Vajna Timi kedvenc akcióhősével, Schwarzival pózol Cannes-ban. Ja meg Jason Stathammel

2014. május 20. 07:04 - -Szűcs Gyula-

Mostanában nagy divat lett kutyázni a nemzeti filmipar megújításáért felelős kormánybiztost, Andy Vajnát. De főleg az örökös bulvárszereplő nejét, Vajna Timit, amiért botránykönyvírás, volt szeretőkről Blikkben pletykálás és negyedévente másik híres focistával/színésszel csőrözés helyett egyszerűen csak lelkesen posztolgatja a búvárkodós, síelős és Schwarzeneggerrel szelfizős fotóit a Facebookjára meg az Instagramjára. Lásd a legújabb cannes-i képét:

vajnaswarci.jpg

Szerintem viszont ő ezt tényleg hardcore filmrajongóként, lelkesedésből csinálja, és őszintén örül, hogy a vén Terminátor ott vigyorog mellette. Ráadásul Vajnánéként duplán jól jár: a vele egykorú jó csajokkal ellentétben Timi anélkül dumálgathat és bulizhat az összes kedvenc színészével, hogy be kellene bújnia az ágyukba. Zimány Linda például mikor tudna ilyen vagány fotót készíteni Jason Stathammel, mint ez itt?

stathamtimi.jpg

Úgy van, csak akkor, ha előtte lesmárolja valami félhomályos csehóban, és dülöngélve együtt távoznak egy taxiban, másnap meg rajtuk röhög a fél világA Velvet amúgy arra tippel, hogy ennyi közös fotó után Andy bácsi csak elintéz egy nyúlfarknyi kis cameoszerepet Timikének a kedvenc sztárjai következő akciófilmjében. Például az Expendables 3-ban.

banderas.jpg

Andy Vajna és Vajna Tímea egyébként már május 15 óta élvezik a francia Riviéra legkedveltebb fürdővárosában megrendezésre kerülő mozgóképes seregszemle (= cannes-i filmfesztivál MTI-nyelven) forgatagát. Állítólag egyetlen éjszakáért egymillió forintot csengetnek ki a legendás Hotel Du Capban, ahol a lélegzetelállító kilátásért, a fűtött tengervízzel teli, sziklába vájt medencéért, a teniszpálya használatáért, az ínyencfalatokból álló vacsoráért és a nullától huszonnégy óráig haptákban álló fodrászért kell ennyit fizetniük. Ha tényleg május 27-ig maradnak, akkor ez bizony 12 milliócska lesz, de hát ez mégsem egy lepukkant balatoni bungaló, elvadult nádassal, hanem egy luxusszálloda, saját tengerparttal:

bungalócska.jpg

Vajnáné ruhatára is napi 2 millió forintjába fáj a filmipari kormánybiztosnak: a Timi oldalán fityegő Louis Vuitton táska a Blikk óvatos becslése szerint minimum 300 ezer forint, a kockás ruhácskája alsó hangon 500 ezer, a Gucci napszemüvege pedig rongyos egymillió. Ennek a dekoltált ruhának az árát már ki sem merték számolni:

timikutty.jpg

A csokornyakkendős kutyus (Mundruzcó kritikuskedvenc Fehér Istenének sztárja) mindenesetre szupercuki!

Vajnát viszont tényleg ne szidjuk már folyton, főleg miután ő pénzelte kamaszkorunk legjobb filmjeit! Vagy már elfelejtettük, mennyire imádtuk anno a Rambo 1-2-3-at, a Terminátor 2-3-at, a Die Hard 3-at, a Vörös zsarut, az Angyalszivet, a Total Recallt, a 13. harcost, a Dredd bírót és A miniszter félrelépet? Na ugye! Ja hogy a regnálása óta alig készült itthon film? Nézd a dolgok jó oldalát: legalább nem vertek el százmilliókat nézhetetlenül fos magyar filmeknek csúfolt izékre (oké, a Filmalap most hirtelen számolatlanul tolja a lóvét az "enyhén" Fidesz-közeli Kálomista legújabb baromságába, ahelyett, hogy egy tisztességes Rejtő-animáció kapna végre milliókat, de erről majd egy másik posztban írok).

(Fotók forrása: Vajna Tímea/Facebook)

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nerdblog.blog.hu/api/trackback/id/tr1006183857

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Globetrotter2014 2014.05.20. 10:43:32

Kicsit neccesre sikerült a Poszt. Vajna nem kormánybiztosi minőségében találkozhat ezekkel a sztárokkal hanem többségük szerepelt filmjeiben.

Ahogy nem a kormánybiztosi fizetése releváns, hanem a korábbi sikeres filmjeivel megkeresett pénzéből.

Mellesleg ezt a tudást és kapocslatokat most a magyar film javára fordítja, de van aki ezt nehezen emészti meg...

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2014.05.20. 11:24:54

@ZF2: És mit akartál ezzel mondani?
Vajna kormánybiztos?
Az.
Kinn van Cannes-ban?
Igen.
Az asszonyt is vitte?
Igen.
Milliós költségeik vannak?
Igen.
Írtam, hogy ő ezt a mi adóforintjainkból fizeti?
Nem.
Kedvelem a filmjeit?
Igen.
Volt jó film a Hajnal Tímeán kívül, ami az ő regnálása alatt készült?
Nem.
Említettem, hogy ezzel nem ebben a posztban akarok foglalkozni?
Igen.
Miről vitatkozok veled?
Fogalmam sincs. :)

csepke 2014.05.20. 11:36:54

Hááát a 0-24 óráig haptákban álló fodrászt azért nem vette igénybe...Mindezzel együtt én csodálom, és nem gondoltam volna, hogy ügyesebb lesz mint a Dobó Kata.

2014.05.20. 12:03:22

@csepke: Vajna közeli beosztottja jó ismerősöm. Ő csak superlativusokban beszél róla, akár mint munkaadói, akár emberi oldaláról.
Én mondjuk megértem Timikét, Vajna pedig csak elvette, nem? Katát meg hagyjuk.

Darth_Vader 2014.05.20. 12:22:18

Csúnya lány ez a Tírmeaovátty.

sigma01 2014.05.20. 12:43:17

Jófej a lófej ?:)
Hadd dőszőjön má,ki tudja meddig lesz nyitva a bácsi bukszája...:)

Gyorgy Nagy 2014.05.20. 15:08:34

Kit érdekel a VIAGRÁS Vajna ès szegèny Damu által elhasznált HAZUDOZOS mirzàja?

Fánkevő Fáncsi 2014.05.20. 16:05:18

@-Szűcs Gyula-: Nem kéne ilyen nagy hangon kioktatni szerencsétlen ZF2-őt, hiszen ez a cikk és az egész téma szánalmas. Napok óta ez megy az indexen, és különböző belinkelt fórumokon, hogy milyen csöcsöt villantott és hány HUF-ba kerül a szállodája. Pitiáner magyar senkik irigyek mint az állat, nem értik hogy nekik miért nincs annyi pénzük mint Vajnának. Erre nincs jobb szó, abszolút szánalmas.
Szűcs, te az életben nem értél el semmi hasonlót, mint Vajna és nem is fogsz soha, te egy szar magyar bulvár blog szerzője vagy, ennek megfelelő a vagyonod is. Nem csináltál Rambót sem Terminátort, és nem is fogsz. Nem fog az életben feleségül menni hozzád egy dollármilliomos nő sem, még szerencséd sincs. Ezen felesleges sírni, ez van. És akkor is ez lesz, ha sikerül a többi nyomorékban felpiszkálni az irigységet. Pitiáner és szánalmas. Magyar.

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2014.05.20. 16:40:32

@Fánkevő Fáncsi: Fáncsikám, inkább veled van valami probléma, ha egy Schwarzenegger-rajongó blogján őrjöngsz alpári stílusban egy Schwarzenegger-fotós poszt miatt! :)

Fánkevő Fáncsi 2014.05.20. 17:29:00

@-Szűcs Gyula-: Nem voltam alpári cseppet sem, az a szó sokkal erősebbet jelent :) Bírálat volt , de hát csapásokat adunk és kapunk. Ez a cikk pedig nem Svarciról szól, hanem arról, hogy mennyibe kerül a Vajna Tímea ruhatára táskája és a szálloda, és kikkel fényképezkedik. Ezen nincs mit tagadni, ott van fenn el lehet olvasni megint. Egy szóval sem említettem Svarci fotóját.
Egy szánalmas dolog azzal zrikálni az embereket, hogy Vajna Tímeának, milyen jó. Primitív cikk, a legelemibb irigységre épít.

Tényleg jó, milliomosnak lenni Hollywoodban, és
Svarcival fényképezkedni Cannes-ban. Gondolom te is irigy vagy mint az állat. Szánalmas.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2014.05.21. 11:59:30

@Fánkevő Fáncsi: Lehet, hogy én vagyok a hülye, de szerintem árnyékra vetődtél:D Milyen irigység? Röhögnék. De inkább ásítottam:)

Egyébként Vajnának jó érzéke volt az üzlethez, legalábbis egy ideig. Csinált egy csomó remek filmet. Biztos kimentett pár misit, ha Hollywoodban dolgozna tovább nem biztos, hogy futná drága szivarokra, itthon meg legalább kihúzhatja a szarból az ipart.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2014.05.21. 12:00:13

Ja és amiért írni akartam. Ezúttal egy olvasóm kérdezett rá két régi filmre, itt pedig biztos tudnak majd segíteni.

Az egyik fiatalokról szól, akik megelégelik a városukban tomboló erőszakot, és saját kézbe veszik az "igazságszolgáltatást". Két emlékezetes jelenet ugrik be, az egyik, amikor egy rablásnál lelőnek egy fiatal "rablót", akinél csak egy vízipisztoly van, a másik jelenet maga a film vége, amikor a saját magával meghasonlott csapatvezér egy gránátot dob a többi közé, ezzel megölve mindenkit, aki életben maradt a csapatából. Nem az "Igazságtevők társasága" c. film, azt már ellenőriztem.

A másik egy emberrablás története, egy fiatal lányt rabolnak el egy minden oldalról szinte megközelíthetetlen szigetre, amit elsőre mindenki úgy gondol, hogy lehetetlen küldetés lenne egy mentőakció. Ám a főszereplőnek támad egy zseniális ötlete, sárkányrepülőkkel kell támadni éjjel, és akkor csendben kivitelezhető az akció...

Fánkevő Fáncsi 2014.05.21. 15:53:33

@koimbra: Mi az nyalod a popit? Biztos állandó látogató vagy a blogon. Én nem.

Természetesen amikor a faszik (nem csak a Szűcs) arról cikkeznek, hogy Vajna és felesége több mint 1 millát eltapsol a szállodában naponta, (és az majd több mint 12 milla lesz a mikor távoznak) illetve Vajna Tímea ruhája napi 2millió (ezt nem adták ugyan össze, de ez 24 millió) és hogy L.V. táskája mennyit is ér, akkor pontosan arról van szó. Irigységről. Az indexen ugyanezt írták, de ott még össze is hasonlították egy magyar "szegény" celebbel, a hatás kedvéért. Mindenki értse jól, hogy ez milyen sok pénz.

Afrikában meg éheznek a gyerekek, ezt tudtad ?

Koimbra a szervilizmus soha nem hoz igazi barátokat :) A cikk stílusa pitiáner irigy és magyar, olyan valakitől aki teljesen más dimenzióban létezik mint Vajna, és ettől nem is tud elszakadni. Erre mondtam, hogy csak sajnálni való.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2014.05.21. 16:08:36

@Fánkevő Fáncsi: Soha nem nyaltam az indexesek seggét.:) Gyulának is megmondtam anno, ha valami nem tetszett.
És itt Te vagy a buta, már ne is haragudj. Már régen köztudott, hogy az index stílusa milyen, ráadásul ez ugye egy nerd-geek blog, ahol simán elférnek az ilyen cikkek. Plusz Vajna, Schwarzenegger, Statham.
Osztod az észt, holott amíg lepötyögted mondandódat simán kereshettél volna az igényeidben megfelelő szófisztikált oldalt. *Sóhaj, ásítás*

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2014.05.21. 16:11:06

@Fánkevő Fáncsi: Fáncsikám, ha nem tetszik, amit itt olvasol, át lehet fáradni másik blogra, ilyen egyszerű a történet!

Fánkevő Fáncsi 2014.05.21. 16:56:03

@-Szűcs Gyula-: Mi a baj nem tetszik a kritika? Hahaha. Ha nem tesztik el lehet húzni ?
Ide csak a pozitív kommentek valóak ? Már megint milyen szánalmas.
Ugye te is harcolsz a kormány ellen. A szólásszabadságért. Tudod miről beszélek. A szabad véleménynyilvánítás, meg ilyenek. A hírhedt médiatörvény.

Ha nem tetszik a véleményem, akkor ki lehet törölni, engem meg ki lehet tiltani, ennyit igazán megtanulhattál volna már ettől a kormánytól.

Fánkevő Fáncsi 2014.05.21. 16:58:41

@koimbra: "ráadásul ez ugye egy nerd-geek blog, ahol simán elférnek az ilyen cikkek..."

De simán elfér az igénytelen bulvárt megillető kritika is? Te még is úgy érezted, hogy meg kell védened Szűcsöt :)
Szervilizmus.

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2014.05.22. 00:41:25

@Fánkevő Fáncsi: Nincs kitiltva senki, felőlem azt kommentelsz és gondolsz, amit akarsz.
süti beállítások módosítása
Helló