Itt a filmtörténet legjobb sztriptíztánca!

2013. november 04. 08:00 - -Szűcs Gyula-

VHS-gyöngyszemek a 90-as évekből, 1. rész: True Lies

truelies300.jpgJames Cameron a 90-es évek elején ahelyett, hogy leforgatta volna a Terminátor 3-at, inkább azon dolgozott, hogy Kyle Reese, azaz kedvenc színésze, Michael Biehn főszereplésével összehozzon egy Pókember mozifilmet. Ekkor csörtetett be hozzá Schwarzenegger a True Lies forgatókönyvével, és azzal az ötlettel, hogy ő akarja eljátszani a saját felesége után nyomozó terrorelhárító ügynököt. Arnold így emlékszik vissza a film megszületésére Emlékmás - Életem hihetetlen, de igaz története című életrajzi könyvében: 

„Bobby Shriver felhívott, és azt mondta, hogy látott egy európai mozit, amelynek szerinte érdemes lenne megcsinálni az amerikai változatát. A sógorom elmesélte, hogy a Titkolt titkos ügynökök című francia film is egy olyan 007-es jellegű szuperpasasról szól, akiről a felesége nem tudta, mi a foglalkotása. Azonnal beleszerettem a sztoriba, de Bobbynak igaza volt: ebben a formában túl statikus volt egy amerikai néző számára. Több akciót és energiát kell belevinni. Azonnal Jim Cameronra gondoltam.”

Cameront annyira meglepte egy akciódús Arnold-vígjáték ötlete, hogy elvállalta a rendezést, pedig a saját bevallása szerint mindig is gyűlölte a vígjáték műfajt.  

Az, hogy Cameron nem igazán tudott mit kezdeni a klasszikus vígjátéki elemekkel, nagyon meglátszik a filmen: ahol soványnak érezte a poénokat, oda berakott pár lövöldözést és robbantást. A True Lies eleje így egy briliáns James Bond-paródia lett, a műfaj összes kellékét felvonultatva: kapunk sítalpas üldözést, búvárkodást, adatlopást és koktélruhás nővel flörtölő, szmokingos főhőst, aki halomra lövi a katonákat a gonoszok titkos főhadiszállásán.

arnoldschwarzenegger1.jpgA film középső harmada egy 91-es francia film, a Titkolt titkosügynök remake-je. Az eredeti verzióban az unalmas telefonszerelőről (Thierry Lhermitte) derül ki, hogy valójában titkosügynök. De ahelyett, hogy a terroristákat kergetné, inkább a feleségét figyeli meg, mert arra gyanakszik, hogy az unatkozó asszonyka egy magát szuperkémnek hazudó autónepperrel csalja meg őt. Még az a jelenet is stimmel, hogy a főhős saját maga szervezi be a feleségét egy kamu bevetésre, hogy végre legyen egy izgalmas randevújuk.

A két verzió azonban az utolsó harmadban már gyökeresen eltér, itt érződik csak igazán, hogy James Cameron a vicces akciófilmek, és nem az akciódús vígjátékok mestere. Míg a Titkolt titkosügynök gonosz fegyverkereskedője csak egy párizsi focistadiont akar felrobbantani, a True Lies gonoszai, a Crimson Jihad terrorszervezet Florida partjairól bombázná szét nukleáris rakétákkal Amerikát.

Szerencsére a jó öreg Arnold megakadályozza őket ebben: miután helikopteren lógva kimenti a feleségét egy sofőr nélkül száguldó limuzinból (Jamie Lee Curtis dublőr nélkül, saját maga forgatta le a jelenetet!), egy Harrier vadászgéppel szétlövi a terroristáktól nyüzsgő toronyházat. Utóbbi esemény ráadásul nemcsak azért emlékezetes, mert a vadászgép hátán ugrálás sokkal látványosabb, mint a 13 évvel későbbi Die Hard 4 hasonló jelenete, hanem mert Schwarzenegger itt nyögi be pályafutása egyik legbüntetőbb egysorosát a rakétáról lelógó terroristavezérnek: "You're fired!"

És persze a True Lies mellett szól az is, hogy 91-es francia változatban  nem dobta le a textilt olyan látványosan, mint Jamie Lee Curtis:

(A filmet november 4-én, hétfőn és 5-én, kedden is levetíti az HBO Comedy.)

True Lies: Két tűz között (1994) - ítélet:

4hcsillag560.jpg

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nerdblog.blog.hu/api/trackback/id/tr685613177

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.11.04. 11:53:01

ha nem is a legjobb, de dobogós. :D

Benedek_Úr 2013.11.30. 21:44:57

A sztripes jeleneten kívül ez a másik kedvenc:
www.youtube.com/watch?v=9WRf6Q1o7PE
...rögtön Jamie riszája után persze. :)

Tyeplica 2014.02.11. 13:12:10

Rakétázni biztos nem akart a Krimszon Dzsihád, mert rakétájuk nem volt, csak robbanófejük.

Mondjuk az is hülye, aki a film első negyed órájában nem jön rá mindenre. Elhangzik, hogy eltűnt NÉGY robbanófej, majd kicsivel később mutatják Tia Carrere boltját, hogy behozott NÉGY darab szobrot. Kapásból le kéne, hogy essen a tantusz mindenkinek. Aztán később valóban a szobrokból szedik ki a robbanófejeket.

Celtic 2014.02.11. 19:48:15

Azert sztem a legjobb JB-parodia (legalabbis amit en lattam) az Belmondotol A kaprazatos

A káprázatos
(Le magnifique)

Mar ahogy kezdodik, a titkosugynokot az utcai telefonfulkevel vizbe dobjak, hoyg ott egy capa zabalja fel :)
süti beállítások módosítása
Helló