Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Hurrá, Pif is szerepel az új Kockásban!

2018. január 31. 23:59 - -Szűcs Gyula-

De hol van Rahan, Taraó, Dr. Justice, Pifu, Artúr, Placid és Múzó?!?

Jó hírünk van a retrórajongóknak és a képregények szerelmeseinek: a nemrég feltámasztott Kockás már majdnem olyan jó, mint a régi! A január 31-én megjelent legújabb, 52. számban ugyanis egy régi ismerőst is üdvözölhetünk. Visszatért Herkules örök ellenfele, Pif, akinek annak idején saját újságot is gründolt Pif Gadget címmel a francia kommunista párt – ezért kaphattunk mi, magyar gyerekek is anno a nyugati mételyből, vagyis abból a fajta, vegytisztán szórakoztató, mókás-kalandos képregénytermésből, amiknek semmi köze Rejtőhöz meg az iskolai kötelező olvasmányokhoz.

_dsc3314.jpg

Nálam mindig nagyon döcögősen, fásultan indul az újév. Újságíróknál, bloggereknél mindig 200%-os az év végi nagy hajtás, hogy időben elkészüljön az a sok-sok tartalék cikk, amiket az emberek majd a két ünnep között, bejglit meg szaloncukrot majszolva olvasgatnak a tabletjükön a kanapén heverészve. Ráadásul én ezek mellé évek óta elviszem a karácsonyi és szilveszteri hírügyeletet, szóval januárra mindig leeresztek, mint egy sarokban felejtett szülinapi lufi. Idén januárban viszont furcsa mód azon kaptam magam, hogy egyre izgatottabban várom a hó végét. Január 31-én reggel pedig az volt az első dolgom, hogy a legközelebbi újságosnál megvegyem a Kockást, miközben úgy vigyorogtam, mint egy kiskölyök, akinek 1989-ben képregényt vettek a szülei, mert nem sírt (csak egy kicsit), amikor kivették manduláját a kórházban.

_dsc3324.jpg

De vajon tényleg megéri ma megvenni az új Kockást? Nem csak a hamis nosztalgia miatt bólogat az ember, hogy igen, ezek a mostani sztorik is pont olyan jók, mintha egyetlen perc sem telt volna el a lap 1992-es megszűnése óta? Nos, az új Kockás mindenképpen hiánypótló kiadvány idehaza, mert bár most épp megint felfutóban vannak a nagy francia képregényklasszikusok (Lucky Luke és Asterix mellett van már végre Blacksadünk és Incalunk is!) Kretén magazin híján jelenleg csak itt (és poraiból a szintén feltámadt Hahotában) jelennek meg rövid, jópofa, kisgyerekeknek és tiniknek is nyugodtan odaadható holland, francia és belga képregények.

De az új Kockásban az a felnőtt sem fog csalódni, aki könnyed, szórakoztató vécé- vagy strandolvasmányok reményében lapoz bele. Sőt, a kiadó most mintha cinkosan összekacsintva kifejezetten a negyvenes apukáknak kedvezett volna azzal, hogy a lehető legtöbb dekoltázst és fedetlen keblet zsúfolja bele a füzetbe!

_dsc3332.jpg

No de lássuk, mi vár ránk az 52. számban! 

  • Herkules, a bajkeverő, ragtapaszos macska mellett két régi kedvencünk, Pif és Szépalmási professzor is tiszteletét teszi az új számban egy vicces autóverseny erejéig. Reméljük, állandó vendégszereplők lesznek, és akkor a nosztalgiára hajlamos Kockás-rajongók is boldogok lesznek.
  • Folytatódik az Agent 327, ez a kicsit szexista, de nagyon vicces holland Bond-paródia, a Van Gogh levágott füle utáni nyomozással.
  • Megint van benne pár oldal Kozmikus őrjáratami egy remek szuperhősparódia, minden Pókember-, Batman-, és Fantasztikus Négyes-rajongónak kötelező!
  • Folytatódik az olasz fumettik legszebb hagyományait követő Thomas Silane című, misztikus szálat is tartalmazó, mozgalmas akcióképregény, főszerepben a címbéli világutazó újságíróval.
  • Visszatér az előző füzetből megismert Cosmik Roger is – ez a képregény az egyik nagy kedvencem, mert olyan, mintha Flash Gordon helyett a Kreténből megismert Perverz Tata keveredne vicces űrkalandokba!
  • Gai-LuronGotlib cinikus kutyája is újra itt van a régi Pif magazinból (ő ugye a francia képregényipar frappáns válasza a Hanna-Barbera rajzfilmgyár Droopy kutyájára).
  • Nyomingerek és az Állati dokik most már szerencsére csak 1-1 oldalnyi helyet vesznek el az újságból.
  • Így több hely marad az új Kockás legszínvonalasabb képregénye, a Freddy Lombard számára, amiben a mindössze 33 évesen elhunyt, zseniális francia rajzoló, Yves Chaland Tintin-szerű szereplőkkel meséli el az '56-os magyar forradalmat! Igazi képregénytörténeti ínyencfalat ez – kötelező olvasmánnyá tenném minden iskolában!

_dsc3336.jpg

„Jó, jó, de hol van Rahan, Taraó, Cogan, Dr. Justice, Pifu, Artúr, Vakarcs, Smith, Wesson, Placid és Múzó?!? Ez már nem az a Kockás, amit anno megszerettem a '80-as években!”

A felvetés és a dohogás részben jogos, rendszeresen elő is kerül a Kockás Facebook-oldalán. Azt azonban tudni kell, hogy a gyerekkori kedvenceink nem a magyar kiadó smucigsága vagy kóklersége miatt hiányoznak az újraindult lapból, hanem mert a rendszerváltás előtti Kockásban megjelent képregények már akkoriban sem voltak túl frissek. Ma már nincs Vaillant magazin, megszűnt az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat és a kommunista pártok is eltűntek a történelem süllyesztőjében. A Kockásban leközölt képregények eredeti alkotói sem mindenki él már, az elhunyt írók és rajzolók szerzői jogai az örököseikre szálltak át, velük pedig ember legyen a talpán aki meg tud egyezni bármiféle újrakiadásról. Roger Lécureux fia aranyárban adja Rahant (bár mivel más sorozatok magyarországi megjelenését már engedélyezte, így a Taraó újraközlését akár fel is lehetne vetni neki), Jean Ollivier mostohafia viszont valamiért senkinek sem engedi meg a Doctor Justice- és a Cogan-történetek újraközlését.

_dsc3318.jpg

Jó hír viszont, hogy az 53. Kockásban Pif és Herkules mellett visszatér majd egy újabb régi ismerős is: Leonard, a bolondos feltaláló – alig várjuk! (Fotók: Kaszás Tamás / PORT.hu)

Ítélet:

5hcsillag560.jpg

 

 

TETSZETT A POSZT? CSATLAKOZZ A NERDBLOG FACEBOOK-CSOPORTJÁHOZ, ÍGY SOSEM MARADSZ KÉPREGÉNYES, RETRÓ JÁTÉKOS ÉS STAR WARSOS KONTENT NÉLKÜL!

    Imádod a képregényeket? Gyerekkord óta falod Pif, Herkules, Rahan, Doktor Justice, Batman és Pókember kalandjait? Akkor a Mesék az ágy alól című Lakatos István-album is pont neked szól! Bátran lapozz bele, és ha tetszett, rendeld meg akciósan itt!

    20 komment

    A bejegyzés trackback címe:

    https://nerdblog.blog.hu/api/trackback/id/tr1313622494

    Kommentek:

    A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

    grungi · http://grungirpg.blog.hu 2018.02.01. 11:37:29

    Igen ezek a 70-80-as évekbeli trash akciók hiányoznak, mint a Rahan, Cogan meg a Justice.

    Ződ2000 · http://egzostive.com 2018.02.01. 16:56:44

    @grungi: Odaát nem állt meg a világ azóta sem.

    Érdemes elnézni egy belga vagy francia könyvesboltba, hogy egyrészt mennyire komolyan veszik a képregényeket (gyakran a boltok központi helyére kerülnek), másrészt hogy mekkora a felhozatal, mind mennyiségben, mind minőségben. Eégsz sorozatok minden nagyobb háborúkból (érdekes létni olyan "univerzumot", ahol a francia sugárhajtású vadászgépek tényezők :P ), fantasy-k, történelmi kalandképregények, vagy épp poltikai szatíra.

    Nálunk ezt valamiért kinevelték a fiatalokból, vagy sosem volt rá igény egy szűk körön felül...

    -Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2018.02.01. 17:30:14

    @Ződ2000: Nono, azért a Rejtő.adaptációk a Fülesben mindig népszerűek voltak, a Filmsikerek Képregényváltozata nemkülönben! Fazekas Attila saját bevallása szerint 700.000 darab(!!!) fogyott el a Mokép által lényegében illegálisan kiadott, fekete-fehér Csillagok háborúja füzetekből!

    Csak amikor a rendszerváltáskor nyakunkba szakadt a nagy jóság, a sok Batman, Pókember meg társai, akkor a magyar regényadaptációk hirtelen unalmasak lettek a fiataloknak, az élelmes magyarok fusiban nyomott franchise cuccai helyett meg a '90-es években már ott voltak a hivatalos Star Wars-képregények... Így szinte a 2000-es években a nulláról kellett újra felépíteni a magyar képregénykultúrát, és jelenleg is vesztésre állunk a jól bejáratott nyugati címekkel szemben. Szerencsére ez a trend épp mostanában kezd megváltozni, olyan cuccokkal, mint a Lencsilány, a Budapest angyala, a Királyok és Keresztek, a Nyugat+Zombik meg a Cafe Postnuclear (ami történetesen pont az én képregényem)! ;)

    Sigismundus · http://csakugyirkalok.blog.hu/ 2018.02.01. 21:02:23

    " Tintin-szerű szereplőkkel meséli el az '56-os magyar forradalmat! Igazi képregénytörténeti ínyencfalat ez – kötelező olvasmánnyá tenném minden iskolában! "

    Erről más a véleményem, egyrészt kötelező olvasmányokat nem engednék. (max Orwell Állatfarmját)
    Másrészt ez egy kalandképregény, nem a forradalomról szóló tanmese. Ebből aztán nem tanulhatnának meg semmit 56-ról fiatalok, hiszen maga az alkotó sem tudhatott róla sokat. Inkább egy magyar témájú, jó érdekesség ez.

    -Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2018.02.02. 09:18:34

    Szerintem pont hogy kalandképregényekkel meg jó ponyvákkal lehet megszerettetni a gyerekkel az olvasást, nem az Állatfarmmal, a Pál utcai fiúkkal meg a Kőszívűvel.

    Sigismundus · http://csakugyirkalok.blog.hu/ 2018.02.02. 15:22:14

    @-Szűcs Gyula-: Ebben egyetértünk, nincs ellenvélemény, szerintem is könnyebb témákkal kell megszerettetni a fiatalokkal az olvasást és történelmet. Nekem ma is nagy kedvencem a Larousse Képes Biblia sorozata, meg Napóleon élete többféle szerzőtől, meg a Világ felfedezése Odüsszeusztól Cortezig, képregényben. De ha már történelem, akkor legyen hiteles, és Challand ezen műve (sok erénye mellett,) sajnos nagyon nem az, sok benne a felületes és pontatlan.

    for-avar 2018.02.02. 21:33:00

    @-Szűcs Gyula-: a lencsilány...hát az konyec szerintem.
    Sajnos egysíkú és a rajzoló lelkiállapotát tükrözi(régi szerelmét) képtelen volt kilábalni belőle, újat pedig sajnos nem tud, megújulni nem tudott. Az "újabb" munkái silányak a régi Andersen és Ember írgalmazhoz képest.
    Ha rosszul tudom a Rahan sztorik és Taraó leleteket is feldolgozott ill kőkorszaki népek kultúráját és hitét is beépítette. Valami 4000(?) oldal és az örökös nem hajlandó eladni a jogot.
    A Magyar képregény sajna megragadt egy szinten, sokaknak kötelező olvasmányok és Rejtő regényekben. Az egy szint volt de ma már túlhaladott, bár a korában kimagasló volt.
    Sajnos nincs a hazai rajzolók közt aki olyan megújító mint volt a Spawn alkotója az USAban

    mizie 2018.02.03. 00:19:52

    Nyilván az örökösöknek az a céljuk, hogy nehogy véletlenül leközöljék máshol :)
    Szeretnek rajta üldögélni.

    Első mohikán 2018.02.03. 03:40:06

    Kéoregényfanoktól kérdezném, hogy gyerekkorom kedvenc szereplői kik lehettek, mi volt a sorozat neve? Három kis termetű bolondos figura, akik a XVI.-XVII. századi Dél-Amerikában keveredtek kalandokba a spanyol konkvisztádorok üzelmei közepette. Kutatás El-Dorado kincsei után, ilyesmi. Az istennek nem jut eszembe a címe, hogy rákereshessek. Segítségeteket előre is köszönöm!

    Első mohikán 2018.02.03. 03:43:30

    @Első mohikán: Még valami; az újságok címe a nevük volt, három egyszótagos név, de nem tudom felidézni.

    szulti 2018.02.03. 05:03:43

    De volt már 52. rész, még 2005-ben. Vagy az valami rajongó változat volt?

    victor vacendak 2018.02.03. 06:03:23

    @Első mohikán: Nem a Mozaik? Az elején Digedag (Dig, Dag és Digedag) volt a három szereplő közös neve, aztán megváltoztak a szereplők, és Abrafax (Abrax, Brabax, Califax) lett a három név összeolvasása.

    paráznabillegető 2018.02.03. 06:13:41

    @Első mohikán:a nevek: abrax, brabax, califax. a sorozat nevét sajnos nem tudom, de az alfa magazinban tuti jelent meg belőle pár épizód.

    paráznabillegető 2018.02.03. 15:54:38

    @victor vacendak: hááát... lehet... nagyon régen volt már. nekem az alfa rémlik, de ott mint ha... egyszer ott is volt vagy mi... egyébiránt mint sorozat is dereng, de a mozaik név nekem semmit nem mond.

    victor vacendak 2018.02.03. 18:20:52

    @paráznabillegető: na jó, de azt el kell ismerned, hogy az, hogy neked a név semmit sem mond, az nem kifejezetten nyomós érv :-)))
    Az Alfa Asterix, Lucky Luke meg ilyen-olyan történelmi képregényeket közölt, illetve volt két külön számuk, amiben amerikai képregényeket, a második Conan-film rajzos verzióját meg egy Fantastic Four epizódot. Egy kis wiki-kereséssel utána is nézhetsz. Én meg azért merem kijelenteni, mert az Alfát és a Mozaikot is gyűjtöttem...

    grungi · http://grungirpg.blog.hu 2018.02.07. 18:43:45

    @-Szűcs Gyula-: WoW, az Alfás Monolit bosszúja nekem meghatározó élmény volt, de ma már üresnek látom, mint a legtöbb szuperhősös történetet.
    Helló