Március 23-25. között rendezte meg a Fiatal Írók Szövetsége Az utolsó utáni háború előtt címen futó, disztópia konferenciát. Bitang jó kerekasztal-beszélgetések voltak arról, hogy a Szép új világ, a Mad Max és Az éhezők viadala hogyan türemkedett át mára az irodalomból és a filmből nemcsak az összes többi társművészetbe, de a képregény- és társasjátékgyártásba is.
A képregényekről, azon belül is a magyar és a külföldi képregénykultúra eltérő fejlődéstörténetéről, valamint a Cafe Postnuclear és a Világvégi mesék kiadásáról szóló, közel 1 órás beszélgetést ide töltöttem fel, alant pedig az ezután következő blokk, a Disztópia a popkultúrában látható-hallható.
Előbeszéd - Az éhezők viadala védelmében
A beszélgetés során elég sok kritika érte a Hunger Games könyv- és filmsorozatot. Leginkább amiatt, hogy itt a disztópikus jövőkép jellemzően csak egy máz. Nincs igazán kifejtve a kataklizma utáni embertelen társadalom mibenléte, és a főhősnő ugyanúgy két srác között őrlődik, mint a pár évvel korábbi tinivámpír-őrületet meglovagoló Alkonyat-könyvsorozat főhősnője. Csak itt nincsenek se vérfarkasok, se vámpírok, van viszont helyette egy hangzatos római nevekkel dobálózó diktatúra, meg a rezsim ellen küzdő, szurtos képű forradalmárok.
A könyv- és a filmsorozat védelmében itt most csak annyit hoznék fel, hogy míg a Twilight-széria írónője, Stephenie Meyer 2003-ban egy vámpíros álmából faragott gótikus-romantikus lányregényt, a biztos kasszasiker reményében, addig Suzanne Collins sokkal tudatosabban állt neki az írásnak pár évvel később. Saját bevallása szerint a tévét kapcsolgatva nézett bele egymás után egy rality show-ba és egy iraki háborús tudósításba, innen jött a nagy ötlet, hogy ezeket egybe gyúrva a tiniknek is el lehetne mondani, mekkora hatalma van a médiának a XXI. században, és hogy mennyi olyan háborús konfliktus van a világban, amit nem fegyverekkel kellene megoldani (Collins apja ráadásul egy évet Vietnamban is harcolt, ami gyerekként nagy trauma volt az írónőnek). A szerelmi szál, a szegények és gazdagok ellentéte, vagy az ókori gladiátorjátékokhoz hasonló, véres show csak ezután került bele a 2008-ban kiadott regénybe.
Egy évre rá jött ki a hasonlóan disztópikus környezetben játszódó Maze Runner-sorozat nyitókötete James Dashnertől - az időzítés szintén nem véletlen. A 2003 és 2011 között zajló iraki háború egy olyan a korszak volt, amikor az internet térnyerésével a nyugati jóléti társadalmak a médián keresztül kvázi élőben követhettek egy háborút, vagyis hosszú idő után ismét félni kezdtek. Tehát szerintem amíg az Alkonyat-saga ugyanaz a buja, romantikus, bűnös élvezet, mint amilyen Bram Stoker (amúgy szintén egy álom alapján megírt) Drakulája volt 1897-ben, addig Az éhezők viadala és az Útvesztő olyan ponyvák, amelyek a romantikus történetekre fogékony fiatalok számára akár kapudrogok is lehetnek a Szép új világ, Fahrenheit 451 vagy akár a Logan futása a felé.
A jövő elkezdődött? – disztópia a popkultúrában
Hányféle jövő létezik? Épülhet-e alternatív univerzum az alternatív tényekből? Változhat-e bármi attól, hogy jó előre lerajzoljuk, énekeljük vagy bemutatjuk a moziban? Mi indítja az alkotót arra, hogy történetét, mondandóját utópikus vagy disztópikus környezetbe helyezze? Hanula Zsolt filmkritikus beszélgetett Lakatos István író-képregényrajzoló-újságíróval, Csepella Olivér zenész-képregényrajzolóval és Rusznyák Csaba filmkritkus-fordítóval.
1. felvonás:
2. felvonás:
TETSZETT A POSZT? CSATLAKOZZ A NERDBLOG FACEBOOK-CSOPORTJÁHOZ, ÍGY SOSEM MARADSZ MAD MAXES, JAMES BONDOS ÉS STAR WARSOS KONTENT NÉLKÜL!
Posztapokaliptikus VICO-filmeken nőttél fel? Az országút harcosa volt a kedvenc lapozgatós könyved? Akkor a Világvégi mesék pont neked készült! Barkasszal az atomrobbanás után maradt pusztaságban - rendeld meg a képregényt akciósan innen!