Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Ingyen tiéd a legjobb Lara Croft-játék, a Rise of the Tomb Raider!

2020. július 01. 20:06 - -Szűcs Gyula-

Sőt, bezsákolhatod mellé az NBA 2K20-at és az Ericát is, ha van PlayStation Plusod!

rise_of_the_tomb_raider_lara_croft.jpg

10 éves lett a Sony PlayStation Plus szolgáltatása, amit most azzal ünnepel a patinás játékipari óriás, hogy júliusban a szokásostól eltérően kettő helyett három ingyenesen letölthető játékot biztosít az éves előfizetéssel rendelkezőknek. Az első gamma egy igazi nagyágyú, a 2015-ös Rise of the Tomb Raider egy évvel későbbi, felturbózott változata, a 20 Year Celebration, ami a legelső Tomb Raider 20 éves évfordulójára készült el. A játékot ugyanaz a Crystal Dynamics fejlesztette, akiknek a boszorkánykonyhájában a nagy sikerű, 2013 Tomb Raider-reboot készült, ami szakítva a korábbi évek Tomb Raidereivel egy izgalmas előzménysztoriban mutatta be, hogyan lett Lara Croftból, a hajótörött tinilányból az a rettenthetetlen női Indiana Jones, akinek anno 1996-ban megismertük.

A most ingyenesen bezsákolható 20 éves jubileumi verzióban megtalálható Lara Tomb Raider III-beli, retró skinje egy rakás másik ruhával együtt, valamint egy kooperatív mód, az egykori Szovjetunióban játszódó DLC-k (a Baba Yaga: The Temple of the Witch és a Cold Darkness Awakened) illetve a Lara's Nightmare, ahol zombikra kell lődözni a kísérteties Croft-kúriában.

NBA 2K20-ról nem nagyon tudok érdemben nyilatkozni, mivel sosem szerettem különösebben a sportjátékokat. Az Erica viszont egy nagyon izgalmasnak tűnő, tavalyi PlayStation-exkluzív cucc, ami a '90-es években divatos, interaktív filmekként emlegetett kalandjátékok legszebb hagyományait követi, így jó kritikákat kapott a negyvenes geek újságíróktól, akik szerették annak idején a Phantasmagoriát vagy az Under a Killing Moont. Íme az előzetese:

Korábbi konzolos játékkritikáim itt a Nerdblogon:

TETSZETT A POSZT? LÁJKOLD ÉS KÖVESD A NERDBLOG FACEBOOK-CSOPORTJÁT, ÍGY SOSEM MARADSZ VIDEÓJÁTÉKOS, TOMB RAIDERES ÉS KÉPREGÉNYES KONTENT NÉLKÜL!

Mindened a kaland és a játék? Imádtad a Kaland, Játék, Kockázat-könyveket a '90-es években? Akkor az Allansia bérgyilkosai is pont neked készült! Rendeld házhoz még ma a magyar kiadást!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://nerdblog.blog.hu/api/trackback/id/tr6715977542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Helló