Épp ma 125 éve, hogy 1890. augusztus 20-án megszületett a kedvenc horroríróm, borzongatás szakavatott nagymestere, Howard Phillips Lovecraft. Legismertebb teremtménye, a csápos-szárnyas Cthulhu, ma már egyértelműen a popkultúra része (erről az Indexre bővebben is írtam): bögréken, uzsonásdobozokon, tetoválásokon és pólókon vigyorog vissza ránk.

De a zsigerekbe kúszóan izgalmas Lovecraft-novellák többi rémsége, Azatoth, Dagon, Nyarlahotep meg az űrök közti, hideg űrben tanyázó többi fatty is aprópénzre lett váltva. És ma már ők is ugyanolyan legyőzhető tucatszörnyek a filmekben, képregényekben és videojátékokban, mint Drakula vagy a farkasember.

Cthulhu-fejes pólót vagy Miskatonic University-feliratú amerikai sportdzsekit hordani szerencsére ma már nemcsak a szakállkorpás, kövér geekek kiváltsága.

Szegény Sylvester Stallonét sokan a mai napig egy izomagyú, levitézlett akciósztárként tartják számon, holott már a Rambo is egy igen jó művészfilm volt tőle (persze szigorúan csak az első rész!), ami bámulatosan érzékletesen mutatta be a vietnami veteránok poszttraumás stresszét, és a civil életbe való visszailleszkedésük nehézségeit. Stallone emellett vígjátékban is jó (lásd Oscar), 1997-ben pedig leforgatott egy mára méltatlanul elfeledett zsarudrámát, a Coplandet.

Amiben ráadásul meglepően jól hozta a tohonya és bamba mackót, akit addig-addig idegesítenek a békés kertvárosban kiskirályként viselkedő, korrupt zsaruk, hogy a végén kirakatseriffként jól szétcsap köztük.

Iszonyúan sokkolt a hír a napokban: Halle Berry augusztusban már 49 éves lesz! Pedig nem is volt olyan régen, hogy a Flintstones-ban a családos apukák legnagyobb örömére párducbikiniben vonaglott az igazgatói kőasztalra tett kőtábla-szerződéseken, elcsábítva a jó öreg Frédit!

Majd lényegében ugyanezt csinálta a következő években is a legkülönfélébb filmekben: egy szál bikiniben domborított a Halj meg máskor!-ban, a Kardhalban meg még ennyi ruha sem volt rajta! Aztán a Szörnyek keringőjével egy Oscar is összejött neki.

A Sikoly 3-at talán pont az érettségi szünetben, a szóbelikre és az egyetemi felvételikre készülés helyett néztem meg a haverokkal, valamikor 2000 májusában az egykori Vörös Csillag Filmszínházban. Ez volt az első tinihorror, amit az utóbb Nemzetire átkeresztelt, majd örökre bezárt szolnoki moziban láttam, ráadásul úgy, hogy fogalmam sem volt a Sikoly 1-2-ről. Korábban ugyanis csak a Rémálom-sorozatot, pár Péntek 13-at, meg a Tudom mit tettélt néztem meg VHS-en, a lakótelepi tékából kikölcsönözve. Így a Sikoly 3 fináléjából egy mukkot sem értettem (na nem mintha olyan bonyolult lett volna a trilógián átívelő családi szál), viszont hatalmasat röhögtem, amikor a film közepén felbukkant Leia hercegnő, tizensok évvel a Jedi visszatér után:

Ráadásul az ekkortájt valóban a hollywoodi stúdiók mélyén, dohos irodákban script doctorkodó színésznő maga írta bele a forgatókönyvbe a metapoénokkal teli szövegét: nem is Carrie Fishert alakította, hanem Bianca Burnette-et, aki azért maradt Leia hercegnő szerepéről, mert nem kufircolt George Lucasszal, mint a Sikoly-béli Carrie Fisher...

A Sikoly-filmek forgatókönyvírója, Kevin Williamson olyan csóró volt 1994 környékén, hogy a gyorsan szerzett pénz reményében rögtön három vicces horrorfilm-tervezetet is összedobott Scary Movie címmel, hogy azzal házalhasson Hollywoodban. Az első történetben egybedolgozta a hírhedt gainesville-i diáklánydaraboló sorozatgyilkosról szóló újságcikkeket a kedvenc horrorfilmjeivel: a Péntek 13-mal, a Rémálom az Elm utcábannal, az Ismeretlen hívással, a Halloweennel és a sikolykirálynő Jamie Lee Curtis másik, nálunk kevésbé ismert horrorjával, a Prom Nighttal. 

A forgatókönyvekre a Weinstein-testvérek, a Dimension és a Miramax csaptak le. Oliver Stone, Robert Rodriguez, Danny Boyle, George A. Romero, és Sam Raimi is élénken érdeklődtek a filmterv iránt, de a rendezői székbe végül Freddy Krueger atyja, Wes Craven ült bele. És már az 1996-os Sikoly-tesztvetítésen is akkora sikeres volt az első résznek, hogy Weinsteinék azonnal leszerződtették két folytatásra.

Az, hogy a Sikoly 2 egy 173 millió dollárt kaszáló horror folytatás lett, alapjaiban határozta meg a film hangulatát. Sokszor szinte nem is film, hanem metafilm, amiben már nem is a dögös csajok meg az álarcos gyilkos kiléte a lényeg, hanem a klisékből építkező horrorfilmes zsáner, a bulvárszenzációra éhes média, és a minden filmet ajándéktárgyakká lezüllesztő hollywoodi szórakoztatóipar kritikája:

• Miért kell minden filmbe funkciótlan pucérkodás, ami semmit sem ad hozzá a cselekményhez?
• Miért van a második részben mindenből több, ami miatt végül általában rosszabb lesz a végeredmény az első résznél?
• Lehet-e valakiből amiatt sorozatgyilkos, hogy folyton horrorfilmeket néz, vagy a gyilkos hajlam a filmek nélkül is előjött volna benne?

Azt még a horrorsznoboknak is illik elismerni, hogy a Sikoly egy kisebbfajta mérföldkő volt a műfaj feljődéstörténetében: Wes Craven önironikus filmje ugyanis amellett, hogy körberöhögte a klisés horrofilmeket és a folytatásmániás Hollywoodot, egy teljes évtizedre bebetonozta a kaszabolós tinihorrort a kommersz blockbusterek közé. És szerencsére még pont azelőtt tette ezt, hogy az egy kaptafára készülő Halloween-Péntek 13-Rémálom az Elm utcában folytatások miatt az egész zsánert száműzték volna a videotékák hátsó polcaira.

Mindenki emlékszik még a Kémkölykök-széria cuki kislányára, Alexa Vegára, igaz?

A szintén Robert Rodriguez rendezésében készült Machete 2-ben már kicsit máshogy nézett ki...

Az 1988-as Démonok éjszakája és a folytatásai legalább olyan kultikus B-horrornak számítanak a zsáner rajongói körében, mint a Péntek 13-széria vagy a Gyerekjáték-filmek, csak legfeljebb nem ismerik annyian. Pedig veszettül szórakoztatóak: az ocsmány habszivacs gumiszörnyek különösen röhejesek benne, a halálnemek pedig néha viccesebbek, mint az áldozatait folyton agysejtgyilkos beszólásokkal és nyalogatással sokkoló Freddy bátyánk kivégzései a Rémálom az Elm utcában-sorozatban.

Bár a Démonok éjszakája 2 már 1994-ben készült, ízig-vérig olyan, mintha ezt is a '80-as években forgatták volna: a Luke Skywalker-frizurás srácok mind kötött pulóvert és farmerdzsekit hordanak, literszámra fröcsög minden jelenetben a művér, és tele van a film idétlen poénokkal, meg persze fedetlen keblű lányokkal!

Idén a Poltergeist remake környékén újraolvastam John Baxter Spielberg-életrajzát, amiben meglepődve fedeztem fel olyan Indiana Jones-infómorzsákat, amik fölött a könyv hazai kiadásakor, 2004-ben átsiklottam. Például hogy a Végzet temploma eredetileg Kínában játszódott volna, vagy hogy Michael Chrichton a Kongó okos gorilláját egy Indy-filmbe is szerette volna átvinni, és hogy az Indy 4 előtt komoly tárgyalások folytak Lucas és Mark Hamill között arról, hogy a Jedi visszatér után másfél évtizeddel újra közös filmet forgathatnának: Hamill alakíthatná Indiana Jones elveszett testvérét!

Sajnos egyik filmtervből sem lett semmi - pedig a beszélő majom kivételével egész jók lehettek volna! 

A tegnapi Vissza a jövőbe poszt után itt az újabb: az összes mainstrem online újság és filmes szakportál azon kesergett, hogy jóformán semmi sem valósult meg az 1989-es Vissza a jövőbe 2-ben megjövendölt 2015-ös év kütyüiből. Pedig dehogynem!

Direkt újranéztem Robert Zemeckis örök klasszikusát (leginkább azért, hogy most ne akarjanak felkoncolni a kommentelők pár baki miatt), és rájöttem, hogy kapásból össze lehet szedni legalább öt olyan dolgot, amit már most is élvezhetünk a 26 évvel ezelőtti forgatókönyvírók, Zemeckis és Bob Gale futurisztikus látomásaiból. Persze a Nike-replika vagy a légdeszka ma pont azért létezik (vagy kerül forgalomba remélhetőleg még idén), mert a gyártók kifejezetten a film körül kialakult óriási rajongótábort célozták meg a termékeikkel.

1. Repülő autó

A Doki repülő DeLoreanja az első rész végéről 1985 óta pont olyan kultikus járgány a szórakoztatóiparban, mint James Bond Aston Martin DB5je, Batman Batmobilja vagy Magnum tűzpiros Ferrarija. Pedig a sirályszárnyas ajtós DeLoreanok atyja, John DeLorean 1982-ig csak olyan 9000 darabot tudott belőle eladni, mielőtt csődbe ment volna a gyára, a DeLorean Motor Company. 2008-tól viszont ismét árulják a legendás sportkocsit, 57 000 dollárért bárki megveheti. Természetesen a legfanatikusabb Vissza a jövőbe-rajongók a DeLoreanjaikat is addig bütykölgetik, amíg pont olyan nem lesz, mint a fluxuskondenzátorral felszerelt filmbéli eredeti.

Idén júliusban (egészen pontosan július 3-án) volt 30 éve, hogy bemutatták az amerikai mozik Michael J. Fox és Christopher Lloyd a Vissza a jövőbe című, örök klasszikusnak számító családi sci-fijét. Amiben a szemtelenül fiatal Michael J. Foxnak, azaz Marty McFlynak egy kedves, de kicsit őrült doki (Christopher Lloyd) egy fluxuskondenzátoros DeLorean DMC–12-es autócsodába épített időgépével 1955-be keveredve össze kellett hozza a szüleit, nehogy a végén meg se szülessen, hiszen akkor időutazni sem fog tudni...

Az igazán kultikus film azonban az 1989-es Vissza a jövőbe 2 lett. Ennek az eleje vicces módon ugyanúgy 1985-ben játszódik, mint az első rész (Robert Zemeckis a '85-ös film utolsó jelenetét képkockáról képkockára újraforgatta a 4 ével idősebb Foxszal a hiteles folytatás kedvéért!) amiben hőseink már 2015-be utaztak előre az időben... És természetesen idén január óta folyamatosan jelennek meg az olyan cikkek és blogposztok, amiben sorra veszik, mi valósult meg az ottani önbefűzős Nike cipős-légdeszkás jövő kütyüiből, és mi nem. (Természetesen én is írtam egy ilyen cikket).

De ami még ennél is érdekesebb: a színészek most már fizikailag is hozzáöregedtek az 1985-ös idősíkból 30 évvel idősebbé maszkírozott énjükhöz! Vegyük például a rockzenészkülsejű Marty McFly 47 éves kiadását az alternatív 2015-ből (az időutazó srác ugyanis a Vissza a jövőbe-kánon szerint 1968-ban született), és rakjuk mellé a színészt 54 évesen, szintén 2015-ből, ahogy a Gawker és a Movieplot tették!

"Régen minden jobb volt!"

- sóhajtoznak mostanában egyre többször a harmincas, vagy már negyven felé közeledő filmrajongók. És ezt sokszor nemcsak a nosztalgia mondatja velünk: régen valahogy szívvel-lélekkel és habszivacs szörnyekkel készült minden sci-fi, kalandfilm, akció, vígjáték és akcióvígjáték. És persze, a pénzéhes hollywoodi producerek régen is mindig remake-eket meg könyvadaptációkat forgattak, csak akkor még nem voltak filmes bloggerek (névtelen kommentelők meg pláne), hogy látványosan kiakadjanak az Álomgyár ötlettelenségén.

Vegyük például a kedvenc Arnold Schwarzenegger-vígjátékomat, az Ikreket, ami 1988-ban készült. Ez az év egyértelműen Arnold éve volt: a Vörös zsaru nyári premiere után Danny DeVito ikertestvéreként is láthatták a rajongók a moziban, és a két film együtt 252,6 millió dollárt kaszált a pénztáraknál.

"A tűzjáró!

Chuck Norris mint szerencsevadász életveszélyes kalandokba keveredik Mexikó földjén!

A tűzjáró!

Aki üldözői elől álruhában menekül, mesés kincseket kutat, és szerelmet talál!

A tűzjáró!

Bemutatja a VICO, a magyar olimpiai csapat hivatalos támogatója!"

A másolt VHS-kazettákon felnőtt korosztály valószínűleg kívülről fújja a fenti reklámszöveget - még akkor is, ha esetleg soha nem látta A tűzjárót. Ami óriási hiba, mivel ebben a Cannon-klasszikusban is ugyanolyan viccesen másolta le a legendás Menaheim Golan-Yoram Globus-producerpáros az Indiana Jones-filmeket, mint ahogy az Ütközetben eltűnttel a Rambo 2-t, a .Barbár fivérekkel a Conant, vagy a Cyborggal a Mad Max-zsánert.