Hogy néztek ki a Vissza a jövőbe sztárjai az elképzelt 2015-ös évben?

2015. július 18. 12:12 - -Szűcs Gyula-

És hogyan néznek ki most, hogy a filmbéli 1985 óta tényleg eltelt 30 év?

Idén júliusban (egészen pontosan július 3-án) volt 30 éve, hogy bemutatták az amerikai mozik Michael J. Fox és Christopher Lloyd a Vissza a jövőbe című, örök klasszikusnak számító családi sci-fijét. Amiben a szemtelenül fiatal Michael J. Foxnak, azaz Marty McFlynak egy kedves, de kicsit őrült doki (Christopher Lloyd) egy fluxuskondenzátoros DeLorean DMC–12-es autócsodába épített időgépével 1955-be keveredve össze kellett hozza a szüleit, nehogy a végén meg se szülessen, hiszen akkor időutazni sem fog tudni...

Az igazán kultikus film azonban az 1989-es Vissza a jövőbe 2 lett. Ennek az eleje vicces módon ugyanúgy 1985-ben játszódik, mint az első rész (Robert Zemeckis a '85-ös film utolsó jelenetét képkockáról képkockára újraforgatta a 4 ével idősebb Foxszal a hiteles folytatás kedvéért!) amiben hőseink már 2015-be utaztak előre az időben... És természetesen idén január óta folyamatosan jelennek meg az olyan cikkek és blogposztok, amiben sorra veszik, mi valósult meg az ottani önbefűzős Nike cipős-légdeszkás jövő kütyüiből, és mi nem. (Természetesen én is írtam egy ilyen cikket).

7471065_570a1b9499243793b1d878c146c0c7f4_wm.gif

De ami még ennél is érdekesebb: a színészek most már fizikailag is hozzáöregedtek az 1985-ös idősíkból 30 évvel idősebbé maszkírozott énjükhöz! Vegyük például a rockzenészkülsejű Marty McFly 47 éves kiadását az alternatív 2015-ből (az időutazó srác ugyanis a Vissza a jövőbe-kánon szerint 1968-ban született), és rakjuk mellé a színészt 54 évesen, szintén 2015-ből, ahogy a Gawker és a Movieplot tették!

martymcfly_old.jpg

 Itt van Marty anyja, Lorraine Baines McFly is 1985-ből, ahol Lea Thompson már egy ötvenes nőt alakított, mivel a fiatalos külsejére a 30 évvel korábbi retrójelenetekben volt szükség. A színésznő valójában Michael J. Fox-szal egyidős, azaz 54 éves.

bjcnoapin1ziamhrtlio.jpg

Lea Thompsonról egy ilyen képpár is van, szegényt jól elcsúfították ahhoz képest, ahogy most kinéz.

elisabeth_shue.jpg

De vajon a színésznő tényleg így fog kinézni 80 évesen? 2030 körül visszatérünk rá!

mama.jpg

Marty barátnőjét, Jennifert Elisabeth Shue alakította, aki 1989-ben, a Vissza a jövőbe 2 forgatásakor 26 éves volt, és 56 évesre kellett öregíteni. A színésznő ma már 52, és sokkal  jobban néz ki, mint a filmbéli alteregója:

elisabeth_shue_old.jpg

A folyton kötekedő Biff Tannen 48 éves volt 1985-ben, az őt alakító Thomas F. Wilson viszont az első film idején csak 26, a folytatáskor 30. Ma már 56 éves, de nagyjából pont úgy néz ki, ahogy a sminkesek anno elképzelték:

biff.jpg

És a slusszpoén: ha mostanában forgatná le Robert Zemeckis a negyedik részt, Christopher Lloydot már nem is kellene a sminkeseknek megöregíteni: 76 évesen civilben is pont úgy néz ki, mint az öreg Doki!

christopher-lloyd.jpg

Vissza a jövőbe 1-2-3 / Back to the Future 1-2-3 (1985, 1989, 1990) - Ítélet:

5hcsillag560.jpg

 

 

Bár a korábbi részeket már nem, a Vissza a jövőbe 3-at a magyar Paramount csatornán még lehet elcsípni, július 19-én 13:50-kor, július 20-án 10:50-kor, július 21-én pedig 6:05-kor!

TETSZETT A POSZT? CSATLAKOZZ A NERDBLOG FACEBOOK-CSOPORTJÁHOZ, ÍGY SOSEM MARADSZ STAR WARSOS, BUD SPENCERES ÉS VICO-FILMES RETRÓKONTENT NÉLKÜL!

49 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nerdblog.blog.hu/api/trackback/id/tr957635744

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lifelike 2015.07.19. 10:44:42

milyen jó film ez még ma is
nem is tudok jobb időutazóst

szepi79 2015.07.19. 10:54:20

@-Szűcs Gyula-: ha az időutazás a fő faktor, akkor igen, smafu, a T2ben elég logikátlanul csinálták ezt a részét. (de ha azt nézzük, melyik a jobb film, amiben van időutazás is, akkor a T2 elveri a BttF-t.)

kotelhuzas 2015.07.19. 10:54:31

Nálam Az időgép a favorit

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2015.07.19. 11:06:09

Két a csapból is ez az összeállítás folyik, nyomtatásban és neten is...

Blindmouse 2015.07.19. 11:21:15

Biff nem így nézett ki 2015-ben, hanem vén trotli volt és bottal járt. így 1985-ben nézett ki. :D
Ugyanez igaz George, és Lorainne Mcfly karakterére, is.

szebeee 2015.07.19. 11:43:20

@Blindmouse:
Ráadásul Biff-nek (és Lorraine-nek is) két 2015-ös önmaga van, tehát még akár válogatni is lehetne.

"1955-be kellett visszautaznia, hogy összehozza a szüleit"

Itt mondjuk felötlött bennem a kérdés, hogy a mélyen tisztelt poszt-toló látta-e filmet, vagy meséltek neki róla?

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2015.07.19. 11:45:28

@szebeee: Miért, miről szól az első film időutazás utáni része, és hányban játszódik?

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2015.07.19. 11:48:34

@szebeee: De a fiatal, 1985-ből 2015-be ugró, huszonéves Lorianne kinézete miért lenne érdekes egy olyan posztban, ami arról szól, hogy a 30 évvel megöregített huszonéves szereplők tényleg úgy néznek-e ki most, 30 év elteltével, ahogy azt a sminkesek elképzelték?

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2015.07.19. 11:51:38

"Az igazán kultikus film azonban az 1989-es Vissza a jövőbe 2 lett"

miért is?

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2015.07.19. 11:54:08

@eßemfaßom meg áll: Mert az ottani 2015-ös év légdeszkáját azóta is mindenki emlegeti, és alig várja, hogy elkészüljön! ;)

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2015.07.19. 11:55:11

"1955-be kellett visszautaznia, hogy összehozza a szüleit,"

Ja Gyulám, ha nem is láttad az elsőt akkor értem, hogy miért a 2. a kultikus szerinted.

szolzsenyicin, az első szovjet antibiotikum 2015.07.19. 11:55:26

Időutazás témában az Időzsaru c. JCVD film is elég jó.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2015.07.19. 11:57:34

@-Szűcs Gyula-: Értem, tehát attól lesz egy film kultikus, hogy a légdeszkát emlegetik. Ok megbeszéltük, nincs több kérdésem. Illetve egy, nem keresnek felétek munkaerőt a mekiben? Lehetnél hasznosabb tagja is a társadalomnak.

Malibutomi 2015.07.19. 11:57:57

Elszurtad a kepeket.
Elisabeth Shue helyett is Lea Thompson kepei vannak

Malibutomi 2015.07.19. 12:01:06

BTW szerintem a 2 a leggyengebb darab a 3 filmbol, gaz geek szempontbol abban vannak a kutyuk, de az 1 es a 3 sokkal jobbak.

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2015.07.19. 12:03:09

@eßemfaßom meg áll: A doki lelövését akarta megakadályozni időutazással, de 55-be kerülve össze kellett hoznia a szüleit, mert azok nem akartak maguktól.

Malibutomi 2015.07.19. 12:04:34

@-Szűcs Gyula-: Nem "akarta" megakadalyozni, az elso idoutazas veletlen volt, mert menekult a terroristak elol.

szebeee 2015.07.19. 12:05:28

@-Szűcs Gyula-:
Nézd meg azt az első részt szerintem, aztán rájössz mi a baj fent idézett mondattal.

A 11:48:34 kommentedből pedig nekem nagyon úgy tűnik, hogy a másodikat se láttad :S

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2015.07.19. 12:08:36

@szebeee: Merthogy? Lorianne ott feküdt a 2015-ben előugró kocsiban elkábítva, volt is gond belőle, amikor eltűnt onnan. De ez teljesen mindegy abból a szempontból, amikor az öreggé maszkírozott Michael J. Fox és a valóban 30 évet öregedett Michael J. Fox kinézete a lényeg.

Fahim 2015.07.19. 12:24:51

1955ben úgy ismerkednek meg a szülei hogy George-t azaz az apját elgázolja a leendő nagyapja, és a leendő anyja ekkor szeretett bele az apjába.

Teljesen véletlenül megy vissza az időben, és a film arról szól hogy jóvá tegye azt a meggondolatlan lépést hogy az apját félre löki az autó elől.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2015.07.19. 12:25:54

@-Szűcs Gyula-: bazmeg, te tényleg nem láttad. megpróbálom elmagyarázni, figyelj, lassan írom: Semmit nem akart semmilyen időutazással megakadályozni. Nem is akart időutazni. Egyébe se jutott, hogy ö most időutazni fog.

Blindmouse 2015.07.19. 12:25:58

@-Szűcs Gyula-: Te láttad egyáltalán a filmet? 2015-ben Lorainne hozza a pizzát. :)
Nem utazik időben sehova.. az alternatív 1985 idősíkban lett belőle szilikondíva.

Szerintem csattogj le a videótékába,és vedd ki a második részt, majd nézd meg. :)

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2015.07.19. 12:32:09

Komolyan nem bántásból, de mielőtt tovább égeted magad nézd már meg a sorozatot, tessék:

torcache.net/torrent/85CD510325E014DB80918F6D21918545929A8BD9.torrent?title=[kat.cr]back.to.the.future.trilogy.complete.1080p.bluray.x264.anoxmous

gregaba 2015.07.19. 12:52:26

MJ Foxot nem annyira fair mutogatni 2015-ben, mert ugye az előrehaladott Parkinson-kór miatt kb 2x olyan gyorsan öregszik, mint mások.

SzűcsGyula: 1 kíváncsi kérdésem van: hogy zajlik a forró nyárközép a szerkesztőségben? :) ilyenkor mindenki otthonról/nyaralóból dolgozik, vagy teltház van?

Fahim 2015.07.19. 12:57:50

Látszik Gyulán a felkészültség, igazi szakértővel van dolgunk :)
Ha megnézi a filmeket, akkor jobban fog hozzá érteni mint Zemeckis!

Robiekin · http://megfizethetetlenegeszseg.blogspot.hu/ 2015.07.19. 12:59:41

Nem noodlee, hatalmas film volt ( vagy lesz :) )

gregaba 2015.07.19. 13:00:58

@Fahim: Zemeckis már pont nem ért hozzá, telibesz*rja az egész franchise-t ezer éve, aminek legjobb bizonyítéka, hogy 2015 kiváló év lett volna a BTTF rebootra vagy folytatásra. De őt már csak a Flight jellegű sírós drámák érdeklik... :/

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2015.07.19. 13:05:20

@gregorik: Nem tudom, mi a gondod a képpel, Michael J. Fox 54 évesen sokkal jobban tartja magát, mint néhány 54 éves, akit a környezetemben ismerek.

Kéne egy nick... (törölt) 2015.07.19. 13:05:35

Nézd meg előbb a fimeket, amiről írni akarsz, úgy kisebb eséllyel szaladsz be nyitott szájjal a faszerdőbe.

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2015.07.19. 13:09:03

@Blindmouse: Elbasztam a kommentben, sorry, természetesen Jennifer ment velük a jövőbe, Lorianne pedig valóban a pizzát az asztalra tevő mamika a 2015-ös McFly család kajálós jelenetében (ahol még hiányolják is Jennifert az asztaltól). Az a kép most már a posztban is ott van, akárcsak a jövőbeli Jennifer.
Mindenki nézze újra a Vissza a jövőbe 2-t! Én is így teszek!
Béke!

Köldök_szösz 2015.07.19. 13:17:40

Én szeretem a palacsintát.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2015.07.19. 13:22:44

@-Szűcs Gyula-: egyszer azért az elsőt is nézd meg, hátha megérted miről beszéltünk.

petrol pet 2015.07.19. 13:26:06

Az ugye megvan, hogy 2 színésznő is játszotta Jennifert, csak az első családi okok miatt kiugrott az első rész után.

Blindmouse 2015.07.19. 13:46:06

@-Szűcs Gyula-: Szerintem nem haragszik kimondottan senki, de közönségi segítséggel lassan sikerül helyesre szögelni a posztot utólag, legalább megtörténik. :)

gregaba 2015.07.19. 13:46:48

@petrol pet: szülni ment, vagy mi volt? Emlékszem, hogy jócsaj volt.

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2015.07.19. 14:03:16

@Blindmouse: Így van, tegnap valóban kicsit összecsaptam, kösz minden kommentelőnek a pontosítást!
Eredetileg ugye az lett volna a koncepció, hogy nézzük meg, ki hogyan néz ki most, és hogyan nézett ki akkor, amikor nagyjából annyi idősnek maszkírozták a sminkesek, mint amennyi most.

Fahim 2015.07.19. 15:13:04

@-Szűcs Gyula-: No para, megittál egy pohár whiskyt mint Doki a harmadik részben :) ?

Zombi elvtárs · http://www.zombielvtars.blog.hu 2015.07.19. 20:44:16

Nagy kedvenc ez a film, a Terminátor időutazásos háttere pedig übergagyi. Nem is azért szeretjük. :)

Bambano 2015.07.19. 21:23:52

ha tényleg az az írás apropója, hogy 30 év, akkor marty barátnőjét nem Elisabeth Shue alakította, hanem Claudia Wells.

csak hogy említésre kerüljön az ő neve is.

cso zsi 2015.07.19. 22:00:42

A második rész fölösleges volt. van benne tíz jó perc, és rengeteg ismétlés (valamint magyarázkodás) az elsőből. A második rész érdemi részeit szétdobhatták volna az 1. és a 3. között, akkor is jó lett volna.
Így trilógia, és ez most már így van jól.

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2015.07.19. 23:02:15

@Bambano: Az 1-ben Claudia Wells, de a 2-ben már, amikor találkozott a poszt szempontjából lényeges idős önmagával a bejáratnál, ott már Elisabeth Shue volt Jennifer.
süti beállítások módosítása
Helló