„A televíziózás ott van, ahol én vagyok” – nyilatkozta öt évvel ezelőtt az akkor még teljesen vállalható Origónak a hazai televíziózás állócsillaga, a magyar David Letterman (avagy: a szegény ember Jay Lenója), a tarka zakós médiafenegyerekből lett milliomos tévéproducer, Friderikusz Sándor. Én akkor is egyetértettem vele, és most is ugyanígy gondolom: Friderikusznál profibb médiamunkás, aki ugyanolyan egyenletes, jó színvonalon képes komoly politikai elemző műsorokat készíteni, mint rekordnézettségű szórakoztató produktumokat, nincs még egy itthon. Az életművével szerintem mára bőven lekörözte mesterét, Vitray Tamást, akivel anno egyszerre honosították meg idehaza a talkshow műfaját, és alaposan feladta a leckét a tarka zakójából előbújó imposztoroknak – többek között annak a Fábry Sándornak, aki egy időben a Friderikusz Show geggyárosa volt. Csakhogy a Friderikusz-életműben vannak sokkal bizarabb pillanatok is, mint a vállalhatatlanul tarka öltönyök...

Például az a 30 darab művészi igényű, de Photoshop-katasztrófának is beillő Friderikusz-képeslap, amit 1993-ban adott ki képeslapkönyvként a sikerei csúcsán lévő Valhalla Páholy!!!

Én amúgy sokáig nem is tudtam erről a képeslapkönyvről. Teljesen véletlenül jött szembe velem a Bookline-on, amikor meg akartam rendelni Friderikusz 2008-as életrajzi kötetét, meg a korai könyveit (leginkább persze a többszázezer példányban eladott Isten óvd a Királynőt! című bestsellert, ami Molnár Csilla szépségkirálynő tragikus halálának körülményeit mutatta be egy 78 interjút felvonultató riportkönyv formájában).

A fenti fotó bal alsó sarkában látható Friderikusz képeslapkönyv kiadási éve 1993. Ekkor már javában ment a tévében a Friderikusz Show, amit rekordszámú, 6,4 millió néző követett kéthetente csütörtökönként, a Szomszédok után, és ahol olyan sztárvendégek adták egymásnak a kilincset, mint, Sophia Loren, Gina Lollobrigida, Claudia Schiffer, Cindy Crawford, Robin Williams, Roger Moore, Alain Delon, Jean-Paul Belmondo, Larry Hagman, Jean-Claude Van Damme, Bud Spencer, Tony Curtis vagy épp David Hasselhoff. A korszak legmenőbb irodatechnikai cége, a Kontrax pedig milliókat költött arra, hogy Friderikusz minden adás elején bemondja:

Eközben a Valhalla Páholy Könyvkiadó Kft. 1993-ra már egy egészen jól prosperáló üzleti vállalkozás lett. Novák Csanád írógárdája és fordítócsapata futószalagon ontotta a hivatalos Star Wars-, Alien-, Indiana Jones- és Dűne-folytatásokat (A Birodalom örökösei, Sötét erők ébredése, Az utolsó parancs, Idegenek a Földön, Lidérces utazás, Ripley háborúja, Indiana ​Jones és a delphi veszedelem, Dűne messiása, Dűne gyermekei), a nemhivatalos Star Wars- és Alien Vs. Predator-könyveket (Han Solo nomádjai, Han Solo a birodalmi ügynök, Han Solo és a fejvadászok, Han Solo háborúja, Hőhullám New Yorkban, Kelepce, Túlélők), de ebben az évben jelent meg a saját fejlesztésű M.a.g.u.s. szerepjátékuk is (és ez igazából csak a kezdet volt, hiszen egy évre rá, '94-ben jött ki a Star Wars RPG és a máig legjobb M.a.g.u.s.-regénynek tartott Renegát, valamint indult el a Rúna magazin, és készült el a Valhalla Records a Carpe Diem első albumát).

Kézenfekvő volt tehát, hogy a honi szórakoztatóipar két nagyágyúja, a nyugati mintákat követő showman és a nyugati mintára működő könyvkiadó-birodalom összeálljon egy közös projekt erejéig - na ez lett ez a bizonyos Friderikusz képeslapkönyv! A sokkoló képekkel nem borzolnám senki idegeit, legyen elég annyi, hogy Kiss Ilona festő a '90-es évek sztárgrafikusainak legkedveltebb eszközével, a szórópisztollyal bolondította meg egy kicsit Friderikusz előre beállított fotóit. Az eredmény döbbenetes, a festmények témái pedig nemkülönben:

„Jolly Joker, mutogatós, kútfő, angyal, ördög, öreg, kisdobos, bálványa a nőknek, házaspár,  zenész, idő, tévéhordó, Klorrobrigida, ragadozó, fény az éjszakában, báb, játékos, paprikafejű, zord, hegy, hajasbaba, katona, jó, tánti, kalickába zárt valami, komédiás, torta, síró, esőben álló ballonos, alvó, végül pedig Humphrey Bogart. Különös szereposztás. Nem telik el nap, hogy ne kapna fényképet kérő levelet. Egészen eddig ellenállt, aztán kitalálta ezt a képeskönyvet.”

Érdekesség, hogy Friderikusz Sándor annyira büszke volt erre a nagyközönség által feledésre ítélt, ma már sehol sem kapható, szürreális képeslapkönyvére, hogy még amerikai kollégájának, Oprah Winfrey-nek is adott belőle egy példányt, amikor 1993-94 környékén Chicagóban találkoztak, Oprah magyar származású asszisztensének jóvoltából. Friderikusz az Eddig című interjúkötetében maga vall be mindent a képeslapkönyvről:

„Lefotóztak bizonyos pózokban, és egy nagyon szellemes grafikus, Kiss Ilona különböző karikatúrákat rajzolt a fotóim köré, Mentes Endre pedig kísérőszöveggel látta el a portrékat. Voltam én abban síró gyertya, esőkabátját nyitogató férfi, egyszerre egér és macska, sőt önmagam férje és felesége. Adtam ebből egy példányt Oprah-nak is. Na, nem a nézettséggel, hanem ezzel fogtam meg igazán! Nagyon kedves levélben köszönte meg a találkozást meg ezt a képeslapkönyvet. Gondoltam, akkor én most ezzel azon nyomban visszaélek. A válaszlevélben megkértem, segítsen a világsztárok szervezésében. Mivel túl közel volt a Tom Cruise-élmény, arra vágytam, hogy segítsen Budapestre hozni magát Tom Cruise-t. Visszaírt, hogy természetesen, örömmel segít, majd soha többé nem jelentkezett.”

TETSZETT A POSZT? CSATLAKOZZ A NERDBLOG FACEBOOK-CSOPORTJÁHOZ, ÍGY SOSEM MARADSZ KONTRAXOS, VICO-FILMES ÉS VALHALLA PÁHOLYOS KONTENT NÉLKÜL!

Eljött az idő, hogy ugorjunk egy korszakot a Bond-lányokat bemutató sorozatunkban: Grace Jones  képeivel lezárult a Roger Moore-éra, és most az a rövid időszak következik, amikor a walesi születésű Timothy Dalton alakította a 007-est. Nekem egyébként az ő első Bond-filmje, az 1987-es Halálos rémületben az egyik kedvencem, mivel rengeteg olyan, mai szemmel már igencsak mókás akciójelenet volt benne, ahol kocka-Ladákban ülő, kucsmás csehszlovák rendőrök kergetőztek James Bonddal!

De most nem a kultikus KGST-autókról lesz szó, hanem a film szende kis cseh csellistalányát alakító brit színésznőről, a szuperdögös Maryam d'Abóról.

Már csak hetek kérdése, és minden  Kaland-Játék-Kockázat-rajongó felteheti a polcára Ian Livingstone legújabb lapozgatós könyvét, a Tűzhegy 35. évfordulójára megírt The Port of Perilt! Ami a legújabb hírek alapján úgy tűnik, alternatív borítót is kapott, mivel a fanok nem igazán voltak megelégedve a Fighting Fantasy kiadási jogait megszerző Scholastic kiadó korábban bemutatott, rajzfilmszerű képeivel.

Az idei nyár sem telhet el Képregénybörze nélkül! Amíg mások most vasárnap a Balaton-parton aszalódnak a 40 fokban, a képregényrajongók a hűvös Átrium Park irodaházban (Budapest XIII., Váci út 45.) válogathatnak több tízezer képregény, akciófigura, kártya, poszter és minden egyéb geekség között!

Bár az 1985-ös Halálvágta egyáltalán nem volt jó film (sőt, kimondottan csapnivaló darabja a Bond franchise-nak), egy dolog miatt mindenképpen ott a helye a kultikus '80-as évekbeli produkciók sorában: ezzel lépett be Dolph Lundgren a hollywoodi szórakoztatóipar világába! Ő volt ugyanis a korszak ünnepelt sztármodelljének, énekesnőjének és divatikonjának, Grace Jones-nak a testőre – és mint ahogyan azt alább látni fogjuk, több, mint testőre...

Az egyik legambiciózusabb magyar játékfejlesztő csapat, az Antler Games tagjai nem elégedtek meg annyival, hogy a Saltlands nevű, pompás Mad Max-hangulatú társasukat mindenhol az egekbe magasztalták! Alig hűlt ki a hullánk a felperzselt só világában, máris itt az újabb kiváló posztapokaliptikus játékok, a Critters Below, amiben cukimuki állatfigurákkal kell egymást segítve (vagy egymást hátba szúrva) túlélni a bombázásokat egy atombunker mélyén.

A ghánai moziplakát ma már fogalom a B-filmek rajongói körében: a szegény sorsú, de lelkes amatőr festők ezekkel népszerűsítették a filmeket az afrikai országban. A lenti képek alapján sokszor ráadásul úgy, hogy a VHS-kazettaborítón, egy angol nyelvű poszteren vagy egyéb brossúrán kívül semmit sem láttak az adott produkcióból.

„25 év szünet után ismét megjelent a Hahota. Faviccekkel teli zsebkönyv helyett újrahasznosított Ludas Matyi-poénokat kaptunk, sok Marabu-rajzzal, de Pif-képregény nélkül.”

Ezt pont két hónapja írtam a Port.hura a főnixmadárként feltámadt Hahotáról, amivel kis híján felrobbantottam a fél internetet, mivel a hírt sokan átvették a hazai sajtóban (bár remélem, azért magából a kiadványból is vettek). Ez a karcos megfogalmazás tökéletesen illik a a jubileumi, 50. számra is: Marabu rajzai nagyon viccesek, a Ludas Matyi-poénok újrahasznosítva is örök klasszikusok, Pif-képregény viszont továbbra sincs az új Hahotában.

Bánhatja, aki kihagyta múlt szombaton a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozathoz időzített I. Kaposvári Képregénynapot, mert egy nagyon jó kis családias hangulatú rendezvény kerekedett belőle (reméljük, minden évben lesz folytatása)! Ráadásul ezúttal nemcsak mint a Kaméleon Komix Kiadó képviselője árultam a rendezvényen a Mad Max-hangulatú Világvégi meséket, de délután egy forgatókönyvírói kerekasztal-beszélgetésen is részt vettem – mint a 2015-ben megjelent Cafe Postnuclear írója.

A beszélgetés másik résztvevője Varga Bálint Bánk, A hegy forgatókönyvírója volt. Talán nem túlzás, ha azt mondom, ez a képregény a hazai popkultúra Chinese Democracy-ja és Duke Nukem Foreverje egybe sűrítve: egy csupa tehetséges magyar alkotó által jegyzett, grandiózus, disztópikus sci-fi, ami már nagyon-nagyon régóta készül, de biztosan nagyon nagyot fog szólni, ha egyszer végre olyan formátumban tud megjelenni, ahogyan azt a szerzők eredetileg elképzelték! 

Nem vagyok egy megveszekedett régenmindenjobbvoltozó, aki szerint a '90-es évek volt minden idők legszínesebb és legmenőbb évtizede. Az viszont tagadhatatlan, hogy ez a korszak egy egész generációt változtatott át a videojátékok és a pixelművészek szerelmesévé. Nagyon furcsa belegondolni, hogy 25 évvel ezelőtt a világ legtermészetesebb dolga volt beállítani hétvégén az osztálytársunkhoz egy doboz floppy lemezzel, és betömörített .arj fájlokba darabolva átmásolni magunknak a haver összes menő játékát, anélkül hogy egy fillért is fizettünk volna ezért bárkinek.

Manapság szerencsére már nem kell .arj fájlokkal és floppy lemezekkel bajlódni, ha a '80-as évek végi, '90-es évek eleji kultjátékokkal akarunk játszani. Rengeteg online DOS-emulátor létezik, amelyekkel már akár a böngészőnkben is újrajátszhatjuk a munkahelyünkön vagy otthon a régi kedvenceinket. A Golden Axe-os posztban bemutatott öt ügyességi/akció játék után most összeszedtem öt olyan klasszikust, amivel nemcsak pár percig hülyéskedik az ember, hanem akár hajnalig is képes fennmaradni, hogy végigjátszhassa! Főleg, ha gyerekként, 25 évvel ezelőtt ez nem sikerült.

Nagyon úgy tűnik, hogy felemás sikerrel támad fel idén augusztusban Ian Livingstone legendás Fighting Fantasy sorozata - amit ugye idehaza Kaland-Játék-Kockázat néven ismer mindenki, aki a '90-es években volt gyerek.

Ian Livingstone, az Eidos stúdió főnökeként, a cég legismertebb játékhősével, Lara Crofttal

A Mester ugyanis nemrégiben új játékkönyvet írt, The Port of Peril címmel, ami augusztus 7-től lesz megvásárolható világszerte. Arra viszont egyetlen rajongó sem volt felkészülve lélekben, hogy a Fighting Fantasy kiadási jogait megszerző Scholastic a borítódizájnnal nem a régi, Christos Achilleos, Les Edwards és Iain McCage nevével fémjelzett, oldszkúl '80-as évekbeli fantasy stílust fogja követni a, hanem gyerekkönyveket és a rajzfilmeket. Íme a The Port of Peril borítója:

Ezek pedig itt az újra megjelenő Tolvajok városa, A Tűzhegy varázslója, A Káosz fellegvára, A végzet erdeje és az Elátkozott ház, átdizájnolt verziói, amelyeket szeptember 7-től vehetnek majd meg a rajongók.

Livingstone egy Twitter-bejegyzésben nemrég azt írta, a belső illusztrációkat is lecserélik, nemcsak a borítókat, a klasszikus zöld gerincet felváltja egy elegánsabb aranyszínű:

Nem mindenki örül azonban az új lapozgatós könyvnek és a régiek újrakiadásának. Már Ian Livingstone Twitter-üzenetei alatt is megjelentek az elégedetlenkedők, akik szerint régen minden jobb volt, de főleg a Fighting Fantasy-kötetek borítói:

TETSZETT A POSZT? CSATLAKOZZ A NERDBLOG FACEBOOK-CSOPORTJÁHOZ, ÍGY SOSEM MARADSZ KALAND-JÁTÉK-KOCKÁZATOS ÉS VICO-FILMES KONTENT NÉLKÜL!

Az országút harcosa volt a kedvenc lapozgatós könyved? Akkor a Világvégi mesék is neked készült! Barkasszal a posztapokaliptikus pusztadágban - rendeld meg a képregényt akciósan itt!

Eheti Bond-lányunk, a Halálvágtában szereplő Tanya Roberts egyszer már szerepelt itt a Nerdblogon, de akkor csak pár sorban le lett tudva néhány emlékezetesebb filmje, a Halálvágtáról pedig alig esett szó... Ezt a súlyos mulasztást most bepótoljuk!

A héten lett 30 éves a világ legjobb kommandós sci-fije, Arnold Schwarzenegger 1987-es Ragadozója. A filmbéli raszta csillagharcos ugyan sosem lett olyan népszerű űrszörny, mint péniszfejű nagytestvére, a Nyolcadik utas, de maga a brand még ma is épp eléggé fényesen csillog ahhoz, hogy Ridley Scott Covenantja mellé hamarosan új Predátor-film is érkezzen – ezúttal attól a Shane Blacktől, aki 30 éve még SZTK szemüveges, gyógyegér zsoldosként volt a Ragadozó egyik áldozata.

A '87-es kultfilmet 1990-ben egy második rész is követte, a Dark Horse pedig képregényben folytatta a yautja faj bolygóközi vadászkalandjait (az Alien-szériájuk 1988-ban, a Predator '89-ben, az AVP '90-ben indult el). A filmproducerek és a képregényguruk mellett viszont mások is pénzt szimatoltak a Predátorban. A Valhalla Páholy 1993-ban egy saját gyártású Ragadozó-trilógiát jelentetett meg, csodaszép Boros-Szikszai-borítókkal – de a rendszerváltás után elszabadult vadkapitalizmusban uralkodó szokásjog szerint az eredeti franchise tulajdonosainak tudta nélkül.