Különleges poszt lesz a mai, egy különleges vendégszerző tollából: nemrég egy régi jó cimborám, Koimbra (a Fimdroid blog és a Filmdroid.hu alapítója és fő kontentgyárosa) keresett meg azzal, hogy tavaly ősszel egy nosztalgikus pillanatában előszedte a Csavargás a gombák birodalmában című, régi, hazai fejlesztésű játékot, és ha már játszogatott vele, kanyarított is róla egy olvasmányos kis írást. Az alábbi, kedélyes múltidézést tehát most a szerző engedélyével, változtatás nélkül közöljük.
1989 karácsonyán egy Commodore 64 pihent a feldíszített fa alatt. Voltak hozzá játékok is, nyilván. Hiszen ha egy gyerek, aki soha nem látott még efféle masinát, bekapcsolja és csak bámulja a szép kék képernyőt, illetve a villogó kurzort, bizony gyorsan megunja a masinát. Négy program volt a gép mellé: Last Fight, Space Knight, Rettenthetetlen és a Csavargás a gombák birodalmában. Nyüstöltük mindegyiket, még szép, fogytak, törtek a joystick-ok. Később kaptunk újabbakat is, de a gombás játék sokszor betöltődött. És mint kiderült, azért a csomag ki lett bontva még az ünnepek előtt. Édesapám ugyanis szépen összerakta, mikor én és tesóm aludni mentünk. A gyanús arcú idegennel meg is gyűlt a baja rendszeresen. Édesanyám mesélte, hogy folyton arra ébredt, hogy apum morog, hogy megint ellátták a baját.
Az erdőbeli csatangolás során ugyanis a különböző gombák mellett találkozhatunk másokkal is. Van egy anyóka, turista és az a bizonyos gyanús arcú idegen, aki mindig el akarja venni a pénzedet (Duplárodat), ha pedig nem adod, akkor jól megver. Kivéve, ha van nálad bot vagy kés, de a legjobb ha veszel a piacon egy kutyát, akkor nyugtod lesz.
De mi is itt a lényeg? Meg kell venni a szuperszámítógépet, ez a végcél. Azonban előtte jó kis ehető gombát kell begyűjteni és a piacon eladni, szorgosan gyűjteni a Duplárt.
Volt több délelőtt is, amikor elhatároztuk, hogy belekezdünk és bizony el fogunk jutni a végére. Hol ment félre? Nem kellett volna minden egyes Duplárt elkölteni. Ugyanis némi idő után a piacon minden garasunkat elköltöttük. Annyi gombakereső malacunk volt, mint egy kisebb sertéstelepnek vagy annyi kutyát szereztünk be, hogy egy ebtenyésztő is megirigyelhette volna. Illetve Rambo sem tudott volna annyi kést magára aggatni, mint amennyit összevásároltunk.
Na de most elhatároztam, hogy akkor is megpróbálom végigvinni a játékot. Persze ehhez újra bele kellett rázódni, hiszen a leírásokat elfelejtettem, szóval minden gombát beszedtem a kosárba. Nem kell bemagolni mindent, hiszen nagyjából ha látjuk egy adott gomba képét és hozzá kapcsolt körülírásban benne van a fűszeres illat, akkor máris mehet a kosárba. Itt jegyezném meg, hogy az egyik neve csupán annyi volt, hogy „Á”, de annyi baj legyen. Mellesleg nem lehet csak úgy a gyűjtögetni vidáman mindenfélét, hiszen néhány mérges gomba után véget is ér a játék.
3 évtized után arra is sikerült rájönni, hogy nem egy végtelenített erdőben császkálok. Felfigyeltem rá, hogy valahogy túl ismerősnek tűnnek egyes helyek, pont ugyanazokkal a hátrahagyott mérgező gombákkal. Szóval kvázi körbejárunk. Ha elindulunk észak felé, akkor előbb-utóbb a „pálya” déli pontján lyukadunk ki és ha nyugat felé tartunk, akkor az erdő keleti részére érkezünk. Ergo: a gombák száma véges. Úgy rémlik, hogy régen is felfigyeltünk rá pár óra múlva, hogy valamiért egyre kevesebbet találtunk, de akkor nem tudtuk mire vélni.
Eljött a nagy nap. Délelőtt 10-kor elindítottam a játékot, meleg és esős októbert választottam ki. Nem sokat agyaltam ezen, egyszerűen csak kiválasztottam. Elindultam, gyorsan a kosárba kerültek az első gombák, megvert a gyanús arcú idegen, aztán én náspágoltam el bottal és miután kutyát is vettem, már gyorsan eloldalgott. Ezúttal megelégedtem egy késsel és bottal, nem volt állatfarmom és a feleslegesnek vélt dolgokra sem költöttem a Duplárt a piacon. Teltek az órák, gyűlt a pénz, fogytak az elpakolható gombák. Anno volt szarvasgomba, de októberben úgy tűnik, hogy nem terem, vagyis nem "növesztett" a program egyik fa mögé se. Miután már hiába bolyongtam az erdőben, ránéztem a Duplárhalomra. 85.000 volt az összeg, vettem egy mély lélegzetet és a piacon kiválasztottam, hogy visszatérek a városba.
Tádááá. Öröm, boldogság, jött a felirat, hogy ebből már meg tudom venni a szuperszámítógépet. Gondolatban felcsendült a We're the Champion klasszikus szám. 30 év után végre sikerült. Úgy 9 órát ment a játék, ebből 2 és fél órát nem töltöttem a gép előtt. Annyi biztos, hogy most egy jó rántott gombára éhezem és a játék alapján nem lesz senki szakértő.
Ui: Felbuzdulva hozzákezdtem a Poszeidón kincséhez is, hiszen azzal sem jutottunk „messzire”, általában a cápa miatt. Csak ott meg problémába ütköztem, ugyanis egy idő után az egyik választási lehetőségnél egyszerűen nem látható a nyíl.
TETSZETT A POSZT? CSATLAKOZZ A NERDBLOG FACEBOOK-CSOPORTJÁHOZ, ÍGY SOSEM MARADSZ VIDEOJÁTÉKOS, KÉPREGÉNYES ÉS VICO-FILMES KONTENT NÉLKÜL!
Odavagy a pixelgrafikás játékokért, a nosztalgikus történetekért és az erdőben csavargásért? Imádod a retrót? Régen minden jobb volt? Akkor a Mesék az ágy alól képregényalbum is pont neked készült! Bátran olvass bele, és rendeld meg akciósan itt!
