Egy kisregény egészen máshogy épül fel, mint egy több száz oldalas regény. Nem vacakol, a cselekmény viszonylag egyszerű, nincsenek (fölösleges) mellékszálak, kitérők, és szerencsés, ha kevés szereplőt mozgat. Olvasni is egészen más élmény, mi több, más elvárásokkal kell nekiülnünk egy 100-150 oldalas szövegnek. Az imént felsorolt jellemzők miatt talán nem is való mindenkinek, sokaknak hiányérzetük lehet, és talán kevesebbnek is fogják tartani, mint a "nagytestvért". Josh Halerman Ház a tó mélyén című műve márpedig jó kisregény, de egészen biztos, hogy van olyan olvasó, aki csalódottan csukja be a könyvet - ugyanis egészen másról szól, mint amit a cím és a fülszöveg ígér. És ez jó ám.
A kamasz fiú félszegen randira hívja a lányt, és el sem akarja hinni, amikor az igent mond. Csónakba ülnek, és a festői tavon túl találnak egy mocsaras, titkos tavat, annak fenekén pedig egy épp ésszel szinte felfoghatatlan rejtélyt - egy házat. Méghozzá egy komplett házat, bútorokkal, szőnyeggel, a plafonon csillár lóg, a szekrényben ruhák, és ráadásul mindez tisztes rendben, a leghétköznapibb állapotban, mintha nem is a vízben lenne.
A két kamaszt teljesen megbabonázza a titokzatos ház, és az életüket kockáztatva újra ésd újra lemerülnek, hogy felderítsék. A könyv szinte teljes egésze erről szól, ahogy szobáról-szobára, módszeresen bejárják (beússzák) az épületet, és közben egyre több megmagyarázhatatlan jelenséggel találkoznak. Adott a rejtély, amit mindenáron, már-már betegesen meg akarnak fejteni.
Bocs, de most nagy spoiler fog következni: Malerman nem magyaráz, csupán néhány zavarba ejtő részletet oszt meg velünk, a rejtély megoldását teljesen a fantáziánkra bízza. Ettől sokkal izgalmasabb és nyugtalanítóbb lesz az az egész, ugyanakkor kiválóan illusztrálja a valódi történetet, ami nem más, mint a szerelem. Talán elcsépeltnek, bénának hangzik, de a két főszereplő egymásra találása, gyorsan kibontakozó szerelme áll igazából a középpontban, és a ház felderítése, az egymás után sorakozó rejtélyek valójában az ő szerelmük allegóriája. Mert ahogy egyre beljebb haladnak a házban, úgy válik egyre erősebbé, szenvedélyesebbé a szerelmük, és a tó mélyén talált furcsaságok ugyanúgy ismeretlenek számukra, mint az érzelmek, amelyek kettejük közt bontakoznak ki.
Az persze más kérdés, hogy mi az igazi mese: a ház a tó mélyén vagy a tiszta, ártatlan, őszinte szerelem? Amiben nincs semmi mocsok, ármánykodás, reménytelenség, nincs benne (ön)pusztító vágy, sem bánat vagy kiégés. Ám még ha csak mese az egész, legalább egy rövidke történetben átélhetjük, milyen is lehet szeretni és szeretve lenni, és ez nagyon jó érzés. Ja, meg ugye ott a ház a tó mélyén.
