Antall Józseffel és Göncz Árpáddal robbant be a Blokád első trailere

2021. december 27. 21:09 - -Szűcs Gyula-

Az 1990-es taxisblokádról szóló film igazi időutazás lesz a rendszerváltás évébe

blokad_film_trailer.PNG

Idén már készült egy grandiózus(nak szánt) mozifilm egy magyar miniszterelnökről és kormánya üzelmeiről, ez volt a híres-hírhedt Elk*rtuk. Jövőre jön a következő, a Blokád, ami 2006-nál is messzebbre tekeri vissza a velünk élő történelem kerekét: az 1990. októberében lezajlott taxisblokádig, illetve az akkor regnáló miniszterelnök, Antall József fiatalkoráig. A film forgatása félidőhöz érkezett, ezért a forgalmazó, azaz az InterCom egy előzetest is kiadott az ünnepek környékén a 2022. október 27-én mozikba kerülő alkotáshoz. Íme:

Ahogy az a fentiekből is látszik, a Blokád című filmben Antall József alig fél évvel beiktatása után élete legnehezebb próbatételével találja szemben magát: taxisok tüntetnek az Országháznál a drasztikus benzináremelés ellen. A demokráciából hamar kiábrándulva blokád alá vonják a várost, majd hamarosan az egész országot. Az ellenzék melléjük áll és forradalomra buzdít. A köztársasági elnök, a sajtó, a közhangulat velük szimpatizál, a karhatalom pedig magára hagyja a népszerűtlen intézkedések miatt népszerűtlen kormányt. Antall József, az egykori '56-os forradalmár hirtelen a barikád másik oldalán találja magát. Magára maradtan, frissen műtve, egy kórteremben. Mit tegyen, hogyan, milyen eszközökkel lesz képest ezt a helyzetet megoldani?

A film nemcsak a taxisblokád négy napjának krónikája: a kulisszák mögötti küzdelmekbe, alkukba, és a válságot kezelő, a demokráciáért küzdő miniszterelnök magánéletébe enged bepillantást. A Nemzeti Filmintézet támogatásával készülő Blokád főszerepeit ifj. Vidnyánszky Attila és Seress Zoltán mellett Gáspár Tibor, Szacsvay László, Végh Zsolt, illetve Tóth Ildikó alakítja. A rendezői feladatokat az idén szeptemberben bemutatott Kittenberger - Az utolsó vadászat alkotója, Tősér Ádám látja el. A producer Lajos Tamás, a kreatív producer és a forgatókönyvíró az Apró meséket, a Félvilágot, A vizsgát és A berni követet is jegyző Köbli Norbert. A film egyedi képi világáért A játszma és a Post Mortem operatőre, Nagy András felel. A díszlettervező Pataki Tamás, a jelmeztervező Kemenesi Tünde.

TETSZETT A POSZT? LÁJKOLD ÉS KÖVESD A NERDBLOG FACEBOOK-OLDALÁT, ÍGY SOSEM MARADSZ MOZFILMES, SOROZATOS ÉS JÁTÉKKÖNYVES KONTENT NÉLKÜL!

Régen minden jobb volt, de főleg a '90-es évek? Mindened a retró? Faltad gyerekként a Kaland, Játék, Kockázat-könyveket? Ian Livingstone és Jonathan Green játékkönyvei ismét kaphatóak! Rendeld házhoz mindet még ma, akciós áron a kiadótól!

 

17 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nerdblog.blog.hu/api/trackback/id/tr6516794202

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.12.28. 10:06:40

Én úgy tudom, Antall náci volt, Göncz viszont isteni ember volt, a világ legjobbja.

birkamenet 2021.12.28. 10:28:48

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

orbán covidbirkája, a filmek arról szólnak, hogy 30 éve elnyomott birka voltál aki egy napig bátor volt, aztán 30 év múlva még nagyobb birka lettél, immáron szabad akaratodból.

MEDVE1978 2021.12.28. 12:24:40

"Who controls the past controls the future: who controls the present controls the past." George Orwell

Egy tudatos "framing", magyarul "keretezési" kísérlet a NER részéről. Egyébként kíváncsi vagyok, hogy hogyan keretezik a sztorit (nem emlékszem, hogy a FIDESZ mit csinált akkoriban, az ellenzék vezető ereje az SZDSZ volt). Egy cikket találtam róla: hvg.hu/itthon/20130803_Kossuth_ter_anno_taxisblokad_Orban

A tippem az, hogy Orbán majd csak szőrementén jelenik meg, mint valami jóságos külső szereplő, aki kiakad Antalék "hazugságán" (azt mondták, hogy nem lesz benzináremelés, aztán lett), de közben hangsúlyosan elítéli majd a blokádot (ami egyébként természetesen nem történt meg). Antall az előzetes alapján a pozitív főhős lesz, mivel hát azóta ugye jobboldali ikon lett belőle, az egykor őt rühellő Viktor most már tőle vezeti le a szellemi örökségét. Köré lesz szépen építve az elnyomott szabadságharcos image, ez már az előzetesből is látszik. Ebből a szempontból nyilván majd az egykori SZDSZ, mondjuk Pethő Iván, Göncz Árpád lesznek a gonoszok, a taxisok és a nép meg a félrevezetett birkák. Néhány érdekes dolog van ebben:
1. Göncz Árpád máig az egyik legelfogadottabb és elismertebb magyar politikus, akinek a népi emlékezete pozitív. A szélsőjobb ugye mindig rühellte, mint a szart, erre építették fel a titkosszolgálati múltjára vonatkozó összeesküvéselméleteket is. A véleményem erről az, hogy Göncz nagyon jól adta el, hogy ő pártok felett áll, ezt a népesség döntő része elhitte neki, ugyanakkor egyértelműen értékrendet képviselt, ami nem volt konszenzusos. Ez azt jelenti, hogy politizált, miközben nemzeti egységként adta el magát. Van egy rokonom, aki anno a technikai személyzetnél dolgozott Göncz híres nácik által megzavart beszédénél 1992-ben. mult-kor.hu/cikk.php?id=7670 Ez egy 1956-ra emlékező beszéd lett volna, ugyanakkor a Kossuth téren voltak olyan szélsőjobboldaliak is, akik kifütyülték, lehurrogták. Göncz ezért úgy döntött, hogy nem mondja el a beszédet. Az egészet anno úgy adták el, mint a szélsőjobb fenyegetését, holott rokonom is elmondta, hogy a tömeg kis része fütyült és elégedetlenkedett. A beszéd elmondható lett volna és simán hallható lett volna. Göncz célja volt anno, hogy politikailag felhasználja ezt a pillanatot, ami sikerült is neki. Mindezektől függetlenül ő a magyar nyilvánosságban egy pozitív figuraként él, de már eltelt 20 év. Úgy látom ez lesz a NER első széles körű kísérlete, hogy ezt a képet átalakítsa.
2. Horváth Balázs és a "menjetek haza". Kíváncsi vagyok, hogy ez megjelenik-e, nekem ez volt a legemlékezetesebb pillanat. Szegény néhai Horváth Balázs jól berugott, aztán kihajolt az erkélyen és részegen üvöltötte, hogy "Emberek, menjetek haza!!!". Hátulról végig fogták, nehogy kiessen.
3. Kíváncsi vagyok mi lesz a következő. Jelenleg nagy esélyt adok a Tocsik botránynak vagy esetleg Gyurcsány Ferenc hatalomrajutásának és a határontúli magyarok népszavazásnak. Mindkettőben feltűnhetne lángpallossal és vértben Orbán Viktor. (igaz történet alapján).

Andy73 2021.12.28. 12:28:11

Jó az előzetes, jók a színészek, érdekes filmnek ígérkezik.
A taxisblokád elkerülhető lett volna, ha nem egy lépésben emelik a benzin árát. Így viszont hamar lehullt a lepel az úgynevezett liberális ellenzékről, köztük Árpi bácsiról.

csker 2021.12.28. 13:06:04

@birkamenet: Ebben a kommentben van logika?

csker 2021.12.28. 13:08:56

Igazából az események mozgatórugóit ma sem ismerjük. Egy elterjedt "összeesküvés-elmélet" szerint a III/III szervezte (a taxisok minden korban a legjobb hálózati személyeknek számítottak), de erre - természetesen - nincs hiteles forrás, még íratlan sem. Voltaképpen arra tökéletes volt, hogy nemcsak a kormányt, de a nemzeti érzelmű állampolgárokat megfélemlítse. És igen: alig fél évvel a szabad választások után.

Andy73 2021.12.28. 13:41:20

@MEDVE1978: jó sokat írtál arról, ami szerinted meg sem történt. Ami a film ötleteidet illeti, esetleg probalkozz forgatókönyv írással. Az azért kicsit nehezebb, mint kommentelni.

nemecsekerno_007 2021.12.28. 13:57:27

@csker: Cui prodest? Kinek az érdeke?

DFK 2021.12.28. 14:49:24

Kérlek alássan Orbán Viktor a blokád idején motorral járta az országot és a rend betartására szólította fel az embereket.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.12.28. 15:05:25

@birkamenet:

Te nekem antiszemitagyanús vagy, mivel nem említetteted, hogy SzentÁrpi Bácsi a Zemberek Zembere volt.

Mennyit fizetett neked ezért a Zorbán?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.12.28. 15:07:35

@csker:

Figyelmeztetés volt Antallnak: nehogy megpróbáljon kormányozni.

csker 2021.12.28. 15:31:59

@MEDVE1978: "Az egészet anno úgy adták el, mint a szélsőjobb fenyegetését, holott rokonom is elmondta, hogy a tömeg kis része fütyült és elégedetlenkedett. A beszéd elmondható lett volna és simán hallható lett volna." - Így van, az '56-osok egy része füttyel nyilvánította ki a véleményét. A skinheadeket ekkorra már kivezették a rendőrök. Politikailag nagyon jól jött az a színpadias jelent, hogy "elhallgattatják" Árpi tatát. Évekig rugózott rajta a sajtó, még az 1994-es baloldali választási győzelem után is.

Ekrü 2021.12.28. 17:59:53

"Göncz Árpád máig az egyik legelfogadottabb és elismertebb magyar politikus, akinek a népi emlékezete pozitív. "-Urban legend. Göncz Árpád az első perctől kezdve a SZDSZ alapítójaként a balliberális oldal kiszolgálója volt.Népszerű max kb 94-ig amikor is az MSZP-vel való kollaborálás miatt az SZDSZ elvesztette a támogatói 90%-át. 94 után Göncz önként és dalolva írt alá minden népnyomorító rendeletet, az SZDSZ első számú kiszolgálója volt.
A 90-es évektől kezdve az MSZP az SZDSZ-el karöltve mindig is a náci kártyát játszotta ki. Náciztak mindenkit, embert és pártokat egyaránt, akinek más volt a véleménye mint nekik és ennek a véleménynek megpróbált hangot adni. Ennek köszönhető az,hogy ma ha az emberek meghallják a náci szót Magyarországon,csak megvonják a vállukat és jót röhögnek.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.12.28. 20:18:28

@Ekrü: "...Göncz Árpád..."

Most az egyszer igazat mondtál, fideszgeci. :))

a nagy hohohorgász 2021.12.28. 20:29:28

@_atpijkamo_: Göncz Árpád az a hazafi aki kinevelte nekünk Göncz kingat:))))
süti beállítások módosítása
Helló