Lassan 20 éves a Sikoly, a '90-es évek legjobb tinihorrorja! [18+]

2015. július 25. 20:00 - -Szűcs Gyula-

Azt még a horrorsznoboknak is illik elismerni, hogy a Sikoly egy kisebbfajta mérföldkő volt a műfaj feljődéstörténetében: Wes Craven önironikus filmje ugyanis amellett, hogy körberöhögte a klisés horrofilmeket és a folytatásmániás Hollywoodot, egy teljes évtizedre bebetonozta a kaszabolós tinihorrort a kommersz blockbusterek közé. És szerencsére még pont azelőtt tette ezt, hogy az egy kaptafára készülő Halloween-Péntek 13-Rémálom az Elm utcában folytatások miatt az egész zsánert száműzték volna a videotékák hátsó polcaira.

sikoly.jpg

Emellett a Sikoly is egy ugyanolyan jól eladható franchise lett, mint a Jurassic Park, James Bond vagy Indiana Jones - nemrég például tévésorozatként éledt újjá. Csakhogy amíg a kultikus Halloween és a legelső Rémálom az Elm utcában még véresen komoly horrorfilm volt, addig a Sikoly már meg sem próbált komoly lenni. Sőt: úgy csinált viccet a zsáner kliséiből, hogy közben eminens diákként felmondta az összeset A-tól Z-ig - vagy inkább stílszerűen B-től ZS-ig.

  • Kell egy isten háta mögötti, álmos kisváros, esetünkben a kaliforniai Woodsboro.
  • Kell természetesen egy csapat szexéhes középiskolás is, fiúk-lányok vegyesen, akiket túlkoros, bőven 20 év feletti hollywoodi színészek játszanak.
  • Köztük van természetesen a minden horrorba kötelező Mindent Túlélő, Sötét Múltú Szűzike karakter is, aki az iskola különce. Ő a Sikolyban Sidney, akit az akkor 23 éves Neve Campbell alakít.
  • Felbukkan természetesen az őrült álarcos sorozatgyilkos, aki itt Ghostface. Érdekesség, hogy az ő jellegzetes álarca az első Halloween-film Kirk kapitány-maszkjához hasonlóan szintén létezett már korábban: a '90-es évek elején árult Fantastic Faces-szériában szerepelt, mint "földimogyoró-szemű szellem".
  • A gyilkos egy jellegzetes fegyverrel véres mészárlásba kezd. Itt a fegyver nem machete, nem konyhakés, nem pengekesztyű és nem láncfűrész, hanem Buck 120 Hunting Knife típusú vadászkés.
  • Szép sorban elhullanak dögös csajok és jóképű srácok.
  • Végül azok, akik még sosem öltek, hihetetlen szerencsével valahogy megölik a sorozatgyilkost.
  • Ám a maszkos gonosz visszatér a következő részben is!

Wes Craven és a forgatókönyvíró,  tehát úgy zongoráztak végig a fenti kliséken, hogy közben ők maguk is felvonultatták ezeket, hogy aztán jól fel is rúgják a szabályok felét, önreflektív, klisés horrorfilmnek beállítva a Sikolyt. A film egyik legviccesebb jelenete egyértelműen az, amikor horrorrajongó főszereplők a kisvárosi sorozatgyilkosságok kellős közepén a kisvárosi sorozatgyilkosságokról szóló, '78-as Halloweent nézik egy házibuliban, és felsorolják a belezős horrorfilmek túléléséhez elengedhetetlen szabályokat:

  1. Ne szexelj, és túléled!
  2. Ne piálj, ne drogozz, és akkor túléled!
  3. Sose mondd, hogy "Mindjárt visszajövök!", mert akkor soha többé nem fogsz visszajönni!

Az első két szabályt viszont rögtön meg is szegik a filmet túlélők: Sidney épp az emeleten dobja le a textilt a barátjának, Randy pedig eleve sörrel a kezében mondja el a három szabályt. És emellett a filmben további horrorfilmes kliséket is ismertetnek a szereplők: például kiröhögik a filmbéli lányokat, amiért azok mindig az emeletre futnak fel a gyilkos elől, ahelyett, hogy kimennének a házból - erre Sidney is felfut egyszer az emeletre, és a tetőablakon kell kimenekülnie a szobából!

sidney.jpg

De nemcsak a Halloweent említik a filmben, hanem a Péntek 13-at is. Ghostface a film elején egy trükkös kérdéssel nyírja ki a 19 éves, Kleopátra-hajú Drew Barrymore-t: nem fogadja el jó válasznak azt (nagyon helyesen egyébként!), hogy a Péntek 13. sorozatgyilkosa Jason, hiszen ott még valóban nem a hokimaszkos kultfigura gyilkolt, hanem az anyja, Mrs. Voorhees. 

sikoly1600.jpg

Emellett Wes Craven a saját filmjére, a Rémálom az Elm utcábanra is többször kikacsint: Drew Barrymore a film elején azt mondja, csak az első rész volt jó, a többi szar (hiszen azokat már nem Craven forgatta, ő később csak a '94-es Az új rémálom - Freddy feltámadot jegyezte rendezőként). De Wes Craven maga is feltűnik piros-fekete pulóveres Freddy Kruegerként az iskolai jelenetben:

Na pont az ilyen apró, geek kikacsintások miatt lett annyira népszerű a Sikoly 19 évvel ezelőtt. Oké, a sikeréhez valószínűleg az is hozzájárult, hogy az egyik főszereplő, Courtney Cox a '90-es évek legmenőbb vígjátéksorozatában, a Jóbarátokban alakította a tisztaságmániás Monicát, akinek 10 évadon át hédereztek a haverjai lakásában. Ráadásul a forgatáson össze is jött a balfék kisvárosi zsarut alakító David Arquette-tel (de 2013-ban végül elváltak).

giphy.gif

A Sikoly '96-ban csak az amerikai piacon 103 millió dollárt kaszált. Ekkora bevételt azóta sem produkált egyetlen rész sem Amerikában a Halloween-Péntek 13-Rémálom az Elm utcában-szentháromságból, még úgy sem, hogy a remake-ek bevételét is ideszámoltam.

Sikoly / Scream (1996) - Ítélet:

4hcsillag560.jpg

 

 

A filmet a magyar Paramount csatornán lehet elcsípni, augusztus 1-jén 22:00-kor!

TETSZETT A POSZT? CSATLAKOZZ A NERDBLOG FACEBOOK-CSOPORTJÁHOZ, ÍGY SOSEM MARADSZ STAR WARSOS, BUD SPENCERES ÉS HORRORFILMES RETRÓKONTENT NÉLKÜL!

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nerdblog.blog.hu/api/trackback/id/tr417650616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jamboox 2015.07.26. 12:42:01

Azt az utolsó GIF-t nem kellett volna belerakni. Elég spoileres. A szinkronos verzió amúgy is rögtön elárulja, hogy ki a gyilkos, mert fel lehet ismerni a hangot a telefonban. Amerikában legalább ezeknél a jeleneteknél más hangot használtak, sikeresen.

2015.07.26. 12:47:03

Ha ez volt a legjobb, milyen lehetett a többi?

Darkcomet 2015.07.26. 13:30:33

Ez a film már annak idején is egy fostalicska horror volt, pláne Wes Cravenhez képest. Persze az USA-ban falta a két bites moziközönség, de hát mi mást is várhatnánk tőlük egyebet. Mi húszon éve hülyére röhögtük magunkat rajta a moziban.

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2015.07.26. 13:40:08

@jamboox: Hát igen, a szinkron tényleg elég spoileres, főleg a 2. részben. :(

@retrovírus: Olyan! :) A Tudom mit tettél, Városi legenda meg a többi egy kaptafára készülő cucc mind rosszabb volt, mint a Sikoly, DE legalább valami újat hoztak, nem a Halloween meg az Elm utca milliomodik folytatásai voltak. Szerintem emiatt a Sikoly 1 érdemei elévülhetetlenek.
süti beállítások módosítása
Helló