A legjobb orkok vs. emberek-fantasy a Gyűrűk Ura és a Warcraft óta

2018. június 30. 23:59 - -Szűcs Gyula-

Képregénykritika: Dragonero #1 – A sárkány vére

41232-dragonero-magazine-cover-ed.jpg

Elképesztő képregényáradat zúdul mostanában a nyakunkba, lassan egy ugyanolyan aranykor köszönt be, mint amilyennek a '90-es éveket éreztük, a szép emlékű Kandi Lapokat bújva. A Piffel és Herkulessel újjáéledő Kockás, az állatszereplős film noirnak is beillő Blacksad és a lenyűgözően bizarr Incal után újabb gyöngyszem jelent meg magyar nyelven a nívós európai képregénytermésből: a Bonelli kiadó 2013-ban elindított, hamisítatlan fantasy sorozata, a Dragonero.

Idehaza szerencsére egyre nagyobb, és egyre lelkesebb rajongótábora van a fumettiknek, vagyis könnyed és kalandos, fekete-fehér olasz képregényeknek. 2007 óta a Fumax és a Frike Comics összesen kilenc kötetet dobott piacra a vámpírvadászos Dampyrból, a Frike másodszülött gyermeke, az okkult nyomozós Dylan Dog pedig már a hetedik magyarul megjelent köteténél jár. Épp ezért érezhette úgy a hazai képregényes élet egyik nagy veteránja, a Korcsmáros-díjas Tálosi „Spuri” András, hogy érdemes belevágni egy újabb sikergyanús fumetti kiadásába.

És milyen jól tette! A Dragonero ugyanis egy bitangul szórakoztató, ízig-vérig klasszikus high fantasy. Van benne bátor harcos, aki szembe száll a gonosz seregeivel, dögös harcosnő, aki férfiakat megszégyenítően bánik a fegyverekkel, és persze habókós, vén varázsló is, aki tanácsokkal és felszereléssel látja el a főhősöket, a tornya pedig tele van ősi tekercsekkel  poros kódexekkel, furmányos szerkezetekkel. De kapunk háztetőkön ugráló, maszkos fejvadászt, tohonya orkot, felvágott nyelvű elfet, sárkányokat és egyéb szörnyetegeket, sőt, léghajót és mindenféle mechanomágikus kütyüt is!

No de akkor miben is különbözik a Dragonero világa a Kaland-Játék-Kockázat könyvek Titánjától, Tolkien Középföldéjétől, a Conan-történetekből megismert Hyboriától vagy a Warcraft-játékok helyszínétől, Azeroth-tól? Nos, az égvilágon semmiben! De az olaszok mindig is abban voltak a legjobbak, hogy fogtak egy népszerű műfajt, és addig-addig farigcsáltak rajta, hogy szinte már szórakoztatóbb és vagányabb lett, mint az eredeti zsáner – gondoljunk csak a spagettiwesternekre, a Mad Max rip offokra vagy a fentebb már emlegetett vámpírvadászos-okkult nyomozós történetekre, a Dampyrra és a Dylan Dogra.

dn_desktop_1371197999363.jpg

A Dragonero első kötete sem egy világmegváltóan forradalmi sztori, rutinos fantasy olvasók rengeteg hasonlóval találkozhattak már. A címbéli hős, a Dragonero egy Ian nevű, daliás szőke harcos, aki miután végzett egy sárkánnyal, és érintkezett annak vérével, különleges képességre tett szert. Érzékszervei élesebbek lettek, látja, amit mások nem, a sárkányok (és más veszedelmes hüllőfajzatok, mint például a tengeri kígyók) pedig már amolyan új falkavezérként tekintenek rá, és engedelmeskednek neki. Ez persze egyszerre áldás és átok is egyben, ami később valószínűleg még elég sok galibát fog még okozni...

001_055.jpg

Na nem mintha az első kötet annyira szűkölködne izgalmakban. Ian és a barátai (mor, a nagydarab ork harcos, Sera, a cserfes erdei elf lány, és Myrva, Ian technokrata húga) ugyanis jelenleg amolyan középkori James Bondokként, titkos bevetésekre indulva nyomoznak Elondar birodalmának ellenségei után. Ezekből mostanság több is akad: egy ismeretlen, maszkos zsarnok nemcsak egyetlen légióvá kovácsolta össze az egymással addig folyton marakodó ork hordákat, de korábban sosem látott, pusztító fegyvereket is adott a kezükbe, valamint az alkimisták tüzét, aminek a lángját nem oltja el a közönséges víz...

001_137.jpg

Az első kötet végére természetesen az olvasó számára már egyértelmű lesz, ki is az a maszkos zsarnok, aki ork csapatokkal akarja romba dönteni az emberek birodalmát, köszönhetően az aktuális történetszálat sokszor megszakító visszaemlékezéseknek, és egy szemtelenül hatásosan lemásolt Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag-jelenetnek. Csakhogy pont ezek miatt működik jól a Dragonero! Luca Enoch és Stefano Vietti írók, valamint a rajzoló, Giuseppe Matteoni lényegében ezer éves fantasy és kalandfilmes kliséket gyúrtak össze egy kis humorral és némi erotikával, de olyan ügyesen, hogy az olvasó csak azután kezd el agyalni azon, mit honnan lopkodtak össze az alkotók, hogy már kétszer átpörgette a kötetet.

A Dragonero a legjobb „orkok vs. emberek”-típusú, grandiózus történet a Gyűrűk Ura és a Warcraft óta. Minden képregénygyűjtőnek és fantasy rajongónak kötelező, és szívből remélem, hogy sok számot fog még megélni magyarul!

dn01_c.jpg

Dragonero #1 – A sárkány vére
GooBo kiadó, 2018, 200 oldal, 3000 forint

Ítélet:

5hcsillag560.jpg

 

 

TETSZETT A POSZT? CSATLAKOZZ A NERDBLOG FACEBOOK-CSOPORTJÁHOZ, ÍGY SOSEM MARADSZ KÉPREGÉNYES, VICO-FILMES ÉS STAR WARSOS KONTENT NÉLKÜL!

Kedveled a fantasyt és a képregényeket? Akkor a Mesék az ágy alól is pont neked készült! Bátran lapozz bele, és ha tetszett, rendeld meg akciósan itt!

kjk_lakatos.JPG

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nerdblog.blog.hu/api/trackback/id/tr4613985200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Berelhetoreklamfelulet 2018.07.02. 08:50:02

Egy kis feedback:
Az első néhány oldal még elmegy, de a végén annak a csajnak a feje úgy néz ki mint egy tégla :D, vagy ez ilyen ókori egyiptomi falfestmény stílusban készült? Ott van ilyen féloldalas ábrázolás.
süti beállítások módosítása
Helló