Villantott cicit az Amerikai nindzsa jócsaja? [18+]

2014. február 18. 07:07 - -Szűcs Gyula-

Igen, de csak a Péntek 13. IV-ben - VICO filmek, 2. rész

amerikainindzsa300.jpgKétféle 30-as férfi létezik. Az egyiknek a szemében Franco Nero számít a legkeményebb nindzsának, a másik viszont azt vallja, Michael Dudikoff hamarabb állít Árpád vezérünk fejébe dobócsillagot, mint hogy a vén csillagszemű előrántaná a katanáját.

Én is az utóbbiak közé tartozom, mivel pár évvel hamarabb láttam másolt videokazettán az Amerikai nindzsát, mint A nindzsa színrelépet. Mindkét film klasszikus a maga nemében, de mivel Dudikoff egy seregnyi folytatásban is belebújt a fekete pizsamába, az övé lett ismertebb.

Szerencsére a VICO-filmek kiadója, Fenyő János is óriási nindzsabolond volt, így sorra adta ki a Golan-Globustól és a Cannontól lenyúlt akciófilmeket: a Szamurájkard, A gonosz nindzsa herceg, A nindzsa színre lép és A nindzsa bosszúja mellett természetesen az Amerikai nindzsa-sorozat is megjelent itthon a kultikus sárga kazettákon.

A fekete nindzsákat verő Dudikoff történetét mindenki ismeri, aki a 80-as években volt gyerek, és a gazdag haver képmagnója előtt ülve, egy bárszekrényre való másolt VHS-film bűvkörében nőtt fel: a Kincs ami nincs Kamaszukája (John Fujioka) kőarcú nindzsát nevel egy árva kisfiúból, aki felnőttként a néger Rambóval (Steve James) karöltve leveri a nindzsaképzőben gubbasztó rosszfiúkat és a velük szövetséges, áruló amerikai katonákat. 

De lássuk inkább, mi volt a VICO-kazetta hátsó borítóján a nézőcsalogató fülszöveg:

Az amerikai hadsereg egy távol-keleti állomáshelyére új fiú érkezik. Senki nem tud róla semmit: nem barátkozik, a csipkelődések elől kitér. észrevétlen szeretne maradni, mégis folyton valamilyen bajba keveredik. Ellenségei száma egyre gyarapszik. Kapcsolatba kerül parancsnoka igen csinos lányával. Titkos magánhadseregre bukkan, ami egy nemzetközi fegyvercsempész védelmét szolgálja. A magánhadsereg harcosai japán harci művészek, ninják. De Joe, az újonc is ninja. Az egyetlen amerikai ninja.

Az Amerikai nindzsa érdekessége a folytatásaihoz képest az, hogy a mai napig is tökéletesen működik romantikus ifjúsági kalandfilmként. Mintha csak a Karate Kid öregedett volna pár évet: a szimpatikus szegénylegény két verekedés és viccelődés között egy jól felépített szerelmi szálban összejön a hercegnővel, akinek persze az apja végig ellenzi a randevúikat.

Az, hogy a nindzsák tigrisbukfencei mellett a romantika is emlékezetes volt a filmben, első sorban az akkor 21 éves Judie Aronson egzotikus szépségének volt köszönhető:

AmericanNinja14.jpg

Persze ő ekkor már kultikus sztár volt, hiszen első filmszerepében, a Péntek 13. IV. részének jócsajaként mindenki nagy örömére ledobta a textilt a szériából kihagyhatatlan éjszakai fürdőzős jelenetben:

friday13_4.jpg

Aminek természetesen véres gyilkosság lett a vége:

friday13_4_f.jpg

Michael Dudikoff persze a későbbi Amerikai nindzsa-filmekben is becsajozott, de ott már nem voltak különösebben emlékezetes barátnői, és a klónozott szupernindzsás sztorik is egyre inkább B-filmes jelleget kezdtek ölteni. De erről majd legközelebb! 

Amerikai nindzsa (1985) - ítélet: 3hcsillag560.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nerdblog.blog.hu/api/trackback/id/tr975688121

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.02.18. 08:49:25

volt ennek a csajnak másik filmje is?!

victor vacendak 2014.02.18. 08:57:45

@doggfather: ha megnézed az imdb-n, két elég sikeres filmben is volt epizódista (Kiss Kiss Bang Bang és Hannibal).

@-Szűcs Gyula-:
És még mindig elég helyes nő.
Én személy szerint szint 30-as férfi vagyok, de a ninja-filmeket nem szerettem soha. Nero és Dudkoff is ciki volt a lassú, koreografált mozdulataival. Kb. annyira voltak hitelesek, mint Mark Harmon tuaregként (hihetetlen, hogy ezt a filmet moziban láttam).

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2014.02.18. 09:31:43

@victor vacendak: Vagy mint a jó öreg David Carradine villámkezű Shaolin kungfusként! :)

szuperferko 2014.02.18. 09:37:36

Az öt elem ninjája vagy mi, na az ultragigamegabrutálgáz!!!
Damilon lógatott babák, óriásbéka szörnyruhába öltöztett statiszta, aki négykézláb menekül. Jesszus!
Már gyerekként is én szégyenkeztem a készítők helyett.
Az igazi ninja az csakis Sho Koshugi lehet senki más! ;)

victor vacendak 2014.02.18. 09:42:21

@-Szűcs Gyula-: ez utóbbi kényesebb kérdés, mert Carradine valóban értett hozzá (nem csak egy betanított munkás volt, mint a mai akciósztárok és sztárnők). Valószínűleg az élemedett kora miatt kellett szinte gyakorló sebességel lejátszani a bunyókat. Bollywoodban nyilván felgyorsították volna, ahogy szokták.

hekhekhekhekkinen 2014.02.18. 11:39:23

Zsenikém, jó lenne ha vételeznél egy kis agyat.
De most itt egy kicsi ingyen.
A főoldalra vagy ne tegyél YT videókat, vagy ennyi posztot.

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2014.02.18. 11:42:06

@hekhekhekhekkinen: Egyetlen YouTube videó sincs a főoldalon, "zsenikém".
Nem az Indavideókra gondolsz?

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2014.02.18. 11:51:47

Hát persze, hogy a VICO filmje!!

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2014.02.18. 11:55:50

@koimbra: Nem jó, háromszor el kell mondani a film címét is!
KOKAINRAKTÁR!
KOKAINRAKTÁR!!
KOKAINRAKTÁR!!!
:)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2014.02.18. 12:07:40

@-Szűcs Gyula-: Most feladom neked a leckét:)
Még úgy a 89-90 környékén hoztam ki egy kalandfilmet a tékából. Az nagyon megmaradt, hogy a főhőst meg a jócsajt elkapja egy törzs, de úgy rémlik, hogy barátságosak voltak. Sőt, a falu asszonyai levetkőztették a csajt és szépen megmosdatták. Nem csoda, hogy ennyi maradt meg:D Vajon melyik film lehetett ez?

peti papagáj 2014.02.18. 12:15:42

@koimbra: Mountain of the Cannibal God?

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2014.02.18. 12:22:04

@diarrhoea: Nem, fekvő helyzetben mosdatják meg:) De a hajszín stimmel.

Mr. Rocketfinger 2014.02.18. 12:39:22

a "Honfoglalás" c. eposz után Franco Nero neve hallatán is sírva fakadok...

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2014.02.18. 12:58:24

Dudikof volt a legtutibb ninja! Franco Nero tök béna volt, tavaly láttam a filmje akció jelenteit és ledöbbentem milyen gagyi. A Koshugis Ninja imája a halálért-ben meg a gonosz inkább volt ninja benne, ahogyan álcázta magát különféle helyzetekben, meg ahogyan minden tárgyal jól harcolt ami a keze ügyébe került, míg a főszereplő fekete hacukában feltűnősködik és a saját magának kovácsolt karddal is csak kínlódik. A harci jelenetek meg néha fájdalmasan bénák voltak.. a karatéző kisfiú jobb volt benne.

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2014.02.18. 13:04:12

@szuperferko: Na most megvédem Az 5 ninja elem c. filmet, mert voltak benne jó ötletek és elég vagány volt a ninjanő is. A harci jelenetek is jók voltak.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.18. 13:07:53

@Mr. Rocketfinger: "a "Honfoglalás" c. eposz után Franco Nero neve hallatán is sírva fakadok..."

:)) Igen, én is így érzek.

for-avar 2014.02.18. 13:39:29

koimbra
az a tarzan lesz amiben Bo Derek volt a főszereplő nő...
Tarzan man of the ape asszem...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.02.18. 13:52:27

És mennyire bruti már, hogy a poszterre nem sikerült az american-t lefordítani. :D

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2014.02.18. 14:27:35

@doggfather: Mert ezek a VHS-borítók általában úgy készültek, hogy Fenyő úr a tetejére ragasztotta a nagy VICO feliratot, fehér alapon (akkor is, ha amúgy az eredeti borító vérvörös volt), és már ment is a sokszorosítóba. A film magyar címe itt csak a gerincről meg a hátoldalról derült ki, lásd Saigon kommandó 2.bp.blogspot.com/-M4ih-tEGnhA/TcZjW4vIaSI/AAAAAAAAKBY/oRLoleIvUNg/s400/Saigon_Kommando.jpg

A másik verzió meg az volt, amikor tök más betűtípussal beszúrta a címet, mint a Szamurájkard borítóján (idővel ilyenekből lett több)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.02.18. 15:11:39

@-Szűcs Gyula-: frenetikus, ezt se tudtam. :) nem semmi volt ez a Fenyő se.

É2I 2014.02.18. 20:23:16

@koimbra: Mintha emlékeznék egy ilyen jelenetre a '76-os King Kong filmben, de lehet, hogy keverem.

Ugyanakkor mintha lett volna ilyesmi jelenet valamelyik Quatermain filmben Sharon Stone-el. (De ezt is meg kéne néznem újból, mert ezer éve láttam)
Öregszem, csessze meg, felejtek.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2014.02.18. 20:27:47

@É2I: Hát ez az, hogy én is felejtek:) De az is tuti, hogy nem a King Kong, sem a Quatermain.

Szőke csaj, hanyatt fekszik, a bennszülöttek meg megmosdatják szépen:)

My name is Buck and I came here to fuck 2014.02.18. 20:35:20

A Ninja színre lép Franco Neroval igenis jó volt. Viszont a Honfoglalás filmről csak ennyi jut eszembe: Franco Nero, mint kékszemű szőke szittya magyar Árpád...hát...nos...

Azért a Fekete Sas sem volt semmi, Sho Kosugi mint történelem prof. és Van Damme, az orosz csoda (Van Damme első szerepe asszem :). Ez a film azért is jó, mert Sho Kosugi gyerekei is játszanak benne (persze a saját fiait, ahogy kell :D )

É2I 2014.02.18. 20:35:27

@koimbra: Tuti láttam :), de dángomb sincs, hogy melyikben. Viszont emlékeim alapján a 80-s években és a hangulata alapján tettem erre a két film valamelyikére a voksom. De most ennek alapján újra fogom nézni ezeket a filmeket, már csak azért is, mert emlékszek jó filmek és már nagyon régen láttam őket :)
Ha esetleg belebotlok ebbe a jelenetbe, majd megírom melyik film volt ;)

Void Bunkoid 2014.02.18. 21:27:52

Egyáltalán a fenyő kifizette a jogdíjakat ezekért annak idején? Azért emlékeztek még, a 80-as évektől kb a 90-es évek utolsó harmadáig azért itt nagyon virágzott a másoltfilm (és emiatt gyanakszom, hogy lehet, hogy ezek sem voltak az eredeti kiadónál nyilvántartásba véve még a rendes szinkron ellenére sem), jugó vagy lengyel "nyugati" kazetta, jogdíj nélküli koppintott játék (lásd fröccsöntött magyar Star Wars figurák, de egy rakás más Hasbro/MB társasjátékot is reverse engineereltek a szarvasi Plastolusnál :D), meg később, a késő 80-asokban illetve a 90-esekben a warez meg a warez (rendesen a számítástechnikai boltokban másolgathattad a cuccokat minden gond nélkül).

A vicc, hogy különösen szellemi termékekre (szoftverre, zenére, filmre) tőlünk keletebbre (főleg Oroszországban, de simán a Moldova-Románia-Bulgária bermudaháromszögben is) még mindig ez megy :)

Ööö 2014.02.18. 22:23:12

@Void Bunkoid: fenyő arról volt híres, hogy fizetni akart mindenért.

Bambano 2014.02.18. 22:37:17

ne siránkozzatok, mert bedob egy posztot Cynthia Rothrockról, hogy arrólkódultok :)))

butyko 2014.02.19. 01:12:33

@koimbra: A Tarzan filmben Bo Derek-et lemosdatják és befestik fehérre. Van egy hasonló jelenet a " A nagy vadász Tenesseeből " címmel.Itt az egyáltalán nem békés bennszülöttek elkapnak egy nászutaspárt. A szőke csajt a falu öregasszonyai addig fürdetik,míg beleélvez a hideg patakba.. Berakják egy sátorba. Majd jön a fiatal törzsfőnök,ahol elkapja a szöszit.És,hogy a csajszi ne sokat vitatkozzon,behozza magával az ifjú férj levágott fejét.stb...

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2014.02.19. 11:06:18

@É2I: Köszi, de azt hiszem butyko kommentelő megmondta.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2014.02.19. 11:08:14

@butyko: Áhh, te vagy az én emberem. A nagy vadász Tenessee lesz az. Köszi szépen!!!

Javaslom Hamletnek, ha nem látta, lehet jó kis csöcsös posztot összehozni.:)

butyko 2014.02.19. 12:34:44

@koimbra: Ha megtaláljátok a filmet,szóljatok,mert én nem találom!

butyko 2014.02.19. 12:36:19

@koimbra: Ráadásul van benne egy olyan néger csaj,aki két görögdinnyét hord cickó helyett.Ráadásul a szilikon előtti boldog időkben!!!

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2014.02.19. 22:34:43

@butyko: Nekem azt mondták, hogy az ncore-on rajta van. :)

Void Bunkoid 2014.02.23. 08:43:26

@Ööö: egyébként a keleteurópai "szellemi termék kalózkodása nem bűn" gyökere sztm abból indul ki, hogy a legtöbb ilyen államban igen hosszú ideig gyakorlatilag nem léteztek professzionális, a szellemi termék (legyen az zene, könyv, szoftver, akármi) előállítását megélhetésként vállalkozásban végző emberek. Volt a kevés számú állami akkreditált színész, zenész, programozó, satöbbi, akik állami alkalmazottak voltak, meg voltak a lelkes amatőrök, akiknek többnyire mind volt rendes munkájuk, és a művészkedést hobbiból, szabadidőben csinálták. A szerelemből, hobbiból előállított cuccért meg ne kérjen pénzt senki.

Habár azóta szabad verseny van, az átlagember hozzáállása nem változott, a "nem állami" szellemitermék-előállítók munkáját továbbra sem tekinti igazi munkának, amiért neki fizetnie kellene.

butyko 2014.03.08. 18:44:35

@koimbra: Valóban ott van,le is töltöttem! Bár a filmet újranézve - kb. 25 év után - megdöbbentő,hogy az én emlékezetem is megkopott...
süti beállítások módosítása
Helló