Lassan 10 éve okoskodok arról újságot is író bloggerként, milyen egy jó történet, milyen egy jó képregény. Tavaly viszont életemben először a másik oldalról is megtapasztalhattam, milyen az, ha a kritikusok górcső helyett (de gyűlölöm ezt a szót!) géppuskatűz alá vesznek egy képregényt - aminek történetesen én találtam ki a világát és félig a párbeszédeit, Budai Dénes pedig zseniálisan megrajzolta a saját ötleteivel kiegészített sztorit.

Számomra épp ezért hihetetlenül izgalmas volt az 2015-ös év. Budai Dénessel szinte az alapoktól építettük fel újra a szépemlékű Random képregénymagazinban 2010-ben még fekete-fehérben megvillantott "magyar Mad Max-világot", ahol a bőrdzsekis, marcona főhős nem Ford Falconnal száguldozik a sivatagban, hanem egy Skoda Felicia kabrióval, és nem egy elhagyott Texaco tölrőállomás mellett áll meg megnézni, hagytak-e ott valami zsákmányt a fosztogatók, hanem a szocializmus jól ismert ÁFOR-kútjánál.

Mi a magunk részéről veszett jól szórakoztunk azon, hogy a színes verzióban végül fekete macska lett (az időközben frizuraváltáson is átesett) Johnny Walker kutyájából, és minden sokkal kidolgozottabb, vagányabb, szélesvásznúbb lett, ahogy azt egy remake-től el is várja manapság az ember.

A színes oldalakkal aztán beállítottam a kollégáimhoz a Totalcar szerkesztőségébe, akik már öt éve is nagyon várták, mi fog végül kisülni ebből a tuning Trabis, Csao-matricás, rozsdás vasakkal zsúfolt zúzásból. Aztán egyszercsak úgy ültem vissza az asztalomhoz az Index kult rovatában, hogy a Cafe Postnuclear lesz a 15 éves Totalcar jubileumi kiadványa.

Bitangul jó érzés volt! És csak az a pillanat volt még ennél is szebb, amikor október elején végre kijött a nyomdából a kész album,

és az 1500 példányt tízes csomagokban vittük fel lapigazgatónk, Pusztay András emeleti irodájába. Ahol január első napjaira már eléggé leapadt a képregényhalom - ezer hála és köszönet érte az olvasóinknak!

Iszonyúan izgultunk ugyanis amiatt, hogy mennyire lesz piacképes egy semmiből berobbant kiadvány két olyan alkotótól, akik azért elég keményen meg akarták korábban mondani, milyen a jó magyar képregény. Ráadásul a CP kiadója a Totalcar lett, ahol még sosem adott ki senki képregényt, pláne nem olyat, ami tudatos döntéssel kerüli meg a könyvesbolti forgalmazást, és csak a rendezvényeken valamint a webshopban kapható (és persze a Trillian Képregényboltban).

A CP végül az október 17-i Parkoló Parádén debütált hivatalosan. Itt is, és másnap, a 30. Képregénybörzén is megrohantak minket a lelkes rajongók, akik buddhistákat megszégyenítő türelemmel várták végig, amíg mindenkinek egyedi dedikáció és mellé egy-egy koponyás-autós rajz kerül a frissen megvett példányába. Nekem személy szerint olyan elemi erejű pozitív visszacsatolás volt ez olvasóktól, amit még egyszer sem éreztem az elmúlt 8 és fél évnyi újságírói pályafutásom alatt. Volt kollégám, Valuska Laci, a Könyvesblog főszerkesztője például ilyen szépen vezette fel a képregény megjelenését:

"A legvonzóbb dolog az életben, ha valaki szerelmese saját ötletének, pláne, ha ez egy képregény formájában tud testet ölteni. Az indexes Szűcs Gyula évekig a kollégám volt, rendszeresen mutogatott képeket a Café Postnuclearból, ami a Mad Max magyaros, kelet-európai újragondolása."

Rusznyák Csaba később egy külön posztot is szentelt a képregénynek a Könyvesblogon:

"...van itt Lada, Skoda, Trabant, Áfor-kút, moncsicsi, Hungária, Star Wars, Conan és mindenféle egyéb popkulturális utalás, amit csak akarsz. Ez így együtt kellemes, nosztalgikus, mókás elmerülés egy közép-európai posztapokalipszisben, ahogyan azt egy geek elképzeli. A baj az, hogy a Café Postnuclear tudománya itt meg is áll."

A nemrég indult Trikorder blog elsőként írt a CP-ről:

"Ha valaki azt mondja nekem, hogy milyen tök jó lenne, ha a Mad Max alatt mondjuk Hungária szólna, kiröhögöm, még is sikerült úgy válogatni őket, hogy abszolút átadja az évtized esszenciáját és hangulatát. Szuperül rajzolt, abszolút élvezhető magyar képregényt kapunk úgy, hogy Johnny nem lesz a mi kicsit sárga, kicsit savanyú Mad Maxünk. Olvassátok ti is, vegyétek meg ajándékba a szüleiteknek, régi autó mániás, posztapok vagy sci-fi rajongó havernak karácsonyra, biztos jókat fognak röhögni rajta!"

Sőt, a Trikorder csapata videót is forgatott a Képregénybörzén, 3:28-tól ott vigyorgunk mi is!

A Trikorder kritikájával egyszerre jelent meg az SF Magon Juhász Viktor recenziója. Az itt leírtak nekem különösen fontosak, hiszen Viktor befutott ponyvaíró (Keserű áramlatokon című kalózregénye máig nagy kedvencem) és számos hazai fejlesztésű videojáték sztorifelelőse.

"Ami viszont nagyon sok mindent megment és mindenképpen elismerést érdemel, az a hangulat és a képi világ. A Randomban leközölt változat még fekete-fehér volt, ebben az albumban már minden színes, és ez nagyon sokat dob az összképen, pedig már fekete-fehérben is látszott, hogy vizuálisan nincsenek gondok. A rozsdás, kopott színek még jobban feldobják a sivatagot, ajárművek remekül néznek ki, az autós csaták működnek, illetve a helyszíneken és a paneleken elrejtett sok-sok apró, felfedezendő részlet mind piros pontot érdemel, amihez kellemes plusz a nagy alakú, keményfedeles kötet szép papíron. A Café Postnucleart igazából az menti meg, hogy tényleg komolyan gondolta a Mad Max és a Kádár-korszak ötvözését."

A Mandiner pont a CP megjelenése környékén indította el a "vagány, jobbos Geekz blog"-nak szánt sci-fi.mandiner.hut, ahol velünk is foglalkoztak:

"Titokzatos szekták, filmvászonra kívánkozó autós üldözés, a posztapokaliptikus világ minden mocska az atomháború utáni Magyarország tuningolt skodás, Orion-pólós világában. Összességében szerettem a Café Postnucleart, mert amikor a történet vagy a párbeszédek döcögősebbek is voltak, a vizualitás akkor is a megmentette a helyzetet."

De természetesen az igazi Geekzblog sem feledkezett meg a Cafe Postnuclearról, és bár a hibákra is felhívták a figyelmünket, összességében azért dicsértek minket:

Az utóbbi évek kétségtelenül egyik legérdekesebb és leglelkesebb képregénye a magyar Mad Maxnek aposztrofált Café Postnuclear, ami sok hányattatás után nyert igen tetszetős formát. (...) A szerzőpáros egy olyan ismerősen nosztalgikus, de mégis fantasztikus elegyet hozott létre, amely láttán a posztapokaliptikus zsáner rajongói elégedetten csettinthetnek.

A Roboraptor is a karmai közé kaparintott egy példányt a CP-ből. És annyira örült neki, hogy a konyhakövön kopogtatva követelte a folytatást a Pacal van és boldogság is című cikkben:

"Végre eljött a perc, amikor teljesen nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy van igényes és jó magyar képregény! Maga a körítés egy egyszerű Fallout és Mad Max szerelemgyerek. Főleg Mad Max. Sivatag, kell a benzin, meg a víz is, autók, csöcsök, fegyverek, blablubla. Ezzel semmi baj nincsen, mivel mind a karakterek, mind a történet teljesen jól illeszkedik ebbe a díszletbe. A sztoriban sincs semmi extra, Johnny bosszútól hajtva robog Csencsváros felé, időközben lesz csaj, meg a szokásos dolgok: autóverseny, árulás és még több csöcs. Amúgy elég pofás a történet, de nem akarom lelőni."

Raptorék később egy Börze-értékelő cikkben így dicsérték a Cafe Postnucleart:

"A börze egyértelmű legnagyobb pozitívuma ez a kötet volt. Jól megírt történet, aprólékos, kidolgozott világ és rajzok."

A Kilencedik.hu hétpróbás kérpegényrajongójától is megkaptuk a magunkét:

"Kicsit olyan a Café Postnuclear, mint kimenni a Balaton partjára, és megpróbálni megélni egy kései szoci nyarat, miközben könnyes szemmel bámuljuk a naplementét. Biztos vagyok benne, hogy a főhős is ugyanezt teszi – mármint könnyes szemmel bámulja a naplementét –, akit egyébként azért is hívnak Jonnynak, mert akkoriban az angol név Janibb volt a Janinál."

És egy másik feketeöves kérpegényfogyasztó is bizalmat szavazott nekünk a blogján:

"A harmadik-negyedik lapozás után rájövők, hogy ez jó. Biztos közrejátszik, hogy csenobil az én gyerekkorom, pontosan emlékszem arra a világra, ami ebben a fikcióban itt ragad, és elállatiasodik. De nem csak ez. Nagyon jól eltalált a rajz, jól eltalált a vér és a mellek aránya, jó a forgatókönyv, jó a humor."

Egykori Totalcaros kollégám, Zirig Árpi az Origóra írt kritikát a Cafe Postnuclearról:

"Budai Dénes és Szűcs Gyula képregénye nem egy szimpla Mad Max-utánérzés, hanem a haza pusztulásának egy olyan elképzelt, de valahol a realitás felé mutató ábrázolása, amit egyszerűen nem lehet letenni. Budai rajzai ütnek. A mellek nagyok és hegyesek, a fenekek kerekek és feszesek, a férfiak izmosak vagy visszataszítóak, a düledező házfalakról lerobbantságukban is ismerős gépek hangja verődik vissza."

De a Magyar Narancs is megemlékezett rólunk:

"A sztori alapötlete parádés. Hogy festene ma a világ, ha a csernobili katasztrófát követően a két nagyhatalom kirobbantja az atomháborút? A válasz ismerős lehet a Mad Max filmekből, csak az ausztrál sivatag szerepét itt a magyar ugar játssza, Max Rockatinsky bőrébe pedig egy bizonyos Kovács "Johnny" János bújik, aki éppoly kíméletlenséggel aprítja az országúti bandákat és a szektavezéreket, mint Mel Gibson egy óceánnal arrébb."

Verebics János, a Bucó, Szetti, Tacsi képregények (egyik) atyja pedig a magyar képregény jelenlegi helyzetét áttekintő posztjában dicsért meg bennünket:

"A Café Postnuclear sztorija élvezhető és fordulatos, semmivel sem silányabb a zsánerre jellemző filmeknél vagy akár amerikai képregényeknél"

Bayer Antal, a hazai képregénykiadás "nagy öregje" - és ezt most a szó cthulhui értelmében írom, nem gúnyolódásból - így emlegette a képregényt alapos elemzésében a Nero Blanco blogon (és később a nyomtatott Filmvilágban is):

"Lehet azon vitatkozni (meg is teszik), hogy a legjobb új magyar képregény-e az idén a Café Postnuclear, de afelől nem lehet sok kétség, hogy a leglátványosabb és számos tekintetben a legérdekesebb."

Az őszi Hungarocomix előtt villáminterjút adtunk Budai Dénessel a Képregény.blog.hunak, ahol több kulisszatitkot is elárultam a CP születéséről:

"Azért kértem fel Budai Dénest a Café Postnuclear rajzolójának, mert megláttam a neten néhány fekete-fehér rajzát, amelyek pont olyan vagányak voltak, mint Az országút harcosa és aKaliforniai visszaszámlálás című lapozgatós könyvek illusztrációi."

Emellett lejött egy vagány interjú a HVG Extra Business év végi utolsó számában is:

És az Info Rádióba is behívtak bennünket beszélgetni a hazai képregényes életről:

Volt egy jó kis, félórás Cafe Postnuclear-blokk az Őszi Cosplay.hu Party & Fantasy Expón is - sajnos Budai Dénes nélkül:

Az Ekultura magazin még a Hungarocomixon interjúzott velünk: 8:37-től Budai Dénes és Szűcs Gyula válaszoltak lelkes videóriporter kérdéseire (de már 8:10-től is ott vigyoroggunk a háttérben):

Az év utolsó napján pedig az Ekultura.hun is megjelent egy recenzió - ezért a mondatért tényleg megérte ennyit várni a cikkre:

"Hacsak az utolsó pillanatban nem történik valami váratlan, akkor kezemben tartom a jövő évi Alfabéta-díjas képregényt, mert nem hiszem, hogy bárki túlszárnyalná a Café Postnucleart."

A hardcore képregényesek mellett tavaly a Rozsdakupac veteránautós magazin, a Turbometal Motorblog és a Fallout Magyarország is népszerűsített bennünket - ezúton is köszönjük! Zárszóként pedig ismét Bayer Antalt szeretném idézni a Nero Blanco blogról:

"Minden bizonnyal az év egyik szenzációja, erről a képregényről született a legtöbb kritika, mindenki talált benne elemeznivalót. A marketingje jól sikerült, kár, hogy nem könnyű követni a példáját, de hátha épp ennek a hatására lesznek majd hasonlók."

Azt ugyanis tényleg szerettük volna megmutatni a Cafe Postnuclearral, hogy egyáltalán nem ciki dolog egy ismert cég harsogó logójával megjelentetni képregényt, ha profiljukba vág a téma - sőt, szeretném azt hinni, hogy ez a jövő útja! És hogy mit hoz 2016? Reméljük, a Cafe postnuclear 2-t! 

TETSZETT A POSZT? CSATLAKOZZ A NERDBLOG FACEBOOK-CSOPORTJÁHOZ, ÍGY SOSEM MARADSZ VICO-FILMES ÉS STAR WARSOS RETRÓKONTENT NÉLKÜL!

A Waterworldön, a Mad Maxen meg a többi posztapokaliptikus filmen nőttél fel? Az országút harcosa és a Kaliforniai visszaszámlálás a kedvenc játékkönyved? Akkor a Cafe Postnuclear is neked készült! Tuningolt Skoda, moncsicsis tanga, és sok más jóság - rendeld meg a képregényt itt!