A kultikus Kaland-Játék-Kockázat könyvek megszületésének 30. évfordulója alkalmából indított cikksorozatomban ezúttal a gyilkos fűszálakat, pszichedelikus gombamanókat, torz halembert és trükkös galócát felvonultató Végzet erdejét mutatom be, ami ráadásul (a Káosz fellegvárához hasonlóan) egyetlen harccal végigjátszható! Még úgy is, ha a karaktelalkotáskor csupa egyest dobunk, és 7-es Ügyességgel, 14-es Életerővel meg 7-es szerencsével vágunk bele a kalandba.
A Végzet erdejét a magyar rajongók viszonylag későn, 1991-ben, a Rakéta Kiadó sorozatának utolsó előtti darabjaként ismerhették meg - holott az eredeti Fighting Fantasy-szériában ez volt a Tűzhegy után következő játékkönyv. Azok közül pedig a legelső, amiket Ian Livingstone egyedül, Steve Jackson nélkül írt meg, mivel 1983-tól a Tűzhegy óriási sikere miatt a párosnak már külön-külön kellett dolgoznia, hogy évente 6-8 könyvet le tudjanak szállítani a Puffin Booksnak.
Sajnos ez a kötet nem tartozik a jó játékkönyvek közé. Malcolm Barter illusztrációi szörnyűek: ritkán szöveghűek és hangulatban meg sem közelítik a Tűzhegyet benépesítő Russ Nicholson munkáit vagy John Blanche utánozhatatlanul torz figuráit a Sorcery!-sorozatból (nem is szerződtették többször a Végzet erdeje után). És míg Steve Jackson zseniálisan kitágította a műfaji határokat a sorozatban harmadikként megjelenő Káosz fellegvárával, Livingstone kalandja óvatos szárnypróbálgatás lett, ahol a játéktechnika és a hangulat is több sebből vérzik.
A Végzet erdeje ugyanis nem több egy kibővített Tűzhegy-labirintusnál, ahol kulcsok helyett a kőhidafalvai törpék pörölyét kell megkeresni. Nincs Zagorhoz hasonló, markáns főgonosz: le kell verni az erdő idióta lakóit, és el kell kapni két nyavalyás goblint, akik képesek voltak szétcsavarozni(!!!) Gillibran király legendás mágikus kalapácsát. Amit ha nem találunk meg, Kőhidafalva kapujából egy bosszantó bug miatt végtelen ciklusba keveredve újra és újra elindulhatunk az 1-es ponttól a keresésre, egészen addig, amíg az újratermelődött szörnyek és csapdák le nem csökkentik nullára a szerencsénket (ekkor a dombi emberek halálra nyilaznak).
A Végzet erdejének jóformán egyetlen emlékezetes pillanata sincs. Legfeljebb az, hogy a Fekete Erdő nem egyéb, mint Allansia legidiótább és legbizarrabb lényeinek gyűjtőhelye, akik valami különös szimbiózisban élve, tisztásokon és kis fakunyhókban gubbasztva várják az arra járó hősöket, hogy aranyat követeljenek tőlük, amit aztán nem tudnak semmire sem elkölteni. Tipikusan ilyen szereplő Arragon, aki a Hóboszorkány ál-Gyógyítójához hasonlóan azzal az őrült ötlettel akar meggazdagodni, hogy egy vadonbéli, eldugott helyen nagyhatalmú varázslónak adja ki magát, és megvámolja az arra vetődő kalandozókat.
Livingstone a zaklatott életvitele és a kőkemény határidők miatt ("Nappal a Games Workhsopot irányítottuk, éjjel játékkönyveket írtunk.") vélhetőleg kissé tudatmódosult állapotban rakta össze ezt a könyvet. Máskülönben mit keresne az erdőben a Hieronymus Bosch-festményekről szökött halfejű ember, a vámpírként viselkedő fű vagy a vicces gomba, amit ha megeszünk, megcserélődik az Ügyességünk értéke a Szerencsénkkel? És ha már gombák: egészen elképesztő módon egy komplett kis önellátó farmjuk van az erdő alatt azoknak a néma, koboldszerű klónkertészeknek, akik piros és zöld kalapos gombákat termesztenek, egy kőtrónusban ülő, koronás Tűzdémon a munkafelügyelőjük és ha valamelyiküket megöljük, az azonnal tócsává olvad, hogy aztán mérges gázt böfögő, bíborkalapos gomba nőjön a helyére.
Nagy pozitívuma viszont a kötetnek, hogy már itt felsejlik Ian Livingstone világépítő szándéka: megismerjük a későbbi kalandjainkban rendszeresen visszatérő allansiai varázslót, Yaztromót és a kőhidafalvai törpékkel is sokszor találkozunk még (az itt bemutatott Hóboszorkány barlangjaiban, ami a Végzet erdejének előzménye, Stubb és a törpkommandó pont a Fekete Erdőbe indul megkeresni a kalapácsot). Livingstone emellett halálosan komolyan gondolta a "Te döntöd el, mikor melyik utat választod, milyen csellel kerülsz ki a csapdából, melyik teremtménnyel csapsz össze"-jelmondatot: bár a kötet tele van közepesen durva szörnyekkel (ogre: 8/12, óriás: 9/9, alakváltó: 10/10, tűzdémon: 10/10, wyvern: 10/11, stb.), a megfelelő tárgyak birtokában egyetlen goblin agyonverésével, komolyabb sebesülés nélkül át tudunk lopózni az erdőn. Így:
Spoilerveszély! Itt következik a Végzet erdejének villám-végigjátszása!
Mivel sebesülni minimálisan fogunk, az ügyességünk pedig semmit sem fog változni a játék során (a mágikus és átkozott tárgyak itt nagyon helyesen a Támadóerőt módosítják - nincs is rosszabb, mint amikor nem tudjuk kiélvezni egy mágikus kard bónuszait, mert az ügyességünk nem mehet a kezdeti érték fölé), karakteralkotáskor válasszuk a Szerencse italát. Miután eltemettük szegény Nagylábot, Yaztromo tornyában poénból rátámadhatunk a különc varázslóra (54), de utána gyorsan béküljünk ki vele, különben békává változtat (a könyvben egyébként csak itt, a ghoulnál és a tűzdémon koronájától tudunk automatikusan meghalni). A dolgozószobájában ne költekezzünk ész nélkül: kizárólag Szenteltvizet, Erőkarperecet, Hajítókesztyűt és Fokhagymát vegyünk tőle, így marad még 20 aranyunk (261, 177). Az erdőben az első kereszteződésnél forduljunk keletre (160). Hagyjuk a varjúvá változtatott fickót, mert ő is csak a pénzünkre pályázik, ahogy szinte az összes nyomorult teremtmény ebben a könyvben. Menjünk szó nélkül északnak (8), bújjunk el a két Hobgoblin elől (392, 157) és a Bűzféreg (helyesebben: Tüskeféreg) gödrébe se másszunk le, haladjunk tovább észak felé (337).
A lapozgatós könyvekben minden lakott barlangot ki kell fosztani, tartsuk hát be a hagyományokat (230)! Odabenn csapjuk fejbe az Ogrét a Hajítókesztyűvel eldobott kővel (137, 55) aztán nézzük meg, milyen vacsorának tartogatott lényt zárt a ketrecbe (168, 117). Egy goblin az, aki hálából, amiért kiszabadítottuk, nekünk ront. Szerencsére egy 5-ös ügyességű, 4-es életerejű szörnyet még egy vak, féllábú, kampókezű koldus is le tud verni a Kaland-Játék-Kockázat univerzumában, így a miénk lehet a goblin szerencsehozó medálja, ami nem más, mint Gilibran kalapácsának ébenfa nyele (232)!
Rutinos kincsharácsoló kalandozóként kutassuk át a barlangot (263), de az ezüstládikát inkább hagyjuk ott, mert durván sebző mérges gáz van benne, nekünk viszont nincs orrszűrőnk (358). Kinn ha szerencsénk van, elkerüljük az Ogre kötélcsapdáját (40, 274), ha nincs, egy kapzsi kisfiú 5 aranyért kiszabadít minket (218). A Majomember kunyhójában viszont nem kell feleslegesen megveretni magunkat, menjünk inkább tovább északnak (109).
A négyes kereszteződésben forduljunk nyugatnak (124). Innen csak északra mehetünk (180), a következő leágazásnál viszont kanyarodjunk le nyugatra (361). Bevárhatjuk a kutyákkal vadászó nemesurat (396, 364, 194), bár ő csak egy csomag nadragulyát ad a farkasember ellen, akit amúgy ki lehet később kerülni. Menjünk nyugatra a muszklimikulás Quinn házához (99, 209), akit az Erőkarszalaggal könnyedén lenyomhatunk szkanderban (28, 52): jutalmunk egy adag Lebegtetőpor (78, 349). Menjünk tovább kelet felé (102), onnan északnak (105). Megvizsgálhatjuk a foglyul ejtett barbárt (384), de ne segítsünk neki, mert ha kiszabadítjuk, ugyanúgy verekedni akar, mint a hálátlan goblin (394). Menjünk inkább át az erdei folyó északi partjára a csúszós köveknél (66).
Éjszaka nem fogunk tudni aludni a Vámpírdenevérektől (325), de a Yaztromótól vett fokhagymával elzavarhatjuk őket (268, 119). Reggel irány észak (90), itt valószínűleg megsebesülünk a vad dombi emberek nyílvesszőjétől, de amíg rajtunk röhögnek, fussunk el mellettük (348, 188). Haladjunk folyamatosan nyugatnak (221, 378), de ne foglalkozzunk a gombán szunyókáló törpével (aki pont úgy néz ki, mint a náci karikatúrák gonosz zsidója), jobb helyen van nálunk az az 5 arany, amit elszedne (67, 113).
Az északi kunyhó elől ellophatunk egy bűvös vázát (324, 161, 341): 5 arany, egy sárkányfog és egy +5 életerőt adó ital van benne (utóbbival visszagyógyíthatjuk a nyílvessző okozta sérülést). Irány észak (149, 306), ahol egy kripta áll, elvileg ide kellene egy ezüstkulcs, amit a dombi embertől szerezhettünk volna meg. Igyuk meg gyorsan a Szerencse italát, mert kulcs híján fel kell feszíteni az ajtót, vagyis az épp aktuális ügyességünknél és a szerencsénknél is kisebb számot kell kidobnunk két kockával (379, 73, 327).
Menjünk le a lépcsőn (351), gyújtsuk meg a kriptában lévő gyertyát (292) és lebegtessük odébb a súlyos kőlapot a Quinntől elnyert porral (95, 173). A szarkofágból kiugró ghoult intézzük el Yaztromo szenteltvizével (58): a jutalmunk 25 arany, és Gilibran kalapácsának feje, amit a néhai hullazabáló párnának (!!!) használt. Siessünk tovább Kőhidafalva felé (112, 103), ne törődjünk a sárkánynak félrefordított wyvern fészkével (360), az öt tárgyat követelő banditacsapatnak pedig adjuk oda hasznavehetetlen nadragulyát, a sárkányfogat és 3 aranyunkat, hogy harc nélkül továbbengedjenek (279, 246), hiszen itt csak egy fordítási hiba miatt kellene minden tárgyunktól megválni. Az északra vezető ösvényen kiérünk a Fekete Erdőből (204), és mivel már nálunk van Gilibran szétcsavarozott(!!!) varázspörölye, Kőhidafalva megmenekült, a törpék végre le tudják verni a Trollokat. Jutalmunk egy szárnyas arany sisak valamint egy ezüstdoboz, csak a fordító, Varsányi Mária azt már elfelejtette beleírni a magyar változat végére, hogy ebben egy rakás ékszer és drágakő lapul.
Értékelés:
