Donald Kacsa egy szemét náci?!?

2019. március 02. 17:07 - -Szűcs Gyula-

Az volt, de csak egyetlen epizód erejéig, 1943-ban. Disney még Oscart is kapott érte!

donald_duck_nazi.gif

A napokban egy nagyon érdekes cikket olvastam arról, hogy Walt Disney évtizedeken át az FBI besúgója volt. Azzal természetesen eddig is tisztában voltam, hogy a nagyokat álmodó, örök gyerek rajzfilmguru valójában közel sem volt annyira jófej, mint amennyire a róla szóló legendárium alapján gondolnánk, sőt! A kiváló PR-os vénájával nagyon ügyesen palástolta, hogy egy igazi nyereségorientált vadkapitalista, aki csak azért tolt bele dollármilliókat a razfilmgyártásba, hogy majd idővel a befektetése többszörösét vehesse ki. Az viszont engem is meglepett, mennyire ókonzervatív komcsifaló volt, aki a saját beosztottjait is felnyomta a Szövetségi Nyomozóirodánál, ha úgy látta, hogy a Hollywoodba beszivárgó kommunisták levadászásából előnyt kovácsolhat. 

disney.jpg

Disney-ről persze más legendák is keringtek: ugyanúgy kikiáltották például megveszekedett nácinak, mint harcos antifasisztának. Én amúgy az utóbbi felé hajlok, hiszen a második világháború idején elég sok náciellenes propaganda rajzfilmet készített a Disney stúdió – tavaly novemberben, Miki Egér 90. születésnapja apropóján többek között erről is beszélgettem Tímár ágival és Lay Vikivel a Klubrádión futó, menő popkulturális magazinműsorban, a Galaxis Kalauzban. Íme:

Az adásban elhangzottakhoz mindenképp szeretnék egy képes-videós kísérő anyagot is mellékelni – rögtön itt van például Mickey Mouse előképe, Oswald, the Lucky Rabbit.

mickey-mouse.jpg

Ahogy az adásban is elhangzott, az 1928-as Steamboat Willie című rajzfilmben maga Walt Disney fütyörészett és cincogott Miki Egér hangján. A kormánykereket tekergető egér azóta is emblematikus figurája a cégnek, és persze azóta már Miki sem szemétkedik annyit az állatokkal, mint itt, ahol még egy állatkínzó suttyó volt!

Az 1930-as évektől Walt Disney és a csapata egyre több új szereplőt találtak Miki Egér mellé. A barátságos Plútó kutya 1930-ban született meg, a szerencsétlen Goofy 1932-ben – egyes vélemények szerint ők valójában testvérek, csak Goofy egy icipicivel okosabb, és képes beszélni meg ruhákat felvenni...

disney-logic-2-dogs.jpg

Donald Kacsa 1934-ben született meg, és a matrózinge kapóra is jött Disney-nek, hogy a második világháború alatt propaganda célokra használja fel a karaktert a stúdió. 1942-ben Donald jó hazafiként beállt az amerikai hadseregbe, hogy hat kisfilmben harcoljon a japánok ellen az ázsiai fronton (ezeket a részeket Wartime Donald illetve Commando Donald gyűjtőnéven is szokták emlegetni, és majd egy külön posztban is kitérek rájuk a közeljövőben).
commando_donald.jpg

A végére hagytam a legszürreálisabb Disney-rajzfilmet 1943-ból! A Der Führer's Face című, Oscar-díjjal jutalmazott, énekes-táncos epizódban ugyanis egy bizarr álomjelenet erejéig Donaldból náci lett: a német hadigépezet szolgálatába állt, és egy lőszergyárban Chaplin Modern idők-béli gyártósoros jeleneteit megidézve folyton kart lenget a lövedékek között felbukkanó Hitler-portréknak! Íme:

TETSZETT A POSZT? CSATLAKOZZ A NERDBLOG FACEBOOK-CSOPORTJÁHOZ, ÍGY SOSEM MARADSZ RAJZFILMES, KÉPREGÉNYES ÉS VIDEOJÁTÉKOS KONTENT NÉLKÜL!

Imádod a régi meséket? Szereted a kedves kis rajzfilmfigurákat? Mindened a retró? Akkor a Mesék az ágy alól című képregény is pont neked szól! Bátran lapozz bele, és ha tetszett, rendeld meg akciósan itt!

17 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nerdblog.blog.hu/api/trackback/id/tr2814663673

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Willkommenskultur 2019.03.03. 17:11:31

Ugy laccik csak a brusszeli iszakost, meg a metelt spekit nem szabad plakatra rakni, ha Hitlert kritizalja Donald kacsa, az oke.

Luighi 2019.03.03. 21:24:35

Ha a "szabadságharcosok" nem nyűlják le a nácik tudását (és Werner von Braunt) akkor aligha jutnak el a Holdra! (De még a világűrbe ki se nagyon!)

ROTFL Manó 2019.03.03. 22:57:26

Ne is haragudj Gyula, de ez a címadás, meg a gondolatmenet enyhén szólva csúsztatás (vidéken as known as hazugság), mert attól, hogy Donald kacsa _álmában_ egy fegyvergyárban KÉNYTELEN dolgozni ÉS a fűhrer képeinek tisztelegni (mert ha nem, rögtön szuronyt kap a pofájába), az rohadtul nem azt jelenti, hogy ő vérbeli NSDAP hívő! Álljunk már meg egy polgári szóra! Attól, hogy mi is rá vagyunk kényszerítve arra, hogy ebben az országban lakjunk, attól még nem feltétlenül vagyunk Orbán hívei! Egyedül én tudtam értelmezni az egész rajzfilet? Egyedül én értettem meg az üzenetét, hogy ez paródiája a náci rendszernek? Hát ti nem láttátok a végén, ahogy Donald megkönnyebbülve ébred fel, hogy ez csak egy rossz álom volt és miközben a Miss Liberty szobrát simogatja, örül annak, hogy a szabadság földjén él? Nem. Te simán leírod, hogy Donald az náci, mert tisztelgett a fűhrer képeinek. Igen, b+, mert rá volt kényszerítve! Szuronnyal. Nem ugyanazt a rajzfilmet néztük?

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2019.03.04. 05:05:14

@ROTFL Manó: De hát írom is, hogy csak "egy bizarr álomjelenet erejéig" lett Donaldból náci, és a rádióadásban is elhangzott, hogy ez egy háborús propagandarajzfilm a nácik ellen, és Donald megkönnyebbülten ébred az álomjelenet végén, hogy nem kell a fegyvergyárban dolgoznia.

gigabursch 2019.03.04. 06:06:07

Ennyi az Oscar valós értéke.
Amúgy vakok és gyengénlátók fugyelem.!
Bal kézzel tiszteleg.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2019.03.04. 06:56:41

@Willkommenskultur: Tényleg, b+, hitler és disney is ugyanannak a pártszövetségnek a tagjai voltak egy békés szövetségi választás kampányában. Nem baj, agitprop komment megvolt, lehet menni a pénztárhoz.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2019.03.04. 07:00:35

@-Szűcs Gyula-:
"De hát írom is, hogy csak "egy bizarr álomjelenet erejéig" lett Donaldból náci,"
De hát nem náci lett belőle, hanem gyári munkás a náci németország háborús gépezetében...

Akkor is megdöglesz ha a fára mászol 2019.03.04. 08:40:04

@Comandante en Jefe: Koztudott, hogy Walt D. korabban Hitler nagy hive volt. Persze 1943ban ez mar nem volt ajanlatos.

2019.03.04. 09:32:05

@Luighi: Azt a tudást sok kevésbé lelkes tesztelő is megerősítheti, akik aközben haláloztak el, amikor az emberi test határait vizsgálták az űrutazásokhoz. Te se biztos, hogy kidobtad volna a szemétbe.

mihi4 2019.03.04. 09:33:25

Walt Disney egy FBI besúgó volt, egy spicli.

2019.03.04. 09:44:50

Szánalmas, ócska clickbait Blikk színvonalú címadás lvl. 99. Miért van erre szükség?

2019.03.04. 10:48:33

@Luighi: Kb. ugyanaz elmondható a "béketáborról" is.

Egy Hun Hunniából 2019.03.04. 11:14:27

@Legfelelősebben gondolkodó felelőtlen ember: Nem a kidobás vagy nem kidobás a kérdés!
Az a baj, hogy azóta is FOLYAMATOSAN MEGY a szemét nácizás, fasisztázás azok részéről, akik maguk sem külömbek, sőt inkább a legalja, mert másra lőcsölték, toltjáj a probléma kicsontozását, ők meg "csak" az eredményt orozzák el! Ugye világos , hogy ez a helyzet, és azóta sem változott kicsit se!

midnightcoder2 2019.03.04. 12:59:27

@Legfelelősebben gondolkodó felelőtlen ember: Az egész (amcsi és orosz) rakétaprogramja a jó öreg V2 FAO-ra épült. Ami már képes volt arra, hogy elhagyja a légkört - noha nem erre tervezték.

midnightcoder2 2019.03.04. 13:02:19

@Egy Hun Hunniából: A nácizással nem ez a baj, attól hogy valaki feltalál valami értelmeset még lehet gazember. A nácizással inkább az a gond, amikor azoknak az eszméknek a hívei náciznak amik nevében alsó hangon is legalább 10x annyi civilt gyilkoltak le mint Hitlerék a Holocaustban.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2019.03.04. 14:31:27

@Egy Hun Hunniából: Az azért megvan, hogy a náci Németország nem pusztán azért szerepel olyan előkelő helyen a történelemkönyvekben, mert jelentős haladást értek el a rakétatechnológia terén?
süti beállítások módosítása
Helló