Máig emlékszem, hogy az 1991-es Civilization mennyire más játékélményt nyújtott anno gyerekként, mint a '90-es évek elején igencsak sokszor nyúzott Prince of Persia, az Another World, a Prehistorik vagy épp az Atomix. A húgommal persze eleinte csak azon nevettünk, hogy Shaka Zulunak mennyire mókás volt a neve és a fizimiskája, Napóleon és az angol királynő milyen durcásak lettek, ha hadat üzentünk nekik (az egyik pixeles miniszterük még be is mutatott!), na és persze hogy a városokat saját magamról nevezhettem el Gyuszipolisznak meg Szentgyulafalvának! Aztán a még nálam is nagyobb CIV-rajongó édesapám egyik CHIP magazinjában olvastam egy részletes leírást arról, milyen fontosak az egymásra épülő tudományos felfedezések, mennyire elengedhetetlen a gépi ellenfelek egymásnak ugrasztása ügyes diplomáciázással, vagy hogy a játékot nemcsak úgy lehet megnyerni, ha elkalapáljuk az összes konkurens civilizációt, hanem úgy is, ha elsőként viszünk embert az űrbe, és kolonizáljuk az Alfa Centaurit!