak többi Conan-klón barbáros filmje, a Vörös Szonját játszó kezdő színésznő, a mindössze 21 éves szupermodell, Brigitte Nielsen (akit a producer egy lenge ruhás fotó alapján választott ki a főszerepre) Aranymálnát kapott a harcos amazon alakításáért. Schwarzenegger pedig egy percig sem volt hajlandó részt venni a film promóciós körútjában, sőt, még évtizedekkel később is azt nyilatkozta, hogy ez volt élete legrosszabb főszerepe.

Az viszont csak a nemrég megjelent könyvéből, az Életem hihetetlen, de igaz történetéből derült ki, hogy a forgatás alatt nem is érezte annyira rosszul magát: hiába élt már ekkor együtt későbbi feleségével, Mariával, mégis félrekúrt Brigitte Nielsennel.

"Összejöttünk Brigitte-tel. A forgatás után két hétig utazgattunk Európában, aztán szétváltak az útjaink, és abban a meggyőződésben tértem haza, hogy a románcnak vége." A színésznő később is folytatni akarta a viszonyt, de Arnold lebeszélte róla, Maria miatt: "Gitte, figyelj rám! Ez a dolog csak addig tartott, amíg a forgatás. Jó volt, de te sem vetted komolyan és én sem. És egyébként is: van egy komoly barátnőm, akit szeretnék feleségül venni." Brigitte Nielsen végül még ugyanabban az évben összeházasodott Sylvester Stallonéval. "Szerelem volt az első pillantásra, én pedig örültem, hogy megfelelő társra lelt" - írja Arnold a könyvében, de arról már nem tesz említést, hogy barátja és lyuksógora végül 1987-ben elvált a színésznőtől.

(A filmet ma délután a FILM MÁNIA csatorna vetíti, 16:35-kor)

Vörös Szonja (1985) - ítélet:

3hcsillag560.jpg

komment
Címkék: 80-as évek vhs

A bejegyzés trackback címe:

https://nerdblog.blog.hu/api/trackback/id/tr575584154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.10.21. 18:57:33

Sztem ez jobb, mint a második Conan film.

♔bаtyu♔ 2013.10.21. 21:00:03

Jobban megérdemelné az Oscart mint sok Hollywood-i sztár, aki csak azért kapta meg, mert néger volt, vagy zsidó és/ő vagy a gyártócég benne van a brancsban, de filmjeik és benne ők is, egy kalap szar.

Sly szintúgy, ezek ketten valóban a mozi legendái lettek.

replikátor · http://reszegekistene.blog.hu/ 2013.10.21. 21:41:20

még most is sunáznám ezt a luvnyát...

degeco 2013.10.22. 08:13:34

Én lesunáztam Brigittet és elorol sem volt rossz .

yafet 2013.10.22. 08:55:14

@♔bаtyu♔: Szerintem aki Kalifornia kormányzója tudott lenni az még vastagabban benne van a brancsban, mint egy jött-ment gettó nigger.

Dr_utcai_arcos 2013.10.22. 12:11:42

@♔bаtyu♔: El tudnám képzelni, hogy 5 éven belül megosztott Életmű Oscar-t kapjanak, nem menne rossz helyre! És végre elismerné a "popszakma", hogy nem csak a "hú de komoly műveket adtam a filmvilágnak" színészek járultak hozzá a filmkultúrához.

Dr_utcai_arcos 2013.10.22. 12:13:54

@ZF2: Meggondoltam, valóban Oscart csak azt kapjon aki vakotbénátnégertzsidótimbecilistmenekültet stb játszott/játszik. Csak akkor meg végképp nem értem miért a ponyva szokott hozni 5-600 milliós dolláros bevételeket...

Globetrotter2014 2013.10.22. 14:21:18

@Dr_utcai_arcos: te hallottad már az ürgét eredeti angol nyelven?

Vagy bármiylen nyelven (mert németül már elfelejtett)?

Valamit nagyon tudhat az eredményei alapján de az nem a szinészet.

Elég elborult és korlátolt embernek kell lenni ahhoz hogy ez ne jöjjön le.

Globetrotter2014 2013.10.22. 14:33:44

@Dr_utcai_arcos: a jó helyen volt jó időben emberek életmű-Oscarja? Na ne röhögtess...

Nem arról van szó hogy nem néztem/vettem meg a filmjeit, de nem azért mert ahhoz Schwarci színészi tudásának bármi köze volt.

Egyszerűen arról volt szó, hogy bekerült pár húzónév mellé jó időben, és ez építette a fószer renoméját.

Az emberek a jó filmekhez tárasították mint egy jó stúdió nevét.

Elég volt 1-2 gyenge film és ejtette is a közönség, ahogy Stallonét is.

Márpedig Schwarzenegger addig nem fog visszatérni amíg nem tudja a közönséggel el hitetni hogy mellette áll újra egy nyerő csapat amely képes jó blockbustereket írni.

Dr_utcai_arcos 2013.10.22. 23:43:13

@ZF2: csak eredeti nyelven nézek filmeket-ha tudok...bármi hihetetlennek is tűnjön. Nem biztos, hogy csak azt nézik az Oscarnál, hogy valaki mekkora színész, hanem azt is mit tett hozzá a filmiparhoz -főleg életműdíjnál. Persze, ilyenkor mindig előjönnek a sznob f..szok, de egy Predatort, Kommandót, Ikreket, True Lies-t, Rocky és Rambo szériát (Ok, azért már kapott Sly), nem lehet csak úgy egy vállrántással elintézni. El kéne már felejteni, hogy csak az a díjazható film, ami a gyártási költség 50%-át sem hozza vissza, csak mert "nem értették a nézők". Vö. nem érdekelte őket.

Globetrotter2014 2013.10.23. 10:15:00

@Dr_utcai_arcos: ebből 2-3 filmet tartok komolyabbnak de egyik sem Svarci miatt.

Persze nézhető a True lies vagy a Total recall, de igazából 2 film volt amiben svarci legalább nem lóg ki nagyon, a T1 és a Predátor.

A T1-2 Cameron miatt jó film (persze Svarci is passzol bele), és a Predator is a teljes színészgárda (mert ezekere a karatkerekre Weathers, Duke, sőt még a pornós Landham és a pankrátor Ventura nagyon jók), de az hogy ez nem dől be a rendező érdeme.

Ott az expandables ami szerintem elég gyenge lett, nem a keménykedés hanem amiatt hogy megpróbálnak megszólalni.

A predatorban egyedül Mac beszél, mert az őpt alakító szinész tud is beszélni. Landham (vagy akár Schwarzenegger) nem beszél többet amennyit
tud.

Globetrotter2014 2013.10.23. 10:21:56

@ZF2: ja igen, a hawkins beszél, de neki az a karaktere, mint "kockafej" kommandós.

Dr_utcai_arcos 2013.10.23. 18:37:20

@ZF2: persze, igazat mondasz, de nem lehet megkerülni a filmgyártást úgy, hogy kihagyjuk az akciófilmeket. Ugyan olyan részei a filmtörténetnek, mint a Keresztapa, az Élet szép vagy az Elfújta a szél. De azt is írjuk le, hogy az emberiség -legalább- 90%-ának igénye van rájuk ;). És elég nagy igazságtalanság, hogy az ottani "sztárok" semmilyen kategóriába nem kerülnek. Legyen akkor egy év legjobb akciósztárja kategória és mindenki boldog lesz :).

Dr_utcai_arcos 2013.10.23. 18:38:17

@ZF2: Ugye mint ahogy pont Swarci kijárta, hogy ugyan már legyen valami kis megemlékezés a kaszkadőröknek is,mert nélkülük ugye...

Globetrotter2014 2013.10.24. 23:18:41

@Dr_utcai_arcos: egy rakás akciófilm szerzett Oscart. Csak értelemszerűen ritkán a szinészek.
Terminator 2, Matrix, Avatar, Speed, Top Gun, ezek mind nyertek, van amelyik többet is...
Most látom, a Bourne ultimátum 3 oscart nyert. Mivaaa?

Globetrotter2014 2013.10.24. 23:43:40

@ZF2: De pl Star Wars 6 oscart kapott, és pl Obi Wan Kenobit jelölték is legjobb mellékszereplőként...

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.10.29. 03:29:18

@ZF2: hát apám te nagyon nem vágod mi a helyzet, Scwarzi nem jó helyen volt jó időben, hanem az igazi self-made man protitípusa

nem őt ejtette a közönsége, hanem 3 területen is sikert aratott, alig készült olyan filmje ami ne lett volna nyereséges, az lehet, hogy nem színész, ő egy IKON, kicsit előkelőbb kategória a színésznél

viszont ezt a cikkét magát nem nagyon vágom, most akkor öt szerződés volt, vagy tíz, és miért nem forgatták le a maradék 3-at is? vagy 7-et :D és akkor mi lett azzal a szerződéssel? és mi lett Kalidorból? azért azt észrevehette volna, hogy elég sokat szerepel, szerintem ezt a hülyeséget anno Arnold terjeszthette mert kevesellte a pénzt

de tényleg nem értem most ha Laurentissel volt szerződése miért nem használhatta a Conan nevet? miért kellett Kalidorozni?

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2013.10.29. 10:03:11

@scal: Olvasd el a könyvét! :P Amúgy ennyi: a Conan 2 nem hozta az elvárt nézettséget, így Schwarzi azt mondta Laurentiisnek, pihentetni kellene egy időre a kimmériai barbárt, elmegy addig inkább más filmekbe. Laurentiis az egyhetes meló ígéretével még visszarángatta ugyan a Vörös Szonjába, de mivel ott 1 hónapot kellett melóznia, Arnold nagyon berágott rá és szerződést bontottak.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.10.29. 19:50:12

@-Szűcs Gyula-: hála a jó istennek, így még lett egy nem hivatalos Conan film (ami nekem tetszik is) milyen fasza lett volna mind az öt könyvet megcsinálni, ez a Laurentiis mégiscsak értett valamihez

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2013.10.30. 07:14:25

@scal: Az viszont nem De Laurentiis ötlete volt, hanem Ed Pressmané/Ed Summeré. Nem olvastad el a posztot? :P Laurentiis csak a lóvét adta rá, mert imádta az olyan filmeket, mint a Barbarella meg a Flash Gordon. Utóbbinak amúgy Schwarzi lett volna a főszereplője, csak benyögte az olasz bevándorló producerpápának a meghallgatásán, hogy "Te dumálsz akcentusról, te kis törpe?" :)
Ez '77 körül volt, Laurentiis utána évekig nem is volt hajlandó szóba állni Arnolddal, csak már amikor John Milius is elkezdte rágni a fülét, hogy senki mással nem hajlandó leforgatni a Conant.

De ez majd úgyis benne lesz a hamarosan élesedő SCHWARZI MAJDNEM MEGHALT A CONAN FORGATÁSÁN! posztban! :)
süti beállítások módosítása
Helló