A Bond-lány, aki melegnek hitte Terence Hillt

2014. augusztus 09. 13:04 - -Szűcs Gyula-

Heti Bond-lány: a piranhákkal teli medencébe eső Karin Dor

Rendszertelen időközönként jelentkező Heti Bond-lány-sorozatunk ma a '60-as évek német nehézbombázójával, Karin Dorral támad fel, akinek a pályafutása két pompás filmtörténeti gyöngyszem miatt is híres. Melegnek hitte Terence Hillt.

terencehill112_v-ARDFotogalerie.jpg

És ő esett bele az egyik legelcsépeltebb, de egyben legmókásabb kalandfilmes klisének számító piranhamedencébe az 1967-es Csak kétszer élsz-ben, miután a macskasimogató főgonosz, Bloefeld csalódott benne.

karin-dor-beleesik-a-piranha.gif

Az 1938-as születésű Karin már fiatalon is gyönyörű lány volt, így 15 éves korától kezdve folyamatosan filmszerepekkel ostromolták a német rendezők és producerek. Szinte minden műfaj jól állt neki: játszott romantikus limonádékban, giccses musicalekben és a híres, Jugoszláviában forgatott NSZK westernfilmekben is.

dor karin 2a.jpg

Nagyon fiatalon, 16 évesen, 1954-ben ment hozzá az ekkor már ismert osztrák író rendezőhöz, Harald Reinlhez, aki a következő évtizedekben több Winnetou- és Nibelung-filmben főszerepet adott neki. Az 1964-es Winnetou 2-ben például az akkor még teljesen ismeretlen Mario Girrotti mellett domborított indiánlányként.

Winnetou_II(2).jpg

Kedvenc pofonosztónk az indiánokkal barátkozó cowboyt, Merill hadnagyot alakította a filmben szikrázó kék szemmel és a szokásos, csibészes Terence Hill-mosollyal, de a forgatáson olyan félénk és visszahúzódó volt, hogy elterjedt róla: azért nem hajt rá a dögös német színésznőkre, mert valójában homár! Karin Dor így emlékezett vissza a közös munkájukra Ulf Lüdeke Terence Hill-könyvében:

"Amikor néhány nő ismét sugdolózni kezdett Mariótól, odamentem a férjemhez, Haraldhoz, és azt mondtam neki, végére kell járnom, hogy homoszexuális-e Mario. Ezután odaléptem hozzá, szájon csókoltam, amit ő viharosan viszonzott. Aztán azt mondtam, jól van, most már elég! Megfordultam, visszatértem a kis csoporthoz, és kijelentettem: Na látjátok, nem az."  

Ahogy a '60-as évek NSZK westernjei Európában ugyanolyan népszerűek lettek, mint az olasz spagettiwesternek, Karin Dorból nemzetközi sztár lett. Még a Bond-producerek is felfigyeltek rá, és bár eredetileg egy másik híres német színésznőnek, Eva Renzinek akarták adni a SPECTRE bűnszervezetnek dolgozó német kémnő, Helga Brandt szerepét, a hosszú casting után végül Karin került be a Csak kétszer élsz stábjába.

16-onnevitque2fois196716jp-g.jpg

A Bond-lányok közt ő is abba a csoportba került, akik a főgonosznak dolgoznak, meg akarják kínozni és/vagy ölni Bondot, de a világuralmi tervek szövögetése közben azért persze megengedik, hogy a 007-es ágyba vigye őket, de végül nem tudják megölni, ezért nekik kell meghalniuk.

A korábbi Bond-lányokhoz hasonlóan Karin is jól érezte magát Sean Connery társaságában a forgatások szüneteiben, bár arról nincs hír, hogy kufircoltak volna. Igaz, kicsit gyanús, hogy a színésznő egy évvel a Csak kétszer élsz premierje után, 1968-ban elvált a westernfilmes férjétől, és csak '72-ben házasodott újra...

d2ce9f2fc42c3610f5e095c85e8bcdab.jpg

Karin Dor a Csak kétszer élsz után is jól sáfárkodott azzal, hogy az egész világ megismerte Bond-lányként: szerepelt többek között Alfred Htichcock Topáz című, 1969-es thrillerében.

YOLT-Karin-Dor.jpg

Ráadásul egész szép színpadi karriert futott be az elmúlt évtizedekben.

1938-karin-dor-james-bond7_386676a.jpg

Közben elfogyasztott két férjet is: 1972 és 74 között Günther Schmuckerrel élt, 1988-tól 2007-ig pedig a Tízparancsolat és a Goonies sztárkaszkadőrével, George Robothammel.

karindor_fr.jpg 

Karin Dor idén múlt 76 éves, de a mai napig aktív: legközelebb a Triple WixXx című német vígjátékban lesz látható.

12464296_ori.jpg

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nerdblog.blog.hu/api/trackback/id/tr356589647

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hollario 2014.08.10. 15:07:13

És meglátod a cikkben, hogy "Winettou", és már tudod, hogy, igen, megint Szűcs Gyula. Jó, hogy nem "Wine, two".

huong 2014.08.10. 15:30:09

gyönyörú nő. Hamvas Béla írta vhol, nincs a világon annál menőbb dolog, mint szép és ünnepelt nőnek lenni. Hát.. lehet,hogy igaza volt.
süti beállítások módosítása
Helló