A 10 legemlékezetesebb moziszörny az Alientől a jó öreg T-Rexig

2018. június 16. 19:47 - -Szűcs Gyula-

Miért imádjuk Godzillát, King Kongot, E.T.-t, az óriáshangyákat és a raptorokat?

Nagyjából úgy fél évvel ezelőtt a Klubrádió Popfilter című műsorában Csepely Adrienn kifaggatott a kedvenc rajzfilmjeimről, és olyan jókat röhögtünk az adás közben, hogy abban maradtunk, lesz valamikor egy folytatás. Ez azóta le is ment adásban (szó volt benne a Rambo rajzfilmváltozatától kezdve a Bruce Timm-féle Batmanig egy csomó érdekességről), csak még nem került ki a Soundcloudra.

alien_park.jpg

Tovább
18 komment

A 10 legemlékezetesebb Sas István-reklám a Kádár-korszakból

2018. június 02. 23:53 - -Szűcs Gyula-

City Grill! Helló, Leó! Traubit akarunk! Sárvári Termálkirstály! Cascót akarok kötni!

Május 27-én, 71 éves korában elhunyt Sas István, nyolcszoros cannes-i díjnyertes, Balázs Béla-díjas magyar reklámfilmes, rendező, reklámguru, érdemes művész, aki 2006-ban megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét. Sas István volt többszáz ismert hazai reklámfilm atyja, melyek zöme abban az erjedő Kádár-korszakban született, amikor lényegében a monopolhelyzetben lévő állami vállalatokat kellett kevés pénzből olyan kreatív stílusban reklámozni, ahogy az a bűnös Nyugaton volt szokás. A reklámguru 1965–1970 között az ELTE BTK pszichológia-magyar szakán tanult. 1965–74 között a Magyar Televíziónál operatőr, majd a Mafilm dramaturgja lett. 1989–2000 között a Filmiroda Rt. stúdióvezetője, 2000–2002 között a Magyar Televízió szórakoztató-közéleti igazgatója volt, de a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán és a BGF Külkereskedelmi karán tanított.

traubi.JPG

Sas István  nevéhez fűződik többek közt a Casco, a Skála, a Traubisoda, a City Grill, a Videoton TV Computer és a fütyülgető óvszer legendás tévéreklámja is. Ezek közül szedtük most össze a tíz legszórakoztatóbbat, amire máig emlékszem gyerekkoromból a kacagtató poénok, a mókás rajzfilmdizájn, a fülbemászó dallam vagy a bomba modellek miatt!

Tovább
7 komment

A magyar Tim Burton már a Lencsilany 2-re gyúr!

2018. május 28. 23:56 - -Szűcs Gyula-

Lakatos István folytatná a legnépszerűbb képregényét – de náci zombikat is akar!

A havonta megrendezésre kerülő Képregénykedvelők Klubja rendezvénysorozat legutóbbi vendége az ismert képregényrajzoló és regényíró Lakatos István volt – valamint jómagam, abból az apropóból, hogy István legújabb képregényalbumát, a Mesék az ágy alólt családi vállalkozásunk, a Kaméleon Komix adta ki tavaly decemberben. A kötet azóta számos pozitív kritikákat kapott: csupa jót írt róla a Geekz, a Roboraptor, a Zoom, a Magyar Narancs, a Cinegore, Bayer Antal képregényguru, a Filmvilág, sőt, aminek a leginkább örültem, a Műút irodalmi folyóirat is! István pedig teljesen fellelkesülve, amolyan újévi fogadalomként elhatározta, hogy az idei nagy dobása a 2010-es sikerkötetének folytatása, a Lencsilány 2 lesz. Emellett persze szó volt még az oldott hangulatú beszélgetésen a magyar képregényipar helyzetéről, a Kandi Lapokról, a vombattá operált Hitlerről és a náci nindzsákról is!

lencsilany2.JPG

Tovább
Szólj hozzá!

Miért ilyen népszerű műfaj manapság a képregényfilm?

2018. május 26. 21:11 - -Szűcs Gyula-

Mert nagy pénzt és kis kockázatot jelent, és mert sok mai rendező képregényeken nőtt fel. Ezt a témát jártam körbe nemrég, a Cinemira rajzfilmfesztiválon tartott előadásomban.

superheroes.JPG

Tovább
19 komment

A Conan, a Krull és még 11 kultfilm, agyzsibbasztóan béna poszteren

2018. május 21. 17:52 - -Szűcs Gyula-

Azt hiszed, már láttad az összes ghánai moziplakátot? Nagyobbat nem is tévedhetnél!

Eddig összesen 135 szívmelengetően rút ghánai moziplakátot mutattunk be itt a Nerdblogon (amelyek közt azért akadtak szép számmal Fülöp-szigeteki mesterművek is). A téma azonban kimeríthetetlen kincsesbánya, hiszen messze nem láthattuk még az összes gyöngyszemet!

0kult_x-men.jpg

Tovább
7 komment

Itt az 5 legbizarrabb Blacksad-rajongó!

2018. május 20. 23:59 - -Szűcs Gyula-

Nem lehet mindenkiből tökös, láncdohányos, monologizáló macska, na!

Egy vérbeli noir, ami még Humphrey Bogart filmjeinél is ütősebb. Ezt írtam tavaly októberben a Blacksad című képregényről, Juan Díaz Canales író és Juanjo Guarnido rajzoló állatfigurákkal elmesélt, hamisítatlan hardboiled krimijéről, amiben egy láncdohányos, monologizáló macska keveredik bele mindenféle bűnügybe, egy veszélyes gengszterekkel és még veszélyesebb nőkkel teli amerikai nagyvárosban.

Tovább
Szólj hozzá!

Idén a Nyugat+Zombik nyerte el a magyar képregényipar Oscarját

2018. május 14. 14:02 - -Szűcs Gyula-

Csepella Olivér mellett Felvidéki Miklós is Alfabéta-díjat kapott a Képregényfeszten

Vasárnap került megrendezésre a budapesti Dürer Kertben az idei év egyik legjobban várt képregényes eseménye, a 14. Nemzetközi Képregényfesztivál. Az ilyenkor szokásos kiállítás és vásár, valamint workshopok és szakmai beszélgetések mellett ez az az ünnepélyes alkalom, amikor a magyar képregényipar Oscarjának számító Alfabéta-díjakat is kiosztják: ezt minden évben az a szerző kapja, aki az előzőesztendő legnívósabb produktumát tette le az asztalra.

nyugat_zombik.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Bitang jók vagyunk Indiana Jones-sztorikban! (Pilcz Roland: YKX)

2018. május 11. 23:59 - -Szűcs Gyula-

Ha Kittenberger a magyar Indy, akkor Kay a szegény ember Könyvtárosa!

04.jpg

Bevallom, kicsit félve vettem kézbe Pilcz Roland legújabb képregényét, az YKX-et... Jézusúristen, mi ez a cím?!? Mit marháskodik már megint ez a jobb sorsra érdemes szerző, aki ahelyett, hogy az amerikai piacot támadná be mindenre elszánt színezőként, megint képregényt csinált valami gyagyás figuráról, akit még 11 évesen talált ki? Aztán persze a füzet utószavából és a pár napja megjelent Alfabéta-interjúból kiderült, hogy bár valóban a tinédzserként megálmodott Klyber Joe-univerzum, a „Kalyberzum” újabb fejezetével van dolgunk, azért Rolandnak az YKX csak amolyan szerelemprojekt volt a DC-nek színezett Wonder Woman meets the Bionic Woman, és a sztárrajzoló Tondora Judittal közös másik, egyelőre szupertitkos külföldi meló mellett. 

Tovább
4 komment

10+1 képregény, amibe kötelező lesz belenézned a hétvégén!

2018. május 09. 18:30 - -Szűcs Gyula-

Vasárnap lesz a 14. Nemzetközi Képregényfesztivál a Dürer Kertben! Gyertek!

Most vasárnap, május 13-án, 10 órától a Dürer kertben kerül megrendezésre az év legjobban várt képregényes dzsemborija, a 14. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál - ahol idén Szabó Győző lesz a celebvendég! Itt adják majd át a hazai képregényipar Oscarját, az Alfabéta-díjakat is a tavalyi év legjobb magyar képregényszerzőinek, de a kiadók természetesen most is rengeteg újdonságot jelentetnek meg, direkt a fesztiválhoz időzítve. Ezek közül szedtem most össze a 10 legmenőbb kiadványt!

Tovább
2 komment

Mad Max-hangulatú lett volna az Ash Vs. Evil Dead 4. évada, de már sosem fogjuk látni

2018. május 01. 13:00 - -Szűcs Gyula-

Az Army of Darkness soha el nem készült folytatása is robotos disztópia lett volna

Az elmúlt néhány hét legszomorúbb eseménye (ha nem számoljuk a Bosszúállók: Végtelen háború fináléját), egyértelműen az volt, amikor a Starz tévécsatorna bejelentette az Ash Vs. Evil Dead elkaszálását.

evildeadblah_jesh.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Nézd, mit visel ez a lány, többezer ember szeme láttára! Te biztos nem mernéd felvenni!

2018. április 30. 17:00 - -Szűcs Gyula-

10+10 kép rajzfilmrajongókról – sírva fogsz nevetni!

Évekkel ezelőtt futott itt a Nerdblogon egy rendszertelen időközönként jelentkező Cosplay alrovat, épp itt az idő, hogy feltámadjon! Ezúttal olyan képeket szedtem össze a netről, ahol a cosplayesek nem képregényfigurának vagy mozihősnek öltöztek be, hanem nagyon látványosan (vagy nagyon röhejesen) egy-egy tízezres látogatottságú Comic Conon változtak át a kedvenc rajzfilmhőseikké.

csaj4.JPG

Tovább
Szólj hozzá!

Ingyenes lett minden idők egyik legjobb fantasy RPG-je, a Witcher

2018. április 29. 23:59 - -Szűcs Gyula-

Lengyel testvéreink megmutatták a világnak, milyen a jó kard & boszorkányság sztori!

the-witcher-enhanced-edition.jpg

Aki eddig egy göcsörtös fákkal teli, sűrű, sötét varázserdőben élt (esetleg valami kazamata mélyén, láncra verve), és a 2007-es megjelenése óta még egyszer sem volt még alkalma kipróbálni a kultikus Witcher-széria legelső részét, annak eljött végre az ideje!

A CD Projekt Red legendás játékát ugyanis most ingyenesen le lehet szedni PC-re a GOG-ról!

Tovább
Szólj hozzá!

A Rayman és a Beyond: Two Souls a PS4 májusi ingyenjátékai

2018. április 26. 23:34 - -Szűcs Gyula-

De a PS3-tulajok se szomorkodjanak: a kalózos Risen 3 még ezeknél is jobb!

Itt a hó vége, a Sony pedig szokásához híven ilyenkor jelenti be, milyen ingyenjátékokkal fogja elkényeztetni a Playstation Plus előfizetőket a következő hónapban. Ráadásul végre már arra is kezdenek rájönni a cégnél, hogy ha nem alibi címekkel szúrják ki a szemüket az éves klubtagságra előfizetőknek, hanem 3-4 éves, valódi kultjátékokat adnak, akkor annak komoly hírértéke van a gémer szaksajtón túl is, ami a végén akár még friss Playstation-előfizetőket is jelenthet. Az idei felhozatalra eddig egy rossz szavam sem lehet a Bloodborne és a Mad Max miatt (bár a legemlékezetesebb ingyenjáték nekem még mindig tavaly szeptemberi Child of Light), amikhez most két igazi klasszikust húzhatunk be: a Beyond: Two Souls és a Rayman Legends képében!

ps4.JPG

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása
Helló