A 90-es évek sok tekintetben egy feneketlen fekete lyuk volt, és ez bizony a könyvkiadásban is meglátszott. Már a regények szövege is tele volt hibával, a legócskább papírra nyomták (tudjátok, amelyik döglött szürke volt, tele szeméttel és némelyiket ki lehetett szedni a papírból), és a borítókban sem ismertek kegyelmet. Míg a Valhalla a Boros-Szikszai páros menő festményeit használta, addig a Cherubion és egy csomó zugkiadó egészen megdöbbentő szörnyszülöttekkel álltak elő. Most megmutatjuk a leggyalázatosabbakat. Némelyik annyira rossz, hogy nem lehet nem imádni.
(Megjegyzés: a borítók színvonalához méltóan a fotók is általában elég ócska minőségben találhatók meg a neten.)
A regényfosó Nemere István több olyan csudát is írt, aminek csupán az volt a célja, hogy megtévessze a gyanútlan vásárlót. Ennek a könyvnek sincs semmi köze a Robotzsaruhoz, de egészen biztos, hogy a gagyi borítókép ellenére akadt olyan, aki gondolkodás nélkül megvette. Ugyanilyen furfangos szemét volt a kamu Alien-regény is.
A Csillagkapu koppintásnak sajnos bedőltem. Emlékszem, annak idején nagyon felcsigázott, aztán miután kikönyörögtem rá a pénzt anyutól és megvettem, már gyerekként teljesen felidegesített. Itt Nemere már harring, nem pedig hering.
A régi Hulk sorozat (egyik) címszereplője, Lou Ferrigno virít a borítón, a gagyi Herkules-filmjéből. A jó kis 90-es évek, amikor azt lehetett ellopni és onnan, amit csak nem szégyelltek. A tömény szutyok hangulatot a regény fülszövege is erősíti, és úgy kerek a világ, hogy álljon itt az is, mert fantasztikus. Már olvasnám is a könyvet
(nem).
A világhírű Eric von Lustbader, a feszültség és a lélegzetelállítóan sebes akciók mestere, ismét a nagy kaland sűrűjébe vezeti az olvasót: New Yorkba, Párizsba… és legfőképp oda, ahol a kábítószer születik… Kambodzsa és Vietnam üvegházszerűen forró, fojtogató belsejébe!… Oda, ahonnan a fehér méreg halálos útjára indul a világ kábítószer-kereskedelmi csatornáin, ahol az indulatok perzselőbbek, mint a dzsungel hősége… a hagyományok könyörtelenebbek a természet törvényeinél!
Ősi, misztikus világ húzódik meg e járhatatlan területek szívében lappangó borzalmakkal, küzdelemmel, mágiával és cselszövéssel. Aki e sötét birodalmat mozgatva irányítja az ópium termelését, az hihetetlen gazdagságra és hatalomra tesz szert a térségben és világméretekben egyaránt. A CIA és a KGB előtt sem titok ez. Az események a föld több pontján neki is lendülnek!…
S hogy miképp szerezhető meg az ópiumhatalom? A megoldás kulcsa a KARDOK ERDEJE, a Prey Dauw nevű évszázados talizmán birtoklása, amely élet-halál urává tesz a vad, babonás khmerek lakta vidéken.
Pénz és hatalom!
A Prey Dauw megszerzéséhez ezernyi veszélyen át vezet az út!… Lustbader sodró lendületű, végsőkig feszült, valós elemekből építkező regényében bepillantást nyerhetünk e küzdelembe, mely New Yorkban, Párizsban s legfőképp minden baj forrásánál: Kambodzsa ősi, sötét ópiumbirodalmában zajlik!
Szinte halljuk a lépések neszét a felázott avaron, a fülledt, őserdei félhomályban megpillantjuk az éles pengék gondolatnál sebesebb villanását, miközben Lustbader, a nagy varázsló lapról lapra csigázza érdeklődésünket a végkifejletig.
Ezt a könyvet nem lehet letenni…
Először azt hittem, hogy a "világhírű Eric von Lustbader" csak egy a 90-es évek hazai álneves íróink közül, de nem. Bár nem valószínű, hogy szegény Eric tudott a lélegzetelállító regénye magyar megjelenéséről...
A következő borítókat csendes szemlélésre ajánljuk, a korszak hangulata garantáltan fejbevág.
Legvégül álljon íme a kedvencem. Annyira rossz, hogy egyszerűen fantasztikus: Conant látványosan a kor Marvel képregényeiből próbálta lemásolni a művész, kevés sikerrel, ám annál stílusosabban.
Imádom.
Nektek mi a kedvenc gagyi könyvborítótok a korszakból?
