Majdnem David Hasselhoff lett Indiana Jones és Superman!

2017. április 27. 14:00 - -Szűcs Gyula-

A ZS-kategóriás szupersztár a Baywatch-mozifilm promóciója ürügyén mesélt karrierje legnagyobb elszalasztott lehetőségeiről

Akkorát nevettem ma a UIP Duna szokásos hírlevelén, hogy úgy döntöttem, változtatás nélkül másodközlöm a David Hasselhoffra vonatkozó, fergeteges részeket.

david_hasselhoff.jpg

Íme:

Máig azon kesereg David Hasselhoff, hogy lehetett volna Superman és Indiana Jones is, de lemaradt ezekről az álomszerepekről. „Azt mondta az ügynököm, ha elvállalod Superman szerepét, életed végéig Superman maradsz, és visszamondta a nevemben – mesélte a Baywatch című sorozat egykori sztárja az Access Hollywoodnak. – Máig bánom, hogy hallgattam rá. Pedig készültem, gyúrtam meg ittam a fehérjeturmixokat, mert sovány gyerek voltam szuperhősnek. Akárcsak Christopher Reeve, aki végül megkapta. De Chrisre nem haragszom, nagyszerű srác volt, úgyhogy örülök, hogy ő lett Superman.”

Hasselhoff másik nagy bánata, hogy nem ő lett Indiana Jones: „Én is versenyben voltam, de Spielberg azt mondta, hogy neki az a másik srác kell a Csillagok háborújából, úgyhogy Harrison Ford lett a frigyláda fosztogatója”.

A korosodó színész azt is lárulta, hogy egyszer belezúgott Anne Hathaway-be, és talán lett is volna nála esélye, de ő éppen nős volt. „Szomszédos stúdiókban forgattunk, és átvittem hozzá a lányaimat. Nagyon aranyos volt és végig flörtölt velem. Nem tudtam vele betelni.”

Hasselhoff visszatér hajdani dicsősége színterére: ő is szerepel a Baywatch nagyszabású moziváltozatában, akárcsak a sorozat másik nagy sztárja, Pamela Anderson. A főszerepekben Dwayne Johnson, Zac Efron, Priyanka Chopra és Alessandra Daddario láthatók.

(Baywatch – hazai bemutató: 2017. július 13.)

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nerdblog.blog.hu/api/trackback/id/tr2312458731

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lucifer Morningstar 2017.04.27. 16:28:19

Érdekes, ha a régi hírek igazabbak mint ez a mostani akkor azért kapta Ford, mert Mr Bajusz kisgatyában és csicsaingben flangált a tengerparti ingyenkéróban.
süti beállítások módosítása
Helló