A legtöbb '90-es évekbeli popkulturális ikon mára menthetetlenül átcsúszott a ciki kategóriába – gondoljunk csak David Hasselhoffra és a Baywatch-ra, az eurodance slágerekre, az unalomig ismételt Reszkessetek, betörők!-re, az Amerikia pite-filmekre, a Stallone-Schwarzenegger-sztárpáros mögött tolongó, másodvonalbeli akciósztárokra (Van Damme, Steven Seagal, Dolph Lundgren, Wesley Snipes és társaik), vagy épp a Szomszédokra, az Uborkára és a Friderikus Show-ra. A kevés kivétel között viszont szerintem mindenképp meg kell említeni két olyan popkult állócsillagot, amik mostanra sem veszítettek semmit a fényükből. Ilyen nálam a nemrég újra összeállt Guns N' Roses, valamint minden nyomozós tévésorozat legjobbikát, az X-akták, aminek épp a napokban startolt el a 11. évada!

1992 nevezetes esztendő volt a hazai fantasy rajongók körében. Megjelent a Shamutanti dombok, a kultikus Kaland-Játék-Varázslat-széria nyitókötete (a Kaland-Játék-Kockázat kistestvére, összefüggő kalanddal), elstartolt a Cherubion kiadó Harcos Képzelet Játékkönyvek-sorozata, kijött a Valhallánál az Észak lángjai, megjelent a Bíborhold szerepjáték magazin legelső száma. Valamint elindult a Túlélők Földje is, ez a sajátos hangulatú, posztapokaliptikus fantasy környezetben játszódó levelezős szerepjáték – ami a mai napig is él és virul, dacolva az idővel, meg az olyan, jóval intenzívebb közösségi élményt adó játékokkal, mint az asztali szerepjátékok, a műanyagfigurás társasok, az MMORPG-k és a MOBÁ-k.

Évösszegző cikkeket gyártottam épp a Port.hura, amikor a legjobb 2017-es blockbusterek között szereplő Blade Runner 2049 és a legrosszabb idei filmek listájába bekerült Ghost in the Shell miatt megrohantak az emlékek: milyen jókat játszottam 20 évvel ezelőtt két sci-fi noir nyomozós játékkal, a Blade Runnerrel és a The Pandora Directive-vel! De vajon tényleg olyan jó játékok ezek, vagy csak az idő szépítette meg őket?

A december 9-i Hungarocomixon lehetett először hozzájutni, de mostanra már újságárusi terjesztésbe is kikerült ifjúkorunk kedvenc képregényantológiája, a Kockás. Helyesebben annak modernizált verziója, hiszen hiába a könnyes nosztalgia, 25 évvel később már nem biztos, hogy jó ötlet csupa olyan Pif- vagy Placid és Múzó-képsorokkal megtölteni egy lapot, amelyek igazából már a '80-as években is avíttnak számítottak...

A korábbi retrójátékos posztjaimban alighanem leírtam már, mennyire szeretem a klasszikus Point 'n Click játékokat. A kalandjátékokban ugyanis már gyerekként is imádtam, hogy nem az a lényeg bennük, mennyire vagy ügyes platformer vagy profi kéz-szem koordinációs FPS-király, hanem hogy ráérősen lehet beszélgetni, nyomozgatni, rejtvényeket megoldani, és ezzel előre jutni a történetben. Lényegében angolul is a Monkey Island, a Day of the Tentacle, a Simon the Sorcerer, a Full Throttle és a Loom miatt tanultam meg: nem akartam lemaradni egyetlen fontos infóról és viccről sem, ezért a gép mellett folyton szótárazgattam, amiből néha ragadt is rám valami.

Év vége felé le is poroltam három régi kedvencemet, amelyeknél már gyerekként is feltűnt, hogy a főhősök Gyubrush Threepwood tenegerészkabátjából ugrottak elő, és a játékmenet, a helyszínek, meg úgy egyáltalán, maga a vicces kvázi-fantasy környezet is elég erősen hajaz a Monkey Islandre.

Alig tértünk magunkhoz a Hungarocomix elképesztő képregénybősége okozta sokkból, máris itt az újabb örömhír: karácsonykor jelenik meg Németországban a Bildschriften Verlag kiadó gondozásában, az Illusztrált Klasszikusok (Illustrierte Klassiker) sorozatban Fazekas Attila egyik Fülesben (és később a Kockásban) megjelent története, a '70-es években leközölt Till Eulenspiegel. Íme a 34 oldalas kiadvány borítója, valamint néhány exkluzív mintaoldal, amiket elsőként a Nerdblog mutathat meg idehaza!

2005 óta bevett hagyomány, hogy a magyar képregényipar szereplői direkt a karácsonyi készülődés idejére (de szerencsére még az őrült ajándékvadászós véghajrá elé) szervezik a szokásos év végi, kiállítással egybekötött grandiózus vásárukat, a Hungarocomixot. Idén az esemény a tavaly már jól bevált új helyszínen, a budapesti K11-ben lesz december 9-én, sombaton – a választék pedig alighanem sosem volt ennyire gazdag, mint most, pláne, hogy sokan direkt ekkorra időzítették az új kiadványuk megjelentését.

Lássuk a 10 legjobb képregényt, ami kötelező vétel minden rajongónak és a műfajjal most ismerkedőknek!

Aligha van Magyarországon olyan 30-as, 40-es fantasy rajongó, aki nem Steve Jackson és Ian Livingstone lapozgatós könyvei révén szeretett bele örökre ebbe a műfajba. Én legalábbis nem emlékszem olyan osztálytársra (legyen az lány vagy fiú) a Kacsamesék-generációból, akinek ne lett volna ott a polcán legalább a Halállabirintus, A gyíkkirály szigete meg a Shamutanti dombok!

No de honnan indult hódító útjára a '80-as és a '90-es éveken az egész világon végigsöprő Kaland-Játék-Kockázat őrület? Miként kapcsolódik mindez a '70-es évek forradalmi újításához, a szerepjátékhoz és a D&D-hez? Mi köze Steve Jacksonnak és Ian Livingstone-nak a máig népszerű terepasztalos-figurás játékhoz, a Warhammerhez? Milyen volt a Games Workshop első pár éve, amikor a két alapító mindenét eladva egy furgonban lakott, és egy londoni squash klubba jártak be zuhanyozni?

Ezt mutatná be be egy szuperizgalmas, közösségi finanszírozásban készülő, 300 oldalas, A4-es méretű kötet, a Dice Men: Games Workshop 1975 to 1985, amit Ian Livingstone, Steve Jackson és Jamie Thomson jegyez szerzőként. Íme egy kis kedvcsináló videó, sok-sok interjúrészlettel!

A Tiloson futó Régen minden jobb volt James Bond-adásai után újabb műsorba kaptam nemrég meghívást: ezúttal a Klubrádió Popfilterében Csepely Adrienn faggatott ki a kedvenc rajzfilmjeimről. Valamint arról, hogyan hatja át a jövőre már 110 éves animációs műfaj a popkultúrát – sőt, a mindennapjainkat.

A Child of Light volt idén szeptemberben az egyik ingyenes játék a Playstation Plus előfizetők számára. Így most már azok is megismerkedhettek vele, akiknek anno a 2014-es megjelenéskor a rengeteg pozitív kritika ellenére is kimaradt ez a gyöngyszem. Én is közéjük tartozom, mert két éve valahogy elkerült ez a szomorkásan szép tündérmese, pedig nemcsak a konzolokra, de PC-re is kiadták. Most viszont, első PS4-es élményként azonnal beszippantott, ráadásul egy olyan billentyűzet+egér kombóhoz szokott PC-s őskövületnek, mint én, a kontrolleres irányítást is könnyen és gyorsan megtanította (ami mondjuk a Doomról már nem mondható el, de erről majd egy másik posztban).

Lassan saját székem lesz a Tilos Rádióban – a kéthetente péntekenként jelentkező Régen minden jobb volt című, hátrafelé nyilazó, történelmi-popkulturális műsorba legalábbis már eléggé otthonosan járok be vendégként. Csunderlik „Csucsu” Péter történésszel és Laska Pál forgatókönyvíróval nemrég egy dupla adásban jártuk körbe a James Bond-filmek világát egy dupla őszi jubileum alkalmából: 55 évvel ezelőtt, 1962 októberében került mozikba a kultikus Dr. No, Roger Moore pedig szintén októberben lett volna 90 éves, ám sajnos idén májusban elhunyt.

Ingyenesen beszerezhető a GOG-on a világ legszebb kalandjátéka, a Syberia – de már csak pár óráig. Úgyhogy húzzon bele mindenki, aki szeretné nulla forintból újrajátszani a fiatal amerikai ügyvédnő, Kate Walker kalandjait, egy borongósan is szép, kerregő-csattogó fogaskerekes gépezetekkel teli, sosemvolt steampunk Európában!

Legutóbb a három kedvenc nem LucasArts-os point&click kalandjátékomról, a Future Warsról, a Shadow of the Cometről és a Beneath a Steel Sky-ról írtam. Sokáig agyaltam, mik legyenek abban a posztban, hiszen a kedvenc kalandjátékaim mind George Lucas számítógépes műhelyében készültek: a Monkey Island, a Day of the Tentacle, a Sam & Max, a Dig, a Loom, az Indiana Jones and the Fate of Atlantis, a Full Throttle és a Grim Fandango számomra mind-mind a műfaj abszolút királyai.