Steve Jacksonnak és Ian Livingstone-nak a Tűzhegy varázslója megírásakor még fogalma sem volt, mekkora őrületet szabadítanak el a lapozgatós könyveikkel, később azonban már nem volt megállás: a játékosok, na meg a telhetetlen Penguin/Puffin kiadó újabb és újabb kalandokat követeltek. A brit szerzőpárosnak kapóra jött, hogy van egy másik, amerikai Steve Jackson is, aki nemcsak egy hozzájuk hasonló fantasy geek, de maga is játékokat tervez, így gyorsan leszerződtették néhány lapozgatós könyv megírására. A GURPS-vezér Jackson pedig nemcsak összerakta az egyik legjobb kalandot, a Skorpiók Mocsarát, de behozott egy seregnyi újítást a műfajba.

Például azt, hogy a történet ne a 400. fejezetponton érjen véget happy enddel, hanem a játékos dönthesse el, kit akar szolgálni Láphatár három mágusa közül: a semleges Vasöklűt, a gonosz Bakót, vagy a kalácsképű öregapót, a jó Selatort. Vasöklű a lápvidék részletes térképet kéri tőled, Selator egy fura növény bogyóit, Bakó pedig azt, hogy mészárold le a mocsárban bujkáló konkurenciát, a Madarak Mesternőjét, a Kertek Mesterét, meg a többi hippi varázslót.

Jackson a „csak jobbra vagy balra mehetsz”-típusú labirintus-koncepciót is kihajította, a Skorpiók Mocsarában akár életed végéig mászkálhattál oda-vissza a tisztások között (térképkészítés nélkül még meg is van rá minden esélyed). A könyv persze ugyanolyan lineáris felépítésű volt, mint az összes többi: ha elsőre nem kutattál át az adott helyszínen mindent, második alkalommal már nem találtál ott semmit. De itt legalább megvan az illúziója annak, hogy nagyobb befolyásod van a történésekre, mint a többi könyvben. Jackson egyébként megtartotta ezt a játékmetódust, és 86-ban a Robotkommandónak is többféle befejezést írt.

A Skorpiók Mocsara
Írta: Steve Jackson, illusztrálta: Duncan Smith,
fordító: Varsányi Mária
eredeti kiadás: Puffin Books, 1984, magyar kiadás: Rakéta, 1989

(Könyvesblogról átemelve)