Az év popkult híre: újra lesz Rahan a Kockásban!!!

2018. november 25. 17:29 - -Szűcs Gyula-

25 év után feltámadt gyerekkorunk kedvenc lapja, most már a Tűzhajú is benne lesz!

kockas_rahan_coverfoto.jpg

Alaposan felbolygatta a hazai képregénykedvelők vasárnap délutánját a Vitanum kiadó vezetője, amikor egy hónappal előre hozta az idei karácsonyt, és mindenkinél szélütést meg szívbillentyű-zavarokat okozva bejelentette a Facebookon:

ismét lesz Rahan a Kockásban!

Egészen pontosan a Kockás 2018-as téli különszámában, ami november 30-án kerül az újságosokhoz, a december 2-án megrendezésre kerülő Hungarocomixon pedig kedvezményes áron lesz kapható. Nagyon jó hír ez a veterán képregényrajongóknak, hiszen a 25 éves kényszerszünet után pont egy évvel ezelőtt újraindított Kockásból kivétel nélkül mindenki hiányolta gyerekkorunk kedvenc késpörgető ősemberét, aki pont olyan volt, mint egy kőkori úttörő: ahol tudott, segített. Persze Pifet, Kogant és Dr. Justicét is sokan hiányolták tavaly ilyenkor (sőt, én még Taraót is!) – reméljük, lesz annyi visszatérő vásárlója az első egy éve után a régi-új Kockásnak, hogy előbb-utóbb Rahan mellett a többi régi, közönségkedvenc francia képregény alkotója (vagy annak örököse) is beadja a derekát, és áldását adja a magyar nyelvű kiadásra!

November 30-án tehát irány a legközelebbi újságosbódé, pont mint a '80-as években, december 2-án pedig gyertek a Hungarocomixra! Addig is vigyázva pörgessétek a késeteket, és óvatosan ugorjatok örömötökben Rahan-fejest a széktámláról a franciaágyba, nehogy baj legyen!

TETSZETT A POSZT? CSATLAKOZZ A NERDBLOG FACEBOOK-CSOPORTJÁHOZ, ÍGY SOSEM MARADSZ KÉPREGÉNYES, RETRÓ JÁTÉKOS ÉS VICO-FILMES KONTENT NÉLKÜL!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nerdblog.blog.hu/api/trackback/id/tr9014392460

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2018.11.25. 22:28:41

Jesz jesz jesszzz.... Ez ha jól értem, két Kockást jelent decemberre...

Fausto(tm) 2018.11.26. 10:08:58

Már egy éve van újra kockás? Hogy RAHAN az idő!

grungi · http://grungirpg.blog.hu 2018.11.26. 13:00:41

Már csak Dr. Justice hiányzik. :)

PizzaPityu 2018.11.26. 17:07:37

A gyerekeimnek mutattam a régieket. Leszarták... Inkább csináltam volna helyettük kiszéket.

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2018.11.26. 18:32:17

Tehát november 30-án két Kockás jelenik meg. A legjobb hír mostanában!

Rémbódess 2018.11.26. 20:29:57

@PizzaPityu: Az én lányom se gerjedt rá... :(

Bergyilkos Bohoc 2018.11.26. 20:36:51

Most nem azért, de mitől "különszám", ha koppra ugyanolya, mint a többi Kockás? Talán csak nem azért mert a Rahan nevében plusz pénzt lehet kaszálni?

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2018.11.26. 21:10:22

@Bergyilkos Bohoc:
Attól különszám, hogy a normál havi megjelenésen túl jelenik meg. Nem Rahan nevében kaszálnak, hanem egy külön újságért külön pénzt kérnek. Szerintem jól csinálják.
Nagyon szeretném, hogy hosszú távon sikerük legyen.

Bergyilkos Bohoc 2018.11.26. 21:40:20

@p.a: Az nem különszám, hogy gondolok egyet és kvázi a januári Kockást két héttel előbb jelentetem meg. Az én olvasatomban a különszám EGYEDI. Valami nagyobb lélegzetvételű változás. Mondjuk dupla terjedelmű, vagy az egész újság elejétől végéig egy hosszú komolyabb képregény... vagy tudom is én. De itt láthatóan az történt, hogy sikerült megszerezni egy rég áhított nevet és "gyorsan" csináltak még egy sima Kockást, mert Rahan miatt tuti, hogy rámozdulnak.

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2018.11.26. 23:38:10

@Bergyilkos Bohoc:
Nem tudom, mi a gondod. Különszám, mert egyel több jelenik meg, mint amire bárki gondolt. A normál megjelenéseken felül, a normál megjelenésektől külön. Van, aki örül neki, pl én. Aki nem, az ne foglalkozzon vele.

Úgy állítod be, mintha itt valami átverés lenne, pedig nincs (gondolom). A különszám azt is mutatja, hogy az új Kockás működik, remélem hosszú távon is.

Ja és látom van Sylvio is, az külön öröm.

Spiritmonger 2018.11.26. 23:54:52

Szilvió volt a legjobb, az elmebeteg rovarbrigáddal, meg Artúr, a tejivó szellem.

2018.11.27. 09:18:55

Mi lett a vége anno a Rahannak? Volt valami szikla, amit keresett mert ott voltak a szülei, vagy ilyesmi, már csak félig dereng. Meglett végül?

Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2018.11.27. 18:37:03

@Bergyilkos Bohoc: Üdv. Én úgy olvastam face-n, hogy attól különszám, hogy ebben olyan Rahan, egyéb korabeli, 70-es 80-as évekbeli klasszikusok jelennek meg amelyek 25 éve nem jutottak el hozzánk. Míg a rendes havi Kockásban már mai XXI. századi képregények jelennek meg, főként (de nem kizárólag)

Valahogy így olvastam a különbséget.

Bergyilkos Bohoc 2018.11.27. 21:26:42

@Sigismundus: Na, ez nem is hülyeség. Ennek mondjuk még lenne is értelme: Kockás - retró különszám.
Csak az a gond, hogy a tartalomjegyzék alapján a Rahan, Pif és Szilvió tűnik réginek, viszont a többi meg mind 2000 utáni.

Chavez 2018.11.30. 13:28:58

Én is több értelmét látnám olyan különszámnak, ami valahogy több vagy más, mint az átlagos havi számok. Pl. kevesebb, de hosszabb sztorik.
A Rahan-t bírtam, bírnám most is, de nekem 18 oldalnyi Tűzhajúért (plusz pár oldal Leonardért) nem ér meg ennyit, a többi meg gyakorlatilag gyerekcucc.

háténhát 2018.11.30. 17:30:46

@Bergyilkos Bohoc: .A Rahan beszerzési ára megközelítőleg ötszöröse az egyéb történeteknek, a Szilvióé kétszerese a megszokottnak. de át kellet hidalnunk a problémát, miszerint van aki szeretne több régit olvasni, de ugyanakkor nem szerettük volna zavarni azoknak a köreit, akik viszont nem, tehát mindenki dönthet: kell neki a különszám vagy nem, szerintem egész jó ötlet (én találtam ki :) ...... aztán tartalmaz egy kétoldalas posztert műnyomón, ez is dob egy kicsit rajta....nagyjából ennyi .....a régiek: Rahan, Pif Herkules (régebbi széria), Szilvió, Leonard....
ADD CSAK IDE A MÁSIK BŐRÖDET IS Bergyilkos Bohoc!
Üdvözlettel:
Gyöngy Balázs felelős szerkesztő

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2018.12.01. 05:05:04

@Chavez: No de mindig amiatt megy a panaszkodás, hogy nincs jelenleg olyan képregény magyarul, amit nyugodt szívvel odaadhatsz egy 6-10 éves gyereknek! Most hogy, lett (mert ezek szerint a Kockás Különszám ilyen), már ez is baj?!? :P

Chavez 2018.12.01. 13:18:34

@-Szűcs Gyula-: Én magamnak akarok képregényt, nem a gyerkekeknek. :) Nekem nincs kölköm, az unkahúgomat pedig abszolút hidegen hagyja a képregény, pedig szinte minden alkalommal azt kap tőlem.

Nekem a Kockással az a bajom, hogy nem lehet a Dörmögő Dömötörbe Preachert tenni, mondván, hogy egyik apué, a másik a gyerekeké. Célszerűbb lenne elválasztani egymástól a Pif&Hercules, Spirou féle infantilis gyerekcuccokat az idősebb korosztályt lefedő komolyabb képregényektől, mint a Partizánok, Blueberry, Green Manor, illetve a nagyjából korosztályfüggetlen Leonard, Agent 327, Clifton féle anyagoktól. Nyilván ideális lenne két külön magazint futtatni, de mivel az nem tűnik esélyesnek, legalább szerkeszthetnék úgy, hogy egy-egy számban mondjuk csak ezek az érettebb cuccok vannak, másikban a cukiságok. Így mindenki azt venné meg, amelyik inkább neki szól, és nem fizet feleslegesen olyan képregényekért, amikből évek, évtizedek óta kinőtt.

FIAT! · http://fiat.blog.hu/ 2018.12.01. 20:52:29

@Chavez: Nézd, a Kockás korabeli számai is hemzsegtek attól az ellenmondástól, hogy míg 20-25 oldalon Dr. Justice éppen felszámolja a gyerekmunkát vagy -prostitúciót, a következő oldalakon már Placid és Múzó – vagy éppen Pifu – „idétlenkedik". Tehát a Kockás eleve egy kicsit fura, korosztályilag egy kissé túl széles spektrumú olvasóközönséget lőtt be magának. Ha akkor egyáltalán figyeltek az ilyesmire és nem az volt az elsődleges szempont, hogy végre kaptak anyagokat a Vaillanttól.
Mi most arra törekszünk, hogy a korabeli olvasók is kapjanak valami hasonló élményt – retrózhassanak, ha tetszik –, és kicsit azért bele is kóstolhassanak a modernebb cuccokba. Mintha a Kockás nem szűnt volna meg 30 évig...
Piszok nehéz ám megfelelni mindkettőnek, bár igyekszünk. ;)

Chavez 2018.12.01. 22:57:51

@FIAT!: Akkoriban olvasói szempontból is más világ volt. Nem volt túl nagy választék, és egy tízenéves számára a Pif-en, Placid és Múzó-n túl érdekesek tudtak lenni a "nagyoknak" szóló címek is, egyrészt mert mindig izgalmasabb a nagyobbak világa, másrészt mert akkoriban egy év alatt is annyit fejlődik az ember, hogy ami még tavaly nem érdekelt, az idénre már érdekes lett.

Akkor szülök vették gyerekeknek, ma meg az akkori gyerekek veszik maguknak, hogy nosztalgiázzanak. De ezek az emberek tényleg 60 éves korukban is ezeket a gyerekképregényeket akarják majd olvasni, csak mert anno de jó volt?

De nem akarok mindig ünneprontó lenni, a Kockásban rengeteg jó dolog van, hiánypótló cucc, és szerencsére a szerkesztés is rugalmas, így az utóbbi pár szám számomra már abszolút kifizetődő volt, hiszen sokkal nagyobb részben érdekelt, mint nem. De lehetne még rugalmasabb azzal, ha szegmentáltabb lenne a korosztályok alapján. Én nem gyűjteni akarom, nekem okés, ha 1-2 hónap számomra kimarad, mert akkor éppen nem kínál olyat, ami érdekelne. A nosztalgiázók így is, úgy is megveszik. De ne kelljen már megvennem a 40 oldalnyi "gyerekképregényt" 18 oldalnyi Rahan miatt. Annak Blueberry meg Valerian mellett a helye.

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2018.12.03. 15:17:48

@Chavez: Na de mi lenne a te verziódban azokkal, akik Rahant Pif mellett akarják látni? Ha külön lenne "felnőtesebb" meg "idétlenebb" Kockás, akkor meg az lenne a baj, hogy régen bezzeg a Tűzhajú két Artúr/Pifu-epizód között volt, méééért nincs úgy most is?

Chavez 2018.12.03. 16:14:34

@-Szűcs Gyula-: Őszintén szólva nem igazán értem, hogy 20 év felett miért akar valaki egyáltalán Pifet olvasni? A nosztalgia oké, egy-két alkalommal jó, hogy emlékezzünk a megboldogult gyerekkorra, de ezeket a gagyi történeteket tényleg rendszeresen olvassa, ne adj isten, élvezi is valaki felnőttként?
Akik a Kockást főleg nosztalgiából veszik, azok úgyis megvennék mindkettőt. Nekik úgysem a képregények számítanak benne.

Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2019.01.04. 11:16:13

" Célszerűbb lenne elválasztani egymástól a Pif&Hercules, Spirou féle infantilis gyerekcuccokat az idősebb korosztályt lefedő komolyabb képregényektől, mint a Partizánok, Blueberry, Green Manor, illetve a nagyjából korosztályfüggetlen Leonard, Agent 327, Clifton féle anyagoktól "

Na hallod, nekem is ez járt az eszemben, egy KisKockás a gyerektémáknak, és a hagyományos a komolyabbaknak.
süti beállítások módosítása
Helló