Betyárosan jó lett volna a Predator 4 eredeti befejezése!

2018. szeptember 24. 23:56 - -Szűcs Gyula-

Nem más jelent volna meg a film végén, mint Dutch Schaefer, azaz a jó öreg Arnold

Megoszlanak a vélemények a Shane Black-féle Predátor 4-ről. Egyesek szerint kihalhatna már végre ez a hányattatott sorsú űrfaj, szerintem viszont egy egész szórakoztató, Szív TV-hangulatú B-filmet kaptunk, ami persze lehetett volna sokkal jobb is. Például ha az eredeti forgatókönyvben lévő befejezést forgatják le hozzá!

arnold_predator.jpg

Még a múlt héten olvastam egy cikket a Geektyranton, amiben szerepelt a film eredeti utolsó jelenete is! Eszerint tehát nem az lett volna a film vége, hogy a nagy leszámolás után a főszereplő zsoldos, McKenna beizzít egy kutatólabor mélyén egy Vasember-páncél szerű Predator-irtó öltözetet (ez volt ugye az a cucc, amit a szökevény Predi a Földre csempészett, hogy az emberiségnek legyen esélye az űrbáli sportvadászok ellen). Hanem az, hogy miután a zsoldos, a biológusnő és a kiskölyök a túléli az erdőben a harcot a felturbózott DNS-ű Szuperpredátorral, leszáll mellettük egy harci helikopter, és kiugrik belőle az elgyötört arcú, de nyugdíjasként is tökös Dutch Schaeffer! Odakiált a triónak, hogy jöjjenek vele, ha élni akarnak, mire a kisfiú (aki ugye autistaként meg tudja fejteni a Predátorok betűit és a szerkezeteik működési mechanizmusát) visszakérdez, hogy ő is? Mire Dutch: főleg te! Függöny. Azért ez nem semmi befejezés lett volna, és szerintem nem hagyott volna keserű szájízt sem a rajongókban...

TETSZETT A POSZT? CSATLAKOZZ A NERDBLOG FACEBOOK-CSOPORTJÁHOZ, ÍGY SOSEM MARADSZ PREDÁTOROS, ALIENES ÉS VICO-FILMES KONTENT NÉLKÜL!

Imádod a '80-as és a '90-es évek sci-fijeit és akciófilmjeit? Mindened a retró? Akkor a Mesék az ágy alól képregény is neked készült! Bátran lapozz bele, és ha tetszett, rendeld meg akciósan itt!

ici_pici_alien_by_l_f_s_2.jpg

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nerdblog.blog.hu/api/trackback/id/tr9814261651

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szekőcei 2018.09.25. 08:17:54

Hát, ez sem hangzik rosszul!

Nekem tetszett a film, mert jót szórakoztam rajta - és a sok utalás, kikacsintás nagyon jót tett a filmnek (tény, hogy eléggé összecsapott jellegű volt a vége, de összességében inkább volt jó, mint nem)

berlingo 2018.09.25. 19:51:01

Csodálkozom, hogy ez az összecsapott szemét, valakinek is tetszett. A Barátok közt bármelyik része izgalmasabb és tartalmasabb.

berlingo 2018.09.25. 19:51:08

Csodálkozom, hogy ez az összecsapott szemét, valakinek is tetszett. A Barátok közt bármelyik része izgalmasabb és tartalmasabb.

wakeupneo 2018.09.25. 20:57:45

@berlingo: Mi az a Barátok közt? Egyébként elment a film, a vége meg, hagyjuk is....

Ramil Safarov 2018.09.25. 22:24:41

Persze hogy egy rakas szar, mert valami mitu faszsag miatt kivagtak belole egy csomo jelenetet. De majd kesobb kiadjak a redezoi, meg a mitu nelkuli valtozatot is.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.09.26. 13:28:34

Én még nem láttam de ne mondjátok el a végét!
De ugye nem a postás a gyilkos?

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2018.09.26. 17:17:28

@Ramil Safarov: Azért ez így, ebben a formában nem igaz!
Semmiféle meetoo-ról nem volt szó, annyi történt, hogy Olivia Munn jelezte: Shane Black valamiért elfelejtette jelezni a stábnak, hogy egy olyan régi haverjának is szerepet adott a filmben, aki regisztrált szexuális bűnöző (vagyis bárhová költözik az USA-ban mindenhol tudatni kell az emberekkel, hogy az), és fél évig sitten ült egy 14 éves, tehát kiskorú lány zaklatása miatt. Nem az a gond, hogy Black megpróbált munkát adni egy, a társadalomba nehezen visszailleszkedő embernek, mert ez nagyon is szép dolog. Az a baj, hogy sunnyogott, mert a korrekt eljárás az lett volna, hogy ne kelljen a sittes arccal közös jelenetet forgatnia azoknak, akik nem akarnak ilyen emberrel együtt dolgozni.
A sok újraforgatás pedig a producerek kérése volt, ezek szerint a korábbi változatok nem tetszettek a tesztközönségnek. Ez más filmekkel is előfordul - hogy mást ne említsünk, a Csillagok háborúja dialógusai ellen maguk a színészek is lázongtak, hogy ezt a rakás szart nem fogják elmondani a kamerák előtt, így Lucas barátai kalapáltak a sztoriba értelmes mondatokat.
süti beállítások módosítása
Helló