„Hűvös köd szitált azon az őszi hajnalon, mikor a doraniak eltemették Alyr Arkhont.”
Nagyon sokáig ez volt a kedvenc ponyvaregényes kezdőmondatom – és azonnal ez jutott eszembe ezen a ködszitálós délutánon is, amikor megláttam a Spekulatív Zónán Gáspár András halálhírét. András bitang jó első mondatokat tudott írni. A nyitányaival azonnal berántotta az olvasóit, és nem eresztette őket, amíg végig nem száguldott velük az újabb őrületes kalandon, legyen az lőporfantasy, akciósc-fi, magyar cyberpunk vagy egy olyan alternatív Föld, ahol a 007-esek nemcsak a Walther PPK-val, de a mágiával is piszok ügyesen bánnak.
Vass Mihály rajzoló és Gáspár András a Képregénykedvelők Klubja 2019-es, tavaszi estjén, az Ezüst félhold blues képregényváltozatának megjelenésekor (forrás: Kilencedik.hu)
Andrásnak lényegében mindegy volt a műfaj. Bár mindig is a sci-fi volt a szívügye (írói karrierjét a '80-as évek végén, a Kuczka Péter-féle Galaktikánál kezdte), boszorkányos ügyességgel kombinálta össze a legkülönfélébb szórakoztatóipari zsánereket a kedvenc Bond-filmes toposzaival. Legismertebb regényhősét, Tier Nan-Gorduint sokan úgy is emlegették, mint „az ynevi James Bond” – András olyannyira nem csinált titkot a hasonlóságból, hogy első, és talán máig legjobb M.A.G.U.S.-regénye, a Halál havában sokadik újrakiadásakor kifejezetten azt kérte a borítót megfestő (és azóta sajnos szintén elhunyt) Zsilvölgyi „Max” Csabától, hogy a híres bárd úgy nézzen ki a képen, mint a kedvenc 007-es színésze, Timothy Dalton. Nagy kár, hogy Gorduin év(tized)ek óta ígért, utolsó nagy kalandját, a Holdfényembert már sosem fogjuk tudni elolvasni.
De Gáspár András nemcsak a hazai fantasy rajongókat látta el emlékezetesebbnél emlékezetesebb regényekkel. Sci-fiben és kalandos ponyvában is maradandót alkotott. Akik a '90-es években a Valhalla Páholy által kiadott M.a.g.u.s.-regényeken nőttek fel, valószínűleg találkoztak András másik kedvelt írói alteregójával, Damien Forrestallal is, aki a rendszerváltás utáni, kellemesen zűrzavaros években, licencszerződés nélkül írt olyan Star Wars-, Doom- és Alien Vs. Predátor-licencregényeket, amelyek még ma is simán verik a hivatalos franchise könyvek nagy részét. András ebből sem csinált titkot:
„Az a fajta kommersz, aminek az AVP és a Doom látszani akart, primőrnek számított nálunk akkoriban. Belföldi előállításának nem volt se receptje, se hagyománya... a könyvkiadás liberalizálódása nyomán pedig olyan tömegben zúdult a piacra a hazai bóvli, hogy a magukra adó szerzők jobbnak látták munkáikat angolszász importnak álcázni. Az első (Novák Csanáddal közösen használt) írói személyiségem, akinek könyvei műfordításként váltak ismertté és elfogadottá, Wayne Chapman volt. A hozzá kitalált sémát alkalmaztuk a többiek esetében is, míg a jogszabályok lehetővé tették. A cél nem az olvasók félrevezetése, hanem az esélyek kiegyenlítése volt - ezért adtunk bele a tartalomba apait-anyait, szemben amerikai barátainkkal, akik az ilyen könyveket soha nem alkotásként, hanem termékként kezelték.”
De még az AVP- és Doom-regényeknél is nagyobb hatással voltak rám ifjúkoromban Gáspár András saját néven jegyzett, a szó jó értelmében vett minőségi ponyvái: az Ezüst félhold blues, a Kiálts farkast! és a Két életem egy halálom. Ezeket olvasva határoztam el huszonévesen, hogy ha valaha én magam is írni fogok, akkor nem ciki, hanem nagyon is menő húzás lesz Andráshoz hasonlóan a hollywoodi akciósci-fi zsánert magyar környezetbe átültetni. András sodró lendületű, hazai pályán játszódó, popkult kikacsintásokkal teli kalandregényei nélkül aligha született volna meg a Cafe Postnuclear képregény... Máig nagyon szép emlékeket őrzök azokról az időkről is, amikor András tartott írókurzust a 2000-es évek elején a Cohors Scriptorium nevű, lelkes kis írópalántákból álló csapatunknak. Az akkor kitalált, de végül további csiszolgatás végett végül íróasztalfiókba rejtett, kalandos ponyvatörténeteimet pont mostanában akartam neki megmutatni, hogy kiadhatónak ítéli-e... A ma délután jött váratlan halálhír után sajnos ezt már soha többé nem tehettem meg.
Viszlát, András, nagyon köszönöm a pompás kalandokat!
A Valhalla Páholy csapata a győri Sárkányszív Roham szerepjáték találkozón. Balról jobbra: Dacher Richárd, Gáspár András, Novák Csanád, Galántai János (Ray O’Sullivan) és Kornya Zsolt (Raoul Renier). Fotó: Inhaizer Gyula, 1996 (forrás: kronikak.hu)
Coverfotó: Boros Zoltán és Szikszai Gábor borítófestménye az Átkozott esküvések című M.a.g.u.s.-novelláskötethez.