Barbara Bach az egyik legismertebb Bond-lány - na persze csak azok számára, akik láttak James Bond-filmeket a Pierce Brosnan és Daniel Craig előtti korszakból is! Egész élete a sztárságról szólt: szupermodellként kezdte Olaszországban a karrierjét, Roger Moore oldalán domborított az 1977-es A kém, aki szeretett engem-ben, 1981-ben pedig összejött a Ringo Starr-ral, és azóta is boldog házasok!

Barbara Bach 1947-ben született New Yorkban. 18 éves korában kezdett el modellkedni: a '60-as években bejárta a fél világot, és közben olyan divatmagazinoknak pózolt Rómától Párizson át Brazíliáig, mint a Seventeen, a Vogue, az ELLE vagy a Gioia.

A modellkedés ekkoriban egy csinos nőnek természetesen egyenes utat jelentett az olasz filmgyártásba. 1972-ben már olyan híres Bond-lányokkal szerepelt együtt a The Black Belly of the Tarantula című horrorban, mint a Tűzgolyó sztárja, Claudine Auger és az 1967-es Casino Royale-ban szereplő Barbara Bouchet, az 1973-as L'ultima chance-ban pedig a Dr. No búvárlánya, Ursula Andress volt a partnere.

A Bond-producer Albert R. Broccoli már korábban is előszeretettel lesegette szakmai kötelességből a divatmagazinokat, így akadt meg a szeme Barbara Bach-on is. Eredetileg Lois Chiles lett volna az 1977-es A kém, aki szeretett engem című Bond-film Amasova őrnagya, ám ő végül visszamondta a felkérést, így a forgatás kezdete előtti napokban egy villámcastinggal lett odaítélve a szerep Barbara Bach-nak (Chiles pedig csak az 1979-es Holdkeltében lehetett Bond-lány).

Roger Moore örült a produceri döntésnek, mert nagyon jól ki tudott jönni a színésznővel, és évtizedekkel később is A kém, aki szeretett engem-et emlegette a kedvenc Bond-filmjeként.

A Bond-film kifejezetten jót tett Barbara Bach karrierjének, mivel később is feltűnt híres filmekben híres színészekkel. Benne volt például a Harrison Ford főszereplésével készült, 1978-as Navarone ágyúi 2-ben:

Ismerős hórihorgas fickó a kép baloldalán? Ő Richard Kiel, aki Vasfogút alakította a Bond-filmekben.

De Barbara Bach nemcsak hollywoodi sztárokkal telezsúfolt sikermozikban, gagyi gumiszörnyes horrorokban is kapott szerepeket.

A legemlékezetesebb ezek közül az 1979-es Island of the Fishman volt.

Itt a VHS borító is!

1980-ban Up the Academy címmel forgatott vígjátékot egy katonaiskola mindennapjairól - a film érdekessége, hogy Robert Downey Jr. apja, a fia hírneve árnyékában ma már szinte egyáltalán nem ismert Robert Downey Sr. rendezte!

Barbara Bach 1966-ban egy repülőútja során ismerte meg első férjét, Augusto Gregorini olasz üzletembert, Még ugyanebben az évben összeházasodtak, később pedig két gyerekük is született. Csakhogy a románc véget is ért, amikor 1981-ben Barbara Bach a Caveman forgatásán megismerte a Beatles dobosát, Ringo Starrt. Mivel Bach a saját bevallása szerint egy 15 éves korában látott Beatles-fellépés óta szerelmes volt Starrba, '81 márciusán elvált a férjétől, áprilisban pedig már össze is házasodott Ringoval - és a mai napig együtt vannak.

1981 januárjában a Playboynak is levetkőzött.

De térjünk is át A kém, aki szeretett engem-re. Íme egy 11 évvel ezelőtti írásom a filmről:

A The Spy Who Loved Me nem véletlenül vált a rajongók kedvencévé, minden összetevő megvan benne, hogy a legjobb Bond-filmként emlegessük. Ami valóságos csoda, tekintve a forgatási nehézségek hosszú sorát... Albert R. Broccoli producerre hatalmas nyomás nehezedett, ez volt ugyanis az első Bond-film, amelyet korábbi állandó tettestársa, Harry Saltzman nélkül volt kénytelen menedzselni. Saltzman mindig is szeretett a 007-eshez hasonlóan nagy lábon élni, pezsgőre, kaviárra, állófogadásokra és szerencsejátékra rendszerint a többszörösét költötte, mint amennyit egy-egy filmjével megkeresett. Ráadásul azok a vállalkozások, amelyekben meg kívánta forgatni a pénzét sorra csődöt mondtak - így a '70-es évek közepére hatalmas adósságokat halmozott fel. Mikor kiderült, hogy mindennek a tetejében még a felesége is gyógyíthatatlan betegségben szenved, összeroppant. Kénytelen volt eladni a Fleming-regények megfilmesítési jogának rá eső részét Broccoliéknak.

Az immáron magára maradt producer nem érezte elég erősnek az eredeti A kém aki szeretett engem regényt, és a forgatókönyvírók (Christopher Wood, és a Bond-veterán Richard Maibaum) csak néhány elemet vettek át belőle. Fleming eredetileg hidegháborús környezetbe helyezte hősét, így alighanem elcsodálkozott volna, ha még megéli a sorban tizedik Bond-filmet. Itt ugyanis a 007-es (Roger Moore) elcsábít egy szovjet kémnőt - ám ahelyett, hogy búcsút venne tőle, (miután megtudott minden KGB-titkot, amit az MI6 akart) az egész film alatt együttműködik vele. Nem is akárhogyan: Ánya Amaszova őrnagy (Barbara Bach) legalább olyan jó titkosügynök, mint brit kollégája - alighanem örökre száműzve ezzel a Bond-filmekből az idegesítően butácska, könnyen ágybavihető kémnők kliséjét. A 007-es és a Tripla X-es ügynök közötti mintaszerű együttműködés részben a '70-es évekre megerősödött nőmozgalmak hatására került a forgatókönyv középpontjába, részben pedig a hidegháború enyhülésének, az Egyesült Államok és a Szovjetunió között éledező kereskedelmi, és technológiai együttműködésnek köszönhetően (amely az 1975-ös, közös Szojuz-Apollo űrprogrammal érte el csúcspontját).

A The Spy Who Loved Me előkészületei idején más világpolitikai esemény is borzolta a kedélyeket: egy szovjet és egy amerikai tengeralattjáró összeütközése Kamcsatka félszigeténél. Az amerikaiak még vissza tudták vinni a súlyosan sérült merülőhajót guami támaszpontjukra - de az esemény túlságosan sokáig tartotta lázban a közvéleményt ahhoz, hogy az élelmes forgatókönyvírók szó nélkül elmenjenek egy olyan kiváló lehetőség mellett, mint az eltűnő, majd újra felbukkanó, egymásra lövöldöző atomtengeralattjárók szerepeltetése a legújabb Bond-történetben. A 007-es így ismét alámerül a nagy kékségbe, hogy ellopott katonai járművek után kutasson, mint ahogyan tette azt a Tűzgolyóban - a hasonlóság feltűnt Kevin McClory-nak is (mint ismeretes, ő segített Felmingnek, mikor a Thunderball még filmforgatókönyvnek íródott, így ő is rendelkezik a szerzői jogokkal) aki jó szokásához híven egy újabb plágiumpert indított az ügyben. A hónapokig tartó jogi hercehurca teljesen elvette Guy Hamilton kedvét a készülő Bond-filmben való közreműködéstől. Még leforgatta Kanadában az egyik kedvenc jelenetét (amikor a 007-es a főcím előtti mini-epizódban az őt üldöző sítalpas bérgyilkosok elől a mélybe veti magát egy hófödte sziklaoromról, majd az utolsó pillanatban kinyitja a brit lobogó színeiben pompázó ejtőernyőjét) - majd átadta a rendezői széket Lewis Gilbertnek.

Lewis Gilbert természetesen szintén veterán Bond-rendezőnek számított, hiszen ő vezényelte le tíz évvel korábban a Csak kétszer élsz-t, ahol a 007-es már sikeresen együtt dolgozott egy másik nemzetiség (akkor még csak a japánok) titkosszolgálatával. Lewis Gilbert rendezőnek való megnyerése kimondottan jót tett a produkciónak, hiszen ő korábban sem akarta újító szellemiségben megreformálni a sorozatot. Sokkal inkább értett ahhoz, hogy a hagyományos Bond-történetvázat először a végletekig lecsupaszítsa, majd az alapoktól kezdve építse újra, szigorúan a jól bevált klisépanelekből, ám hallatlan kreatív kivitelezésben. A The Spy Who Loved Me-ben minden benne van, ami egy jó James Bond-mozihoz kell: sármos ügynök, csinos ügynöknő, eltűnt tengeralattjárók, őrült főgonosz (víz alatti titkos támaszponttal és bikanyakú segéderővel), valamint egy új szuperjárgány: a víz alatti utazásra is kiválóan alkalmas Lotus Esprit.

 

A kém aki szeretett engem dramaturgiája a későbbi Bond-filmekre is nagy hatással volt. Korábban ugyanis még sohasem utazott a 007-es egymástól ennyire távol eső helyszínekre ilyen rövid idő alatt. A kezdő képsorok sítalpas üldözése után irány az MI6 tengeri támaszpontja: az Admiralitás egy eltűnt atomtengeralattjáró előkerítését bízza Bondra - a dolog pikantériája, hogy a szovjetek is elveszítettek egyet. A különös eseményekről csak egyvalaki tud érdemi információt, egy kairói elit klub tulajdonosa. Vele azonban nem csak a brit és a szovjet hírszerzésnek lenne fontos találkozni, hanem a Főgonosz pribékjeinek is. Vasfogú (a Bond-mitológia legnépszerűbb hórihorgas gyilkosa) hamarabb találkozik az informátorral, és csillogó cápafogsorával (amolyan vámpír-karikatúra módjára) átharapja a nyakát - no és bizonyítva, hogy ő több, mint holmi ostoba pengekalapos kínai, nem felejti el magával vinni az ügynökök által hőn áhított mikrofilmet sem. A szovjet és a brit kém összetalálkoznak. Mindent tudnak egymásról, amit tudni kell (Amaszova őrnagynak a Bacardi a kedvenc itala, míg Bondnak a Vodka-Martini), és hamar kiderül, hogy nem csak az ágyban jók együtt, hanem a nyomozásban is. Romantikus kalandfilmekbe illő helyszíneken fordulnak meg így kettesben: naplemente a végtelen homokdűnék felett (ebben a jelenetben még az Arábiai Lawrence jól ismert dallamai is felcsendülnek), vitorlázás a Níluson, luxus vonatút az Oroszországból szeretettel előtti tisztelgésként...

A korzikai kikötőben Q (Desmond Llewelyn) új autóval lepi meg Bond-ot: a régi Aston Martin DB5-öt ezúttal egy kétéltű Lotus Esprit váltja fel - amely kitűnő szolgálatot tesz a víz alatti felderítőút során. A The Spy Who Loved Me gonosza ugyanis igazi nagypályás csirkefogó. Ha még létezne, a Bond főellenfeleit tömörítő nemzetközi terrorszervezet, a SPECTRE bizonyára örömmel fogadná sorai közé: Karl Stromberg (Kurt Jürgens) terve ugyanis nem más, mint a korrupt és környezetszennyező világ helyett egy békés víz alatti civilizáció létrehozása - azon maroknyi ember számára, akik túlélik az ellopott amerikai és szovjet tengeralattjárók miatt egymás torkának ugró nagyhatalmak harmadik világháborúját. Briliáns terv, és még a kínaiak sem kellenek hozzá! Ken Adams látványtervező ismét elemében érezhette magát: egy tengeralattjárókat is elnyelni képes, óriási tankerhajó megálmodása után egy futurisztikus, csupa boltíves víz alatti birodalom megépítésére is lehetőséget kapott (mivel a nagyszabású díszlet-tervek nem fértek el a Pinewood akkori stúdióiban Albert Broccoli nem sajnálta a pénzt egy minden addiginál hatalmasabb műterem, a Stage 007 felépítésére). Alighanem ő sajnálta a legjobban, mikor mindez - vagy legalábbis a makettje - Bondnak és Amaszova őrnagynak köszönhetően a film végén a levegőbe repült.

Albert Broccoli producer fellélegezhetett: a profi forgatókönyv, a veterán rendező utolsó pillanatban jött segítsége, a lenyűgöző látványvilág, a gyönyörű nők és Roger Moore cinikus Bondja a sorozat egyik (sokak szerint "a") legjobb darabjává tette a The Spy Who Loved Me-t. 

Ítélet:

 

 

Még több Bond-lány a Nerdblogon!

• Ursula Andress
• Tanya Roberts
• Martine Beswick
• Honor Blackman
• Margaret Nolan
• Claudine Auger
• Luciana Paluzzi
• Molly Peters
• Mie Hama
• Akiko Wakabayashi
• Karin Dor
• Joanna Lumley
• Diana Rigg
• Lana Wood
• Jill St. John
• Jane Seymour
• Britt Ekland
• Carmen du Sautoy
• Maud Adams

TETSZETT A POSZT? CSATLAKOZZ A NERDBLOG FACEBOOK-CSOPORTJÁHOZ, ÍGY SOSEM MARADSZ JAMES BONDOS, STAR WARSOS ÉS VICO-FILMES KONTENT NÉLKÜL!

Hangalámondásos James Bond-kazettákon és a legendás VICO-filmeken nőttél fel? Az országút harcosa volt a kedvenc lapozgatós könyved? Akkor a hazai gyártású Cafe Postnuclear képregény testvérkiadványa, a Világvégi mesék pont neked készült! Barkasszal és Volkswagennel a posztapokaliptikus pusztulatban - rendeld meg a képregényt akciósan innen!