A 2018-as esztendő nevezetes dátumként fog bevonulni a majdani magyar képregény-történelembe: ez volt az az év, amikor a Cartaphilus két félbehagyott sorozatát is feltámasztotta egy-egy magyar kiadó! A Vad Virágok Könyvműhely a Hellboyt hozta vissza (itt írtam róla bővebben), a Fumax pedig gyűjteményes kötetben adta ki a Sandman közönségkedvenc karakterének, a gót tinilányként ábrázolt Halálnak a történeteit – reméljük, ez egyfajta piackutatás volt, ami után a Sandman-köteteket is bevállalja majd a kiadó!

Hogy miért zseniális Neil Gaiman Sandmanje, arról már rengeteg cikk és blogbejegyzés született a sorozat 1988-as elindulása óta eltelt 30 évben. Képregénytörténeti mérföldkő ez, maga a festett szépirodalom, telis-tele szövevényes popkulturális utalásokkal az olcsó ponyváktól kezdve Shakespeare-en át a görög és kelta mitológiáig. Pedig az indulásakor még a DC égisze alá tartozó Vertigo kiadónál is biztosak voltak abban, hogy ez csak egy átlagos horrorszéria lesz, amihez talán fog tudni egy kis pluszt hozni a borzas hajú, brit írózseni. Hozott is, bár az elején még bátortalanul keresgélte a saját hangját – az első néhány történet igazából csak egy furcsa seregszemle volt, amiben tiszteletét tette DC-képregények összes fontosabb figurája John Constantine-tól Batmanig.

Gaiman saját bevallása szerint csak a Szárnyainak suhogása című fejezettől érezte igazán magáénak a Sandman-karaktereket. Ez a történet nyitja recenziónk tárgyát, a Halál gyűjteményes kötetet is (bár korábban a Cartaphilus-kiadásban is szerepelt). Itt bukkan fel először a főszereplő Álomherceg egyik testvére, a csupa feketébe járó, vigyori tinilány, Halál, aki jól lecseszi a kedvenc tárgyai elvesztésétől és az okkultisták fogságában eltöltött évtizedektől és a pozőr önsajnálattól teljesen magába fordult Morpheust. Az, hogy a Halál nem egy reszketeg csontváz fekete kámzsában, böszme nagy kaszával, hanem egy cserfes gót tini, zseniális húzás volt Gaimantől. És ha belegondolunk, teljesen logikus dolog egy olyan Gaiman-univerzumban, ahol Mrs. Whitaker a vidéki házikójában tárolja a Szent Grált, London metróállomásai pedig tele vannak furábbnál furább alakokkal.

Az Álarc című történet szintén megjelent már korában magyarul, de újraolvasva sem veszít semmit az erejéből. Gaiman egy elfelejtett ezüstkori DC-hőst, Elemlányt választotta ki főszereplőnek, aki egy radioaktív meteor megérintése után a periódusos rendszer bármelyik elemévé át tudott alakulni. A szokásos lobogó köpönyeges, világmegmentős évtizedek után azonban a kormány kényszernyugdíjazta a szuperképességekkel rendelkező, derék asszonyt – aki ahelyett, hogy élvezné a nyakába szakadt szabadságot, csak ül otthon magányosan, depressziósan, folyton az öngyilkosságon agyalva.

Csakhogy nem tud végezni magával, hiszen szuperhős: a puskagolyó lepattan róla, a mérgekre immúnis, ha meg kiugrik az ablakon, pár perc múlva simán összekanalazza magát odalenn a flaszteren... Torokszorító történet, merem állítani, hogy ez az amerikai képregény-történelem egyik legjobb, de egyben legszomorúbb szuperhősös sztorija!

No de ez is mind csak felvezető a kötet gerincét kitevő történethez, ami a Halál: az élet mindig drága címet viseli, és szerintem az egyik legszebb és legszórakoztatóbb sztori, amit Neil Gaiman valaha képregényben elmesélt! Nála ugyanis az elhunytakat a másvilágra kísérő Halál százévente egyszer élőként, egy hús-vér tinilányként leél pár napot az emberek világában, hogy ott egy csomó mulatságos, félelmetes és torokszorító élménnyel gazdagodva folytathassa tovább az örökkévalóságig tartó feladatát.

A történet olyan, mintha csak egy fejezet lenne a Sosehol című, kultikus Neil Gaiman-regényből: a barátságos és jókedvű Halál összetalálkozik egy morózus, lúzer, de alapjában véve azért rendes sráccal, Sextonnal. Ketten együtt tűvé teszik fél Londont egy Őrült Hettie nevezetű, bolondos öreg elveszett szívéért. És miközben furábbnál furább szerzetekkel találkoznak a spontán bulikból egyenesen a brit főváros legveszélyesebb sikátoraiba és pincéibe keveredve, a Halál valahogy mindig annyira elbűvöli az embereket, hogy azok önként és dalolva segítenek neki, és még fizetséget sem kérnek a kajáért vagy a fuvarért – ami sokadszorra felemlegetve is kiválóan működő humorforrás!

De Gaiman írói zsenialitását dicséri az is, hogy az ebben a sztorijában felsorakoztatott főszereplők nemcsak hogy egytől egyig jól eltalált, szerethető (vagy épp szívből gyűlölhető) figurák, de a látszólag csak mellékesen, színesítő elemként bemutatott leszbikus zenészt, Foxglove-ot jópár oldallal később már egy saját, igen-igen ütős történetben látjuk viszont. Ez a négy képregény számomra bőven ellensúlyozta azokat a kevésbé érdekes, olykor egészen furcsán megrajzolt hangulatpittyputtyokat (sőt, óvszerhasználati útmutatót!), amik még helyet kaptak ebben a kötetben. Furcsa, hogy a legszórakoztatóbb életigenlő meséket maga a Halál mondja el, de a Death egy haláli jó képregénygyűjtemény, ami egyetlen Neil Gaiman-rajongó polcáról sem hiányozhat!

Neil Gaiman: Death - Halál: Teljes gyűjtemény
Fumax kiadó, 304 oldal, 8495 Ft

Ítélet:

TETSZETT A POSZT? CSATLAKOZZ A NERDBLOG FACEBOOK-CSOPORTJÁHOZ, ÍGY SOSEM MARADSZ KÉPREGÉNYES, VICO-FILMES ÉS STAR WARSOS KONTENT NÉLKÜL!

Kedveled Neil Gaiman édes-bús történeteit? Imádod a horrort és a misztikumot? Akkor a Mesék az ágy alól képregény is pont neked szól! Bátran lapozz bele, és ha tetszett, rendeld meg akciósan itt!