Kockást kaptam karácsonyra – de nincs benne se Pif, se Rahan, se Dr. Justice...

2017. december 28. 19:54 - -Szűcs Gyula-

Így is megérte 25 évvel később feltámasztani egy gyerekkori kedvencet? Naná!

A december 9-i Hungarocomixon lehetett először hozzájutni, de mostanra már újságárusi terjesztésbe is kikerült ifjúkorunk kedvenc képregényantológiája, a Kockás. Helyesebben annak modernizált verziója, hiszen hiába a könnyes nosztalgia, 25 évvel később már nem biztos, hogy jó ötlet csupa olyan Pif- vagy Placid és Múzó-képsorokkal megtölteni egy lapot, amelyek igazából már a '80-as években is avíttnak számítottak...

20171226_135645.jpg

Nagy fába vágta tehát a fejszéjét idén az egykori Ludas Matyi karikaturistája, Gyöngy Kálmán, aki a fiával, Gyöngy Balázzsal karöltve, családi vállalkozásban a Hahotát és a Kockást is feltámasztotta idén. Óriási volt az elvárás, hiszen ezen a két patinás ifjúsági lapon enerációk nőttek fel a '80-as években. Az itt megjelenő fekete-fehér és színes francia képregényeket olvasva olyan hősök kalandjait izgulhattuk végig, mint a folyton civakodó, de a gonosz Krapulax ellen mindig összefogó Pif és Herkules, a két balfácán cowboy, Smith és Wesson, a vagány ősember, Rahan, a félelmet nem ismerő kalandor, Dr. Justice vagy a WWF-logós trópusi ingben állatokat mentő, orvvadászokkal harcoló Cogan.

20171226_135603.jpg

A Kockás 1981 és 1992 között egy falatka Nyugat volt nekünk – és ebben ráadásul a Kádár-korszak potentátjai sem találtak semmi kivetni valót, hiszen az irodalmi adaptáción túli képregényeket ugyan néphülyítő amerikai kultúrszennynek könyvelte el a párt, Pif, Herkules és a többiek legálisan is átjuthattak a Vasfüggönyön, mivel a francia kommunista párt lapjában, a Vaillantban (illetve később a Pif Gadgetben) jelentek meg. Jómagam persze ebből a politikai hátszélből akkor semmit sem sejtettem, sőt! Annyira tetszett a Kockás 18. száma, hogy direkt amiatt tanultam meg olvasni már jóval az általános iskola előtt, óvodás koromban, hogy ne legyek rákényszerülve arra, hogy anyukám olvassa fel a Vándorlás a Nap után című Taraó-sztorit, meg a Dargay-féle Bambit, hanem akkor és ott olvashassak Kockást, amikor csak akarok!

kockas2.JPG

És pont emiatt lettem kicsit bosszús, amikor kiderült: a régi kedvenceim közül csak Herkules tért vissza az új Kockásban. A figura jogai jelenleg az egyik legmenőbb francia ifjúsági képregénykiadónál, a Bamboo-nál vannak, velük könnyű volt megegyezni – nem úgy, mint Rahan, Cogan és Dr. Justice megteremtőivel... Gyerekkori kedvenceink ugyanis nem a magyar kiadó smucigsága vagy kóklersége miatt hiányoznak az új Kockásból, hanem eredeti alkotók halála, és az örökösökre átszállt szerzői jogok szövevényessége miatt. Roger Lécureux fiával bármiben meg lehet egyezni, kivéve Rahant: a zord idők fiát ugyanis aranyárban adja! Jean Ollivier mostohafia pedig egy régi családi perpatvar miatt nem hogy idegen nyelven, de még franciául sem engedélyezi a Doctor Justice- és a Cogan-történetek újraközlését.

kockas3_1.JPG

A Kockás persze így is tele van jópofa holland, francia és belga képregényekkel, úgyhogy biztosan nem fog csalódni, aki könnyed, szórakoztató, folytatásos történetek reményében lapoz bele. Íme a véleményem az elmúlt napok ráérős kádban olvasásai után:

  • Agent 327: Kicsit szexista, de nagyon vicces James Bond-paródia, Van Gogh levágott füle utáni nyomozással és nem kevés holland aktuálpolitikai áthallással. Mintha a Lucky Luke és az Asterix szerzői mesélnék el Austin Powers legújabb bevetését!
  • Kozmikus őrjárat: Pároldalas szuperhősparódia, fergeteges humorral. Minden Pókember-, Superman-, Batman-, Doctor Strange- és Fantasztikus Négyes-rajongónak kötelező!
  • Thomas Silane: Az olasz fumettik legszebb hagyományait követő, misztikus szálat is tartalmazó, mozgalmas akcióképregény, főszerepben egy kalandos életű, világutazó újságíróval.
  • Herkules: A bajkeverő, ragtapaszos macska 2019-ben lesz 50 éves, de a humorából mit sem vesztett. Igaz, a mostani története nem egy régi klasszikus, de legalább itt bolondozik ő is pár oldalon keresztül, a vaskalapos Kockás-rajongók legnagyobb örömére.
  • Állati dokik: Felejthető állatorvosos viccek 1-1 oldalra széthúzva a belga képregényipar két nagy veteránjától, François Gilsontól és Peraltól. De egye fene, elviselem még pár számon keresztül, ha mondjuk csak ezen az áron lesznek később az olyan belga kultképregények az új Kockásban, mint a bogaras feltaláló, Léonard, aki már a régi Kockásban is szerepelt.
  • Nyomingerek: Ez is nyomozós képregény, de közel sem olyan vicces, mint az Agent 327. Az írója Jean-Louis Janssens, a rajzolója Serge Carrère. Utóbbi a Pif Gadget magazinnak is rajzolt, úgyhogy ha az ő munkáit kell elsőként lehozni, hogy később klasszikus Pif Gadget-képsorok (Les Rigolus, ArthurVakarcs és társai) is megjelenhessenek, akkor velem simán lehet ilyen  ördögi alkut kötni! 
  • Cosmik Roger: Viccesen morbid sci-fi móka a Julien művésznéven alkotó francia képregényestől – kábé mintha Flash Gordon vagy Corben Dallas helyett a Kreténből megismert Perverz Tata keveredne kozmikus kalandokba! Remélem, lesz folytatása!
  • Gai-Luron: Gotlib cinikus kutyája a régi Pif magazinból, avagy a francia képregényipar frappáns válasza a Hanna-Barbera rajzfilmgyár Droopy kutyájára.
  • Freddy Lombard: Magyar képregényrajongóként számomra mindig nagy öröm, ha egy külföldi alkotó Magyarországot is szerepelteti a képregényében – pláne, ha még az '56-os forradalommal is foglalkozik, ahogy azt a tragikusan fiatalon, mindössze 33 évesen elhunyt francia rajzoló, Yves Chaland tette. Az elsőre amolyan a „szegény ember Tintinjének” tűnő, Vakáció Budapesten című történetében egy csapatnyi nyugati fiatal (és a rokonságuk) keveredik Magyarországra, hogy aztán a szerző a Nyugati pályaudvartól a Lánchídon át a Sztálin-szoborig minden budapesti képeslaphelyszínt felvonultatva, egy családi drámába ágyazva mondja el a véleményét az '50-es évekbeli Magyar Népköztársaságról. Igazi ínyencfalat – ha csak ez az egy képregény jelent volna meg az új Kockásban, már úgy is megérte volna feltámasztani a brandet!
  • Főzőiskola: Ez a humoros(nak szánt) képregényszakács viszont inkább a Hahotába illene.

kockas4.JPG

És az aggódó retrórajongóknak egy jó hír a végére: a jövőre újságosokhoz kerülő 52. Kockásban már Pif és Szépalmási professzor is régi ismerősökként térnek majd vissza!

Ítélet:

4hcsillag560.jpg

 

 

TETSZETT A POSZT? CSATLAKOZZ A NERDBLOG FACEBOOK-CSOPORTJÁHOZ, ÍGY SOSEM MARADSZ KÉPREGÉNYES, RETRÓ JÁTÉKOS ÉS VICO-FILMES KONTENT NÉLKÜL!

    Imádtad anno a Kockás képregényhőseit? Faltad Bobó, Góliát és az erőművész Berci mackó kalandjait? Akkor a Mesék az ágy alól képregény is pont neked készült! Ha kedveled a kalandos sci-fit, az urban fantasyt és a retrót, bátran lapozz bele, és ha tetszett, rendeld meg gyorsan itt!

    19 komment

    A bejegyzés trackback címe:

    https://nerdblog.blog.hu/api/trackback/id/tr9813470505

    Kommentek:

    A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

    Kitsilatzi · http://leggitar.blog.hu/ 2017.12.28. 22:35:06

    A legfontosabb talán, hogy a Kockás-feeling nagyon ott van! Én is az Állati dokikat meg a Főzőiskolát nem igazán értem, de a Dokik például betalált a kisfiamnál, szóval ez valószínűleg eleve az olvasni még nem tudó, csak képnézegetésben és firkálásban utazó korosztálynak szól.

    Kicsit sokallom a folytatásos sztorikat. Elfogadom, hogy ennek is van egy varázsa meg ösztönöz a vásárlásra, de aki mondjuk a mostani szám ismerete nélkül veszi meg a következőt, azt lehet le fogja lombozni, hogy az összes nagyobb lélegzetvételű sztorinak nem ismeri az elejét. Folytatásosból szerintem bőven elég lenne egy is, meg ilyen a régi Kockásban sem nagyon volt csak a legvégén, ha jól emlékszem.

    Régebben is volt egy szuperhősparódia a Kockásban, a magyar neve talán Szupermanus volt, de erre nem vennék mérget, ő az:
    bdoubliees.com/vaillantpif/series6/supermatou.htm

    Ugyanaz rajzolta, aki a Horkantót is, és valahogy úgy maradt meg bennem, hogy rohadt vicces volt mindkettő. Kozmikus őrjárat helyett mondjuk el tudnám viselni Szupermanust, ha a szerkesztők esetleg tippekre várnak.

    Alapvetően elégedett vagyok, egy ilyen kiadvány már nagyon hiányzott, ha ez a szint marad, akkor venni fogom.

    Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2017.12.29. 16:24:53

    Herkules és a szürke macsos képért gratula.! Nekem bejönnek a folytatásban közölt sorozatok, legyen csak. Venni fogom, engem megvettek.

    Egy apróság, " mondja el a véleményét a legvidámabb barakkról. "
    1956-nyara Magyarországra még nem volt a legvidámabb barakk. Az inkább már a 70-es évektől volt mondható. Éppen 56 októberének tanulsága miatt vették meg a népet és értelmiséget a sokféle kis szabadsággal az ország vezetői.
    A Freddy Lombard érdekel engem is leginkább.

    -Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2017.12.29. 18:15:32

    @Sigismundus: igaz, köszi!
    (a kismacska, Mása amúgy anyukámé, karácsonykor fotóztam le :) )

    Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2017.12.29. 18:44:15

    Úgy számoltam vissza, hogy hány oldal van még a képregényből, mint a nyári szünetet. Sajnos csak nagyon ritkán jutottam hozzá, így eléggé hiányosak voltak a történetek :)

    p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2017.12.29. 20:13:34

    Ez a kockás nem olyan, mint a régi. És ez jó hír. Mert ugyanazokbak szól, akik régen is olvasták, a közben 35-45 éves korba ért felnőtteknek. Felőttképregények sorra, jó válogatás. Remélem kitart a lendület.

    p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2017.12.29. 20:14:46

    A Nyomnigerek nekem nagyon tetszett. Okos téma, jól elkapva.

    lutria 2017.12.29. 20:37:57

    Azért az 1500 Ft-os ára elég drága,talán a jogdíjak miatt?

    -Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2017.12.29. 23:30:03

    @Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Minden újságárusnál, Tescoban, Sparban, stb.
    És persze a nagyobb budapesti és vidéki képregényfesztiválokon! ;)

    Revolutionist 2017.12.29. 23:42:41

    Tekintve, hogy a mai gyerekek, nem csak azt nem t udják általában, hogy mi az hogy Pif, Dr Justice és Rahan, de azt sem hogy ki az hogy Crapulax, Asterix, Dr Bubó vagy Magilla Gorilla és Kengyelfutó Gyalogkakukk pl. ezért teljesen mindegy hogy milyen képregények vannak benne, ha amúgy jók, akkor teljesen jó lesz, hiszen a régi generáció akik 30-40 éve olvasták szerintem ellesznek az új Kockás nélkül is (talán megvan néhány régi eltéve, amit ha kedvük van elővesznek nosztalgiázni), a mai gyerekek meg biztos így is szeretni fogják, tán még az is lehet hogy a más új képregények még jobbak, mint a jó néhány bugyuta régi retro.. tehát nincs semmi probléma...

    schawo2 2017.12.30. 00:47:20

    Kell egy ilyet szereznem. A nyolcvanas években meg voltam őrülve érte. Egy egész szekrénnyel tele volt belőle. Aztán egyszer, 86-87 körül (kb. 10 évesen) eladtam az egészet bolhapiacon :( Valamire kellett a pénz... Csóró világ volt.

    Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2017.12.30. 02:55:19

    Az összes régi Kockás elérhető torrenten, akinek nincsen meg esetleg.....

    geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.12.30. 08:12:07

    @Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: kösz, már nézem is.
    Kretén nem jön vissza...? Erősen jó volna az is. :D
    És a macskát is kérem.
    :-)

    -Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2017.12.30. 08:54:30

    @Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Mondok durvábbat: párszáz forintért árulják darabját a képregénybörzéken, úgyhogy akár meg is veheted! ;)

    gigabursch 2017.12.30. 14:31:43

    Egy ötlet a hazai feltámasztóknak:

    Valerian (és az ezer bolygó városa)

    Nagyon hosszú és idehaza ismeretlen képregényfolyam. A komplex jogok talán Luc Bessonnál, de mindegy is.

    gigabursch 2017.12.30. 14:32:29

    @geegee:
    Személy szerint gyűlöltem.
    De ízlés nem vita tárgya...

    geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.12.30. 18:17:23

    @geegee: és közben le is csordogált, még szíder is akad.Hajrá mindenkinek, enkóre.

    geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.12.30. 18:19:09

    @gigabursch: Már mint a Kretént?Hát hogy lehet azt gyűlölni? :D
    süti beállítások módosítása
    Helló