23 év elteltével is bitang jó játék a Full Throttle!

2018. december 28. 15:12 - -Szűcs Gyula-

A LucasArts '95-ös klasszikusa Mad Max-rajzfilmek is beillene! Egy hibája van: rövid!

full_throttle_remastered.jpg

December közepén a GOG-ról pár napig, a nagy téli leárazások felvezetőjeként ingyenesen le lehetett tölteni a LucasArts egyik legmenőbb point&click kalandjátékát, a Full Thorttle-t! Igaz, nem az eredeti, 1995-ös, klasszikus pixelvarázst, hanem a ráncfelvarráson átesett, 2017-es Remastered változatot, amit az eredeti játék alkotója, a zseniális Tim Schaefer hozott össze az új cégével, a Double Fine-nal. A két ünnep között volt egy kis időm kipróbálni az új verziót, és most szerencsére egyáltalán nem éreztem azt, amit a Simon the Sorcerer újrajátszásakor, hogy csak az idő szépítette meg a vele való játékot. Ez a LucasArts-klasszikus nagyon jól öregedett! Most is ugyanolyan élvezetes volt vele játszani, mint amikor a '90-es évek végén először hallottam meg a főszereplő motoros vagány vhiskyn és szivaron érlelt, dörmögő monológját!

Emlékszem, már annak idején is teljesen el voltam ájulva a Full Throttle-tőll! Már az intrózenénél a levegőbe bokszoltam örömömben: lázadó korszakát élő, bakancsos-bőrdzsekis rockerként úgy éreztem, végre itt egy játék, ami tényleg nekem szól (a Napster zenei fájlcserélő megjelenésekoe és a YouTube elindulásakor is első dolgom volt, hogy rákeressek a Gone Jackals albumaira). Bár a Monkey Island-et, a Day of the Tentacle-t és a Sam&Max-et is imádtam, a Full Throttle esetében örültem, hogy a sokszor igencsak idétlen poénkodást a cinikus humor váltotta fel, a sztori pedig abszolút filmszerű volt, nem pedig valami őrült marhaság, amiben csak többórányi értelmetlen tárgykombinálás árán juthatok előre. Tiszteletem jeléül egyébként anno saját kézzel készítettem borítót a másolt Full Throttle cédémhez, amit máig féltve őrzök! Mondjuk azt csak most vettem észre, hogy süvölvény tiniként Poolcatsnek írtam a Polecats banda nevét...

full_throttle_sajat_cd.jpg

A '90-es évek végén tehát sokkal karcosabbnak, menőbbnek, „felnőttesebbnek” éreztem ezt a játékot, mint a LucasArts korábbi nagy klasszikusait. Azonnal megfogott a motorosbandás Mad Max-környezet, imádtam a lepusztult, disztópikus jövőt, ahol a dúsgazdag iparmágnások légpárnás autócsodái és a repkedő rendőrségi kocsik árnyékában szögletes állú, motoros martalócok csépelik egymást láncra fűzött, tüskés koponyákkal az elhagyott országutakon.

full_throttle.png

A játék mai fejjel újrajátszva is lendületes, és ami a legfontosabb: a tárgyak kombinálása általában logikusan következik a környezetből és a korábbi párbeszédekből. Nem kell kacifántos módon ide-oda elcsavarogni egy-egy küldetéstárgyért, vagy kétségbe esetten elakadva minden helyszínen minden tárgyat mindenre rámozgatni, hátha történik valami. A történet abszolút filmszerű, telis-tele a hollywoodi blockbustrerekre jellemző drámai fordulatokkal: van benne bosszú, gyilkosság, súlyos családi titok, titkos végrendelet, és egy gátlástalanul aljas főgonosz, akinek ráadásul Mark Hamill kölcsönzi a hangját! Anélkül, hogy esetleg elspoilereznék mindent azok előtt, akiknek eddig valamiért kimaradt ez a megunhatatlan klasszikus, íme dióhéjban a sztori. A disztópikus jövő egyetlen motorbicikliket gyártó, régi vágású nagyvállalata, a Corley Motors vezetősége feloldhatatlan konfliktusba keveredik: az aljas aligazgató, Ripburger ki akarja golyózni az elnöki székből a gyáralapítót, az idős és beteges Mr. Corleyt, hogy az új vezetőség irányítása alatt a vállalat az oldszkúl chopperek helyett inkább kisbuszokat gyárthasson. Ördögi tervének megvalósításában Ripburger a gyilkosságtól sem riad vissza... 

Az aljas tettel azonban Mr. Corley motoros cimboráját, a Polecats banda vezérét, a nagydarab és mogorva Bent gyanúsítják. Ráadásul Ripburger emberei őt is holtan akarják látni, hősünknek tehát nemcsak bosszút kell állnia Mr. Corley gyilkosán, de a saját nevét is tisztára kell mosnia, hogy visszaszerezze a Polecats banda becsületét – ehhez viszont egyes egyedül csak magára, azaz az öklére, a bakancsára és a józan paraszti eszére számíthat. Így kezdődik hát el a nagy kaland, amely során a sivatagi országutak elhagyott kereszteződéseitől kezdve a titkos rablótanyákon át a Corley Motors hatalmas roncsderbi-arénájáig sok-sok változatos és hangulatos helyszínt bejárhatunk, pompás zenékkel és profi szinkronszínészekkel felvett dialógusokkal megtámogatva.

Bár jómagam a mai napig a pixelgrafika szerelmese vagyok, a felújított Full Throttle-ban kifejezetten szép lett a felturbózott animáció, erősítve ezzel is a „Mad Max-rajzfilm” stílust. Arra pedig kifejezetten büszke vagyok, hogy csak két helyen kellett megnéznem egy végigjátszás-videót! Elsőként ott, amikor az aknamezőt kell megtisztítani a Duracell-nyuszikkal (fel kell venni egyenként őket, miután kikerültek a dobozból!), és a száguldó teherszállító repülő megállításakor, ami sajnos pont ugyanolyan idegesítő, a játékos halálához vezető, időlimites dolog, mint a Dragon's Lair játékokban a rossz választási lehetőségek. Igazából egyetlen nagy hibája van csak a játéknak, és sajnos ezt a hatalmas bugot az új verzió sem küszöbölte ki: pár óra alatt simán végig lehet játszani!

Full Throttle (1995 - felújított változat: 2017)

Ítélet:

5hcsillag560.jpg

 

 

TETSZETT A POSZT? CSATLAKOZZ A NERDBLOG FACEBOOK-CSOPORTJÁHOZ, ÍGY SOSEM MARADSZ KÉPREGÉNYES, VICO-FILMES ÉS STAR WARSOS KONTENT NÉLKÜL!

Imádtad a Full Throttle-t? Kedveled a tuningolt motoros Mad Max-történeteket? Mindened a retró? Akkor a Képtelen történetek, másvilági mesék novelláskötet is neked készült! Bátran lapozz bele, és ha tetszett, vedd meg akciósan a Szellemlovasban!

keptelen_tortenetek_sarlo_kalapacs_boszorkanysag.JPG

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nerdblog.blog.hu/api/trackback/id/tr2914528306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
Helló