Elstartolt a kultikus Cherubion-borítóképek jótékonysági árverése!

2021. május 29. 14:21 - -Szűcs Gyula-

Szendrei Tibor Skandar Graun-festményére is lehet licitálni, a teljes bevétel egy beteg kislány megsegítésére megy!

191690239_116802060581588_6310157467931497263_n.jpg

Pénteken kezdődött el, és május 30-án, vasárnap, este 20:00-kor ér véget a Cherubion Legendái - Jótékonysági árverés: Bíborkáért elnevezésű, megkapóan szép kezdeményezés, amely során 8 darab, eredeti Szendrei Tibor-festmény kerül kalapács alá - többek között egy Skandar Graunt ábrázoló borítókép is, ami A Káosz Papja című Cherubion-kötet címlapját díszítette 1994-ben. A kikiáltási ár minden kép esetén 100.000 forint volt, a licitlépcső pedig 10.000 forint (vagy ennek többszöröse). Már most egészen hihetetlen összegeknél tart egy-egy kép, amiért azt hiszem, nem lehetünk elég hálásak a hazai fantasy rajongók közösségnek, mert az árverés teljes bevétele Szendrei Tibor unokájának, Bíborkának a megsegítésére megy, aki olyan betegséggel küzd, amivel a család önerőből nem tud szembenézni (erről részletesen ebben a posztban olvashattok).

Szendrei Tibort aligha kell bemutatni azoknak, akik a '90-es évek óta kedvelik a fantasy műfajt, hiszen aki valaha is elolvasott akár csak egy Cherubion-könyvet, akkor szinte biztos, hogy egy Szendrei-kép díszelgett a kötet borítóján. A Cherubion kiadó vezetője, Nemes István (alias John Caldwell, Jeffrey Stone, stb.) felajánlásából most nyolc darab eredeti festmény lesz elárverezve, melyek közt a népszerű Káosz-ciklus borítófestményei mellett A Hajnal Királynője borítóképe is megtalálható. Ebben a posztban tekinthetők meg a konkrét művek (mindegyik folyékony akrillal készült Canson Arctic papírra), valamint az, hogy az egyes festmények licitjei épp hogyan alakulnak:

 

Az aukció jelen blogbejegyzés megírásának pillanatában így áll:

  • Káosz és Rend (1997, 32x48 cm): jelenleg 160.000 forintnál jár a licit!
  • Elf mágia (1995, 29,5x42 cm): jelenleg 180.000 forintnál jár a licit!
  • A Káosz Papja (1994, 29,5x48 cm): jelenleg 450.000 forintnál jár a licit!
  • A Káosz Sárkányai (1998, 32x48 cm): jelenleg 230.000 forintnál jár a licit!
  • A korona hatalma (2000, 29x42 cm): jelenleg 200.000 forintnál jár a licit!
  • Lidércfény (2000, 34x42 cm): jelenleg 210.000 forintnál jár a licit!
  • A Hajnal Királynője (1992, 29,5x48 cm): jelenleg 130.000 forintnál jár a licit!
  • Gyémántváros (29,5x48): jelenleg 200.000 forintnál jár a licit!

Az aukció házigazdái ezúttal is ugyanazok, akik tavaly nyáron a Gáspár András özvegyét megsegítő Boros-Szikszai-árverést szervezték, azaz Inhaizer Gyula, Egyed Dávid és Lipták László. Ők, valamint maga az alkotó, Szendrei Tibor fogják majd felvenni a kapcsolatot a nyertes licitálókkal, és egyeztetni az átadás-átvétel pontos menetéről. A licitálás részletes szabályait ebben a posztban találjátok:

 

A festmények reménybeli tulajdonosai mellett természetesen azoknak is érdemes böngészni az árverés hivatalos Facebook-oldalát, akik nem tudnak ekkora összegért eredeti Szendrei-festményt vásárolni, viszont régóta szívügyük a fantasy. Az aukció szervezői számos érdekes kulisszatitkot osztottak meg az elmúlt napokban az érdeklődőkkel a Szendrei-illusztrációkról, Lipták László pedig egy kiváló interjút is készített a művésszel, amit ebben a posztban olvashattok el:

 

Itt pedig Nemes István emlékszik vissza nosztalgiázva arra, mióta ismerik egymást Szendrei Tiborral:

 

LÁJKOLD ÉS KÖVESD A NERDBLOG FACEBOOK-CSOPORTJÁT, ÍGY SOSEM MARADSZ CHERUBIONOS, KÖNYVES ÉS KÉPREGÉNYES KONTENT NÉLKÜL!

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nerdblog.blog.hu/api/trackback/id/tr8416575390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása
Helló