Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Asszonyrabló C3PO is volt lengyel-francia Star Warsban

2014. október 10. 03:03 - -Szűcs Gyula-

Wojciech Siudmak is ugyanúgy újraértelmezte a mítoszt, mint Helényi Tibor

Pár napja kedvem támadt Hörpölin és Hupcihér képregényeket olvasni, ezért előtúrtam néhány régi Galaktikát a szekrény mélyéről. Marabu korai zsengéi természetesen ma is elképesztően vicces korrajzok a '80-as évek végefelé kirobbanó sci-fi/fantasy/RPG őrületről és a másolt videokazetták aranykoráról, a kiberszárnyait bontogató Gáspár András pedig már ekkor is jó novellista volt, de találtam más érdekességet is Kuczka Péter kultikus antológiájában:

Egy pucér lányt cipelő C3PO-klónt a 84. szám borítóján!

gal84.jpg

A szemérmetlenül csöcsöző címlapkép szintén a korszak velejárója volt. A SZÚR magazin (Színész Újságíró Magazin), a Tollasbál, de még az Országos Commodore Egyesület szaklapja, a C Magazin is ledér asszonyságokkal csábította az újságosbódéhoz a vevőket.

A 84. Galaktika borítóján Wojciech Siudmak egyik Star Wars-ihlette festménye szerepelt. A művész nevét korrektül le is hivatkozta a lap főszerkesztője (hogy fizettek-e neki, az persze már erősen kétséges). Maga a kép egyébként így nézett ki eredetiben:

crpobige.JPG

Akkor még nem tudtam persze, hogy ez az enyhén szólva fura C3PO-ábrázolás Wojciech mester védjegye: a Lengyelországból Párizsba kitántorgó illusztrátor ugyanis legalább annyira elvont Csillagok háborúja-világot álmodott meg saját magának és a francia Star Wars-rajongóknak, mint idehaza a februárban elhunyt legendás plakátrajzoló, Helényi Tibor.

helenyi_starwars.jpg

Helényihez hasonóan Wojciech Siudmak is újraértelmezte a Star Wars világát és hőseit. Az 1978-ban franciául is kiadott Csillagok háborúja regény borítójára például egy izmos Luke-ot, egy ijesztő szemű Leiát, és egy fejjel lefelé repkedő X-szárnyú köteléket festett, ráadásul az egészet megspékelte egy túlvilági alagútban lebegő, éteri Ben Kenobi-fejjel, meg a tojásként (vagy Alderaanként?) szétrepedő Halálcsillagból kikukucskáló, kacsintó(!) Vaderrel:

tumblr10.jpg

Siudmak a torz Csillagok háborúja-borító ellenére (vagy éppen ezért?) a '90-es évekre már a francia kiadású Star Wars regények állandó borítófestője lett, bár valószínűleg sosem olvasta el a könyveket és a mozifilmek jeleneteire is csak homályosan emlékezett. Ilyen félelmetesen nézett ki például nála a Kevin J. Anderson-féle Új rend borítója 1995-ben, a semmiben lebegő meteoritról lezuhanó C3PO-val:

$T2eC16FHJHgE9n0yDkCHBQGYkMtkng~~60_57.JPG

Ez már a Kevin J. Anderson-féle Jedi Akadémia-trilógia második kötete, a Sötét oldal 1995-ös francia kiadása, ahol a jó öreg Wojciech valamiért fejjel lefelé rajzolta meg a birodalmi csillagrombolót, Csubakka meg olyan, mintha ő maga lenne Ben Kenobi, a szakállas Jedi mester:f_Pocket5644_WojtekSiudmak.jpg

Íme egy újabb Kevin J. Anderson-regény, a trilógiazáró Az Erő bajnokai, szintén 1995-ből. Luke majomfeje és Vader csontvázarca több, mint sokkoló:

$T2eC16ZHJHYE9nzpebUvBQGYkTOe5!~~60_57.JPG

Ez itt Vonda N. McIntyre Kristálycsillag című regényének francia borítója, 1998-ból, plüssmacikat idéző C3PO-val, Taraó-arcú Luke-kal, és egy olyan Han Solóval, aki ezzel a fejszerkezettel simán lehetett volna a Spáh-ikrek harmadik testvére a korszak hazai popkulturális merényletében, a Familia Kft.-ben.

f_Pocket5673_Wojtek_Siudmak.jpg

De a pár évvel korábbi Timothy Zahn regény, a Sötét erők ébredése is elég vicces volt azzal a francia borítóval, amin Luke William Wallace-ra, Han pedig Csingacsguk törzsfőnökre emlékeztet (Wojcieich valószínűleg még a Rettenthetetlen és Az utolsó mohikán hatása alatt állhatott, amikor '96-ban elvállalta a borítófestést). A fejjel lefelé száguldó X-szárnyú viszont egész vagány!

$T2eC16JHJGQE9noMZM4rBQGYkGd7mw~~60_57.JPG

 (Wojciech Siudmak Star Wars-kötődésű munkássága szerencsére nem merült ki ennyiben, jövő héten folytatjuk!)

19 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nerdblog.blog.hu/api/trackback/id/tr816775803

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2014.10.10. 11:24:08

hahahaha, a galaktikán amikor már ilyen borítók voltak akkor már átment a gagyiba az egész, köze nem volt a régi komoly galaktikához. ahogy a mostaninak se

Robur 2014.10.10. 11:48:11

Az az Obi-Wan fej nem túlvilági alagútban lebeg, hanem a halálcsillag börtönfolyosóján.

Terror Dzsoni 2014.10.10. 13:17:53

@Robur: ugyanezt akartam írni, mármint mind a két hozzászólalásoddal maximális egyetértek.

Globetrotter2014 2014.10.10. 13:39:04

Azért kemény hogy akkoriban mennyire el voltunk zárva a nyugati civilizációtól, és mennyire színvonaltalan dolgokkal is meg lehetett etetni az ember a nagy információ éhségben...

Void Bunkoid 2014.10.10. 15:05:49

Taraó megemlítésekor felröhögtem, ráadásul az is valami kommunista francia újságból volt átvéve nálunk is, lehet hogy a bácsi segédkezett a rajzolásnál :)

nyisziati 2014.10.13. 21:03:56

@endike: "köze nem volt a régi komoly galaktikához. ahogy a mostaninak se
"

Ehhez képest egész szépen túlélt cirka 40 évet. Pedig jópár újság született és halt meg ezalatt.

Sanda gyanu 2014.10.27. 12:09:57

@Void Bunkoid: Kezeltetned kéne az agyad, ha a francia Pif magazint kommunistának hiszed.

Globetrotter2014 2014.10.27. 12:16:37

@Sanda gyanu: én is láttam ilyet, persze azt nem jelentették meg nálunk (elég maró gúnnyal operáló apácás karikatúrák pl). Nyilván a boldog tudatlanságban mi nem tudsutnk erről, de valószínűelg azért jöhetett be a képregénysorozat mert a szerző/kiadó amúgy erősen balos volt.

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2014.10.27. 17:02:07

@Sanda gyanu: Hát pedig a Vaillant kiadó Pif Gadget magazinja bizony a Francia Kommunista Párt hivatalos lapja volt. Ezért is tudott megjelenni nálunk annyi Pif, Herkules, Rahan meg Taraó-sztori a Kockásban meg a Hahotában: nem volt a dolog ideológiailag összekapcsolva a hanyatló nyugat ópiumának számító amerikai képregényekkel!

(Bobó, Góliát, Berci, Fantom, Tumak és Pókember pedig azért jelenhetett meg már a '80-as években, mert a svédek magyarországi nyomdákban nyomtatták gebinben a skandináv képregényeket, de annyi példányt kiloptak a családos/feketéző nyomdászok, hogy később egy ideig megérte hivatalos úton is képregényeket árulni Magyarországon... De erről majd lesz külön poszt is valamikor!)

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.10.28. 08:24:39

@Globetrotter2014:
"Azért kemény hogy akkoriban mennyire el voltunk zárva a nyugati civilizációtól, és mennyire színvonaltalan dolgokkal is meg lehetett etetni az ember a nagy információ éhségben... "

?????

Éppen arról van szó, hogy a nyugati könyvborítók is éppen olyan gagyik voltak, mint a magyarok... :)

@-Szűcs Gyula-:
"Hát pedig a Vaillant kiadó Pif Gadget magazinja bizony a Francia Kommunista Párt hivatalos lapja volt."

Ööö... igen, már annak idején is köztudott volt, hogy a Pif az FKP által kiadott GYEREKlap :)

Mert azért a "hivatalos lap" mást jelent :)

Globetrotter2014 2014.10.28. 09:13:16

@Hoppácska: hát nem. Ezek valami gagyi hobbirajzolótól voltak.

Közben azért nyugaton ilyenek mentek a nagy sci mánia közepette:
Jayce
www.youtube.com/watch?v=hLU1GfIIGLE
Starcom
www.youtube.com/watch?v=kNwT-OJtnYA
Robotech
www.youtube.com/watch?v=qEe0kzyFOyU
Ulysses 31
www.youtube.com/watch?v=Ev1aBt-_Zs4

Ezek a jéghegy csúcsa, de nem emlékszem valahogy a hasonl kategóriás szocialsta szuperprodukciókra...

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.10.28. 09:16:26

@Globetrotter2014:
"hát nem. Ezek valami gagyi hobbirajzolótól voltak."

Hát de. Ezek rendes Starwars-regények külföldi kiadásának borítói. Olvasd már el a cikket is, meg az újabb cikket is Siudmakról...

Globetrotter2014 2014.10.28. 10:34:50

@Hoppácska: igen, ez egy lengyel csóka.

Néz nekem volt lehetőségem megtapasztaléni az eredeti franchise termékeket a 80as években, nem ez a kamu színvonal volt.

Tudod, ahogy volt az eredeti star wars figura (persze az is made in Hong Kong vagy made in Macau) meg a fröccsöntött másolási kisrélet itthonról.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.10.28. 10:50:14

@Globetrotter2014:
"igen, ez egy lengyel csóka."

Igen, de Franciaországban és Németországban csinált borítókat...!
Tehát NYUGATON!

"Tudod, ahogy volt az eredeti star wars figura (persze az is made in Hong Kong vagy made in Macau) meg a fröccsöntött másolási kisrélet itthonról. "

Ja, hogy téged nem is érdekelnek ezek a képek, se az információ, hajtogatod a mániádat, hogy " akkoriban mennyire el voltunk zárva a nyugati civilizációtól, és mennyire színvonaltalan dolgokkal is meg lehetett etetni az ember a nagy információ éhségben... "

Igen, el voltunk zárva, de speciel ezek a fenti gagyik is mind a nyugati civilizáció termékei voltak.
Slussz.

Globetrotter2014 2014.10.28. 13:56:56

@Hoppácska: Gugli nem nagyon tallál róla semmi fraciául (név + guerre de l'etoile kulcsszóval, vlamait rosszul csinálok?)
A másik dolog, milyen star wars regényt is adtak ki franciául az ő rajzaival?

Nem azt mondom, hogy nem nyugat6i civiláció termékei (bár nekem ez inkább tűnik gyenge kópiának), hanem hogy nem ez volt a mainstream, miközben nálunk már ezeknek a cseppeknek is örültünk.
Mint amikor a Ladára próbálsz mercedesz hűtőmaszkot tenni, carhumor.net/wp-content/uploads/2012/02/car-humor-funny-joke-road-street-drive-driver-mercedes-e-class-lada-russia-custom-modification-1.jpg

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2014.10.28. 15:05:13

@Globetrotter2014:

Azért Siudmak nem csak béna Star Wars-borítókat festett! Már a 70-es évek elejétől az egyik legfelkapottabb sci-fi/fantasy illusztrátor volt, Franciaországban és Németországban szinte minden fontos Frank Herbert-, Michael Moorcock-, Jack Vance és Marion Zimmer Bradley-regény az ő hipnotizálóan bizarr, pucér csajos borítófestményeivel jelent meg!

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2014.10.28. 15:08:00

@Globetrotter2014: És látod, hozzánk is eljutott a munkássága Galaktika-borítóként! Valószínűleg Kuczka Péternek is tetszettek a képei, amiket egy-egy francia vagy NDK sci-fi kiállításon látott könyv- vagy magazinborítóként, aztán szépen hazacsempészte, és az itteni barbár nyomdatechnológiával ráapplikálta a Galaktikákra (ezért mások a képek színei és ezért nem látszódik például az egész kompozíció)

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.10.29. 16:53:47

@Globetrotter2014:
"A másik dolog, milyen star wars regényt is adtak ki franciául az ő rajzaival?"

Te tényleg ilyen vak vagy?...............................................
Az egész cikk erről szól.

És ott van az újabb cikk, ami szintén különféle sw-regények francia kiadásaira készített borítóiról szól...

:((((
Helló