10 képregény, amit kötelező lesz megvenned a hétvégén!

2017. március 16. 07:30 - -Szűcs Gyula-

Erdélyi vámpírok, magyar Mad Max, vén, mogorva Logan, retró Pókember, új Bucó, Szetti, Tacsi, X-Men az űrben - lesz itt minden, mint a falusi búcsúban!

Itta a tavasz, dagad a... geekek pénztárcája, hiszen ugye már hónapok óta amiatt spóroltak, hogy most minden újdonságot (és persze régi vágyálmot) megvehessenek akciósan a Kispesti Munkásotthon Művelődési házban megrendezésre kerülő 34. Képregénybörzén! Lássuk, melyik az a tíz magyar nyelven megjelent képregény, amit semmiképp sem szabad vasárnap az árusoknál hagyni!

greghorn_marveldivas.jpg(Greg Horn: Marvel Divas)

Tovább
18 komment

A 90-es évek legrondább könyvborítói

2017. március 12. 15:30 - vackor úr

A 90-es évek sok tekintetben egy feneketlen fekete lyuk volt, és ez bizony a könyvkiadásban is meglátszott. Már a regények szövege is tele volt hibával,  a legócskább papírra nyomták (tudjátok, amelyik döglött szürke volt, tele szeméttel és némelyiket ki lehetett szedni a papírból), és a borítókban sem ismertek kegyelmet. Míg a Valhalla a Boros-Szikszai páros menő festményeit használta, addig a Cherubion és egy csomó zugkiadó egészen megdöbbentő szörnyszülöttekkel álltak elő. Most megmutatjuk a leggyalázatosabbakat. Némelyik annyira rossz, hogy nem lehet nem imádni. 

(Megjegyzés: a borítók színvonalához méltóan a fotók is általában elég ócska minőségben találhatók meg a neten.)

 

stuart_harrington.PNG

 

A regényfosó Nemere István több olyan csudát is írt, aminek csupán az volt a célja, hogy megtévessze a gyanútlan vásárlót. Ennek a könyvnek sincs semmi köze a Robotzsaruhoz, de egészen biztos, hogy a gagyi borítókép ellenére akadt olyan, aki gondolkodás nélkül megvette. Ugyanilyen furfangos szemét volt a kamu Alien-regény is.

 

kamu_elien.PNG

 

A Csillagkapu koppintásnak sajnos bedőltem. Emlékszem, annak idején nagyon felcsigázott, aztán miután kikönyörögtem rá a pénzt anyutól és megvettem, már gyerekként teljesen felidegesített. Itt Nemere már harring, nem pedig hering.

 

covers_24590.jpg

 

A régi Hulk sorozat (egyik) címszereplője, Lou Ferrigno virít a borítón, a gagyi Herkules-filmjéből. A jó kis 90-es évek, amikor azt lehetett ellopni és onnan, amit csak nem szégyelltek. A tömény szutyok hangulatot a regény fülszövege is erősíti, és úgy kerek a világ, hogy álljon itt az is, mert fantasztikus. Már olvasnám is a könyvet

(nem). 

lou_ferrigno.jpg

 

A ​világhírű Eric von Lustbader, a feszültség és a lélegzetelállítóan sebes akciók mestere, ismét a nagy kaland sűrűjébe vezeti az olvasót: New Yorkba, Párizsba… és legfőképp oda, ahol a kábítószer születik… Kambodzsa és Vietnam üvegházszerűen forró, fojtogató belsejébe!… Oda, ahonnan a fehér méreg halálos útjára indul a világ kábítószer-kereskedelmi csatornáin, ahol az indulatok perzselőbbek, mint a dzsungel hősége… a hagyományok könyörtelenebbek a természet törvényeinél!
Ősi, misztikus világ húzódik meg e járhatatlan területek szívében lappangó borzalmakkal, küzdelemmel, mágiával és cselszövéssel. Aki e sötét birodalmat mozgatva irányítja az ópium termelését, az hihetetlen gazdagságra és hatalomra tesz szert a térségben és világméretekben egyaránt. A CIA és a KGB előtt sem titok ez. Az események a föld több pontján neki is lendülnek!…
S hogy miképp szerezhető meg az ópiumhatalom? A megoldás kulcsa a KARDOK ERDEJE, a Prey Dauw nevű évszázados talizmán birtoklása, amely élet-halál urává tesz a vad, babonás khmerek lakta vidéken.
Pénz és hatalom!
A Prey Dauw megszerzéséhez ezernyi veszélyen át vezet az út!… Lustbader sodró lendületű, végsőkig feszült, valós elemekből építkező regényében bepillantást nyerhetünk e küzdelembe, mely New Yorkban, Párizsban s legfőképp minden baj forrásánál: Kambodzsa ősi, sötét ópiumbirodalmában zajlik!
Szinte halljuk a lépések neszét a felázott avaron, a fülledt, őserdei félhomályban megpillantjuk az éles pengék gondolatnál sebesebb villanását, miközben Lustbader, a nagy varázsló lapról lapra csigázza érdeklődésünket a végkifejletig.
Ezt a könyvet nem lehet letenni…

Először azt hittem, hogy a "világhírű Eric von Lustbader" csak egy a 90-es évek hazai álneves íróink közül, de nem. Bár nem valószínű, hogy szegény Eric tudott a lélegzetelállító regénye magyar megjelenéséről...

A következő borítókat csendes szemlélésre ajánljuk, a korszak hangulata garantáltan fejbevág.

 idoharcosok.jpg
konyv_tulelok_lrg.jpg

vietnamitombolas.jpg
nyird_ki_a_satant.jpg
tizedik_aldozat.jpg
predator_2.jpg

halott_varos.jpg

harc_az_ej_koveert.jpg

Legvégül álljon íme a kedvencem. Annyira rossz, hogy egyszerűen fantasztikus: Conant látványosan a kor Marvel képregényeiből próbálta lemásolni a művész, kevés sikerrel, ám annál stílusosabban.

Imádom.

 

conan.jpg

 

Nektek mi a kedvenc gagyi könyvborítótok a korszakból?

 

 

29 komment

Heti Bond-lány: Lois Chiles

2017. március 11. 16:00 - -Szűcs Gyula-

A texasi bombázó, aki nemcsak James Bondot, de Jockey Ewingot is elcsábította!

Elérkeztünk az egyik legpocsékabb Bond-filmhez, az 1977-es Star Wars népszerűségét meglovagoló Holdkeltéhez, amiben Roger Moore már nem a szokásos, vulkánsziget mélyén konspiráló, macskát simogató, kopasz főgonoszt intéz el, hanem kirepül az űrbe! Teszi mindezt azért, mert egy náci tudós a titkos űrbázisáról akarja megmérgezni a Földet, hogy utána a zsoldjába szegődő, dekoratív párokkal újra benépesíthesse az üres bolygót. Zseniálisan blőd, ZS-kategóriás sztori - csak hát ugye nem egy Orion tévén nézett, zizegős képű VICO-filmről van szó, hanem Roger Moore 1979-es blockbusteréről!

moonraker.jpg

A film egyetlen pozitívuma, hogy egy texasi szépség, Lois Chiles alakította benne a Bondot segítő CIA-kémet, Holly Goodheadet:

lois-chiles-moonraker.jpg

Tovább
10 komment

Heti Bond-lány: a szuperdögös Barbara Bach [18+]

2017. március 05. 16:00 - -Szűcs Gyula-

Ringo Starr felesége domborított Roger Moore oldalán A kém, aki szeretett engem-ben

Barbara Bach az egyik legismertebb Bond-lány - na persze csak azok számára, akik láttak James Bond-filmeket a Pierce Brosnan és Daniel Craig előtti korszakból is! Egész élete a sztárságról szólt: szupermodellként kezdte Olaszországban a karrierjét, Roger Moore oldalán domborított az 1977-es A kém, aki szeretett engem-ben, 1981-ben pedig összejött a Ringo Starr-ral, és azóta is boldog házasok!

662b10b89e6898721cb2307288f88673.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Heti Bond-lány: Maud Adams [18+]

2017. február 26. 03:00 - -Szűcs Gyula-

Íme a svéd szépség, aki két Bond-filmben is elcsábította Roger Moore-t

Britt Ekland és Carmen du Sautoy után következzen Maud Adams, az 1974-es Az aranypisztolyos férfi harmadik Bond-lánya. Ahogy már korábban is kifejtettem, ez a film nem tartozik a kedvenc Bond-opuszaim közé, sőt, ezt tartom az egyik leggyengébb résznek.

maud_adams_bond_girl.jpg

Szerepelt viszont benne egy svéd szépség, aki nemcsak itt, de egy másik Bond-filmben, az 1983-as Polipkában is elcsábította a 007-est.

Tovább
5 komment

A magyar Mad Max jobb, mint az igazi?

2017. február 24. 18:30 - -Szűcs Gyula-

A posztapokaliptikus Saltlands az utóbbi évek legmenőbb társasjátéka

Tavaly egy igen-igen jó, hazai fejlesztésű Mad Max-hangulatú társasjáték fejlesztése zárult sikeres Kickstarter kampánnyal, a mázlista geek szaksajtó pedig már ki is próbálhatta az elmúlt hónapokban a Saltlands prototípusát.

12967265_257770617893917_6495644375725809628_o.jpg

A játék rozsdás-véres-verejtékes hangulata természetesen mindenkit azonnal magába szippantott, de a profi dizájn és a választható versengő/kooperatív játékmechanika is igen tetszetős lett. Abszolút visszaadja minden a világvége utáni túlélők kalandos, ámde cseppet sem irigylésre méltó életét, amikor minden egyes új nap meg kell küzdeni egy-egy korty vízért és benzinért!

Tovább
Szólj hozzá!

Eszelősen jó képregény készült Az országút harcosából!

2017. február 19. 18:00 - -Szűcs Gyula-

A Mad Max 4-őrület gyerekkorunk kedvenc Kaland-Játék-Kockázatát is feltámasztotta!

ff-promo-777x437.jpg

Sok szempontból volt pompás év 1982: ekkor került mozikba a Conan, a Szárnyas fejvadász, az E.T., a Poltergeist, a Tron és a 48 óra, de ebben az évben jelent meg Az országút harcosa is, azaz Ian Livingstone és a brit könyvipar frappáns válasza egy évvel korábbi Mad Max 2-re (plusz én is '82-ben születtem). Hozzánk persze a Fighting Fantasy játékkönyvszéria is, akárcsak minden más, késve jutott el, de 1989 nyarán már mi is egy felspécizett Dodge Interceptorban ülve száguldozhattunk a posztapokaliptikus világban Új Remény bajnokaként, a Kaland-Játék-Kozkázat sorozat legelső könyveinek egyikében:

3_6.jpg

A pofátlan Mad Max-koppintós eredeti címmel megjelent lapozgatós könyv (lásd: The Road Warrior / Freeway Fighter) a 35. születésnap alkalmából igencsak látványos ráncfelvarráson esett át: képregényváltozatban is kijön idén! Persze a jubileum mellett az is közrejátszhat a megjelenésben, hogy az Oscar-díjesővel jutalmazott Mad Max 4 óta ismét reneszánszát éli a posztapokaliptikus zsáner.

freeway-fighter-issue-1_cover_a.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Te tudod, kinek a köldökékszerét nyelte le Roger Moore a legbénább Bond-filmben?

2017. február 15. 07:07 - -Szűcs Gyula-

Heti Bond-lány: Carmen du Sautoy, Az aranypisztolyos férfi hastáncosnője

Az 1974-es Az aranypisztolyos férfi nem tartozik a kedvenc Bond-filmjeim közé. Sőt, egyáltalán nem rajongok a Roger Moore-éra piperkőc 007-eséért, aki mindig valami agysejtpusztítóan gyilkos viccet nyög be, mielőtt ágyba vinné az aktuális Bond-lányt vagy lepofozná a soron következő Bond-gonoszt. A Moore-féle blőd James Bond-filmeknek már nem sok közük volt Sean Connery ízig-vérig pulp ihletésű kalandjaihoz, sokszor kémfilm-paródiába csaptak át, és a XXI. századból visszatekintve műfajilag jóval közelebb állnak az Austin Powers-trilógiához, mint Ian Fleming eredeti regényeihez.

goldengundance1.jpg

A komikum túlburjánzását a '70-es évek Bond-filmjeiben nagyon jól szemlélteti heti Bond-lányunk, Carmen du Sautoy is, aki a ledér hastáncosnőt, Saidát alakította Az aranypisztolyos férfi bejrúti jelenetében.

Tovább
Szólj hozzá!

3 menő sztár, aki a gyerekével forgatott filmet

2017. február 12. 23:59 - -Szűcs Gyula-

Stallone a fiával, Van Damme a szuperdögös lányával dolgozott együtt

Azt minden filmrajongó tudja, hogy Martin Sheen és Cahrlie Sheen apa-fia párosként szerepeltek a Tőzsdecápákban, Lara Croft apját tényleg Angelina Jolie apja, Jon Voight alakította a Tomb Raiderben, Will Smith pedig a fiával, Jaden Smith-szel zuhant le egy idegen bolygóra a csapnivaló A Föld utánban. Az viszont nem annyira köztudott, hogy Van Damme és Stallone is forgatott már együtt a gyerekével, a Halloween sikolykirálynőjének, Jamie Lee Curtisnek pedig egy igazi horrorlegenda az anyukája! Lássunk néhány filmet, amiben együtt szerepelt a rokonság!

1. Jean-Claude Van Damme és Bianca Bree

 

van_damme_bianca_bree.jpg

Tovább
2 komment

Heti Bond-lány: Britt Ekland [18+]

2017. február 11. 19:00 - -Szűcs Gyula-

A svéd bombázó, aki Roger Moore és Michael Caine kedvéért is ledobta a textilt!

Főnixmadár helyett inkább egy nem túl mélyre eltemetett zombiként támad fel a Nerdblog, azon belül is az egyik legnépszerűbb cikksorozat, a heti Bond-lány!

brittekland_169.JPG

Ursula Andress,Tanya Roberts, Martine Beswick, Honor Blackman, Margaret Nolan, Claudine Auger, Luciana Paluzzi, Molly Peters, Mie Hama, Akiko WakabayashiKarin Dor, Joanna LumleyDiana Rigg, Lana WoodJill St. John és Jane Seymour után ezúttal Az aranypisztolyos férfi szőke bombázójával, Britt Eklanddal folytatjuk, aki olyan kultfilmekben szerepelt, mint az 1971-es Michael Caine-klasszikus, az Öld meg Cartert! és Chrisopher Lee 1978-as kulthorrorja, A vesszőből font ember.

Tovább
4 komment

2016 a magyar Mad Max és a magyar Indy éve volt

2017. január 01. 03:33 - -Szűcs Gyula-

Íme az öt legmenőbb magyar nyelven kiadott képregény az óévből!

2016 kimondottan jó év volt a hazai képregényrajongók számára, hiszen 167 magyar nyelvű füzet és kötet jött ki magyar nyelven. Ez csak egy kicsit marad el a tavalyi rekordtól, és lényegesen jobb szám, mint az elmúlt 4-5 év hazai képregényes termése (részletesebb adatok az MKSZ Képregényblog kiváló év végi összesítésében olvashatók). Ezeknek a kiadványoknak a többsége persze még mindig olyan populáris amerikai képregénysorozat volt, mint a Pókember, a Batman, a Walking Dead vagy a '90-es évek nagy slágere, a Spawn. Ugyanakkor nívós európai ínyencségekből is sokat kaptunk idén, és már nekünk, magyaroknak sincs okunk szégyenkezni, simán vannak olyan jó hazai gyártású képregényeink, amelyek akár a francia, olasz vagy amerikai piacon is megállnák a helyüket!

magyarmadmax.JPG

Épp ezért Pókember és társai helyett most az európai és a magyar palettáról szedtem össze 2016 legmenőbb képregényeit!

Tovább
Szólj hozzá!

A Police 07 és Az Ezüst-tó kincse után itt a Mesék titka!

2016. december 09. 00:30 - -Szűcs Gyula-

Újabb kultikus, '80-as évekbeli Novoplast-játék támadt fel - ideális karácsnyi ajándék!

Akik a rendszerváltás környékén voltak gyerekek, azoknak két emlék biztosan örök életükre megmaradt ebből az időszakból. Az első, hogy félbe szakadt a Kacsamesék Antall József halála miatt. A második pedig, hogy a legunalmasabban induló családi vendégeskedést is fel lehetett dobni, ha előkerültek a Novoplast '80-as években kiadott, kultikus társasjátékai. Bizonyára sokunkban él még az emlék, ahogy a testvérekkel, unokatestvérekkel, ismerősök gyerekeivel éjszakába nyúlóan játszottunk a padlószőnyegen a Police 07-tel, Az Ezüst-tó kincsével vagy A mesék titkával. Na pont ezt a jóleső nosztalgiát és az évek óta tomboló retróőrületet lovagolta meg a Retro Games, amikor úgy döntöttek: az eredeti alkotókkal együttműködve, modernizált köntösben, családbarát áron újra kiadják az azóta csődbe ment Novoplast régi játékait.

Az Ezüst-tó kincse - vadonatúj szerencsekártyákkal!

dsc_1602.JPG

Az Ezüst-tó kincsét aligha kell bemutatni a mai 30-as és 40-es korosztálynak. Ez volt az egyik legismertebb magyar társasjáték a Police 07 és a Macskafogó mellett: a Novoplast a rendszerváltás utáni megszűnéséig 60 ezer darabot adott el belőle. Azt persze valószínűleg csak kevesen tudták akkoriban, hogy a Novoplast Kisszövetkezet ezzel a játékkal üzent hadat 1988-ban a Hasbro, a Ravensburger, az MB és a Parker „Szívasd tönkremenetelig a másik játékost!”-típusú, rablókapitalista társasjátékainak, valamint a Kádár-korszak kicsi, savanyú Monopolyjainak, a Takarékoskodj!-nak és a Gazdálkodj okosan!-nak.

Tovább
Szólj hozzá!

10 képregény, amit kötelező lesz megvenni a hétvégén!

2016. december 07. 07:00 - -Szűcs Gyula-

A 2016-os Hungarocomixon is lesz minden, mint a falusi búcsúban

Blacksad, Walking Dead, Nyugat+Zombik, Cafe Postnuclear, Világvégi mesék: a legmenőbb amerikai kultképregények mellé végre zombikat ölő Babits és magyar Mad Max-sztori is készült! A hazai képregénykiadók a december 10-én, a K11-ben megrendezésre kerülő Hungarocomixra tárazták be a legnagyobb durranásokat, így természetesen idén sem maradnak a képregényrajongók év végi karácsonyi vásár nélkül. A húzónév idén a legendás spanyol rajzolt noir, a Blacksad, de a zombiapokalipszis és a Mad Max-filmek kedvelőinek is lesz majd mit kérnie idén a Jézuskától, és idén is pompásabbnál pompásabb képregényeket lapozgathatunk majd a karácsonyfa alatt!

manaraxmen.jpg

Kép: az Uncanny X-Men #12 Milo Manara-féle borítóvariánsa

Összeszedtük a 10 legjobb képregényt az idei Hungarocomix kínálatából! Íme:

Tovább
2 komment
süti beállítások módosítása
Helló