Leonard Nimoy-t mindenki a palacsintasütő alakú Enterprise űrhajó hegyes fülű tudományos tisztjeként, Spockként ismeri, pedig a 82 éves színész már az '50-es években fejest ugrott a sci-fik világába.

Első komoly szerepét ugyanis egy igazi B-kategóriás gyöngyszemben, az 1952-es Zombies of the Stratosphere-ben kapta: ő volt Narab, a Föld leigázására készülő űrzsarnok egyik lilaruhás testőre. A filmben a gonosz marslakók mindent bevetettek győzelem érdekében a zeppelin alakú csillaghajótól kezdve a távirányítású harci roboton át az élesítésre váró hidrogénbombáig, de természetesen egy bátor hős, a hátirakétás Commando Cody (a hülye sisak alatt: Judd Holdren) még idejében megakadályozta bolygónk pusztulását.

És hogy mennyit kaszált ezzel a bizarr haknival a jó öreg Spock? Rongyos 500 dollárt! Íme az egyszerre csodálatos és röhejes korabeli előzetes:

Kedden ünnepelte 20. születésnapját a Doom nevű, kultikus lövöldözős játék, ám az idei év dupla jubileum a démonokat láncfűrésszel és shotgunnal mészároló 30-as geek nemzedéknek: idén lett nagykorú (azaz 18 éves) "a magyar Doom" is, azaz Damien Forrestal ikerregénye, A Pokol kapui és a Tisztíótűz is.

Az angolszász álnév persze jó szokás szerint egy hazai írót rejt: Gáspár András a ma már legendás, ám a valóságban sosem létező Thor Universal Corporation kiadványaként a Valhalla Páholynál jelentette meg a korszak zűrzavaros szerzői jogi szabályozását kihasználva a hazai gyártású Alien Vs. Predator-köteteket és a Doom-regényeket. A miértekről és a hogyanokról így mesélt egy régebbi fórumbejegyzésében:

A magyarázat egyszerű: a közönségnek nem volt - és igazában ma sincs - bizodalma magyar nevű szerzőkben.
Az a fajta kommersz, aminek az AvP és a Doom látszani akart, primőrnek számított nálunk akkoriban. Belföldi előállításának nem volt se receptje, se hagyománya. A könyvkiadás liberalizálódása nyomán pedig olyan tömegben zúdult a piacra a hazai bóvli, hogy a magukra adó szerzők jobbnak látták munkáikat angolszász importnak álcázni.

Az első (Novák Csanáddal közösen használt) írói személyiségem, akinek könyvei műfordításként váltak ismertté és elfogadottá, Wayne Chapman volt. A hozzá kitalált sémát alkalmaztuk a többiek esetében is, míg a jogszabályok lehetővé tették. A cél nem az olvasók félevezetése, hanem az esélyek kiegyenlítése volt - ezért adtunk bele a tartalomba apait-anyait, szemben amerikai barátainkkal, akik az ilyen könyveket soha nem alkotásként, hanem termékként kezelték.

Frei Tamás csak 21 évvel késett a frappánsnak szánt „2015 - A káosz éve és a magyar elit háborúja” című könyvével, a káosz éve ugyanis 1992 volt: ekkor jelent meg John Caldwell (azaz Nemes István) „A káosz éve” című fantasy regénye, főszerepben a láncos buzogányával mindenkit lezúzó ork pappal, a rothadt csirkebél szagú köpenyt hordó eleven pestissel, Skandar Graunnal.

Ezek után izgatottan várom Frei újabb regényét, aminek lehetne mondjuk „2016 - A káosz elszabadul” a címe, aztán írjon gyorsan egy előzménysztorit is mondjuk „2008 a patkány éve” címmel, hiszen ezeket még úgysem sütötte el senki korábban.

James Cameron a 90-es évek elején ahelyett, hogy leforgatta volna a Terminátor 3-at, inkább azon dolgozott, hogy Kyle Reese, azaz kedvenc színésze, Michael Biehn főszereplésével összehozzon egy Pókember mozifilmet. Ekkor csörtetett be hozzá Schwarzenegger a True Lies forgatókönyvével, és azzal az ötlettel, hogy ő akarja eljátszani a saját felesége után nyomozó terrorelhárító ügynököt. Arnold így emlékszik vissza a film megszületésére Emlékmás - Életem hihetetlen, de igaz története című életrajzi könyvében: 

„Bobby Shriver felhívott, és azt mondta, hogy látott egy európai mozit, amelynek szerinte érdemes lenne megcsinálni az amerikai változatát. A sógorom elmesélte, hogy a Titkolt titkos ügynökök című francia film is egy olyan 007-es jellegű szuperpasasról szól, akiről a felesége nem tudta, mi a foglalkotása. Azonnal beleszerettem a sztoriba, de Bobbynak igaza volt: ebben a formában túl statikus volt egy amerikai néző számára. Több akciót és energiát kell belevinni. Azonnal Jim Cameronra gondoltam.”

Cameront annyira meglepte egy akciódús Arnold-vígjáték ötlete, hogy elvállalta a rendezést, pedig a saját bevallása szerint mindig is gyűlölte a vígjáték műfajt.  

1982 nevezetes év volt a hollywoodi filmgyártás történetében: ekkor került mozikba a Rambo, az E.T., a Tron, a Szárnyas fejvadász, a 48 óra, a Star Trek 2, a Rocky 3, A dolog, A vadak ura és Schwarzenegger első igazi nagy filmje, a Conan, a barbár.

Az osztrák testépítőből lett sztárszínész persze nem kapta meg könnyen a kimmériai barbár szerepét, mivel évekkel a forgatás előtt összebalhézott a producerrel, Dino De Laurentiisszel. Kettejük ellenségeskedése még 1977-ben kezdődött, nem sokkal azután, hogy Arnold Golden Globe-ot kapott a Maradj éhen! mellékszerepéért.

Az akkori ügynöke, Larry Kubik (aki egyúttal Stallone ügynöke is volt) kiharcolt neki egy meghallgatást Dino De Laurentiisnél a Flash Gordon főszerepére. A szabadszájú Schwarzi azonban, ahelyett hogy körbeudvarolta volna a producerpápát, elkezdett megjegyzéseket tenni Dino alacsony termetére és borzalmas olasz akcentusára. Másfél perc múlva már az utcán volt.

A szintén 77-ben debütáló, Acélizom című gyúrós dokumentumfilm viszont felkeltette egy másik sword & sorcery-rajongó producer, Ed Pressman figyelmét, aki azonnal le akart forgatni öt Conan-filmet Schwarzeneggerrel. Gyorsan szerződést is kötöttek (Arnold 5 filmért 10 milliót kapott volna), a Paramount pedig 2,5 millió dollárt ígért Pressmannek, ha kerít a Conan, a harcos munkacímen futó filmhez egy neves forgatókönyvírót. Mivel Hollywoodban gyorsan terjedtek a Schwarzival kapcsolatos hírek, Oliver Stone önként jelentkezett, és a sok Conan-novellából meg képregényből összerakott egy négyórás, posztapokaliptikus víziót, ami minimum 15 milliós költségvetést jelentett volna a stúdiónak. Schwarzenegger így emlékezett vissza az epikus sztorira az önéletrajzi kötetében:

Mel Brooks régi vígjátékaiban mindig is az volt a zseniális, hogy az Űrgolyhókat, a Drakula halott és élvezit vagy a Robin Hood - A fuszeklik fejedelmét azok is végig tudták röhögni, akik egyetlen percet sem láttak a Star Warsból, a Draculából és a Robin Hoodból.

Az Űrgolyhókat ráadásul én pont hamarabb láttam úgy 1991 környékén, mint a Birodalom visszavágot. A Star Warson persze már túlvoltam, így a Lord Helmet-Darth Vader párhuzamot természetesen értettem, és még ma is jókat röhögök azon, amikor Vespa hercegnő leveszi a kakóscsiga hajas fülhallgatóját. Viszont fogalmam sem volt, hogy Yoghurt egy félhülye Yoda-imitátor, és az „Én vagyok az apád!”-kifordításán sem tudtam 9 évesen röhögni.

A későbbi újranézésekkel viszont már minden a helyére került. És bár Harkányi Endre mint mindig,most is remekelt a Magyar Szinkron- és Videovállalat műtermeiben, az 1990-es magyar verzió pedig a félrefordításai ellenére is igazi klasszikus, sajnos nagyon sok poén elveszett a szinkronizált verzióban.

Örök vita geek körökben, hogy a Star Wars vagy a Star Trek-e a jobb. A leginkább humoros mémáradatban manifesztálódó harcot végre eldöntheti, hogy a két franchise egyre inkább egybemosódik! Az elmúlt években a Star Trek rebootért felelős J.J Abrams sikeresen feltámasztotta a kicsit dohszagú űrúttörős Star Treket két Csillagok háborúja-szerű mozifilmmel, és most, hogy a Star Wars VII. rendezői széke mellé a forgatókönyvírói feladatot is megkapta (a sztorival eredetileg megbízott Michael Arndtról egyelőre nem tudni, kirúgták-e vagy önként távozott), gyaníthatóan ugyanolyan, lensflare-effektekkel megpakolt, vicces akcióorgiává silányul a két brand.

Ami viszont örök netes humorforrás marad: a Star Warsért rajongó csajok mind úgy néznek ki, mint az aranybikinis Leia hercegnő, a Trekkie-lányok viszont inkább úgy, mint Jabba. És olyan szépek és fiatalok, mint Yoda.

Van azonban valami, amiről mindig megfeledkeznek a derék Star Wars-rajongók. Míg Lucas az új (értsd: a gagyi) trilógiájába elfelejtett aranybikinis jócsajt rakni, addig Abrams mindkét filmjében gondoskodott lenge ruhás eyecandy szereplőről. A fürdőköpenyes Jediknek viszont csak a hülye Jar Jar jutott.

Hétvégi lomtalanítás közben megtaláltam az általános iskolai magyarfüzetemet, 1995-ből. Ezt a tantárgyat nálunk Nyelvi, Irodalmi és Kommunikációs Nevelésnek hívták és NYIK-nek rövidítették a Zsolnai-módszer szerint összeállított órarendben. Mi meg persze NYEKK-nek hívtuk.

Mindenesetre mindenki imádta, mert változatos és kreatív házi feladatokat kaptunk: járt jó jegy és dicséret az Egri csillagokban olvasott fegyverek lerajzolásáért, a Gyűrűk Ura-trilógia végigszenvedéséért és a kedvenc tévésorozatunk bemutatásáért is. (Egyszer viszont hatalmas 1-est kaptam az akasztott hullás/zombis fogalmazásomra, amit az Elátkozott ház elolvasása után írtam.)

A füzetemben az alábbi, talán túlságosan is optimista, házi feladatként megírt fogalmazás szerepelt Az ifjú Indiana Jones kalandjairól. Mentségemre szóljon, hogy mindössze 12 évesen követtem el, a Kaland-Játék-Kockázatok és a másolt videókazettás akció- és kalandfilmek bűvöletében.

A 16 részes sorozat kedden délután 17 óra 5 perckor kezdődik. A filmet amerikai-francia-német-olasz-osztrák coprodukcióban készítették. A sorozat főszereplője a legendás Indiana Jones. ám George Lucas és stábja a kalapos fickó fiatalkorát meséli el. A történetfüzér 2 időben játszódik, van, amikor 1905-ben, a éves Indy a történet főszereplője, de általában a 17 éves Indiana Jonesról (akit Sean Patric Flanery személyesít meg) szól az aznapi rész, mely 1916-ban játszódik.

Íme egy igazi geek csaj: kizárólag azért öltözött be Caitlin Fairchildnek a Gen¹³-ból, hogy utána levetközhessen, és csak neked villantson cickót!

Sötét korszak köszöntött a galaxisra. A rútságát palástoló gonosz zsarnok egy vándorló szupererőd mélyén ülve tartja rettegésben birodalma alattvalóit, ráadásul foglyul ejtette az uralma ellen lázongók gyönyörű hercegnőjét is. Egy bátor szőke legény elindul, hogy kiszabadítsa őt a rabságból, és hamarosan csatlakozik hozzá egy nagydarab, szőrös kolosszus, egy folyton viccelődő, komikus duó (ahol a magasabbik folyton a kicsinek okoskodik) és egy alvilági figura is a kétes múltú barátaival, aki kezdetben ráadásul csak a pénzért harcol, idővel azonban a főhős legjobb barátja lesz.

Felbukkan egy idős, bölcs mester is, aki elmondja a fiúnak, hogy hatalmas dolgokra hivatott, de csak úgy győzheti le a gonoszt, ha megtanul bánni ősei legendás fegyverével. A kis csapat hosszú és kalandos utazásra indul, amely során a bölcs mester életét áldozza a jó ügyért vívott harcban, de a főhős végül sikeresen bejut a főgonosz fehérpáncélos katonáktól nyüzsgő főhadiszállására, kiszabadítja a hercegnőt és elpusztítja a zsarnokság szimbólumát, a szupererődöt, miközben végig a London Symphony Orchestra fülbemászó muzsikája szól.

Ez a tartalomismertető természetesen nem az 1977-es Csillagok háborújáról szól, hanem Peter Yates idén 30 éves, fantasy elemekben tobzódó kultscifijéről, ami a hazai VHS-forgalmazásban a Támadás a Krull bolygó ellen címet kapta.

Bizonyára sokan emlékeznek még az 1992. decemberében elinduló, és egészen '95-ig havonta megjelenő Bíborhold magazinra, ami a konkurens Rúnával folytatott, egészségesnek nem éppen mondható, gáncsolós-perelgetős konkurenciaharc miatt az utolsó években már Holdtölteként jelent meg.

A hazai szerepjátékos élet online zászlóshajója, az LFG.hu (leánykori nevén: RPG.hu) az egykori Bíborhold-brandtulajdonosok beleegyezésével tavaly óta folyamatosan pakolja fel a letöltések közé pdf-formátumban a szépemlékű havilapot: jelenleg épp a 30. számnál tart a frissítés. Így most csak itt kell néhányat kattintani, és máris bárki nyakig merülhet a daliás 90-es évek elején tomboló fantasy- és scifiőrületben.

Elvileg évek óta kapható a 100% természetes anyagokból készülő PUSSY - NATURAL ENERGY elnevezésű energiaital, mi viszont csak most botlottunk bele a Flórián téri CBA-ban. És a sokkoló felfedezés után pont úgy kezdtünk el nyerítve röhögni, mint mikor 20 évvel ezelőtt, épp hogy csak mutáló 12 évesként minden bátorságunkat összeszedve lementünk egy nagykörúti szexshopba használt ÖKM-magazinokat lapozgatni.

A Pussy Energy Drinkben egyébként nincs taurin, és koffein is csak természetes forrásból került a fehérszőlőlé, a limelé-koncentrátum és a licsivirágból, golgotavirágból (ez a maracuja kevésbé egzotikus neve), guaranából, máriatövisből, szibériai ginzengből, ginkobilobából és szárcsgyökérből kikevert mix mellé. Az ital torokkaparó ízét nagyjából úgy lehetne leírni, mintha lejárt szavatosságú szőlős Hellt öntenél egy fél üveg 40 fokban megbuggyant Lipton Ice Tea-be, majd az egészet összeráznád egy doboz émelyítően vacak édesítőszerrel, és egy hajtással meginnád az egész, gyanúsan zavaros, csavarlazító-szagú löttyöt. Bizsergető érzés, az biztos.

Na de mit keres egy ilyen poszt egy alapvetően filmes/geek témákkal foglalkozó blogon? Hát mert a hasonlóan kétértelmű, SUNASZAFT fantázianevű energiaitalt már a Trópusi vihar egyik kamutrailerében is elsütötték, bár ott eredetileg Alpha Chino's Booty Sweat Energy Drink volt a neve.

Augusztus 2-án hivatalosan is megjelent Ian Livingstone legújabb lapozgatós könyve, a Blood of the Zombies, amit a 80-as évek kultikus fantasy szerzőjéből lett örökös Eidos-főnök a Tűzhegy varázslója 30. évfordulójára készített el. A főgonosz ezúttal végre nem a sokadszorra is feltámadó Zagor lesz, hanem egy sokkal ördögibb figura: egy őrült román tudós, aki a tipikus keletet-európai kísértetkastélyában zombivírussal fertőzi meg a várába hurcolt szerencsétleneket, hogy idővel élőholt sereggel igázhassa le a világot.

Te is egy ilyen elrabolt embert alakítasz a szépemlékű Elátkozott ház szellemiségében írt játékkönyvben: modern környezetben, puskával és gránáttal kell lemészárolnod az őrjöngő zombisereget, hogy élve kijuthass a romániai várkastélyból. Íme egy kis ízelítő, Key Crossley csodálatos rajzaival: