Rajongásom a kalózok és Stevenson Kincses szigete iránt közismert (már a 10 kedvenc könyvem posztban is megírtam), úgyhogy nálam a Vértengerek a kisebb hibái ellenére is simán dobogósnak számít. Még csak az sem von le az értékéből, hogy nem Steve Jackson és Ian Livingstone játékkönyve, csak a "Presents"-sorozat tagja: Andrew Chapman írta 85-ben, miután már leszállított két scifit (az Űr-orgyilkost és a Ketheri maffiát) a túlterhelt szerzőpárosnak, akiket még mindig évi 6 könyves szerződés kötött a Penguin kiadóhoz, pedig legszívesebben már a saját cégük, a Games Workshop társasjátékain dolgoztak volna.

A Vértengerek abszolút úttörő volt abból a szempontból, hogy már az elején egyértelművé tette: ebben a történetben nem hős lovag, hanem igazi, elvetemült kalóz vagy, aki végre nyugodt lelkiismerettel fosztogathat templomokat, mészárolhat le egész karavánokat, és zsebelhet ki hullákat. Amit persze az összes többi Kaland-Játék-Kockázat könyvben is mindig megteszel, de azokban mégiscsak az igazság meg a jóság bajnokának szerepében kellett tetszelgni. Ez az attitűd viszont létkérdés a Vértengerekben, a játékkönyv helyszíne ugyanis Khul, a Sötét Kontinens.

Az itteni kalandok mindig is nyersebbek, brutálisabbak voltak: míg Ian Livingstone kedvenc vidékén, Allansiában vagy Steve Jackson Óvilágán mindig a hagyományos high fantasy birodalmak és az elfek, a törpék és az emberek bajnokai harcolnak a sötétség erői ellen, addig Khul földjén inkább a hard fantasy-elemek dominálnak. A howardi örökség a Vértengerekben is mindenhol visszaköszön: az arab világot idéző forgatagban ravasz karavánvezetőkkel kell alkudoznod, de ha van elég aranyad, izomagyú barbárok szegődnek melléd. A tengerek szörnyei hatalmasak, veszedelmesek, de rengeteg kincset őriznek, a szigeteken rég letűnt vallások templomai omladoznak: elhagyott áldozótermeikben jó esetben a halott papok ékszereit, rosszabb esetben valami istentelen, túlvilági teremtményt találsz. A nők pedig gyönyörűek, feslettek és szinte mindig átvernek.

Sajnos a Conan-novellákat idéző, hajókázós-kardozós történet a végére kifullad. A kalózversenynek induló kaland második felében már rengeteg az Odüsszeia-nyúlás: az egyik sziget királyától megkapod egy zsákban a szeleket, aztán le kell verned a Küklopszot, és egy varázslónő szigetén állattá változol a fosztogató-zabáló legénységeddel együtt. Bónusznak az ötlethiányban szenvedő író még Umnapistit is idekeverte a Gilgames eposzból egy vízözönös utalással.

Vértengerek
írta: Andrew Chapman, illusztrálta: Bob Harvey
fordító: Varsányi Mária
eredeti kiadás: Puffin Books, 1985, magyar kiadás: Rakéta, 1990

(Könyvesblogról átemelve)